TorontoOntario tartomány fővárosa és egyben Kanada legnagyobb városa, igazi világváros, egyben a világ egyik legmultikulturálisabb városa: elővárosaival együtt mintegy 5,5 milliós lakossága közel 100 nemzetből kerül ki. Kanada üzleti központja és gazdasági motorja.
Toronto nevének jelentése irokéz nyelven „a hely, ahol a fák a vízben állnak”, mely a mai Simcoe-tóra utalt, ahol a huron indiánok facölöpöket vertek a tóba, hogy könnyebben tudjanak halászni. Az első európaiak a vidéken francia szőrmekereskedők voltak, akik „Fort Rouillé” néven alapítottak 1750-ben a közelben egy kereskedelmi állomást. Az első nagy migrációs hullám az Amerikai függetlenségi háború alatt és után érte el a környéket, amikor az amerikai gyarmatokon élő, briteket támogató lojalisták távozni kényszerültek a későbbi állam területéről. Habár ők Toronto néven alapítottak egy apró falucskát a mai város helyén, alig több mint tíz évvel később, 1793. július 29-énKanada akkori kormányzója John Graves Simcoe az azóta megszűnt Felső-Kanada tartomány székhelyének választotta és York néven egy várost emeltetett a helyére. Az 1812-es háborúban bevették az amerikaiak és nagy részét el is pusztították, a háború után mégis a Kanadába irányuló bevándorlás egyik elsődleges célállomása lett. York város 1834. március 6-án ünnepélyes keretek között újrakeresztelte saját magát, és ismét felvette az eredeti alapításkori nevét, ezzel ezt a dátumot téve meg Toronto város születésnapjává is. A Nagy-tavakon az 1840-es, 1850-es években beindult hajóforgalom (a város az egyik nagy tó, az Ontario-tó partján fekszik), majd az ebből következő gazdasági robbanás komoly bevándorlási hullámot indított Kanada felé, mely révén az 1970-es években Toronto, Montréalt megelőzve, az ország legnagyobb városává nőtte ki magát, átvéve annak központi gazdasági, üzleti és kulturális szerepét is. A torontói tőzsde ma a világ vezető tőzsdéi közé tartozik.
Népesség
A település népessége az elmúlt években az alábbi módon változott:
Toronto GDP-je 305 milliárd USD, ami a világ 7. legnagyobb városi gazdaságává teszi. Kanada pénzügyi, ipari, kulturális és piacgazdasági központja. Tőzsdéje a TSX, a világ hatodik legnagyobb és a világ első elektronikusan vezérelt tőzsdéje. A Bay Streeten helyezkedik el, ami a New York-iWall Street kanadai megfelelője.
A város tömegközlekedését a Toronto Transit Commission, vagyis a TTC vállalat tartja kézben. Ontario tartomány fővárosában és Kanada legnépesebb városában a tömegközlekedés fő formái a „subway” (torontói metró), a „streetcar” (villamos), és a „bus” (busz). Emellett még fontos szerepet játszanak a scarborough-i LRT-k (Könnyű vasút) és a „Go Train” elnevezésű HÉV-járatok is.
Trolibuszok ma már nincsenek Torontóban. Az utolsó trolibuszvonalakat a városban 1993-ban szüntették meg.
A leggyorsabb és legmegbízhatóbb utazási mód a metró, majd utána a villamos. Minél távolabb esik egy adott terület a belvárostól, annál valószínűbb, hogy csupán ritkán (20-30 percenként) jár arra busz.
Jegyárak
A vonaljegy ára elég gyorsan emelkedett az elmúlt időben. 2000-ben még 2 kanadai dollárba került, ma már $3,25-ba.
A legutóbbi jegyáremelésnél nyilvánossá vált egy jelentés, miszerint a TTC olyan olcsón árulja reklámfelületeit, hogy az összes reklámbevétel nem haladja meg egy $0,25-os jegyáremelés bevételét. Ezt követően természetesen további újságcikkekben felmerült, hogy a TTC miért nem a reklámdíjakat emeli, a jegyárak helyett. Ez azonban előreláthatóan nem befolyásolja a jegyáremelést.
Megbízhatóság
A buszok és villamosok gyakran pontatlanok, és nem ritka látvány három villamos közvetlenül egymás után (ami az elvileg 10 percenkénti villamosérkezés esetén azt jelenti, hogy a következő járat kb. 30 perc múlva érkezik majd). Ez a busz- és villamostumultus azzal magyarázható, hogy a járművezetők egy adott számú menetet kötelesek elvégezni a munkaidőszakuk alatt, így ha egy sofőr az utolsó menetén van, akkor minél inkább siet, annál hamarabb mehet haza vagy ebédszünetre.
A metrón gyakoriak az ideiglenes leállások, de általában nem tartanak sokáig.
Érdekesség
Csuklós autóbusz Toronto városában évtizede nincs, a legutóbbi típus az Ikarus-Orion 286-os, a félig-meddig magyar gyártmányú autóbusz volt, de a torontóiaknak nem tetszettek, így viszonylag hamar megváltak tőlük.