1953 a filmművészetben

Események

  • február 28. – A Warner Bros Pictures filmkonszernt bírósági végzés alapján két részre bontják fel: az egyik kizárólag filmgyártással és -forgalmazással foglalkozhat, míg a másik feladata a mozik igazgatása lesz. Bejelentik, hogy 48 Warner-mozit szerelnek fel 3 dimenziós filmek vetítésére alkalmas vászonnal és külön, erre a technikára kifejlesztett Warner-Phonic hangrendszerrel.
  • május 7. – Robert Rossen rendező hosszas tiltakozás után hajlandó vallomást tenni az USA-ellenes tevékenységet vizsgáló McCarthy-féle bizottság előtt. Elismeri, hogy 1937–1947 között tagja volt a kommunista pártnak. Ezek után a Columbia Pictures megválik tőle.
  • szeptember 16.The Robe címen debütál az első CinemaScope szélesvásznú film. A 20th Century Fox által elnevezett szélesvásznú film, amelynek képszélessége a normális méret kétszerese volt.
  • Az USA-ban a televízió rohamos terjedésének köszönhetően a 26 ezerből 6 ezer mozit bezárnak.
  • szeptember 21-étől27-éig – Első alkalommal rendezték meg a San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztivált.

Sikerfilmek

Észak Amerika
  1. The Robe, főszereplő Richard Burton, Jean Simmons, és Victor Mature – rendező Henry Koster
  2. Most és mindörökké, főszereplő Burt Lancaster, Montgomery Clift, Frank Sinatra és Deborah Kerr – rendező Fred Zinnemann
  3. Shane, főszereplő Alan Ladd, Jean Arthur, Van Heflin, Brandon de Wilde és Jack Palance – rendező George Stevens
  4. Hogyan fogjunk milliomost?, főszereplő Lauren Bacall, Marilyn Monroe, Betty Grable és William Powell – rendező Jean Negulesco
  5. Peter Pan – hangok Bobby Driscoll, Kathryn Beaumont és Hans Conried – rendező Clyde Geronimi
  6. Mogambo – rendező John Ford
  7. House of Wax, az első 3-d film ami a 10-es sikerlistába kerül – rendező André De Toth
  8. The Glenn Miller Story, főszereplő James Stewart és June Allyson – rendező Anthony Mann

Magyar filmek

Díjak és fesztiválok

Oscar-díj (március 19.)

1953-as cannes-i filmfesztivál

Velencei Nemzetközi Filmfesztivál

  • Arany Oroszlán: nem adták ki
  • Ezüst Oroszlán: Moulin Rouge, Little Fugitive, A bikaborjak, Szadko, Thérèse Raquin, Ugetsu története
  • Férfi főszereplő: Henry Vilbert – A jó Isten hit nélkül
  • Női főszereplő: Lilli PalmerCsaládi ágy

Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

  • Arany Medve: A félelem bére
  • Ezüst Medve: A zöld titok
  • Bronz Medve: A pestalozzi-falu

Filmbemutatók

Rajzfilm sorozatok

Születések

Halálozások

Kapcsolódó szócikkek

Commons:Category:1953 in film
A Wikimédia Commons tartalmaz 1953 a filmművészetben témájú médiaállományokat.

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!