Az Edison-Volta erőműben tisztviselő volt, majd dokumentumfilm-rendező lett. 1959-től játékfilmrendező. 1961-ben 22 dicembre néven produkciós céget alapított, majd részt vett a Hypothesis Cinema megalapításában. 1961–1965 között a Milan Film munkatársa volt.
Első filmje a Megállt az idő (1959) volt. 1963-tól Tullio Kezichnek is több filmet készített: az 1965-ös És jött egy ember című XXIII. János pápa életéről szól, az 1974-es A körülmény a kortárs középosztály morális romlottságát mutatta be. A legnagyobb sikert az 1978-ban készített A facipő fája hozta meg számára. Ezzel három díjat is „besöpört”: az Arany Pálmát, a francia filmkritikusok díját, valamint a legjobb külföldi filmnek járó César-díjat is. Az 1983-as Zarándokút című filmben nemcsak rendező és forgatókönyvíró volt, hanem a film operatőre is. 1987-es Éljen soká a királynő! című filmje hasonlított az 1961-ben elkészített Az álláshoz, amely a felnőttéválásról szólt. 1993-ban bemutatott filmje, Az öreg erdő titka is a létkérdésekkel foglalkozik. Utolsó három filmje – A fegyverek mestersége (2001), Dal a bordélyházból (2002) és a Száz szög (2007) – az örök dilemmákat tárgyalja (pl. a háború-béke, élet-halál).