2010. évi téli paralimpiai játékok
A 2010-es paralimpiát, hivatalosan X. Téli Paralimpiai Játékokat a kanadai Brit Columbiában, Vancouverben és Whistlerben tartották 2010. március 12-től 21-ig. A nyitó ceremóniát Vancouverben, a BC Place Stadionban rendezték, a záró ünnepséget Whistlerben. A nyitó rendezvény témájául az egy inspirál sokat választották, és 5000 előadót vontak be. Az utolsó fáklyavivő a 15 éves amputált Zach Beaumont volt. A kétórás nyitó ünnepséget a Vancouverben székelő Patrick Roberge Productions Inc. rendezte.
Ez volt az első alkalom, hogy Kanada lett a téli paralimpia házigazdája, és a második alkalom, hogy itt tartották a nyári paralimpiai játékokat 1976 után.
2006. június 7-én Edward herceg a kanadai királyi család tagjaként és az Angol Paralimpiai Bizottság elnökeként a Vancouver City Hallon kívül vonta fel a paralimpiai játékok zászlaját.[1]
A kanadai Brian McKeever nevezett elsőként a paralimpiára és az olimpiára is, habár végül nem indulhatott el az olimpián. Edzője egy síelővel helyettesítette az 50 km-es férfi sífutáson, aki korábban már több rendezvényen is jól teljesített.[2][3][4] A paralimpián sífutásban és biatlonban indult.
Elsőként Viviane Forest nyert a téli és a nyári olimpián is a látássérültek sílesiklásban szerzett aranyérmével. Korábban 2000-ben és 2004-ben a női csörgőlabdacsapatban győzött.[5][6]
A kanadai Lauren Woolstencroft öt aranyat nyert alpesi síben. Egy paralimpián nem nyert senki ennyi aranyat a 2010. évi téli paralimpiai játék résztvevői közül.[7] A német Verena Bentele szintén összegyűjtött öt aranyat sífutásból és biatlonból, így ők ketten állították be az éremrekordot ezen a paralimpián.
Előkészületek
Fáklyavivés
A paralimpia fáklyájának kinézete a logótól eltekintve ugyanaz volt, mint amit az olimpián használtak. Tíz napos útját 2010. március 3-án kezdte meg Ottawában.[8] A fáklyavivő váltó hatszáz futóból állt, és a fáklya tíz kanadai városon és három tartományon haladt át:[9]
Helyszínek
A 2010-es téli olimpiához hasonlóan a paralimpiát is két városban, Vancouverben és Whistlerben tartották.
- A versenyek helyszínei
- Egyéb helyszínek
Marketing
Ez volt az első alkalom, amikor a paralimpiai és az olimpiai kabalafigurát egyszerre mutatták be. A paralimpia kabalafigurája, Sumi egy őrző állatszellem mennydörgésmadár szárnyakkal és feketemedve lábakkal.
Az olimpia tiszteletére 17 pénzérmet vertek. Ezek közül kettő paralimpiásnak állított emléket: az egyik a kerekesszékes curling (kiadva 2007. július 11-én), a másik a szánkós jéghoki (2010. március 18.) ábrázolásával. A negyeddolláros érme nélkülözte a hagyományos köriratot (Dei Gratia Regina), így 1911 óta ez az első pénzérme, ami nem említi Istent.[20]
Specifikáció
Év |
Tömeg |
Átmérő |
Összetétel
|
2007–től máig
|
4,4 g
|
23,88 mm
|
94,0% acél, 3,8% réz, 2,2% nikkel bevonat
|
Részletek
A játékok
Résztvevők
Negyvennégy nemzeti paralimpiai bizottság nevezett sportolókat a 2010-es paralimpiára. Ez öttel több, mint a 2006-os 39. A zárójelekben levő számok az adott nemzet sportolóinak számát jelzik.
Összesen 506 sportoló vett részt a versenyeken. Ez több, mint a 2006-os létszám.
Argentína és Románia először vett részt téli paralimpián,[22][23] ahogy Bosznia és Hercegovina is.[24] Mindhárom ország csapata előzőleg több nyári paralimpián is részt vett. Szerbia először indult önállóan a Montenegrótól történt elszakadás után.[25]
A részt vevő országok és sportolók létszámának növekedése ellenére Lettország ezúttal nem szerepelt a téli paralimpián.
Sportok
A programban öt sportág szerepelt:
- Alpesi sí
- Biatlon
- Sífutás
- Kerekesszékes curling
- Szánkós jéghoki
Naptár
Érmek
Az összesítésben első tíz nemzet éremtáblázata:
Helyezés
|
Ország
|
Arany
|
Ezüst
|
Bronz
|
Összesen
|
1 |
Németország |
13 |
5 |
6 |
24
|
2 |
Oroszország |
12 |
16 |
10 |
38
|
3 |
Kanada |
10 |
5 |
4 |
19
|
4 |
Szlovákia |
6 |
2 |
3 |
11
|
5 |
Ukrajna |
5 |
8 |
6 |
19
|
6 |
Amerikai Egyesült Államok |
4 |
5 |
4 |
13
|
7 |
Ausztria |
3 |
4 |
4 |
11
|
8 |
Japán |
3 |
3 |
5 |
11
|
9 |
Belarusz |
2 |
0 |
7 |
9
|
10 |
Franciaország |
1 |
4 |
1 |
6
|
A legeredményesebb sportolók
Die erfolgreichsten Teilnehmer
|
Rang
|
Sportoló
|
Ország
|
Sportág
|
|
|
|
Összesen
|
1 |
Verena Bentele |
GER |
Sífutás |
5 |
0 |
0 |
5
|
Lauren Woolstencroft |
CAN |
Alpesi sí |
5 |
0 |
0 |
5
|
3 |
Irek Szaripov |
RUS |
Biatlon, sífutás |
4 |
1 |
0 |
5
|
Gerd Schönfelder |
GER |
Alpesi sí |
4 |
1 |
0 |
5
|
5 |
Kirill Michailov |
RUS |
Biatlon, sífutás |
3 |
2 |
0 |
5
|
6 |
Martin Braxenthaler |
GER |
Alpesi sí |
3 |
1 |
0 |
4
|
Henrieta Farkašová |
SVK |
Alpesi sí |
3 |
1 |
0 |
4
|
Olexandra Kononova |
UKR |
Biatlon, sífutás |
3 |
1 |
0 |
4
|
Jakub Krako |
SVK |
Alpesi sí |
3 |
1 |
0 |
4
|
10 |
Brian McKeever |
CAN |
Sífutás |
3 |
0 |
0 |
3
|
11 |
Anna Burmistrova |
RUS |
Biatlon, sífutás |
2 |
1 |
1 |
4
|
Alana Nichols |
USA |
Alpesi sí |
2 |
1 |
1 |
4
|
14 |
Marija Jovleva |
RUS |
Biatlon, sífutás |
2 |
1 |
0 |
3
|
15 |
Ljudmila Vautsok |
BLR |
Sífutás |
2 |
0 |
2 |
4
|
16 |
Yoshihiro Nitta |
JPN |
Sífutás |
2 |
0 |
0 |
2
|
Szergej Silov |
RUS |
Sífutás |
2 |
0 |
0 |
2
|
18 |
Nyikolaj Polucsin |
RUS |
Biatlon, sífutás |
1 |
4 |
1 |
6
|
19 |
Viviane Forest |
CAN |
Alpesi sí |
1 |
3 |
1 |
5
|
Olena Jurkovska |
UKR |
Biatlon, sífutás |
1 |
3 |
1 |
5
|
Ljubov Vasziljeva |
RUS |
Biatlon, sífutás |
1 |
3 |
1 |
5
|
22 |
Michalina Lyssowa |
RUS |
Biatlon, sífutás |
1 |
2 |
2 |
5
|
23 |
Nils-Erik Ulset |
NOR |
Biatlon, sífutás |
1 |
2 |
1 |
4
|
24 |
Jon Santacana |
ESP |
Alpesi sí |
1 |
2 |
0 |
3
|
Stephani Victor |
USA |
Alpesi sí |
1 |
2 |
0 |
3
|
Műsoron
Kanadában a Canada's Olympic Broadcast Media Consortium közvetítette a játékokat, amelyet a CTVglobemedia és a Rogers Media hozott létre. Összesen 50 órát közvetített, benne a 90 perces összefoglalókkal. Élőben közvetítették azokat az eseményeket, amikben Kanada is részt vett, így a szánkós jéghokit is, a döntővel együtt. A nyitó ünnepséget élőben adta a CTV, amit a CTV és a Réseau Info Sports is megismételt a következő éjszaka.[26] Bár eredetileg nem tervezték, de a CTV és az RDS a záró ünnepséget is sugározta.[27]
Az Amerikai Egyesült Államokban a Universal Sports sugározta.
A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság internetes tv-csatornája, a Paralympic Sport TV ingyenesen közvetített minden eseményt 9:00 -től 22:30 a PST időzóna szerint.[28]
Új-Zélandon a SKY TV követte Új-Zéland sportolóit, és minden nap egyórás összefoglalót adott.[29]
Az Egyesült Királyságban a BBC egy online csatornán közvetítette.[30]
Európában az Eurosport a biatlon, az alpesi sí és a sífutás döntőit mutatta be.
Franciaországban a France Télévisions honlapján lehetett nyomon követni az eseményeket.[31]
Olaszországban a Sky Sportrekord méretű lefedettséget ért el az öt dedikált HD csatornán.[32]
Ausztráliában az ABC1 közvetítette a versenyeket.
Norvégiában az NRK 30 órás élő adást láthattak. Az adást kritizálták Vancouverből, és az EBUnak sem tetszett az, ahogy az NRV összeállította a felvételeket. A biatlonból kimaradt a lövészet, és a sífutásba több panorámafelvétel került ugyanarról a helyszínről, és gyakran csak távolról lehetett látni a síelőket, ami megnehezítette a sportág követését. Ellenben a szánkós jéghoki és a kerekesszékes curling bemutatását megdicsérték, olimpiai színvonalúnak tartották.[33]
Hatása
A játékokat követő télen megnövekedett a sportoló sérültek száma Brit Columbiában.[34]
Jegyzetek
- ↑ Joyce, Greg; Canadian Press; ''Vancouver Sun'': Edward, Sophie raise Paralympics flag, Royal couple rings in 2010 Winter Olympics outside city hall; June 8, 2006. Canada.com, 2014. január 19. [2007. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 7.)
- ↑ Vancouver Sun, "Legally blind skier embodies the Olympic ideal"[halott link], Miro Cernetig, February 17, 2010 (accessed February 21, 2010)
- ↑ Associated Press, "Canada's McKeever to ski at Olympics, Paralympics" Archiválva 2011. június 4-i dátummal a Wayback Machine-ben, Rachel Cohen, February 17, 2010 (accessed February 21, 2010)
- ↑ Boston Herald, "Blind Olympian doesn’t believe in limits" Archiválva 2010. március 3-i dátummal a Wayback Machine-ben, Steve Kelley, February 20, 2010 (accessed February 21, 2010)
- ↑ Vancouver Sun, "Paralympic para-alpine skiing: Canada’s Viviane Forest does the trifecta, wins visually impaired downhill gold" Archiválva 2010. március 23-i dátummal a Wayback Machine-ben, Mike Beamish, March 18, 2010 (accessed March 19, 2010)
- ↑ Vancouver Sun, "Para-alpine star Viviane Forest has potential for huge Games medal haul" Archiválva 2010. március 24-i dátummal a Wayback Machine-ben, John Korobanik, March 11, 2010 (accessed March 19, 2010)
- ↑ Vancouver Sun, "Woolstencroft wins fifth gold medal" Archiválva 2015. április 26-i dátummal a Wayback Machine-ben, CanWest News Service, March 21, 2010 (accessed March 21, 2010)
- ↑ Paralympic torch relay begins 10 day journey. Ctvolympics.ca, 2013. november 20. [2010. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 7.)
- ↑ Vancouver 2010 Paralympic Torch Relay starting point, torch design, uniform and emblem revealed. Vancouver2010.com. [2010. április 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 7.)
- ↑ Venues–UBC Thunderbird Arena. Vancouver Organizing Committee. [2009. február 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 13.)
- ↑ Venues–Vancouver Olympic/Paralympic Centre. Vancouver Organizing Committee. [2009. február 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 13.)
- ↑ Venues–Whistler Creekside. Vancouver Organizing Committee. [2009. január 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 13.)
- ↑ Venues–Whistler Olympic/Paralympic Park. Vancouver Organizing Committee. [2009. február 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 13.)
- ↑ Venues–BC Place. Vancouver Organizing Committee. [2009. február 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 13.)
- ↑ Venues–Main Media Centre. Vancouver Organizing Committee. [2009. február 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 13.)
- ↑ Venues–Olympic and Paralympic Village Vancouver. Vancouver Organizing Committee. [2009. február 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 13.)
- ↑ Venues–Whistler Media Centre. Vancouver Organizing Committee. [2009. február 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 13.)
- ↑ Venues–Olympic and Paralympic Village Whistler. Vancouver Organizing Committee. [2009. február 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 13.)
- ↑ Venues–Whistler Olympic Celebration Plaza. Vancouver Organizing Committee. [2009. március 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 13.)
- ↑ "14 circulating coins included in 2010 Olympic program", Bret Evans, Canadian Coin News, January 23 to February 5, 2007, issue of Canadian Coin News
- ↑ Athletes: Vancouver 2010 Winter Paralympics, The Official Website of the Vancouver 2010 Olympic and Paralympic Winter Games
- ↑ Argentina at the Paralympics, International Paralympic Committee
- ↑ Romania at the Paralimpic Winter Games (Romanian). Sport.hotnews.ro. (Hozzáférés: 2014. február 7.)
- ↑ Bosnia and Herzegovina at the Paralympics, International Paralympic Committee
- ↑ Serbia at the Paralympics, International Paralympic Committee
- ↑ Record hours of coverage for Paralympic Games. CTVOlympics.ca, 2009. június 16. [2010. január 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. február 14.)
- ↑ Closing Ceremony of 2010 Paralympic Winter Games To Air Live on CTV and RDS, This Sunday. Canada's Olympic Broadcast Media Consortium (press release), 2010. március 16. [2011. július 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. szeptember 18.)
- ↑ An Overview Of the Paralympic Games Archiválva 2021. február 26-i dátummal a Wayback Machine-ben, newdisability.com, 2010
- ↑ Paralympics New Zealand Newsletter May 2010. [2011. február 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 11.)
- ↑ BBC criticised over Winter Paralympics TV plans. Bhfederation.org.uk. [2012. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 7.)
- ↑ "Paralympiques2010" Archiválva 2010. április 10-i dátummal a Wayback Machine-ben, France Télévisions
- ↑ "Paralimpiadi on SKY" Archiválva 2010. február 15-i dátummal a Wayback Machine-ben,
- ↑ Oppgitt over elendig Paralympics-produksjon Archiválva 2012. szeptember 15-i dátummal a Wayback Machine-ben (Norwegian), Harstad Tidende, March 25, 2010
- ↑ Participation in disabled sport jumps 10 per cent in B.C.[halott link], The Vancouver Sun, March 11, 2011
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 2010 Winter Paralympics című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Winter-Paralympics 2010 című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
|
---|
| Nyári paralimpiai játékok |
- Róma, 1960
- Tokió, 1964
- Tel-Aviv, 1968
- Heidelberg, 1972
- Toronto, 1976
- Arnhem, 1980
- New York és Stoke Mandeville, 1984
- Szöul, 1988
- Barcelona, 1992
- Atlanta, 1996
- Sydney, 2000
- Athén, 2004
- Peking, 2008
- London, 2012
- Rio de Janeiro, 2016
- Tokió, 2020
- Párizs, 2024
- Los Angeles, 2028
- Brisbane, 2032
| |
---|
Téli paralimpiai játékok |
- Örnsköldsvik, 1976
- Geilo, 1980
- Innsbruck, 1984
- Innsbruck, 1988
- Tignes és Albertville, 1992
- Lillehammer, 1994
- Nagano, 1998
- Salt Lake City, 2002
- Torino, 2006
- Vancouver, 2010
- Szocsi, 2014
- Phjongcshang, 2018
- Peking, 2022
- Milánó és Cortina, 2026
|
---|
|
|
|