Eszményi Viktória

Eszményi Viktória
Életrajzi adatok
Születési névEszményi Viktória
Született1951. június 14. (73 éves)
Balassagyarmat
Pályafutás
Műfajokrock
pop
country
pop-rock
Aktív évek1972
EgyüttesBergendy-együttes
Bojtorján
100 Folk Celsius
Tevékenységénekes
KiadókHungaroton-Pepita
PolyGram-Zebra
Magneoton
SablonWikidataSegítség

Eszményi Viktória (Balassagyarmat, 1951. június 14.) magyar énekesnő. Főleg country-stílusú dalaival vált országszerte ismertté. Napjainkban szinte kizárólag gyerekeknek énekel.

Élete

Pop- és countryzene szólóban (1972–82)

Iskolaévei alatt részt vett az irodalmi színpad műsorában, verset mondott, énekelt és gitározott.

Az 1972-es Ki mit tud?-on már countrydalokat énekelt. Ekkor figyelt fel rá Bergendy István, aki felkérte, hogy vegyen részt a turnéjukon. 1973–74-ben a Bergendy együttessel lépett föl. Legnagyobb slágere az Egy rozoga ház volt. A Magyar Rádióban 1975–81 között mintegy húsz sikeres felvétele készült, melyek közül többet a televízióban is előadott. Dalai többségének Latzin Norbert, Demjén Ferenc és Heilig Gábor volt a szerzője.

1981-ben Vidéki lány vagyok című dalával aratott nagy sikert a táncdalfesztiválon.

A Rock Színház első, 1981-es társulatának tagjaként több darabban is játszott (Evita, Sztárcsinálók).

1981 decemberében megjelent első szólóalbuma, melyen a Bojtorján együttes kíséri. A country-stílusú songokat tartalmazó lemezre fölkerült az év fesztiváldala, a Vidéki lány vagyok, és szerepelnek a korábbi évek Tessék választani! bemutatóin előadott dalok új feldolgozásai is: Beszélnünk kéne, Örülj, hogy itt vagyok. A slágerlistákon az új dalok közül legtöbbször az Egy lány mondja el szerepelt, melyhez többféle klip is készült.

Popzene duóban (1983–86)

Az első szerzemény, melyet későbbi férje, Heilig Gábor (ex-Gemini) írt számára, az Üres egy hely c. dal volt 1976-ban. Első közös duett-rádiófelvételük Ha megkérdeznéd címmel 1979-ben készült. 1983-ban házasodtak össze. Két közös albumot jelentettek meg, Nekem ő a legszebb és Veled vagy nélküled címmel.

Zene gyerekeknek (1987-től napjainkig)

Drosztmér István basszusgitáros halála után férjével a 100 Folk Celsius tagja lett, majd 1990-től kiváltak, és közösen jelentettek meg főként gyermekzenéket tartalmazó albumokat.

1994-ben a Mikroszkóp Színpadon bemutatott Fogkrémek és katonák c. gyermekmusical egyik főszereplője. 1996-ban több előadása volt a Fővárosi Nagycirkuszban, Eszményi Cirkusz címmel.

Szia Öcsi c. televíziós műsoráért férjével, Heilig Gáborral közösen Nívó-díjat kaptak.

Diszkográfia

Nagylemezek

  • 1981 Eszményi
  • 1984 Nekem ő a legszebb
  • 1986 Veled és nélküled
  • 1987 Három kívánság
  • 1988 Orrom krumpli, hajam kóc
  • 1991 A zapa meg a zanya
  • 1992 Tátika
  • 1996 Eszményi cirkusz
  • 2002 Gyerekek városa

Kislemezek, válogatások, kiadatlanok

[1]

Év Dal Zeneszerző Szövegíró Kiadás Megjegyzés
1975 Éji dal Eszményi Viktória Soltész Rezső rádiófelvétel
1975 Hozz egy létrát magaddal Eszményi Viktória Soltész Rezső rádiófelvétel
1975 Iskolatáska Hajdu Sándor Demjén Ferenc orosz nyelven
1975 Egy rozoga ház Latzin Norbert Demjén Ferenc rádiófelvétel km. Latzin Norbert
1975 Szólj, ha valaki kell Demjén Ferenc Demjén Ferenc rádiófelvétel km. Latzin Norbert
1975 Jöjj vissza, vándor Latzin Norbert Demjén Ferenc rádiófelvétel
1976 Üzen a széllel Latzin Norbert Tolcsvay Béla nagylemez Made in Hungary
1976 Üres egy hely Heilig Gábor Heilig Gábor rádiófelvétel
1976 Miért vagy te másé? Neményi Tamás Neményi Tamás rádiófelvétel Tessék választani!
1977 Nem hagylak el Heilig Gábor Heilig Gábor rádiófelvétel Tessék választani!
1977 Ennyi maradt a nyárból Latzin Norbert Heilig Gábor kislemez Metronóm ’77
1978 Egyszer még visszatér Balázs Ferenc Heilig Gábor kislemez
1978 Nagyon fázom Latzin Norbert Heilig Gábor kislemez
1978 Ne hidd, hogy vége Fáy András Neményi Tamás rádiófelvétel
1979 Ajándék a sorstól Victor Máté Bradányi Iván rádiófelvétel
1979 Ha megkérdeznéd Heilig Gábor Heilig Gábor rádiófelvétel km. Heilig Gábor
1980 Beszélnünk kéne Heilig Gábor Heilig Gábor kislemez Tessék választani!
1980 Olyan gyönyörű nyár volt Novai Gábor Heilig Gábor rádiófelvétel km. Heilig Gábor
1981 Örülj, hogy itt vagyok Heilig Gábor Heilig Gábor kislemez Tessék választani!
1981 Távolság Bágya András Mészáros Ágnes rádiófelvétel km. Demjén Ferenc
1981 Vágyak Bágya András Mészáros Ágnes rádiófelvétel km. Demjén Ferenc
1983 Ne higgy másnak, kedvesem Heilig Gábor Heilig Gábor kislemez Tessék választani! km. Heilig Gábor
1984 Tegnap szép este volt Heilig Gábor Horváth Attila kislemez Tessék választani! km. Heilig Gábor

Vendégként más művészek albumán

Év Dal Zeneszerző Szövegíró Nagylemez Megjegyzés
1983 Taníts meg engem Delhusa Gjon Horváth Attila Delhusa Gjon: Matina km. Delhusa Gjon
1985 10 perces szerelem[2] Máté Péter Kern András, Horváth Attila Kern András: Kern km. Kern András
1986 Ki lehet ő? Heilig Gábor Heilig Gábor Drosztmér István: Kalapos ember[3][4] km. Heilig Gábor
1988 Szerelem Drosztmér István[5] Tahi Tóth László: Margitsziget rózsái[6] km. Tahi Tóth László
1998 Mosolyod vigasztal Tolcsvay László Bródy János Tolcsvay László: 12 nő
1999 C’est la vie Dés László Geszti Péter Kern András: Mi van velem km. Kern András
2003 Egy kicsit bulizgatunk Pa-dö-dő: PDD 15 Jubileum (Beszt of Padödő)

Slágerei

  • Egy rozoga ház (1975)
  • Szólj, ha valaki kell (1975)
  • Egyszer még visszatér (1978)
  • Örülj, hogy itt vagyok (1981)
  • Vidéki lány (1981)
  • Egy lány mondja el (1981)
  • Ne higgy másnak, kedvesem (1984)
  • Tegnap szép este volt (1984)
  • Ha megkérdeznéd (1984)
  • Nyár (1984)
  • Hova tűnt a sok jóbarát? (1985)
  • A Hilton merre van? (1985)
  • Három kívánság (1987)
  • Mosolyod vigasztal (1998)

További információk

Források

  1. Archivált másolat. [2008. június 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. november 14.)
  2. Archivált másolat. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. október 2.)
  3. Archivált másolat. [2013. december 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. október 20.)
  4. Archivált másolat. [2009. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. december 21.)
  5. Tahi Tóth László - Margitsziget Rózsái (angol nyelven). Discogs. (Hozzáférés: 2017. július 11.)
  6. Archivált másolat. [2012. július 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. szeptember 22.)

Read other articles:

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Januari 2023. Tumor kelenjar ludah atau yang akrab disebut tumor paratis adalah tumor ganas di salah satu kelenjar ludah. Tumor ini adalah yang paling umum terjadi dan biasanya letaknya tepat belakang telinga. Penyakit ini mempunyai banyak jenis, seperti mucoepiderm...

 

ShqipRepublika e Shqipërisë (Laylay na Shqip) (Simbolo na Shqip) Say Shqip (e.g. Albania), sakey dalin ed Europe. Say kabesera et Tirana. Saray dalin ed Europa Shqip | Andorra | Hayastan | Österreich | Azerbaijan | Baybay na Masedoniya | Belaro | Belhika | Bosnia tan Hersegobina | Bulgariya | Kroasiya | Kiprô | Jhekia | Dinamarka | Estoniya | Finlande | Fransia | Georgia | Alemanya | Gresia | Unggaro | Island | Irlanda | Italia | Kazakstan | Latbia | Liyestenstayn | Lituania | Lëtzebuerg...

 

Network of loose international relations Mural from the Qianling Mausoleum in Shaanxi, 706. Tributary envoys are being received at court. The bald man in the middle is from the West and the man to his right is from Silla. The tributary system of China (simplified Chinese: 中华朝贡体系; traditional Chinese: 中華朝貢體系; pinyin: Zhōnghuá cháogòng tǐxì), or Cefeng system (simplified Chinese: 册封体制; traditional Chinese: 冊封體制; pinyin: Cèf...

This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Wisconsin Green Party – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (December 2015) (Learn how and when to ...

 

Хатторі Тосіхіро Особисті дані Повне ім'я Хатторі Тосіхіро Народження 23 вересня 1973(1973-09-23) (50 років)   Сідзуока, Японія Зріст 178 см Вага 73 кг Громадянство  Японія Позиція Захисник Професіональні клуби* Роки Клуб Ігри (голи) 1994-20062007-20092010-20112012-2013 «Джубіло Івата»«Т...

 

يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (نوفمبر 2019) الدوري الأيرلندي 1913–14 تفاصيل الموسم الدوري الأيرلندي  النسخة 24  البلد أيرلندا الشمالية  المنظم ...

2012 Shinhwa Grand Tour: The ReturnTur Asia oleh ShinhwaPoster promosi untuk 2012 Shinhwa Grand Tour in Seoul: The ReturnLokasiAsiaThe ReturnMulai24 Maret 2012 (2012-03-24)Berakhir07 Juli 2012 (2012-07-07)Putaran5Penampilan2 di Korea Selatan3 di Tiongkok1 di Taiwan3 di Jepang1 di Singapura10 secara keseluruhanPendapatan₩2 miliar (Seoul)Situs webwww.shinhwacompany.co.krKronologi konser Shinhwa Shinhwa Must Go On: 10th Anniversary Live(2008) 2012 Shinhwa Grand Tour: The Return(2012)...

 

In mathematics, the discrete sine transform (DST) is a Fourier-related transform similar to the discrete Fourier transform (DFT), but using a purely real matrix. It is equivalent to the imaginary parts of a DFT of roughly twice the length, operating on real data with odd symmetry (since the Fourier transform of a real and odd function is imaginary and odd), where in some variants the input and/or output data are shifted by half a sample. The DST is related to the discrete cosine transform (DC...

 

Hermenegildo Díaz de Cevallos Información personalNacimiento 3 de julio de 1814Sevilla España EspañaFallecimiento 2 de abril de 1891Madrid España EspañaNacionalidad EspañolaInformación profesionalOcupación Militar Lealtad Carlos VCarlos VICarlos VIIRango militar Mariscal de CampoConflictos Primera guerra carlistaSegunda guerra carlistaTercera guerra carlistaPartido político Comunión Tradicionalista Firma [editar datos en Wikidata] Hermenegildo Díaz de Cevallos ...

For other uses, see Motorpool (disambiguation). Buckingham Army Airfield motor pool with E5 turret training trucks with mounted aircraft turrets used for training in 1944 A motorpool is a group of motor vehicles whose use is shared on a short-term basis by the personnel of an organization, such as a governmental agency or military installation. The term can also refer to the place where such vehicles are parked when not in use, and to the staff that manages the vehicles and or maintains them ...

 

Letter, symbol or an inscription on a coin indicating the mint where the coin was produced A mint mark is a letter, symbol or an inscription on a coin indicating the mint where the coin was produced. It should not be confused with a mintmaster mark which is the mark of the mintmaster. History Mint marks were first developed to locate a problem. If a coin was underweight, or overweight, the mint mark would immediately tell where the coin was minted, and the problem could be located and fixed. ...

 

Character from the TV series The Avengers This article includes a list of general references, but it lacks sufficient corresponding inline citations. Please help to improve this article by introducing more precise citations. (June 2019) (Learn how and when to remove this template message) Fictional character Tara KingThe Avengers characterTara King (Linda Thorson) and John Steed (Patrick Macnee)First appearanceThe Forget-Me-KnotLast appearanceBizarrePortrayed byLinda Thorson (TV)Emily Woodwar...

Virtual Woman is a software program that has elements of a chatbot, virtual reality, artificial intelligence, a video game, and a virtual human. It claims to be the oldest form of virtual life in existence, as it has been distributed since the late 1980s.[1] Recent releases of the program can update their intelligence by connecting online and downloading newer personalities and histories. Screen shot from a beta release of Virtual Woman Millennium. This image was widely distributed to...

 

جواز السفر الإلكتروني (بالإنجليزية: biometric passport)‏.[1][2][3] هو عبارة جواز سفر إلكتروني ورقي يحتوي على معلومات حيوية التي يمكن استخدامها لمصادقة هوية المسافرين. جواز السفر الإلكتروني يستخدم تقنية بطاقة ذكية، يشمل شريحة معالج دقيق وهوائي (لكل من الطاقة للشريحة والات...

 

Jewellery retail chain Lovisa Holdings LimitedTypePublicTraded asASX: LOVIndustryRetailFoundedApril 2010[1]HeadquartersSydney, New South Wales, AustraliaNumber of locations801 (July 2023)[2]Key peopleBrett Blundy (Chairman)Victor Herrero (CEO)ProductsJewelleryWebsitelovisa.com.au Lovisa Holdings Limited is an Australian jewellery chain founded in Sydney in April 2010.[3][4][5][6][7][8] This fast fashion jewellery brand was l...

Het Convention Centre waar de Canadian International AutoShow wordt gehouden De Canadian International AutoShow is een autosalon in Toronto in Canada. De beurs wordt jaarlijks gehouden en vindt plaats in het Metro Toronto Convention Centre. De autosalon is erg populair bij de bewoners van Toronto en omgeving. De organisatie is in handen van TADA, een dealerorganisatie in Toronto, en wordt ondersteund door de Organisation Internationale des Constructeurs d'Automobiles. De Canadian Internationa...

 

Oier Informasi pribadiNama lengkap Oier Sanjurjo MatéTanggal lahir 25 Mei 1986 (umur 37)Tempat lahir Estella, SpanyolTinggi 1,78 m (5 ft 10 in)Posisi bermain GelandangInformasi klubKlub saat ini OsasunaNomor 15Karier junior Burladés OsasunaKarier senior*Tahun Tim Tampil (Gol)2005–2009 Osasuna B 99 (0)2008– Osasuna 25 (0)2011–2012 → Celta (pinjam) 33 (0) * Penampilan dan gol di klub senior hanya dihitung dari liga domestik dan akurat per 17 September 2012 Oie...

 

Pituitary hormone This article is about adrenocorticotropic hormone as a natural hormone. For adrenocorticotropic hormone as a medication and diagnostic agent, see Adrenocorticotropic hormone (medication). pro-opiomelanocortinIdentifiersSymbolOMCNCBI gene5443HGNC9201OMIM176830RefSeqNM_000939UniProtP01189Other dataLocusChr. 2 p23Search forStructuresSwiss-modelDomainsInterPro proopiomelanocortin derivatives POMC       γ-MSH ACTH β-lipotropin           &...

Men's all-events at the 2010 Asian GamesVenueTianhe Bowling HallDate15–22 November 2010Competitors101 from 17 nationsMedalists  Alex Liew   Malaysia Choi Yong-kyu   South Korea Choi Bok-eum   South Korea← 20062014 → Bowling at the2010 Asian GamesSinglesmenwomenDoublesmenwomenTriosmenwomenTeammenwomenAll-eventsmenwomenMastersmenwomenvte Main article: Bowling at the 2010 Asian Games The men's all-events com...

 

Anh có phải đàn ông khôngThể loạiGia đìnhHài hướcTình cảmLãng mạnĐịnh dạngPhim truyền hìnhKịch bảnChang Chang NgôTiết Kim OanhNgọc Khánh AnMai BúpĐạo diễnTrịnh Lê PhongDiễn viênNhan Phúc VinhTuấn TúHà Việt DũngNSND Mạnh CườngNSND Bùi Bài BìnhThuý AnViệt HoaThanh HươngĐan LêQuỳnh KoolAnh PhươngNhạc phimĐặng Duy ChiếnNguyễn Văn ChungNhạc kếtHôm nay anh rất mệtQuốc gia Việt NamNgôn ngữtiến...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!