1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2024. április 5. 2 Utolsó elszámolt válogatott mérkőzés dátuma: 2014. november 14.
Simon Krisztián (Budapest, 1991. június 10. –) magyar labdarúgó, jelenleg az Újpest középpályása. 2010-ben az MLSZ őt választotta meg a legjobb 19 éven aluli magyar labdarúgónak.[1] Kölcsönben megfordult a holland Feyenoord csapatánál is.[2]
Pályafutása
Az Újpestben
2009. augusztus 12-én mutatkozott be az Újpest színeiben a magyar élvonalban a Zalaegerszeg elleni idegenben 4-1-re megnyert találkozón, a 89. percben állt be csereként. A szezon során több alkalommal nem lépett pályára az első csapatban. 2009 decemberében próbajátékon szerepelt a skót Celtic-nél.[3] Télen kölcsönben szerepelt az angol Wolverhampton Wanderers FC-nél.[4]
A Wolverhamptonban (kölcsönben)
2008 decemberében próbajátékon vett részt három társával az angol Wolverhampton Wanderers FC csapatánál. Edzőmérkőzésen pályára lépett a Wrexham ellen, rajta kívül Kurucz Péter, Lázár Bence és Üveges Szabolcs is szerepet kapott a találkozón, ahol a klub játékosa Rósa Dénes is jelen volt, a mérkőzés 1-1-es döntetlennel zárult.[5] 2009-ben a Wolverhamptonhoz került 4 hónapra kölcsönben, miután a próbaidő alatt jó benyomást tett a szakmai stábra.[6] Tétmérkőzésen nem szerepelt a klubnál. Szerződése lejárta után visszatért az Újpesthez.[7]
2010–11-es szezon
2010. augusztus 1-jén lépett pályára első alkalommal a 2010/11-es szezonban a Győr elleni 0-0-s döntetlent hozó bajnokin. Ebben a hónapban alap emberre lett a liláknak. Szeptember 11-én a Ferencváros elleni rangadón kezdőként lépett pályára és a csapata 6-0-s sikerében nagy szerepet játszott. A mérkőzés első gólját szerezte meg fejjel, majd két gólpasszal vette még ki részét a rangadó megnyerésében.[8]Október 15-én gólpasszt adott a Haladás ellen. Novemberben gólpasszt adott a Kecskemét és a Honvéd ellen, majd a Győr elleni 2-1-es vereséget hozó mérkőzésen csapata egyetlenegy gólját szerezte. Decemberben próbajátékon szerepelt a hollandFeyenoord-nál.[9]
A Feyenoordban (kölcsönben)
2010. december vége felé 3 napig edzésen vett rész a hollandoknál.[10]Mario Been a rotterdami klub edzője a Sparta Rotterdam elleni edzőmérkőzésen tesztelte tovább Krisztiánt, hogy érdemes-e szerződtetni.[11] Az edzőmérkőzésen remek játékkal segítette a Feyenoordot a 4-2-es győzelemhez, két gólpasszt osztott ki, majd maga is feliratkozott a gólszerzők közzé.[12] A mérkőzés után megkezdődtek a tárgyalások a két klub között.[13] A tárgyalások sikeresek voltak és Krisztián félévre kölcsönbe került a holland klubhoz, majd a nyáron opciós joguk lesz a játékos szerződtetésére.[14] Második felkészülési mérkőzésén az Ománi olimpiai válogatott ellen a 37. percben megszerezte a győztes gólt csapata számára.[15]2011. január 17-én Krisztián aláírta a szerződést, és egyúttal 2014. június 30-ig szerződést hosszabbított az Újpesttel.[16] A tárgyalások közben a németTSG 1899 Hoffenheim is meg szerette volna szerezni a magyar játékost, az Újpest történetének legmagasabb kivásárlási összegét adta volna a német klub.[17]
Január 19-én debütált kezdőként az Ajax Amsterdam elleni rangadón.[18] Három nappal később szintén kezdőként lépett pályára a De Graafschap ellen 1-0-ra elvesztett hazai mérkőzésen. Egy héttel később a Twente ellen csak a mérkőzés végén cserélte be edzője, így csak 5 perc játék lehetőséget kapott.[19] A kölcsön szerződés lejárta után a hollandok nem éltek az opciós jogukkal.[20] 8 bajnokin lépett pályára, de gólt és gólpasszt nem jegyzett.
2011–12-es szezon
Miután visszatért Hollandiából, ismét az Újpesttel készült a következő szezonra. A Videoton szerette volna leigazolni őt és csapattárását, Lázár Bencét, de a Újpest nem vált meg a két fiatal játékostól.[21]
Július 16-án már az 1. fordulóban pályára lépett a Lombard Pápa elleni 1-0-s hazai vereséget szenvedő mérkőzésen. A következő bajnokikon ismét alapemberré vált Újpesten. Augusztus 28-án a Debrecen elleni idegenbeli mérkőzésen gólt szerzett, de csapata így is kikapott 3-2-re. Szeptember 21-én a Magyar kupában a Vác ellen gólt szerzett, valamint három gólpasszt is adott, majd a mérkőzés emberének is megválasztották.[22]Október 16-án hazai pályán gólt lőtt a Zalaegerszegnek a 4-2-re megnyert találkozón. November közepén az egyik edzésen rosszul lépett és talpcsonttörést szenvedett, így a 2011-es évének vége lett.[23]
Simon a müncheni oroszlánok színeiben 2015. február 9-én mutatkozott be a Heidenheim elleni hazai 2-1-es vereség alkalmával, mikor Maximilian Witteket váltotta a 78- percben.[30]
Első évében többször kimaradt a csapatból hiányos nyelvtudása és az ebből fakadó kommunikációs hiány miatt, valamint Torsten Fröhlinggel is többször összekülönbözött.[31]
2015. március 3-án szerezte meg első gólját a Greuther Fürth elleni 3-0-ra megnyert bajnokin.[32][33] November 1-jén a Duisburg elleni bajnokin egy fejelést követően rosszul fogott talajt és súlyos térdsérülést szenvedett.[34] 2016 márciusában a rehabilitációs edzések közben újabb keresztszalag-szakadást szenvedett.[35] 2017. május 9-én másfél éves kihagyást követően játszott újra a klub U21-es csapatában.[36]
Visszatérés Újpestre
2017. június 10-én hazatért újra az Újpest csapatához. Az igazolást a lila-fehér klub saját honlapján jelentette be.[37] 2018 márciusában térdműtéten esett át, aminek következtében 6-8 hónapos kihagyás várt rá.[38]
↑Simon Krisztián az év játékosa (magyar nyelven). hajralilak.hu, 2010. július 2. [2010. július 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 14.)