César-díjak 2017
A 42. César-díj átadó ünnepségre, amelyen a 2016-ban forgalomba hozott, s a francia filmes szakma képviselői által legjobbnak ítélt francia alkotásokat részesítették elismerésben, 2017. február 24-én került sor a párizsi Pleyel előadóteremben. Az ünnepség ceremóniamesterének Jérôme Commandeur színész, humoristát kérték fel.[2] A 28. gálát követően, amikor is nem sokkal a díjátadó előtt elhunyt a tisztségre felkért Maurice Pialat, most másodszor fordul elő, hogy nem volt a rendezvénynek elnöke. A felkérést elfogadó Roman Polański ellen ugyanis – egy 40 évvel korábban kiskorú ellen elkövetett szexuális bűncselekménye miatt – feminista szervezetek kampányt indítottak és a díjátadó bojkottjára szólítottak fel, mire ő a jelölések bejelentése előtti napon visszalépett.[3] Helyette új személyt nem jelöltek, hanem a filmakadémia elnöke bejelentette: „nem lesz elnök”.[4]
Jelölések és díjak
A díjra jelölt filmek, alkotók és szereplők végleges listáját, melyet az Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia (AATC) 4622 állandó, és mintegy 200 pártoló tagja 670 filmből és 2948 személyből állított össze,[5] 2017. január 25-én hozták ünnepélyes keretek között nyilvánosságra.[6][7]
11 jelölést kapott Paul Verhoeven francia-német-belga koprodukcióban készített Áldozat? című pszicho-thrillerje, amely a 74. Golden Globe-gálán a legjobb idegen nyelvű film lett, és amelynek női főszereplője, Isabelle Huppert ugyanott átvehette a legjobb drámai színésznőnek járó szobrocskát, továbbá jelölve lett a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjra is. Ugyancsak 11 jelölést kapott François Ozon háborús filmdrámája, a Frantz. Jelentős számú (9) jelölést kapott még Bruno Dumont francia-német koprodukcióban forgatott A sors kegyeltjei... meg a többiek című komédiája, valamint Nicole Garcia Mal de pierres című romantikus drámája (8).[7]
A díjak kiosztása nem tükrözte ezt a nagy különbséget az alkotások között. A két legtöbb, összességében 22 jelölést kapott film csupán három díjat vihetett el; az Áldozat? lett a legjobb film, női főszereplője pedig a legjobb színésznő, a Frantz esetében pedig Pascal Marti operatőri munkáját értékelték. Három-három díjat kapott a Divines (7 jelölésből), valamint az Ez csak a világ vége (6 jelölésből). A további tizenhárom díjon tíz alkotás osztozott.[8][9]
A legnagyobb csalódás viszont Bruno Dumont A sors kegyeltjei... meg a többiek című krimi komédiájának, valamint Nicole Garcia Mal de pierres romantikus drámájának alkotógárdáját érte: a az előbbinek 9 jelölésből, az utóbbinak 8 jelölésből sem sikerült valamelyiket díjra váltania. [10]
Az Akadémia vezetésének döntése alapján a tiszteletbeli Césart 2017-ben „ragyogó színészi, rendezői, forgatókönyvírói és produceri tehetsége, s mindenek előtt művészi és szellemi nemeslelkűsége” elismeréseként George Clooney amerikai színész érdemelte ki.[11]
A díjátadó alkalmat adott arra, hogy megemlékezzenek az elmúlt évben elhunyt francia művészeti élet és filmszakma olyan személyiségeiről, mint Jacques Rouffio filmrendező, Pierre Tchernia rendező, műsorvezető, Français Maistre és Marc Michel színészek, Emmanuelle Riva, Michèle Morgan és Jacqueline Pagnol színésznők, vagy Christophe Lambert reklámmenedzser. A gála díszvendégeként köszöntötték a francia filmművészet legendás alakját, Jean-Paul Belmondót. A nézők vastapsa mellett színpadra lépő 83 éves művészt Jean Dujardin a következő szavakkal méltatta: „Ő maga a francia film, egyesíti a szerzői és közönségfilmet, francia hangjával és olasz sármjával meg tudta hódítani a filmkedvelőket.”[10]
Díjak
|
Jelöltek
|
Legjobb film
|
|
Legjobb rendező
|
|
Legjobb színésznő
|
|
Legjobb színész
|
|
Legjobb mellékszereplő színésznő
|
|
Legjobb mellékszereplő színész
|
|
Legígéretesebb fiatal színésznő
|
|
Legígéretesebb fiatal színész
|
|
Legjobb operatőr
|
|
Legjobb vágás
|
|
Legjobb eredeti forgatókönyv
|
|
Legjobb adaptáció
|
|
Legjobb filmzene
|
|
Legjobb hang
|
- Marc Engels, Fred Demolder, Sylvain Réty, Jean-Paul Hurier – A mélység kalandora (L'Odyssée)
- Brigitte Taillandier, Vincent Guillon et Stéphane Thiébaut – Csokoládé (Chocolat)
- Jean-Paul Mugel, Alexis Place, Cyril Holtz et Damien Lazzerini – Áldozat? (Elle)
- Martin Boissau, Benoît Gargonne, Jean-Paul Hurier – Frantz
- Jean-Pierre Duret, Syvlain Malbrant, Jean-Pierre Laforce – Mal de pierres
|
Legjobb díszlet
|
|
Legjobb jelmez
|
- Anaïs Romand – La danseuse
|
Legjobb elsőfilm
|
- Divines, rendezte: Houda Benyamina
- Cigarettes et chocolat chaud, rendezte: Sophie Reine
- La danseuse, rendezte: Stéphanie Di Giusto
- Rosalie Blum, rendezte: Julien Rappeneau
- Sötét gyémánt (Diamant noir), rendezte: Arthur Harari
|
Legjobb animációs film
|
|
legjobb animációs rövidfilm
|
- Celui qui a deux âmes, rendezte: Fabrice Luang-Vija
- Café froid, rendezte: François Leroy és Stéphanie Lansaque
- Journal animé, rendezte: Donato Sansone
- Periféria (Peripheria), rendezte: David Coquard-Dassault
|
Legjobb dokumentumfilm
|
|
Legjobb rövidfilm
|
- Maman(s), rendezte: Maïmouna Doucouré
- Après Suzanne, rendezte: Félix Moati
- Au bruit des clochettes, rendezte: Chabname Zariab
- Chasse royale, rendezte: Lise Akoka és Romane Gueret
- Vers la tendresse, rendezte: Alice Diop
|
Legjobb külföldi film
|
- Én, Daniel Blake (I, Daniel Blake), rendezte: Ken Loach GBR, FRA, BEL
- Aquarius, rendezte: Kleber Mendonça Filho BRA, FRA
- A régi város (Manchester by the Sea), rendezte: Kenneth Lonergan USA
- Az ismeretlen lány (La fille inconnue), rendezte: Jean-Pierre és Luc Dardenne BEL, FRA
- Érettségi (Bacalaureat), rendezte: Cristian Mungiu ROM, FRA, BEL
- Ez csak a világ vége (Juste la fin du monde), rendezte: Xavier Dolan FRA
- Toni Erdmann, rendezte: Maren Ade GER, AUT
|
Tiszteletbeli César
|
George Clooney
|
Többszörös jelölések és elismerések
A statisztikában a különdíjak nem lettek figyelembe véve.
Jegyzetek
Források
- ↑ A CANAL+ bejelentése: Jerome Commandeur, maitre de ceremonie de la 42e Nuit des Cesar (francia nyelven). Groupe Canal+, 2016. december 13. [2016. december 29-i dátummal az eredetiből archiválva].
- ↑ A Libération cikke: AFP: Polanski renonce à présider les César (francia nyelven). Libération, 2017. október 24. [2017. január 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. január 26.)
- ↑ Linternaute.com információja: César 2017 : date, nomination, films, palmarès, direct... Tout savoir (francia nyelven). CCM Benchmark Group, 2017. február 7. [2017. február 13-i dátummal az eredetiből archiválva].
- ↑ César 2017 – Sajtóközlemény (2016.09.30.): Agenda 2016 / 2017 (francia nyelven) (PDF). Communiqués de press. Académie des Arts et Techniques du Cinéma, 2015. október 5. [2017. január 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. január 4.)
- ↑ César 2017 – Sajtódosszié: Dossier de Presse 2017 (francia nyelven) (PDF). Académie des Arts et Techniques du Cinéma, 2017. január 25. [2023. április 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. január 26.)
- ↑ César 2017 – Jelöltek listája: Liste officiel des nomination pour les César 2017 (francia nyelven). Académie des Arts et Techniques du Cinéma, 2016. január 25. [2017. január 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. január 26.)
- ↑ César 2017 – Díjazottak listája: Palmarès 2017 - 42ème cérémonie des César (francia nyelven). Académie des Arts et Techniques du Cinéma, 2017. február 25. [2017. február 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. február 25.)
- ↑ Az AlloCiné információja: Clément Cuyer: César 2017 (francia nyelven). AlloCiné, 2017. február 2. [2017. február 3-i dátummal az eredetiből archiválva].
- ↑ Le Figaro tudósítása: César 2017: revivez notre direct avec les meilleurs moments de la cérémonie (francia nyelven). Le Figaro, 2017. február 25. [2017. február 25-i dátummal az eredetiből archiválva].
Kapcsolódó szócikkek
|
---|
Szervezet | |
---|
Jelenlegi díjak | |
---|
Különdíjak | |
---|
Múltbéli díjak | |
---|
Díjátadók | |
---|
|
|