A filmben, mint a Disney korábbi műveiben, eredeti és felénekelt betétdalok hangzanak el. A dalok mindegyikét a Kristen Anderson-Lopez – Robert Lopez házaspár szerezte, zenéjét Henry Jackman komponálta. A dalok előadói közt, a szereplők szinkronjai mellett, szerepelnek a Sherman testvérek és Zooey Deschanel is. A film egyik betétdalát 2012-ben Grammy-díjra jelölték.
A film cselekménye három Micimackó történetet mond el, Milne művei közül. Az első azt dolgozza fel, amelyben Füles elveszíti a farkát, és többiek új farokpótlót, próbálnak találni a mindig búskomor csacsinak. A második azt mutatja be, hogyan találkozott Malacka egy Elefánttal. A harmadik pedig azt a történetet vetíti elénk, amelyből megtudhatjuk, mivel tölti Róbert Gida a reggeleit. Amikor a Százholdas Pagony lakói azt üzenetet kapják, hogy Róbert Gidát foglyul ejtette egy mindenki által félt, rettenetes (ám képzeletbeli) szörnyeteg a "Rögvest", merész expedíciót indítanak barátjuknak a megmentésére (hasonlóan, ahogy a Micimackó visszatér c. részben).
A történetek ebben a filmben egy szálon futnak, ellentétben a Micimackó kalandjaiban, ahol minden történet egy újabb fejezetre bomlik. Így ebben a filmben, míg mindenki Róbert Gida mentőexpedíciójában vesz részt, Füles megpróbál újdonsült farokpótlóival boldogulni, több-kevesebb sikerrel, és mikor a többiek bajba kerülnek, csak Malackán múlik, hogy sikerül-e kihúznia a barátait a csávából, és szembenéznie a titokzatos, félelmetes szörnyeteggel, mely mindannyiukat veszéllyel fenyegeti. Közben egy mellékszálon, Micimackó mindennél jobban szeretne mézet szerezni, ám Róbert Gida megmentésével kell törődnie, így a lemondás komoly próbatételnek ígérkezik számára...
A végén persze minden jóra fordul: Róbert Gida épségben visszatér a barátaihoz; kiderül, hogy a Rögvest, mely Róbert Gida levelében szerepelt, cseppet sem egy szörny, hiszen ő azt írta, "visszajön, rögvest". Micimackó szerencsésen megtalálja Füles farkát, ami egész végig Bagoly csengőzsinórját helyettesítette. Visszajuttatja a csacsinak, aki nagyon boldog, hogy visszakaphatta. Micimackó jutalma természetesen nem marad el; egy gigantikus, mézzel teli csupor lesz munkájának édes gyümölcse.
A nagy plüss szörnyeteg, akiről Bagoly azt állítja, hogy gonosztevő, de igazából barátságos. Róbert Gida üzenetén így volt, hogy „Rögvest visszajövök”.