96. Oscar-gála
A 96. Oscar-gálán az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiája (AMPAS) a 2023-as év legjobb filmjeit és filmeseit részesítették elismerésben. A díjátadó ceremóniát 2024. március 10-én rendezték meg a Dolby Színházban Los Angelesben, helyi idő szerint 17:00 órától (hazai idő szerint március 11-én 02:00 órától). A ceremónián az Akadémia 23 kategóriában díjazta a filmeket és alkotóikat. Az eseményt Amerikában az ABC televízió társaság sugározta.
A rendezvény házigazdájának, illetve a show-műsor vezetésére 2017, 2018 és 2023 után negyedszer is Jimmy Kimmel humoristát kérték fel.[2]
A jelölések tekintetében a papírforma érvényesült. A nagyjátékfilmek kategóriáiban a legtöbb jelölést (13) az Oppenheimer kapta, amit a Szegény párák (11) és a Megfojtott virágok (10) követ. Ugyancsak előkelő helyet szerzett a Barbie (8), valamint a Maestro (7). A színészi alakítások között 2024-ben rekordszámú, összesen hét LMBTQ+ karaktert megformáló színész található: Annette Bening, Sterling K. Brown, Bradley Cooper, Colman Domingo, Jodie Foster, Sandra Hüller és Emma Stone. A legjobb női főszereplő kategóriában jelölt lett a legjobb színésznő kategóriában – a díj történetében először – Golden Globe-díjat nyert indián származású Lily Gladstone.[4]
A legjobb zeneszerzők jelöltjeinek sorában szerepelt a februárban 92 életévét betöltő John Williams, aki az Indiana Jones és a sors tárcsája zenéjével immár rekordszámú, 54 jelölés gazdája lett.
2024 volt az ötödik egymást követő év, amikor a legjobb filmnek jelölt alkotások legalább egyikét nő rendezett; ez évben hárman voltak: Greta Gerwig (Barbie), Celine Song (Előző életek) és Justine Triet (Egy zuhanás anatómiája).[5] A díjazás történetében Triet lett a nyolcadik nő, akit jelöltek a legjobb rendező díjára.[6] Érdekessége a jelöltek listájának, hogy összességében hat házaspár kapott jelölést, amelyeken közösen osztoztak a saját kategóriájukban.[7]
A gálán valósággal tarolt az Oppenheimer, amely tizenhárom jelöléséből hetet váltott díjra. Mögötte a Szegény párák végzett négy Oscarral. Komoly meglepetés volt, hogy a harmadik legtöbb jelölést kapott Megfojtott virágok végül egyetlen díjat sem nyert, mint ahogyan a hét jelöléses Maestro sem.
Magyar művész is található a jelöltek, illetve a díjazottak között: a Szegény párák látványvilágát megteremtő alkotók sorában ott volt Mihalek Zsuzsa díszletberendező.
Díjazottak és jelöltek
A nyertesek az első helyen sorolva és félkövérrel szedve.
Legjobb film
|
Legjobb rendező
|
- Oppenheimer – Emma Thomas, Charles Roven, és Christopher Nolan
- Amerikai irodalom (American Fiction) – Ben LeClair, Nikos Karamigios, Cord Jefferson és Jermaine Johnson
- Barbie – David Heyman, Margot Robbie, Tom Ackerley és Robbie Brenner
- Egy zuhanás anatómiája (Anatomie d'une chute) – Marie-Ange Luciani és David Thion
- Előző életek (Past Lives) – David Hinojosa, Christine Vachon és Pamela Koffler
- Érdekvédelmi terület (The Zone of Interest) – James Wilson
- Maestro – Bradley Cooper, Steven Spielberg, Fred Berner, Amy Derning és Kristie Macosko Krieger
- Megfojtott virágok (Killers of the Flower Moon) – Dan Friedkin, Bradley Thomas, Martin Scorsese és Daniel Lupi
- Szegény párák (Poor Things) – Ed Guiney, Andrew Lowe, Jórgosz Lánthimosz, Emma Stone
- Téli szünet (The Holdovers) – Mark Johnson
|
|
Legjobb férfi főszereplő
|
Legjobb női főszereplő
|
|
|
Legjobb férfi mellékszereplő
|
Legjobb női mellékszereplő
|
|
|
Legjobb eredeti forgatókönyv
|
Legjobb adaptált forgatókönyv
|
|
|
Legjobb animációs film
|
Legjobb nemzetközi játékfilm
|
|
|
Legjobb dokumentumfilm
|
Legjobb rövid dokumentumfilm
|
- 20 nap Mariupolban (20 Days in Mariupol) – Mstyslav Chernov, Michelle Mizner és Raney Aronson-Rath
|
|
Legjobb élőszereplős rövidfilm
|
Legjobb animációs rövidfilm
|
|
- War Is Over! – Dave Mullins és Brad Booker
- Letter to a Pig – Tal Kantor és Amit R. Gicelter
- Ninety-Five Senses – Jerusha Hess és Jared Hess
- Our Uniform – Yegane Moghaddam
- Pachyderme – Stéphanie Clément és Marc Rius
|
Legjobb eredeti filmzene
|
Legjobb eredeti dal
|
|
|
Legjobb hang
|
Legjobb látványtervezés
|
- Érdekvédelmi terület (The Zone of Interest) – Johnnie Burn és Tarn Willers
- Az Alkotó (The Creator) – Ian Voigt, Erik Aadahl, Ethan Van der Ryn, Tom Ozanich és Dean Zupancic
- Maestro – Richard King, Steve Morrow, Tom Ozanich, Jason Ruder, és Dean Zupancic
- Mission: Impossible – Leszámolás – Első rész (Mission: Impossible – Dead Reckoning Part One) – Chris Munro, James H. Mather, Chris Burdon és Mark Taylor
- Oppenheimer – Willie Burton, Richard King, Kevin O’Connell, és Gary A. Rizzo
|
|
Legjobb operatőr
|
Legjobb smink
|
|
|
Legjobb jelmez
|
Legjobb vágás
|
|
|
Legjobb vizuális effektek
|
|
Kormányzók díja
A díjazottak személyét az AMPAS 2023. június 26-án nevezte meg, és a 2024. január 9-én megtartott 14. Kormányzók bálján adták át a díjakat.[10][11]
Jean Hersholt Humanitárius Díj
Többszörös jelölések és elismerések
Díjátadók és előadók
Díjátadók
A gála során az alábbi személyek adtak át díjakat, vagy léptek fel előadóként.[12]
Nevek |
Szerep
|
Grier, David AlanDavid Alan Grier
|
A 96. Oscar-díjátadó-gála felkonferálása
|
Curtis, Jamie LeeJamie Lee Curtis King, ReginaRegina King Moreno, RitaRita Moreno Nyong’o, LupitaLupita Nyong’o Steenburgen, MaryMary Steenburgen
|
A legjobb női mellékszereplő díj átadói
|
Hemsworth, ChrisChris Hemsworth Taylor-Joy, AnyaAnya Taylor-Joy
|
A legjobb animációs rövidfilm és a legjobb animációs film díjak átadói
|
McCarthy, MelissaMelissa McCarthy Spencer, OctaviaOctavia Spencer
|
A legjobb eredeti és a legjobb adaptált forgatókönyv díjak átadói
|
Keaton, MichaelMichael Keaton O’Hara, CatherineCatherine O’Hara
|
A legjobb smink és fodrász és a legjobb látványtervezés díjak átadói
|
Cena, JohnJohn Cena
|
A legjobb jelmez díj átadója
|
Bunny, BadBad Bunny Johnson, DwayneDwayne Johnson
|
A legjobb nemzetközi játékfilm díj átadói
|
Blunt, EmilyEmily Blunt Gosling, RyanRyan Gosling
|
A filmtörténet összes kaszkadőre előtti tisztelgés felkonferálói
|
Ali, MahershalaMahershala Ali Quan, Ke HuyKe Huy Quan Robbins, TimTim Robbins Rockwell, SamSam Rockwell Waltz, ChristophChristoph Waltz
|
A legjobb férfi mellékszereplő díj átadói
|
DeVito, DannyDanny DeVito Schwarzenegger, ArnoldArnold Schwarzenegger
|
A legjobb vizuális effektek és a legjobb vágás díjak átadói
|
Ferrera, AmericaAmerica Ferrera McKinnon, KateKate McKinnon
|
A A legjobb rövid dokumentumfilm és a legjobb dokumentumfilm díjak átadói
|
Zendaya
|
A legjobb operatőr díj átadója
|
Rae, IssaIssa Rae Youssef, RamyRamy Youssef
|
A legjobb élőszereplős rövidfilm díjak átadói
|
Mulaney, JohnJohn Mulaney
|
A legjobb hang díj átadója
|
Erivo, CynthiaCynthia Erivo Grande, ArianaAriana Grande
|
A legjobb eredeti filmzene és a legjobb eredeti betétdal díjak átadói
|
Cage, NicolasNicolas Cage Fraser, BrendanBrendan Fraser Kingsley, BenBen Kingsley McConaughey, MatthewMatthew McConaughey Whitaker, ForestForest Whitaker
|
A legjobb férfi díj átadói
|
Spielberg, StevenSteven Spielberg
|
A legjobb rendező díj átadója
|
Field, SallySally Field Lange, JessicaJessica Lange Lawrence, JenniferJennifer Lawrence Theron, CharlizeCharlize Theron Yeoh, MichelleMichelle Yeoh
|
A legjobb női főszereplő díj átadói
|
Pacino, AlAl Pacino
|
A legjobb film díj átadója
|
Előadók
Név |
Szerep |
Előadás
|
Minor, RickeyRickey Minor
|
Zenei rendező
|
Nagyzenekar
|
Eilish, BillieBillie Eilish O’Connell, FinneasFinneas O’Connell
|
Előadók
|
„What Was I Made For?” a Barbie c. filmből
|
George, ScottScott George Osage,Osage énekesek és táncosok
|
„Wahzhazhe (A Song For My People)” a Megfojtott virágok c. filmből
|
Batiste, JonJon Batiste
|
Előadó
|
„It Never Went Away” az American Symphony c. filmből
|
G, BeckyBecky G
|
„The Fire Inside” a Flamin' Hot - Egy pikáns sikertörténet c. filmből
|
Gosling, RyanRyan Gosling Ronson, MarkMark Ronson Liu, SimuSimu Liu Evans, ScottScott Evans Gatwa, NcutiNcuti Gatwa Ben-Adir, KingsleyKingsley Ben-Adir Slash,Slash Van Halen, WolfgangWolfgang Van Halen
|
Előadók
|
„I'm Just Ken” a Barbie c. filmből
|
Bocelli, AndreaAndrea Bocelli Bocelli, MatteoMatteo Bocelli
|
"Time to Say Goodbye" az „In Memoriam” szakasz alatt
|
Jegyzetek
- ↑ Lacey Rose: Oscars: Jimmy Kimmel Back as 2024 Host (angol nyelven). hollywoodreporter.com. The Hollywood Reporter, 2023. november 15. [2024. január 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. január 24.)
- ↑ Clayton Davis: Oscars Diversity 2024: People of Color in Every Acting Category, Jodie Foster and Colman Domingo Make History and More (angol nyelven). variety.com. Variety, 2024. január 23. [2024. január 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. január 24.)
- ↑ Anthony D'Alessandro: Female Filmmakers Set Oscar Nomination Record in Best Picture Category. deadline.com. Deadline Hollywood, 2024. január 23. [2024. január 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. március 11.)
- ↑ Caitlin O'Kane: Oscar nominations 2024: Justine Triet becomes 8th woman ever nominated for Best Director. cbsnews.com. CBS News, 2024. január 23. [2024. január 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. december 7.)
- ↑ Shania Russell: Couple goals! Meet the 6 power couples vying for gold at the 2024 Oscars. Entertainment Weekly, 2024. január 23. [2024. január 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. március 11.)
- ↑ The Academy to Honor Angela Bassett, Mel Brooks and Carol Littleton with Academy Honorary Awards and Michellle Satier with The Jean Hersolt Humanitatian Award (angol nyelven). oscars.org. AMPAS, 2023. július 26. [2024. január 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. január 24.)
- ↑ a b c d e Benjamin Jackson: 14th Annual Governors Awards: who earned an award at the prelude to the Oscars & what are the awards? (angol nyelven). nationalworld.com. National World Publishing Ltd., 2024. január 9. [2024. január 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. január 24.)
- ↑ Hayley FitzPatrick,Carson Blackwelder,Angeline Jane Bernabe, andShafiq Najib: Oscars 2024 recap: Biggest moments from the 96th Academy Awards. abcnews.go.com. ABC News, 2024. március 10. [2024. március 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. március 14.)
Források
Kapcsolódó szócikkek
|
---|
Szervezet | |
---|
Jelenlegi díjak | |
---|
Egyéb díjak | |
---|
Múltbéli díjak | |
---|
Díjátadók | |
---|
Statisztikák | |
---|
|
|