St. John's az ország gazdasági, adminisztrációs, kereskedelmi és közlekedési központja.
Éghajlat
Éghajlata trópusi szavanna, az évi középhőmérséklet 27,5 °C. A csapadék évi átlaga mintegy 1000 mm – ennek mintegy négyötöde májustóloktóberig hullik le. A hurrikánok gyakran veszélyeztetik.
Angolok alapították 1632-ben. A franciák többször is elfoglalták, de mindannyiszor csak rövidebb időre. A sziget végérvényesen 1764-ben vált angol gyarmattá. A kikötő védelmére az angolok az öböl bejáratának mindkét oldalán erődöt építettek:
Nemzetközi repülőtere, a Coolidge a várostól mintegy 10 km-re épült, és főleg a turisták fogadására szolgál.
Lakossága
Lakossága 2002-ben 32 000 fő, 1985-ben 36 000 fő volt. Mintegy 90%-uk afrikai származású, 5-5% mulatt, illetve angol leszármazott.
Gazdasága
Az idegenforgalom az 1970-es/1980-as évek fordulóján vált a gazdaság vezető ágazatává.
Kereskedelmi, kulturális, idegenforgalmi és oktatási központ.
Ipara:
kis kőolajfinomító,
halkonzervgyár,
cukorfinomító,
citromeszencia-gyártó üzem,
rumfőzdék,
olajütők,
pamutipar.
Városkép, látnivalók
A belvárost sakktáblaszerű, egymást merőlegesen keresztező utcákkal tervezték; a két nagy földrengést viszonylag sok 18-19. századi ház túlélte.
A Fort James az öböl északi részébe benyúló Saint John’s Point félszigeten áll; a Fort Barrington pedig a Got Hill félszigeten.
A Függetlenség tere mellett kialakított botanikus kertben sokféle trópusi növényt mutatnak be.
Szent János-székesegyház
A város jelképe a városképet uraló, 1845–1848-ban épült, kéttornyú, barokk stílusú Szent János-székesegyház a város központi parkjában. Elődeit az 1683-as, illetve az 1745-ös földrengés rombolta le.
Antigua és Barbuda Múzeuma
A múzeumnak egy 1747-ben épített, gyarmati stílusú épület ad otthont. A múzeum többek között az arawak indiánoknak állít emléket.
Kormányzati ház
Antigua és Barbuda államfője a mindenkori brit uralkodó – ez a ház az őt képviselő kormányzó hivatala.
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a St. John's, Antigua and Barbuda című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.