1991 és 1997 között az Újreál Gimnázium (mai Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium) tanulója, majd 1999 és 2003 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt. Első filmes szerepe még 1996-ban volt a Raszputyin című filmben, majd egy évvel később az 1997-es Szórád-ház című négy részes sorozatban is szerepet kapott, ahol Zsuzsit alakította. A filmezés az Egyetem alatt is megtalálta, feltűnt a Csocsó, avagy éljen május elseje filmben, a Jadviga párnájában. Komoly sikert hozott neki a 2002-es Szerelemtől sújtva című film, hiszen a mű jelentős részében csak őt látjuk és az ő monológját halljuk. Ebben az évben szerepelt még a Szép napok című filmben is. 2003-tól 2007-ig az egri Gárdonyi Géza Színház színésznője, 2009-től, két szezonon át a Vígszínház tagja volt. 2011-től szabadúszó 2017-ig. Szabadúszó évei alatt az Orlai Produkciós Iroda, valamint a Centrál Színház előadásaiban szerepelt.[4] 2017–2021 között az Orlai Produkciós Iroda társulatának tagja.[5] 2021-től ismét a Vígszínház színésznője.[6]
A „legendás Máté-osztály”[7] nyári műhelymunkája során, az Alkal/Máté Színésztrupp égisze alatt 2009[8]-ben dolgozták fel életét.
2015-től a Hungary’s Got Talent című tehetségkutató zsűritagja. Illetve ebben az évben készült el eddigi legjobb filmje a Félvilág, amelyben Elzát, a meggyilkolt kurtizánt alakítja. A 2017–2018-ban sugárzott Korhatáros szerelem című televíziós sorozatban Eszter karakterét alakította. Egy új, napi sorozatban a Mintaapákban Lindát az óvónőt alakítja.[9] 2021. március 3-tól az RTL Klubon A Nagy szám címmel indít műsort.[3]
Családja
Férje Gusztos Péter korábbi SZDSZ-es politikus volt, elváltak hét év házasság után (2010–2017).[10][11] Egy közös kislányuk van, Hanna Lujza.[11] Öccse, Kovács Ádám, szintén színész.[12]