Császár Elemér (Budapest, 1874. augusztus 7. – Budakeszi, 1940. július 3.) irodalomtörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja 1909-től, rendes tagja 1922-től, tiszteleti tagja 1938-tól, 1937-től 1939-ig a Petőfi Társaság elnöke. Öccse Császár Ernő irodalomtörténész, unokaöccse Császár Ákos (1924–2017) matematikus, egyetemi tanár.
Fő oktatási és kutatási területe: 18–19. századi magyar irodalomtörténet.
Császár Károly (1842–1891) pedagógus és kisfaludi Pikéthy Etelka (1848–1928) fiaként született. Iskoláit Budapesten végezte, 1896-ban nyert középiskolai tanári oklevelet a Budapesti Tudományegyetemen, ezt követően fővárosi gimnáziumokban tanított. 1908-ban magántanárrá habilitálták a Budapesti Tudományegyetemen. 1909-ben beválasztották az akadémiai levelező tagok sorába, akadémiai székfoglalóját 1909. november 2-án tartotta Bessenyei akadémiai törekvései címmel. 1918-tól a pozsonyi, majd a trianoni trauma következtében a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen tanított. 1923-tól haláláig a budapesti egyetem tanára.
Irodalomtörténeti munkáit a pozitivizmus szellemében írta, részletes életrajzokat írt a magyar írókról és költőkről. Szemléletmódját leginkább a konzervatív akadémizmus jellemezte, amelyet még Beöthy Zsolttól örökölt. Pintér Jenő irodalomtörténész szintén a Beöthy-iskolához tartozott. Császár és Pintér konzervativizmusát kifogásolták a kortárs írók, a szellemtörténeti irány hívei pedig pozitivizmusukat. Mindezzel együtt a két világháború közt a magyarországi magyar irodalomtörténeti oktatás és kutatás hivatalosan elismert pozitivista, konzervatív irányvonalának meghatározó egyéniségei voltak. Császár Elemérnek számos tanítványa volt, akik szorgalmasan jegyzetelték az ő előadásait, amelyek megbízható adattartalmakat tártak a hallgatóság elé. Precíz bibliográfiai hivatkozásokkal, ha lehetséges volt, gazdag történelmi illusztrációkkal adta közre köteteit.[5]
Társasági tisztségeket vállalt, 1913-tól tevékenykedett a Kisfaludy Társaságban; 1920-ban tagjai közé fogadta a Petőfi Társaság, amelynek később alelnökévé, majd elnökévé (1937–1940) választották. Szakmai folyóiratokat szerkesztett, 1905–1925 között Láng Nándorral az Egyetemes Philologiai Közlönyt. Szerkesztette 1914-től 1939-ig az Irodalomtörténeti Közleményeket, 1920-ban a Magyar Múzsát Pekár Gyulával együtt működtette. 1928-1940-ig szerkesztette az Irodalomtörténeti füzetek c. könyvsorozatot.