Az első részben megismert Moriarty professzor ebben a filmben is feltűnik, mint Holmes legravaszabb ellenfele. Watsonnal az oldalán próbálják előkeríteni a professzort, de ő mindig egy lépéssel Sherlock előtt jár. A filmben feltűnik Holmes testvére, Mycroft is.
Az első film sikere után a folytatás nem volt kérdéses. A második rész miatt Guy Ritchie kimaradt a Lobo képregényszereplő filmes változatának rendezői székéből és Robert Downey Jr.-t is kihagyták a Cowboyok és űrlények filmből. Nem volt világos, hogy Rachel McAdams fog-e szerepelni a folytatásban. A színésznő azt nyilatkozta: „Nem nagy dolog, ha nem leszek benne. Ez nem egy főszerep.” 2011. február 4-én a Warner Bros. megerősítette az Entertainment Weekly-nek, hogy McAdams benne lesz a Sherlock Holmes 2-ben.
A filmre egyes beszámolók szerint a Conan Doyle által írt Az utolsó eset című novella volt hatással. A film egy évvel az első rész eseményei után zajlik, de készítői elmondása alapján egy önálló film volt a cél, amely nem igényli elődje ismeretét.
2010 októberében Robert Downey Jr.-t és Jude Law-ot látták, amint harci jelenetüket próbálják, a felvételre a délnyugat-londoniRichmond Parkban került sor. 2010 októberében a PS Waverley gőzhajót kibérelték és felhasználták a La Manche csatornán való filmezéshez. A Didcot Vasúti Központnál egy nagy zöld képernyőt feszítettek ki amikor egy akciójelenetet forgattak november közepén. Forgatási helyszín volt még Strasbourg, a Worcestershire-i Viktória híd, és a Hampton palota is.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Sherlock Holmes: A Game of Shadows című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.