1848. szeptember 28-án annak a Jelačić közeledésének hírére tomboló, Lamberggróf kinevezésén felháborodott tömegnek az egyik vezetője, amely a fővárosba érkező császári biztost felkoncolta.
A Lamberg-gyilkosságban játszott szerepe
Miután Lamberg kocsiját a hajóhíd budai hídfőjénél a megérkezése hírére összeverődött tömeg megállította, őt kirángatták, ütlegelték, s meg is szúrták, a sebesült tábornok kérte, vigyék a parlamentbe. A nemzetőrök egy csoportja – csitítva a tömeget – nagy nehezen ki is szabadította, és a pesti őrszobára indult vele. A kocsi nemzetőrök fedezete alatt, hídszolgák, parasztok, suhancok kíséretében haladt, de alig ért a híd közepére, amikor Kolosy György joggyakornok és Bayersfeldbécsi diák vezetésével újabb csoport tartóztatta fel, amely kaszákkal, puskákkal fölfegyverkezve éppen a várparancsnok házát készült ostrom alá venni, mivel elterjedt a hír, hogy Hrabovszky ágyúztatni akarja Pestet, a Szent Koronát pedig megpróbálja osztrák kézre játszani. A híd közepén újra felszakították a kocsi ajtaját, Lamberget kirángatták, és minden oldalról megvillantak a kaszák, kardok és fütykösök. Lamberg eleinte katonai nyerseséggel próbálta a zajongókat visszatartani, majd kérésre fogta a dolgot, s mikor ez sem használt, felmutatta V. Ferdinánd dekrétumát. Ebben a pillanatban – a kolozsváriEllenőr jelentése szerint – „egy kasza, katonai és egy kardvágás aula-beli kéztől” a híd közepén földre terítette. A katona Bakó káplár volt a 34. sorgyalogezredből, a karddal fejére sújtó jurátus pedig Kolosy György.[5] Ezt követően többen, több tucat késszúrással végeztek a tábornaggyal, a holttestet levetkőztették, és meztelenül hurcolták az utcákon. Kolosy egyenest a képviselőházba sietett, ahol véres kardját mutogatva közölte: megölték Lamberget.[6]
Az eljárásukat rosszalló képviselőház kiutasította a népítélet végrehajtóit, és szigorú vizsgálatra utasította a fővárost.[5] A felelősségre vonás elől Kolosy női ruhában Erdélybe szökött,[7] s Egressyhez és Petőfihez hasonlóan ő is a forradalmár Bem seregébe állt be, minden bizonnyal azon okból, melyet Petőfi így fogalmazott meg 1849 januárjában Kossuthnak írt levelében: „…manapság gyalázat nélkül csak Bem oldala mellett lehet az ember.”[4] 1848. október 19-én a Pozsonyban felállított 15. honvédzászlóaljnál szolgál hadnagyi rendfokozatban. 1849. január 1-jétől ugyanennek a zászlóaljnak a komáromi várőrségben szolgáló felénél főhadnagy. Április 10-én a várőrségen belül áthelyezik a 71. zászlóaljhoz. Májusban újoncozó tiszt; július 1-jétől százados a 39. gyalogezred újonnan szervezett 4. zászlóaljánál a Közép-Tiszai hadseregben.[3]
A világosi fegyverletétel után szülőföldjén, Maros-Torda vármegyében rejtőzködött, majd Frunza álnéven betyárruhában bujdosott. Miután Pesten élő szerelmének, Bosch Annának írt levelét elfogták, s a nőt öccsével együtt letartóztatták, 1849. november 7-én vonattal Pestre utazott és önként jelentkezett a megszálló osztrák hatóságoknál.[8] Kihallgatása során előbb azt állította, hogy bár végezni akart Lamberggel, ám látva annak rémületét, megsajnálta őt és megpróbált a védelmére kelni. Amikor azonban szembesítették Bosch Anna korábbi vallomásával, miszerint Kolosy elárulta neki, hogy ő is mért egy kardcsapást Lamberg fejére, Kolosy végül beismerő vallomást tett.[8]
1849. október 26-án – a nemzetközi felháborodás hatására – a bécsi udvar kénytelen volt leállítani a szabadságharcban részt vett katonák kivégzéseit, ezért 1850 januárjában köztörvényes bűnözőnek minősítve kezdtek halálra ítélni egykori honvédeket. Közéjük tartozott Kolosy György honvédszázados is. Miután Lamberg meggyilkolása az ő nevéhez fűződött 1850. január 18-ánkötél általi halálra ítélték, és január 23-án a pesti Újépület melletti téren kivégezték. Teste jeltelenül feküdt a Józsefvárosi temető egyik elhagyatott szegletében, ahonnan a kiegyezés évében Damjanich Jánosné, az aradi vértanú özvegye mentette meg, nyolc másik társával együtt[9] a végső feledéstől. 1867-ben őt is exhumáltatta és egy közös sírba helyeztette át a Kerepesi temetőbe, ahol 1870-ben síremléket állítottak.[10]
Haynau táborszernagy, katonai kormányzó Kolosy személyében torolta meg Lamberg altábornagy halálát, miután a perbe fogott további nyolc fő ellen, akik között Dienes Lajos is ott szerepelt, nem tudtak bizonyítékot szerezni.[5]
↑ abcCholnoky, Viktor, Balla Károly, dr. Bányai Elemér, dr. Ferenczy Zoltán, Londesz Elek, dr. Mikes Lajos, dr. Palágyi Menyhért, Radisich Jenő, Seress Imre, dr. Timon Ákos, Vámbéry Ármin, Zilahi Kiss Béla.szerk.: Dr. Mangold Lajos és dr. Horváth Cyril: A horvát pártütés, Tolnai világtörténelme, A legújabb kor II. (1815–1908), negyedik kiadás, Budapest: A Magyar Kereskedelmi Közlöny, Hírlap- és Könyvkiadó Vállalat, 255–256. o. (1911)
Csernus Menyhért (Csernyus Emmánuel, Csernyus Manó) (1808–1849) jogász, udvari kamarai titkár, 1848-as pénzügyminiszteri tanácsos, Kossuth Lajos bizalmasa;
Peter Giron (1798–1849) német származású gyáros, bécsi, majd magyar forradalmár, 1848-as honvéd alezredes, a honvédsereg német légiójának (Giron-légió) megalakítója és parancsnoka;
Jubál Károly (1818–1853) építész, mértantanár, 1848-49-ben Kossuth Lajos gyermekeinek nevelője, Makk József mellett az 1850-51-i önkényuralom elleni szervezkedés vezetője;
Kolosy György jurátus, 1848-as honvéd százados;
Noszlopy Gáspár (1822–1853) jogász, 1848-49-ben népfelkelés-szervező, nemzetőr őrnagy, kormánybiztos, legendás gerillavezér; a Mack-féle mozgalom harmadik vezetője, szabadcsapat-szervező;
↑A tér négy évvel korábban, 1896-ban lett Lujza tér. Azelőtt Heu Platz (azaz Széna tér) volt a neve (1822–1896). Nyugati felét 1835-ben még Pfarrkirchen Platz-nak (Plébániatemplom tér) hívták. Még korábban a Haupt Platz (Fő tér), annak előtte pedig a Markt Platz (Piac tér) elnevezéseket használták a területre. E legkorábbi említés 1702-ből való. Lásd: Mészáros György: Az 1848-1849. évi polgári forradalommal és szabadságharccal összefüggő utcaelnevezések a főváros területén. Vegyes információk tára. ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék, 1998. (Hozzáférés: 2011. április 3.)
.svg){kind=small}
