Életéről kevés információ áll rendelkezésre. Hivatali tisztviselőként és politikusként távolságtartó, elegáns, zárkózott, „színtelen-szagtalan” technokrata volt, akiről legközvetlenebb munkatársai (a Politikai Bizottság tagjai) sem tudtak sokat. Családjáról, magánéletéről, gondolkodásmódjáról, nézeteiről, szakmai és ideológiai preferenciáiról szinte semmi nem került a nyilvánosság elé. Karrierje csúcsán, a pártvezetés prominenseként is alig adott nyilatkozatokat, később pedig teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. Az információhiány és a névrokonság miatt terjedt el az a tévhit, hogy ő Lázár János felmenője.
A kezdetektől 1975-ig
Isaszegi vasutas- és iparoscsaládba született. Anyja Fehér Etel háztartásbeli, apja Lázár Mihály asztalosmester volt, 1919-es „helytálló”,[4] aki 1950-ig önálló iparosként, később az Iparművészeti Múzeum restaurátoraként dolgozott. Az ifjú Lázár György a négyosztályos elemi iskola első évét Isaszegen, a továbbiakat Pécelen végezte el, a négyosztályos polgári iskolát pedig Rákosligeten. Ezután, noha családja vasutasnak szánta, az Állami Felső Ipariskolára ment, ahol tervezőtechnikusnak tanult. 1942-ben a Haas és Somogyi építőipari cégnél (a Fémmunkás Épületlakatosipari Vállalat elődjénél) helyezkedett el mint műszaki rajzoló. 1944-ben leventeként berendelték munkaszolgálatra. 1945 januárjában szovjethadifogságba került, majd önként jelentkezett az újonnan szerveződő demokratikus honvédségbe, ahonnan őrvezetőként szerelt le, és visszatért eredeti foglalkozásához. Ugyanebben az évben felvételét kérte a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, ahonnan 1948-ban, a kommunisták hatalomátvátelét követően átigazolással a MDP-be került. 1956 végén, a forradalom leverése után (amelyben cselekvőleg nem vett részt) átigazolását kérte a feloszlott MDP-ből az újonnan alakult Forradalmi Munkás–Paraszt Kormányba. Kommunista párttagsága 1948-tól folytonosnak tekinthető (1956. október végéig az MDP-ben, novembertől az MSZMP-ben).
1948-tól az újonnan alakult Országos Tervhivatalban (OT) dolgozott, eleinte előadóként, 1952-től a Közgazdasági Főosztály megbízott, majd kinevezett vezetőjeként, 1957-től az Éves Tervek Főosztályának irányítójaként, 1958. júniustól pedig az OT általános elnökhelyetteseként, egészen 1970-ig. Ez év január végén kinevezték munkaügyi miniszternek, mely posztot 1973. június 29-ig töltötte be, majd megválasztották miniszterelnök-helyettessé, és ebben a minőségében visszakerült az OT-be, immár az intézmény elnökeként, egyúttal az Állami Tervbizottság elnöki tisztét is betöltve. Ekkortól ő tartotta kézben, koordinálta, irányította és felügyelte az államszocialista rendszer tervutasításos gazdaságirányításának teljes vertikumát.
Közben, tervhivatali karrierje elején, 1953-ban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója volt, de tanulmányait nem fejezte be (a végzett hallgatók között nem szerepel). 1963-ban tagja lett az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának (tagsága 1968-ig állt fenn), majd a Közalkalmazottak Szakszervezete elnökségének.[5] 1970. november 28-án, az MSZMP X. kongresszusán beválasztották a Központi Bizottságba, amelynek Közgazdasági Munkaközösségében 1971-től meghívottként vett részt. 1971–73 között az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács társelnöke, 1973–75-ben az MSZMP Gazdaságpolitikai Bizottságának és a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkárságának tagja volt, egyszersmind Magyarország állandó képviselője a KGST-ben. 1973. június végétől 1975. május 15-ig miniszterelnök-helyettes.
Miniszterelnöksége (1975–1987)
Lázár (b) CeaușescuvalBukarestben (1976. december 21.)Lázár György parlamenti expozéja (1980)
1975. május 15-től 1987. június 25-ig Lázár György töltötte be a Magyar NépköztársaságMinisztertanácsának elnöki tisztét. Hivatali idejére tehető a gazdasági válság begyűrűzése, az ország eladósodása, de ezzel összefüggésben – a 80-as évek elejétől – a piaci liberalizálás is, a kisvállalkozások, GMK-k engedélyezése, a külföldi befektetők mind nagyobb arányú megjelenése, amely tényezők összességükben egyre inkább aláásták a centralizált, tervutasításos rendszert, s végül hozzájárultak az államszocializmus bukásához.
Az 1987. januári országos hóhelyzetben az ő miniszterelnöki felügyelete alatt alakult meg a Tárcaközi Koordinációs Operatív Bizottság, amely Urbán Lajos közlekedési miniszter vezetésével összehangolta a rendkívüli időjárással kapcsolatos teendőket és megszervezte a katasztrófa-elhárítást.[8]
1987 nyarán, amikor a legfelsőbb párt- és állami tisztségekben jelentős személycserék történtek (bár a legtöbb érintett csupán más tisztséget kapott a korábbi helyett), átmenetileg fölfelé „bukott”: megválasztották az MSZMP főtitkárhelyettesévé, azaz Kádár helyettese lett, a második legfontosabb ember a párthierarchiában. (Németh Károlyt, aki elődje volt e poszton, az Elnöki Tanács elnökévé választották a nyugdíjba vonuló Losonczi Pál helyére.)
1988 májusában, az MSZMP országos pártértekezletén egyike volt azoknak a régi vezetőknek, akiket nem választottak be az új Központi Bizottságba sem, így minden párttisztségét elvesztette. Június 29-én – az 1975. június 15. óta betöltött – országgyűlési mandátumáról is lemondott, s nyugdíjba vonult. Miként Losonczi, ő is megfogadta, hogy az új rendszerben soha senkinek nem nyilatkozik, s ehhez mindvégig tartotta magát: hátralevő éveiben, több mint negyedszázadon át a nyilvánosságtól teljesen elzárkózva élt, csak régi elvtársainak (köztük Németh Károlynak) a temetésén jelent meg. Kádárt 25 évvel túlélve, 2014-ben, 90 évesen hunyt el, családja körében.
A politikától visszavonultan
Így emlékeztek róla: „A rendszerváltozás után egyszer temetésen találkoztunk, és azt követően az 59-es villamoson beszélgettünk. Sokan felismerték: többen köszöntek neki, de senki egyetlen rossz szót sem mondott rá. Maga mesélte ott és akkor, hogy mindössze egyetlen alkalommal gorombáskodott vele egy harcias asszony egy piacon, de a többiek leintették, s ő nyugodtan vásárolhatott tovább. [,,,] Úgy halt meg, ahogyan élt. Ő és a családja is úgy gondolta: hamvait úgy szórják szét, hogy örök távozását is csak a temetése után tudja meg az ország.”[10]
Válogatott művei
Az anyagi mérlegek feladatai és az anyagellátás tervezése. (Társszerzők: Karvaly Nándor, Elefánti Ervin.) Tervgazdasági Kiadó, Bp., 1951
A munka- és üzemszervezés kérdései; Kossuth, Bp., 1974
A kormány munkaprogramjáról. Lázár György előadói beszéde, Kádár János felszólalása az országgyűlés 1980. évi őszi ülésszakán; Kossuth, Bp., 1980
A nép támogatásával a szocializmus útján. Válogatott beszédek és cikkek, 1971–1983; Kossuth, Bp., 1983
.jpg)
