Ez a lap vagy szakasz tartalmában elavult, korszerűtlen, frissítésre szorul. Frissítsd időszerű tartalommal, munkád végeztével pedig távolítsd el ezt a sablont!
Az Az FC Bayern München 2009–2010-es szezonja július 1 -én kezdődött az első edzéssel, melyet Louis van Gaal , a csapat új vezetőedzője tartott. Több felkészülési találkozó előzte meg az első tétmérkőzést, melyet augusztus 2 -án játszott a kupában . A bajnokság augusztus 8 -án kezdődött.[ 1]
Mezek
A hazai mérkőzéseken piros szerelésben szerepel, míg idegenben a sötétkék összeállítást használja a nemzeti rendezvényeken. A nemzetközi mérkőzéseken a harmadik számú összeállítás a fehér szerelés. A 2009–2010-es szezonban az Adidas szállítja a csapat szerelését. Az idény előtt a mez elején látható korábbi "T-Home" logót a Deutsche Telekom felirat váltotta fel.[ 2]
Mérkőzések
Bundesliga
A Bundesliga első fordulóját 2009 . augusztus 7. –9. között rendezték meg.
Bundesliga, 1. forduló
Hoffenheim : Hildebrand – Beck, Šimunić, Compper, Ibertsberger – Weis (Vukčević, 62.), Vorsah, Salihović – Obasi (Terrazzino, 88.), Ibišević (Maicosuel, 67.), Carlos Eduardo
FC Bayern : Rensing – Lahm, Van Buyten, Badstuber, Pranjić – Altıntop, van Bommel (Timoscsuk, 80.), Baumjohann (Müller, 73.), Schweinsteiger (Braafheid, 84.) – Gómez, Olić
Bundesliga, 2. forduló
FC Bayern : Rensing – Lahm, Van Buyten, Badstuber, Pranjić – Altıntop (Müller, 78.), Timoscsuk, Sosa (Ribéry, 62.), Schweinsteiger – Gómez, Klose (Olić, 46.)
Werder Bremen : Wiese – Clemens Fritz, Mertesacker, Pasanen, Boenisch – Frings, Borowski – Marin (Niemeyer, 62.), Özil (Almeida, 85.) – Sanogo, Hunt
Bundesliga, 3. forduló
Mainz : H. Müller – Heller, Noveski (Lőw, 66.), Bungert, van der Heyden – Svensson (Pekovic, 61.), Hoogland , Karhan, Ivanschitz (Hyka, 81.), Schürrle – Bancé
FC Bayern : Rensing – Lahm, Van Buyten, Badstuber, Braafheid – Timoscsuk, Altıntop (T. Müller, 33.), Pranjić (Olić, 38.), Schweinsteiger – Gómez, Klose (Sosa, 72.)
Bundesliga, 4. forduló
FC Bayern : Butt – Lahm, Van Buyten, Badstuber, Pranjić (Braafheid, 58.) – Timoscsuk, Altıntop (Robben, 46.), Schweinsteiger – Müller, Gómez, Olić (Ribéry, 63.)
Wolfsburg : Benaglio – Riether, Barzagli, Madlung, Schäfer – Santana (Ziani, 78.), Dejagah (Martins, 78.), Gentner – Misimović – Grafite, Džeko
Bundesliga, 5. forduló
Bundesliga, 6. forduló
Bundesliga, 7. forduló
Bundesliga, 8. forduló
Bundesliga, 9. forduló
Bundesliga, 10. forduló
Bundesliga, 11. forduló
Bundesliga, 12. forduló
Bundesliga, 13. forduló
Bundesliga, 14. forduló
Bundesliga, 15. forduló
Bundesliga, 16. forduló
Bundesliga, 17. forduló
Bundesliga, 18. forduló
Bundesliga, 19. forduló
Bundesliga, 20. forduló
Bundesliga, 21. forduló
Bundesliga, 22. forduló
Bundesliga, 23. forduló
Bundesliga, 24. forduló
Bundesliga, 25. forduló
Bundesliga, 26. forduló
Bundesliga, 27. forduló
Bundesliga, 28. forduló
Bundesliga, 29. forduló
Bundesliga, 30. forduló
Bundesliga, 31. forduló
Bundesliga, 32. forduló
Bundesliga, 33. forduló
Bundesliga, 34. forduló
Tabella
Utolsó frissítés: 2009 . augusztus 30. Forrás: bundesliga.de A rangsorolás alapszabályai: 1. összpontszám, 2. egymás elleni eredmények összpontszáma, 3. gólkülönbség, 4. szerzett gólok száma.(B) : Bajnokcsapat, (K) : Kieső csapat, (F) : Feljutó csapat, (I) : Kupainduló, (R) : A rájátszás győztese, (KGY) : Kupagyőztes
DFB-Pokal
2009 . június 17 -n kisorsolták a 2009–2010-es DFB-Pokal párosításait. Az első fordulót augusztus első hétvégéjén rendezték meg. A Bayern a Neckarelz ellen játszott idegenben.
DFB-Pokal, 1. forduló
Neckarelz : Hickel – Lang, Welz, Fickert, Walz – Gerstle, Schäfer, Ritschel (Suljejmani, 65.), Weber – Frey (Throm, 78.), B. Müller (Zimmermann, 88.)
FC Bayern : Rensing – Lahm, Van Buyten, Demichelis, Pranjić – van Bommel – Altıntop, Schweinsteiger (Braafheid, 72.) – T. Müller (Baumjohann, 65.) – Klose (Sosa, 78.), Gómez
DFB-Pokal, 2. forduló
UEFA-bajnokok ligája
A Bayern egyenes ágon kvalifikálta magát a 2009–2010-es UEFA-bajnokok ligájába . A csoportkör sorsolását 2009 . augusztus 27 -én tartják Monacóban . A Bayern nem kerülhet egy csoportba a Barcelonával , a Chelseavel , a Liverpoollal , a Manchester Uniteddel , a Milannal és a Sevillával . Amennyiben kvalifikálja magát, az Arsenallal és a Lyonnal sem fog azonos csoportban szerepelni.[ 3] A csoportkör első mérkőzésnapját 2009 . szeptember 15 -én rendezik.
Felkészülési mérkőzések
T-Home-Cup
A hivatalos ligakupát nem rendezték meg ebben a szezonban. Helyette a Bayern július 18–19. között a T-Home-Cupon vett részt Gelsenkirchenben . A többi résztvevő a Schalke , a Hamburg és a Stuttgart volt. A mérkőzéseket mindössze 30 perces félidőkkel rendezték meg.
FC Bayern : Butt – Braafheid, Badstuber, Demichelis, Lahm – Pranjić, van Bommel, Timoscsuk (Altıntop, 45.), Sosa – Gómez, Klose
HSV : Hesl – Demel, Boateng, Mathijsen, Aogo – Trochowski (Tesche, 50.), Jarolím, Zé Roberto, Elia (Pitroipa, 50.) – Petrić, Guerrero (Choupo-Moting, 50.)
Audi Cup
A Bayern első alkalommal rendezi meg az Audi Cupot július 29–30- között Münchenben . A meghívott ellenfelek a Milan , a Boca Juniors és a Manchester United .
FC Bayern : Butt – Lahm, Van Buyten (Demichelis, 64.), Badstuber (Breno, 64.), Braafheid (Schweinsteiger, 46.) – Altıntop (Timoscsuk, 64.), van Bommel (Ottl, 64.), Sosa (Baumjohann, 64.), Pranjić – Müller, Gómez (Sène, 80.)
Milan : Storari – Zambrotta (Kaladze, 74.), Nesta (Onyewu, 64.), Thiago Silva (Di Gennaro, 74.), Favalli (Oddo, 64.) – Abate (Antonini, 74.), Flamini, Pirlo, Jankulovski (Gattuso, 46.) – Ronaldinho (Borriello, 46.), Pato
FC Bayern : Rensing – Lahm (Görlitz, 62.), Demichelis (Van Buyten, 62.), Breno (Badstuber, 62.), Braafheid – Timoscsuk (Ottl, 77.), van Bommel (Altıntop, 46.), Baumjohann, Schweinsteiger (Pranjić, 62.) – Müller (Sène, 77.), Gómez (Sosa, 62.)
Manchester Utd. : Van der Sar – Gibson (Valencia, 63.), Evans, Ferdinand (Cathcart, 69.), Evra – Nani, Fletcher, Scholes, Giggs – Berbatov (Anderson, 78.), Owen (Rooney, 78.)
Egyéb
Salzburg : Gustafsson – Schiemer, Sekagya, Dudić, Opdam (Vladavić, 62.) – Ngwat-Mahop (Tchoyi, 72.), Kovač (Leitgeb, 16.), Augustinussen (Ježek, 62.), Švento – Ilić (Travi, 62.) – Janko (Nelisse, 62.)
FC Bayern : Butt (Rensing, 46.) – Lahm (Görlitz, 46.), Van Buyten (Demichelis, 46.), Badstuber (Breno, 46.), Braafheid (Contento, 46.) – Timoscsuk (Ottl, 46.), van Bommel (Altıntop, 46.), Sosa (Baumjohann, 46.), Pranjić (Borowski, 46.) – Gómez (Sène, 46.), Klose (Müller, 46.)
FC Bayern : Rensing (Butt, 46.) – Görlitz (Lahm, 46.), Demichelis (Van Buyten, 46.), Breno (Badstuber, 46.), Contento (Braafheid, 46.) – Timosc (Altıntop, 46.), Ottl, (van Bommel, 46.), Baumjohann (Sosa, 46.), Borowski (Pranjić, 46.) – Sène (Gómez, 46.), Müller (Klose, 46.)
St. Kickers : Wagner (Becker, 63.) – Abruscia (Wonschick, 64.), Köpf, Rapp, Gerster – Steinle, Rizzi, Marchese, Ivanusa – Salz (Türpitz, 46.), Prediger
FC Bayern : Butt (Rensing, 46.) – Lell, Demichelis (Breno, 46.), Badstuber (Görlitz, 46.), Lahm – Baumjohann (Müller, 52.), van Bommel, Sosa (Ottl, 46.), Pranjić (Altıntop, 46.) – Gómez, Olić
Köln : Mondragón – Brečko, Geromel, Mohamad, Wome – Sanou (Ehret, 82.), Boateng, Petit (Matip, 79.), Chihi (Brosinski, 88.) – Podolski – Scherz (Freis, 12.)
FC Bayern : Butt (Rensing, 46.) – Lahm (Lell, 46.), Van Buyten (Demichelis, 46.), Badstuber (Breno, 46.), Braafheid (Ottl, 46.) – Altıntop (Baumjohann, 46.), van Bommel (Timoscsuk, 46.), Müller, Pranjić (Görlitz, 86.) – Klose (Sosa, 46.), Gómez (Schweinsteiger, 70.)
FC Bayern : Rensing (Butt, 46.) – Görlitz (Ottl, 46.), Van Buyten (Lell, 46.), Badstuber (Demichelis, 46.), Braafheid (Lahm, 46.) – Altıntop, Timoscsuk, Schweinsteiger (Breno, 70.) – Sosa, Baumjohann – Klose
FC Bayern : Butt – Lell (Kopplin, 61.), Erb (Alaba, 69.), Breno, Braafheid – Müller, Görlitz, Ottl, Baumjohann – Klose (Contento, 69.), Olić
FC Bayern : Butt – Lahm (Lell, 62.), Breno, Badstuber (Van Buyten, 46.), Pranjić (Braafheid, 46.) – Schweinsteiger (Görlitz, 62.), Timoscsuk (Baumjohann, 62.), Ottl – Müller (Contento, 62.), Gómez (Klose, 46.), Olić (Sosa, 62.)
Játékosok statisztikái
Utolsó frissítés: 2009 . augusztus 29.
Házi góllövőlista
Utolsó frissítés: 2009 . augusztus 29.
Jelenlegi keret
2009 . augusztus 28. szerint.
Játékosok kölcsönben
Átigazolások
Nyári átigazolási időszak
Jegyzetek
Külső hivatkozások
FC Bayern München
Információ Létesítmények Sportosztályok
Szezonok Rivalizálás Egyéb kupák