Az Eötvös József Gimnáziumban érettségizett. 1986-tól az ELTE ÁITFK magyar-történelem szakos hallgatója volt, ahol 1990-ben diplomázott. 1998-ban mutatta be a budapesti Katona József SzínházPortugál című darabját, amely húsz éven át színen maradt, és a színház legtöbbet játszott, legsikeresebb előadása lett. A bemutató után két évvel elkészült a filmváltozat is, többségében az ősbemutató alkotóival. A Katona József Színház produkcióját 2014-ben DVD-is kiadták.[3]
Számos darabja került színpadra külföldön, például Angliában, Németországban, Lengyelországban, Szlovákiában, Csehországban, Ausztriában, Horvátországban, Romániában stb. A Portugál-t a londoni Nemzeti Színházban játszották Dreaming Portugal címmel, a Sóska, sültkrumpli pedig a New End Theatre-ben, ugyancsak Londonban került színpadra Spinach'n'Chips címmel. Összes eddigi, külföldi és belföldi színházi bemutatóinak száma 100 fölött van.