Az Angyalvár (olaszulCastel Sant’Angelo, latinulMoles Hadriani) Hadrianus császár síremléke Rómában. A Tevere jobb partján áll, a folyón átívelő Ponte Sant’Angelo köti össze a várossal.
Története
Az Angyalvár Hadrianus császár síremlékének épült 135 és 139 között, a halikarnasszoszi mauzóleum mintájára. Az építést Hadrianus halála után Antoninus Pius fejeztette be, s akkor helyezte el benne a Hadrianus hamvait rejtő porfirkoporsót. Caracalla uralkodásáig a császárok temetkezőhelye volt (217-ig). Az alapépítmény egy 84 méter élhosszúságú négyszög, amelyen egy 60 méter átmérőjű monumentális henger áll. A henger belsejében egymás alatt 4 kamra található (legalul a sírkamra), melyeket spirális folyosó vesz körül. A későbbi évszázadokban katonai erőddé alakították a mauzóleumot, majd Aurelianus császár falainak egyik központi erődje lett.
A középkorban már Róma erődjének számított az épület. III. Miklós pápa a 13. században titkos alagúttal kötötte a Vatikánhoz (ez az ún. Passetto di Borgo): így lehetővé vált, hogy a pápa bármikor menedéket keressen a várban. Annyi harc folyt érte, hogy a polgárok 1379-ben megkísérelték lebontani: szerencsére csak a márványborítás esett áldozatul.
Nyugodtabb időkben az Angyalvárat a pápák nyári laknak használták. Még V. Miklós kezdte el a pápai lakosztály építését a vár felső részén, mely végül III. Pál pápa idején fejeződött be. Innen ered a lakosztály elnevezése: a Sala Paolina falait Raffaello tanítványai (például Perin de Vaga) díszítették mitológiai freskókkal.
A név
Az Angyalvár nevet az 590-ben pusztító pestisjárvány idején kapta: a járvány elhárítására I. Gergely pápa könyörgő körmeneteket tartott. A legenda szerint egy alkalommal a vár tetején meglátta Szent Mihály arkangyalt, amint a büntetés kardját visszahelyezi hüvelyébe: ezzel jelezte a járvány végét. Az épület tetejére először Baccio da Montelupo Szent Mihályt ábrázoló márványszobra került, majd 1753-tól ezt felváltotta a Peter Anton von Verschaffelt által készített bronzszobor.
Az Angyalvár ma
1870-ben az épületet államosították, ezután börtönként, majd kaszárnyaként működött. 1905-ben kezdték el a restaurálását, 1933 óta múzeumként funkcionál. A látogatók megtekinthetik az ókori spirális feljárót, a császárok egykori temetkezőfülkéit, de látható a múzeumban egy fegyvergyűjtemény és az épület történetét bemutató tárlat is.
Ahol Hadrianus urnája állt, egy márványtáblán a császár verse olvasható:
„
Animula vagula blandula / hospes comesque corporis / quae nunc abibis in loca / pallidula rigida nudula /nec, ut soles, dabis iocos? (Lelkecske, kóborka, dévajka / Testem vendége, s társa te / Mely tartományba utazol? / Dermedtbe ködösbe, sápadtba, / Kis tréfáidnak vége már.)