A tömegközlekedés (vagy közösségi közlekedés, közforgalmú közlekedés, kollektív közlekedés) – az általános értelmezés szerint – magában foglal minden közlekedési rendszert, amelyben az utasok nem saját járművükkel közlekednek. A használatos közlekedési eszköz alapján ide tartozik a:
Tágabb értelemben a közösségi közlekedéshez tartozik a szerződéses közlekedés, a különjárati közlekedés, továbbá az igényvezérelt (rugalmas) közlekedési szolgáltatások.[1]
Egyes források ide sorolják a taxiszolgáltatást is. A különbség, itt, a támogatás teljes hiánya.
Közösségi közlekedésnél (szemben az egyéni közlekedéssel) az utasnak – utazásának időpontja és útvonala tekintetében – alkalmazkodnia kell mások igényeihez, mivel a személyszállítás másokkal együtt, a közlekedési eszköz megosztott használatával történik. Gyakorlatilag útvonalhoz és menetrendhez.
A tömegközlekedés előtérbe kerülésével csökkenthető a forgalmi zsúfoltság, a károsanyag-kibocsátás (emisszió) és energiafelhasználás, valamint a közlekedési balesetek száma.
A közösségi közlekedés közszolgáltatás (az állam vagy önkormányzat által támogatott szolgáltatás).
„
Az 1990-es évektől kezdve tapasztalható az a törekvés, hogy a „tömegközlekedés” kifejezést valamilyen jobban hangzó elnevezéssel váltsák fel. Bizonyos elterjedtségre tett szert a „közösségi közlekedés” forma, illetve kialakult az a gyakorlat, hogy a „közforgalmú közlekedés” megjelölést a „tömegközlekedés”-nek megfelelő értelemben használják.
”
– Fülöp–Horváth–Prileszky–Szabó: Közforgalmú közlekedés I. – Széchenyi István Egyetem, egyetemi jegyzet
Története
A tömegközlekedés egyidős az első ember vezette kompokkal, az első közösségi közlekedési forma a vízi közlekedés volt, a szárazföldön az emberek gyalogoltak vagy állatra ültek.
A tömegközlekedés történelmi formája a postakocsi, amellyel fogadók, vendéglők és kocsmák között lehetett utazni, valamint más „lóvontatta járművek” (hajók és szekerek), amelyek fizetségért rendszeresen utasokat szállítottak.
A városon belül az omnibusz volt az első szervezett tömegközlekedési eszköz, amit először Nantes városában, Franciaországban kezdtek működtetni, 1826-ban.
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek). Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont! Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját!
A közösségi közlekedési eszközök igénybevételére jogosító díj megtérítésére és igazolására vonatkozóan különböző megoldások vannak használatban világszerte:
előre váltott, belépéskor ellenőrzött jegy, az utas addig nem léphet be a szolgáltatási területre, amíg nem ellenőrzik a jegyét (leggyakrabban a metróban használják)
előre váltott, az utazás során a szolgáltatási területen jegyellenőrök által véletlenszerűen ellenőrzött jegy (leginkább Kelet-Európában és az Egyesült Államokban használják)
az utazás megkezdésekor váltott, egyszeri útra szóló jegy, amit a sofőr ellenőriz (például távolsági buszokon)
feltöltőkártya, az utas által meghatározott összeg kerül a kártyára, amelyről az utazás díját távolságtól függően minden egyes használatkor elektronikus, mágneses vagy optikai úton levonják
Vannak városok, ahol a tömegközlekedés ingyenes és nem kell jegyet váltani.
Magyarország tömegközlekedése
A tömegközlekedés állami, önkormányzati és magántulajdonú társaságokon keresztül valósul meg az országban.
A vasúti személyszállításról nagyobbrészben a MÁV-START Zrt. (a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. leányvállalata) gondoskodik, régiós szinten pedig a GYSEV magántulajdonú részvénytársaság. A 2000-es évektől kezdődően még több kisebb magánvasút-társaság kezdte el működését.[2]
Sajátos jellegű közlekedést bonyolít le a MÁV-HÉV Helyiérdekű Vasút Zrt. (MÁV-HÉV), mely Budapest elővárosi vasúti közlekedését biztosítja.
Különleges színfolt az ország tömegközlekedésében a kisvasútak jelenléte, melyek többnyire turisztikai célokkal működnek napjainkban. Jelentős részüket regionális erdőgazdálkodások vagy helyi egyesületek működtetik.[3].
Az autóbuszos tömegközlekedés jelentős hányadát bonyolítja le a Volánbusz állami tulajdonú részvénytársaság, mely országos, regionális és helyi-városi szinten (2022-ben 67 városban)[4] üzemeltet járatokat.
Több város helyi tömegközlekedését önkormányzati tulajdonú társaságok bonyolítják le saját vagy bérelt járműpark keretén belül vagy pedig alvállalkozók segítségével:
Gondolatok a közösségi közlekedés lehetőségeiről. Tanulmányok a tömegközlekedés jelenlegi folyamatairól, problémáiról; szerk. Bárány Balázs Kiss László; Természet Ébredése Társulat, Orosháza, 2003
Prileszky István: Városi tömegközlekedés. Elektronikus jegyzet; Széchenyi István Egyetem, Győr, 2005
Szeldmajer László: Városi Tömegközlekedési Múzeum; Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság, Budapest, 2006
Legát Tibor: Közlekedik a főváros; bőv. kiad.; Scolar, Budapest, 2018
"Ember a városi közlekedésben". City Rail 2023 Tudományos Konferencia. Együttműködésben a XXIII. Városi Közlekedés Aktuális Kérdései Konferenciával. Balatonfenyves, 2023. szeptember 6-7.; KTE, Budapest, 2023