Rezes Judit (Sárvár, 1977. január 7. –) Jászai Mari-díjas magyar színésznő, balett-táncos. A Budapesti Katona József Színház tagja. Színházában a 2015/2016-os szezonban három bemutatója volt (Oszlopos Simeon, Részegek, A bajnok), szerepel további öt repertoárdarabban is (Top Dogs,[3] (A nép ellensége, A két Korea újraegyesítése, Abigail bulija).
Életpályája
Szülővárosán kívül Hajdúnánás, Dunaújváros, Miskolc és Pécs voltak a gyermek-serdülő kor állomásai. Az általános iskolát Hajdúnánáson kezdte és hegedülni is itt kezdett el tanulni. Pécsre a balett miatt került Pécsi Művészeti Középiskolába, itt színészgyakorlatot is tanultak, kisebb szerepeket játszhattak is a helyi színházban. Érettségi után sikertelenül felvételizett a Színművészeti Főiskolán. Ezt követően Győrben abszolválta a balettképzés ötödik évfolyamát. Ismét egy sikertelen felvételi, majd Kecskemét következett, ahol három Ladányi Andrea-koreográfiában szerepelhetett.
Színinövendékként szerepet kapott a Magyar Állami OperaházA denevér és a Budapesti OperettszínházCsárdáskirálynő című produkcióiban. Diplomaszerzés előtt és után is sokszor találkozhattunk nevével alternatív illetve struktúrán kívüli előadásokban (Pont Műhely, International Buda Stage, Várkert Kaszinó, Női vonal-Szkéné Színház, Karnevál Színház, Táp Színház). Vendégként szerepelt a Kolibri és a Krétakör színházakban is.