PROFILBARU.COM

	II. Mehmed
	Oszmán szultán
	Uralkodási ideje
	1444. szeptember 1. – 1446 szeptembere
Elődje	II. Murád
	Uralkodási ideje
	1451. február 3. – 1481. május 3.
Elődje	II. Murád
Utódja	II. Bajazid
	Életrajzi adatok
Uralkodóház	Oszmán-ház
Született	1432. március 30.; Drinápoly
Elhunyt	1481. május 3. (49 évesen); Hünkârçayırı, Gebze közelében
Nyughelye	Fatih-mecset;
Édesapja	II. Murád
Édesanyja	Hüma Hatun
Házastársa	Gülbahar Hatun; Gülşah Hatun; Sittişah Mükrime Hatun; Çiçek Hatun; Helena Palaiologina;
Gyermekei	II. Bajazid oszmán szultán; Dzsem; Gevherhan Hatun; Mustafa;
	II. Mehmed aláírása
	A Wikimédia Commons tartalmaz II. Mehmed témájú médiaállományokat.
	Sablon • Wikidata • Segítség

Ez a szócikk az oszmán uralkodóról szól. Hasonló címmel lásd még: II. Mehmed (egyértelműsítő lap).

II. Mehmed (arabul Mohamed, perzsául Muhammad, melléknevén Hódító (Fatih), Nagy (Büyük), (Drinápoly, 1432. március 30. – Hünkârçayırı, 1481. május 3.^[1]) oszmán szultán 1444-től 1446-ig és 1451-től haláláig.

Élete

Ifjúkora

Mehmed 1432. március 30-án született Drinápolyban. Édesapja II. Murád volt. 1444-ben, édesapja lemondása után rövid időre a birodalom élére került, de 1446-ban Murád újra kezébe vette a hatalmat. Iszlám hívő volt.

Trónralépte, Bizánc elfoglalása

Édesapja halála után, 1451-ben lépett ténylegesen trónra.^[1] Nem sokkal később ostrom alá vette a Bizánci Birodalom fővárosát, Konstantinápolyt.^[1] 1453. április 10-től folyamatosan – egy Orbán nevű magyar által öntött – ágyúiból szakadatlanul lövette a várost, és május 29-én sikerült is bevennie.^[1] Három napig tartó szabad rablást engedett katonáinak, de ezután hozzáfogott az elpusztult, részben leégett és kifosztott város újjáépítéséhez.^[1] Több szép palotával (szeráj) és mecsettel díszítette új székhelyét; a Hagia Szophia templomot mecsetté alakította át.^[1] Türelmesen viselkedett a görögkeleti egyház ötvenezer hívével, még azt is megengedte, hogy pátriárkát választhassanak,^[1] aki az Oszmán Birodalomban élő keresztényeket képviselte.^[2]

Bővebben: Konstantinápoly ostroma (1453)

Konstantinápoly sikeres elfoglalása nagy hírnevet szerzett neki és az Oszmán Birodalomnak. A szultán ekkor vette fel a kájszár (=császár) címet (Kayser-i-Rüm, azaz Róma császára).

Konstantinápoly egészen 1923-ig volt az Oszmán Birodalom fővárosa, ekkor Ankara vette át a helyét.^[3]

Háború a Balkán-félszigeten

Bizánc eleste után Mehmed a környező görög és latin utódállamok felé fordította figyelmét.^[1] 1454 és 1478 között úgyszólván folyamatosan harcolt Albánia és Görögország földjén, valamint a szigeteken alapított frank fejedelemségek területén. Nem kímélte a velencei és genovai gyarmatokat sem.^[1] 1454-ben legyőzte Velencét, 1455–1456-ban pedig a két Palaiologosz-fejedelmet, Tamás (1409–1465) és Demeter (1407–1470) moreai despotákat verte le.^[1]

A nándorfehérvári veresége

Bővebben: Nándorfehérvári diadal

Ezek után Mehmed Magyarország ellen indult.^[1] Hunyadi Jánosnak 1454-ben ugyan sikerült Firuz béget elűznie Szendrő alól, de ez nem állította meg a szultánt.^[1] Amikor 1456-ban Brankovics György szerb despota futárjai Budára hírt hoztak Mehmed nagy hadi készületeiről, Hunyadi a saját költségén 10 000 zsoldost toborzott és Juan de Carvajal pápai követtől, valamint Kapisztrán Jánostól és keresztes vitézeitől segítve, Nándorfehérvár felmentésére indult, amit Mehmed ekkor már erősen lövetett.^[1] Hunyadi előbb a Zimonynál horgonyzó 200 török hajót szórta szét, hogy a várba utat törjön magának, azután pedig a törökök általános rohamát verte vissza (július 21.).^[1] Végül általános kitörést rendelt, és törököket Mehmed szeme láttára széjjelkergette, táborukat elfoglalta.^[1] A roppant győzelem híre nagy lelkesedést keltett egész Európában, de Hunyadi és Kapisztrán korai halála miatt a vérmes remények csakhamar füstté váltak.^[1]

Kisebb hadjáratai

A nándorfehérvári vereség annyira lehűtötte Mehmednek a Magyar Királyság ellen táplált harci kedvét, hogy a következő években a Balkán-félsziget délnyugati államaira vetette tekintetét.^[1] 1456-ban Athén városa, 1458-ban az Akropolisz volt kénytelen megadni magát.^[1] 1458-ban a szultán átment az Iszthmoszon és Palaiologoszt Demetert foglyul ejtette, míg Tamástól csak területének felét vette el.^[1] 1461-ben pedig felszámolta a Trapezunti Császárságot.^[1]

Jajcai vereség

Bővebben: Magyar–török háború (1458–65)

Időközben az új magyar király, Hunyadi Mátyás 1458-ban támadást intézett a törökök ellen: előbb Havasalföldet tette meg újra hűbéres fejedelemségévé, majd Boszniába tört, ahol Jajca vára alól 1463–1464-ben sikerült a törököt elűznie.^[1] A győzelmet azonban Mátyás nem használta ki – a cseh és a német-római korona elnyerésére irányuló törekvései más mederbe terelték politikáját.^[1] Így a II. Piusz pápa és utódai által tervezett keresztes hadjárat terve – elsősorban – a Mátyás és Velence közötti barátságtalan viszony miatt nem valósult meg.^[1]

Kisebb háborúk Velencével, Genovával, a Krími Tatár Kánsággal

A szultán hamarosan ismét megtámadta Velencét és 1470-ben Negropontéről és Limnoszról elűzte a szigetváros csapatait.^[1] 1475-ben Velence irigy versenytársa, Genova rövid harcot vívott a török ellen, amelynek eredményeként elvesztette Kaffát.^[1]

Mehmed 1473-ban a krími tatárok kánját is hódolásra kényszerítette.^[1]

A kenyérmezei ütközet

Bővebben: Magyar–török háború (1474–80)

Az 1470-es évek második felében Hunyadi Mátyás újra megtámadta a törököt: 1475–1476 telén bevette Szabácsot, 1479-ben pedig Verbász várát.^[1] Mátyás vezérei, Kinizsi Pál és Báthori István még ugyanezen év október 13-án a kenyérmezei csatában mértek halálos csapást egy török seregre.^[1]

Utolsó tettei

A szultán 1480-ban Rodosznál a Szent János Lovagrendtől szenvedett el súlyos vereséget.^[1]

Mehmed ezután váratlanul Itáliára támadt – Albániában, Zantéban és Kefaloniában készítette elő seregeit.^[1] Miután az olasz csizma sarkán partra szállt, 1481-ben elfoglalta Otranto fellegvárát, de csak rövid ideig tudta megtartani.^[1]^[4] A nápolyi király és a pápa Mátyás királyunkhoz fordult segítségért, aki seregével elűzte Mehmed törökjeit Otrantóból.^[1]

A szultán ekkor még egyszer Rodosz ellen fordult, de a sziklavár előtt most is csak kudarcot vallott.^[1]

Utolsó tetteként 1481 elején megtört testtel Perzsiának üzent háborút, de a hadjárat elején meghalt.^[1] 49 éves volt és 2 + 30 évig uralkodott. A trónon fia, II. Bajazid követte.

Magasztalói kiszámították, hogy 30 évi uralkodása alatt 12 országot hódított meg és 200 várost kényszerített megadásra.^[1] Hívei a Ghazi jelzővel illették és a Fatih (hódító) névre méltatták.^[1]

Megítélése

Mehmed egyik nagy alakja volt századának. A kegyetlenségéről ismert, de művelt, Konstantinápoly elfoglalásakor 21 éves császár legalább négy idegen nyelven beszélt, így perzsául, arabul, görögül, és valamennyire latinul.^[forrás?] Csodálója volt az európai kultúrának, és támogatott itáliai művészeket, mint például a velencei Gentile Bellinit, aki többször lefestette őt.

Ő volt az első szultán, aki törvényeket hozott és megalkotta az első alkotmányt jóval Nagy Szulejmán, a törvényhozó előtt, így megalapozta a klasszikus alkotmányos szultán (padisah) képét. Konstantinápoly eleste után sok egyetemet építtetett, amelyek közül néhány ma is működik.^[forrás?]

Jegyzetek

↑ ^a ^b ^c ^d ^e ^f ^g ^h ⁱ ^j ^k ^l ^m ⁿ ^o ^p ^q ^r ^s ^t ^u ^v ^w ^x ^y ^z ^aa ^ab ^ac ^ad ^ae ^af ^ag ^ah ^ai ^aj Mohammed (2.). In A Pallas nagy lexikona. Szerk. Bokor József. Budapest: Arcanum – FolioNET. 1998. ISBN 963 85923 2 X
↑ Encyclopedia of Modern Asia, 2002, Vol. 2., p. 317
↑ Encyclopedia of Modern Asia, 2002, Vol. 3., p. 187
↑ Crusades - The Illustrated History, p. 190

További információk

Babinger, Franz, Mehmed the Conqueror and his Time. Princeton NJ: Princeton University Press, 1978. ISBN 0-691-01078-1
Dwight, Harrison Griswold, Constantinople, Old and New. New York: C. Scribner's Sons, 1915
Hamlin, Cyrus, Among the Turks. New York: R. Carter & Bros, 1878
Harris, Jonathan, The End of Byzantium. New Haven CT and London: Yale University Press, 2010. ISBN 978-0-300-11786-8
Imber, Colin, The Ottoman Empire. London: Palgrave/Macmillan, 2002. ISBN 0 333 613872
Philippides, Marios, Emperors, Patriarchs, and Sultans of Constantinople, 1373-1513: An Anonymous Greek Chronicle of the Sixteenth Century. Brookline MA: Hellenic College Press, 1990. ISBN 0917 653 165
Kritobulosz: II. Mehemet élete; ford. Szabó Károly; s.n., Bp., 1875 (Magyar történelmi emlékek. 2. oszt. Írók)