Soltész Rezső (Budapest, 1945. április 19. –) Fonogram-díjas magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.
1963-ben kezdett zenélni amatőr zenészként a Rangers együttesben. 1968-ban a Ki mit tud? után megalakult Corvina együttes vezetője lett. 1972-ben részt vett a táncdalfesztiválon. A Corvina megszűnése után 1978-ban megalapította az Oxigén együttest,[1] 1979-ben pedig szólóénekesi pályára lépett.[2] Az 1981-es táncdalfesztiválon a Szóljon hangosan az ének! című slágerével aratott sikert, amely dal 1982-ben az azonos című nagylemez egyik számaként is megjelent.
2000-ben vehette át a Magyar Köztársaság Elnökének Aranyérmét, példamutató, kiváló művészi tevékenységéért és az értelmi fogyatékosok jobb társadalmi beilleszkedéséért folytatott tevékenységéért.
2021-ben feldolgozta a Brian élete című vígjáték Eric Idle által írt betétdalát, Nézd az élet jó oldalát címmel. A videóklipben több neves, hazai művész is közreműködött.[3]
2022-ben megjelent videóklipje a 67-es út, amellyel az előadó a Republic együttes több mint 30 éves munkásságát méltatja.[4][5]
Kiadói tevékenységéhez alapította 1994-ben a Soltész Reklám Kft.-t, amely a magazinok kiadásán kívül lemezeket ad ki, és rendezvényszervezéssel foglalkozik.[6]
Első lapja a Sky Magazin volt, majd elindította a Sztereó és a Gitár című lapokat. 1996-ban újraindította az öt évvel azelőtt megszűnt Film Színház Muzsika magazint, Film Színház Muzsika Televízió címmel.[7] A havilap hat számot ért meg, majd a veszteségek miatt a szerkesztőség és a menedzsment között megromlott a viszony.[8] Megválva a korábbi szerkesztőségtől Film Színház Muzsika Kultúra címmel folytatta a lap kiadását,[9] amely szintén hat számot ért meg 1996. július–december között.[10]
Lapkiadó kft.-je az alábbi magazinokat adta ki (2009-ben):
Idősebb Soltész Rezső és Struczky Gabriella gyermekeként született. Apja filmforgalmazási szakember, nagyapja, Soltész Endre producer és gyártásvezető volt, akinek a nevéhez fűződik az első magyar hangosfilmek néhány darabja.[2]
1966-ban házasodott össze feleségével, Lamm Judittal, aki 2019-ben hunyt el.[11] Házasságából két lánya született: Ágnes (1967) és Judit (1971).[12]