Zsidó családban született. Felmenői között szerepel Reisz Dávid fűszerkereskedő, és Bronner Miksa, a Westend-kávéház tulajdonosa is, aki először foglalkoztatott kávézójában fekete bőrű zenészeket. Szülei jómódú polgárok voltak, de a szerencse nem mosolygott rájuk hosszan, ezért saját találékonyságukat is latba kellett vetniük életvitelük zökkenőmentes fenntartásához. Fiukat a II. kerületi Érseki Katolikus Gimnáziumba íratták be, amely a legelőkelőbb intézetek egyikének számított a fővárosban, hiszen hercegek, grófok, bárók, nagykereskedők és nagyiparosok gyermekei jártak oda.
Figyeltek fiuk zenei műveltségére is, ezért beíratták a Zeneművészeti Főiskolára, amit 1941-ben végzett el hegedű tanszakon. Ekkor már érdeklődött a színjátszás iránt, ezért egy évvel később jelentkezett Rózsahegyi Kálmán színészképző iskolájába. Rózsahegyi egyszer azt nyilatkozta, hogy a fiatal Rátonyiban megtalálta az új Hamletet. Ezt a szerepet azonban a rendezők soha nem osztották rá. A magyar színjátszás történetébe utolérhetetlen táncos-komikusként vonult be. Szintén Rózsahegyi Kálmán javasolta a Reisz vezetéknevet viselő ifjúnak, hogy magyarosítsa a nevét a zsidótörvényektől terhes időkben nem szerencsés a karrier szempontjából a tipikus izraelita vezetéknév. Így lett az ifjú Reisz Róbertből Rátonyi Róbert.
Véletlenszerűen jött az első kiugrás lehetősége, a Kata, Kitty, Katinka című operett kapcsán, melyben – egy beugrás révén – a nála harminc évvel idősebb Kosáry Emmi partnerét alakította, kiválóan. 1943-ban a Royal Revüszínházhoz szerződött, majd két évvel később a Pódium Kabaré társulati tagja lett. Egy év eltelte után a Művész Színházhoz szegődött, de 1947-ben már a Vígszínház tagja volt. Egy év magyar színházas kitérő után visszatért a Szent István körúti intézményhez, amitől 1950-ben megvált a Fővárosi Operettszínház kedvéért. Ott – kisebb Petőfi, majd Jókai Színházas kitérővel – 1971-ig időzött, de 1968-tól már az Operaházban is játszott. 1972-ben pedig átsétált a Nagymező utca páratlan oldalára, s megtalálta helyét a Thália Színházban.
Az 1944-es német megszállást követően Rátonyi Róbertet behívták katonának. A budaörsi laktanyában rádiósnak képezték, ám hiába a muzikalitása, a rövid morzekurzus nem sokat ér. Nem kérték számon a hiányosságait. Hamarosan – hat nap vonatozás után – Vácon találta magát a századával. Onnan Drégelypalánk felé irányítják a szerelvényt. Végleges úticéljuk Németország volt. Egy őrmester, aki bevonulása óta szimpátiával figyeli, hirtelen odalép Rátonyi Róberthez a döcögő vagonban, közben felrántja a vagonajtót, majd két karjával magához öleli a színészt, s azt kiáltja: „Művészkém, ugrunk!”
A szerencsés földet érés után derül ki, hogy az őrmester a Royal Revüszínházban sokat látta fellépni. Mivel a szökevényekre statárium vonatkozott, a két katonának mégis szerencsésen sikerült visszajutnia a fővárosba. Rátonyi Róbert otthonát, ahogy a környező házakat a gettóban is fapalánk vette körül. Néhány éjszakát egy kávéház szemetesládájában töltött, miközben nyilasok járőröztek az utcákon. Egy nap a Pozsonyi útig sikerült eljutnia. Ott lakott a cseh Bata Cipőgyár magyar vezérképviseletének igazgatója, aki a szekrényében bújtatta.
Rátonyi Róbert a napilapokból értesült, hogy a Pódium Kabaré az első színház, amely az ostrom után megnyílt. Az igazgató Békeffi Gábor, aki édesapja, a dachaui koncentrációs táborba elhurcolt, és onnan soha vissza nem tért Békeffi László elképzelései szerint kívánta működtetni a színházat. A Békeffi László által alapított intézmény a háború előtt, és részben a háború alatt elsősorban az alapító merész háborúellenes konferanszairól, és a közélet eseményeire reagáló szatirikus jelenetekről volt híres. Színészként nem, de plakátragasztóként alkalmazzák.
A színész vállalta a megbízatást, s bár hivatalosan titkárként alkalmazták, egy ideig főként plakátokat ragasztott.
Az új kabaréműsor premier előtti főpróbáján kiderül, hogy Herczeg Jenő – Vadnay László Hacsek és Sajó-jeleneteinek első Hacsekja – az ostrom alatt átélt borzalmak hatására idegösszeomlást kapott. Rátonyi Róbert az egyetlen, aki vállalja: az esti bemutatóra átveszi Herczeg szerepét. Békeffi és a színészek hitetlenkedve nézik a fiatal fiút, aztán úgy döntenek: tesznek egy próbát.[5]
Közben eljegyezte magát az operett műfajával, másod-táncoskomikusi minőségben az Operettszínház színpadán debütált, a Napsugárkisasszony című darabban. Azt követte az 1945-ös Sybill, amelyben olyan partnerei voltak, mint Honthy Hanna, Karády Katalin, Sárdy János és Feleki Kamill. De játszott a Makrancos hölgyben, a Szabotál a gólya című előadásban, a Nebántsvirágban Németh Marika, Bilicsi Tivadar és Rátkai Márton partnereként, a Vera és családjában, amiben Verát Karády Katalin alakította. Az így élni jó című operettben bizonyította be, hogy bonvivánnak is remekül beválik. Humoros alakításaival, friss megjelenésével mindig szívesen látott figura volt a színpadon, ezért szinte nem is volt előadás nélküle. A Luxemburg grófja, Boci-boci tarka sikerei után az igazi áttörést minden idők legnépszerűbb magyar operettje, az 1954-es Csárdáskirálynő hozta meg számára. Bóni gróf szerepében lehetősége nyílt egy jellegzetes karakterfigura megoldására. A „Jaj cica, eszem azt a csöpp kis szád…" dal hozzá nőtt. Az előadásokon négyszer is el kellett énekelnie Gyenes Magda partnerével a „Te Rongyos élet” c. dalt.
A Csárdáskirálynő nem csak itthon volt felülmúlhatatlan siker. A Szovjetunióban este kihaltak az utcák, mert a produkciót élőben közvetítette a Rádió és a Moszkvai Televízió. Felléptek az Auróra cirkálón és látta őket Hruscsov is. (A darabot 1975-ben felújították, és több mint 2000 előadást ért meg.) Elképzelhetetlen volt egy szilveszteri műsor nélküle. Rendezőként is csupán az érdekelte, hogy a színész és a néző jól érezze magát.
Közben megházasodott, és 1953 decemberében megszületett a zenei pályára lépő Róbert fiuk, majd két évvel később a szintén színésszé váló Hajni is. Az ő pályaútját pedig olyan darabok szegélyezték, mint a Csintalan csillagok, az 1964-es Nagymama vagy a Lehoczky Zsuzsa partnereként játszott Bál a Savoyban, a My Fair Lady, Marica grófnő, Maya, János vitéz. 1949-től 1971-ig tagja volt a Fővárosi Operettszínháznak, 1971-től haláláig pedig a Thália, valamint az Arizona Színháznál játszott, s közben több más színházban is vendégszerepelt. Sokoldalú művészként tartották számon: népszerű lett mint táncoskomikus, az operett képviselője, ugyanakkor prózai karakterszerepekben is kiválóan helytállt kitűnő jellemábrázoló képességével. A Bábszínházban és kabaréműsorokban is fellépett, volt konferanszié és mint Robi bohóc, a gyermekek kedvence.
Több filmben szerepelt, a rádióban és televízióban előadás-sorozatokat tartott a zenés műfajról, rendszeresen jelentek meg publikációi újságokban és hetilapokban, számos könyvét is kiadták. Külföldön is népszerűségnek örvendett: fellépett többek között a Szovjetunióban, Izraelben, Olaszországban, Görögországban, Egyesült Államokban, Ausztráliában, Angliában, Svédországban. Széles mosolya, huncut kacsintása még akkor is örökre a néző emlékezetébe vésődött, ha az csak egyetlenegyszer látta. Víg kedélye mindenkire átragadt, ezért láthattuk legtöbbször komikusi szerepekben. Mindezek ellenére nem csupán zenés darabokban, hanem prózai előadásokban is elkápráztatta közönségét tehetségével. Megállás nélkül játszott, rendezett és írt. Ismerte a színészet, a színpad törvényeit éppúgy, mint az íráséit.
Számtalan filmben nagy sikerrel szerepelt szinkronszínészként is.
Sokat tudott a színházról, s minden tudását a szórakoztatásnak vetette alá. Mindent szenvedéllyel művelt. A színház mellett sokat utazott, szeretett fényképezni, filmezni, remek riporter volt könyveiben, tévésorozataiban, s művészettörténeti szempontból is fontos összefoglalást írt a számára is annyira kedves opera műfajáról.
Szívesen segített fiatal kollégáinak tehetségük kibontakoztatásában. Rajongóinak mindig igyekezett kedvükben járni, nemcsak színházjegyet, dedikált fényképet, de időnként még pénzt is küldött a hozzá fordulóknak.
Arcának komoly oldalát mutatta meg a Király Színház igazgatójáról (Beöthy László) készült Bal négyes páholy című darabban, melyben könnyfakasztó hitelességgel formálta meg Beöthy László alakját. Nagy ajándéknak tekintette ezt a szerepet, s a nézők sem gondolták másként.
„A bal négyes páholy
még áttűnik távol
a múlt ködén…
Mindig páholyban
Ültem én,
Az élet hullámzó
Nézőterén.”
A Thália nevét felváltotta az Arizona, ahonnan – már betegen – Veszprémbe szerződött, ahol a Petőfi Sándor Színházban a Csárdáskirálynőt készült megrendezni. Ezzel ünnepelte volna 70. születésnapját és az 50. színészi jubileumát. Élete végső percéig dolgozott, készült az új feladatokra. A veszprémi Petőfi Színházban, MolièreTartuffe című művében, Orgon szerepét szerette volna eljátszani, de csak az olvasópróbáig jutott el. A Csárdáskirálynő halhatatlan Bóni grófja, az örök bohém Rátonyi, 69 évesen hunyt el 1992. október 8-án. A Farkasréti temetőbenGálvölgyi János mondott búcsúbeszédet. A Művész Színház 1993. november 14-én létrehozta a Rátonyi-bérletet.
