PROFILBARU.COM

Az Aggteleki Nemzeti Parkot ugyan elsősorban az élettelen természeti értékek védelmére hozták létre, de megalakítása működési területe (az Aggteleki-karszt és a Szalonnai-karszt) élővilágának megismerését is jelentősen elősegítette. Főleg a gerinces fauna, azon belül különösen egyes, ritka madarak és a nagyragadozók védelmére fordítanak jelentős figyelmet.

Halak

A hegységben és az azt határoló völgyekben idáig több mint negyven halfajt azonosítottak, azaz a Magyarországon ismert halak több mint felét. E fajok közül 13 védett.

1. Főleg a patakok felső szakaszán, a forrásokhoz fordul elő:

kövi csík (Barbatula barbatula, Noemacheilus barbatulus vagy Orthrias barbatulus),
fenékjáró küllő (Gobio gobio),
fürge cselle (Phoxinus phoxinus),
sebes pisztráng (Salmo trutta),
szivárványos pisztráng (Oncorhynchus mykiss).

A két pisztrángfajt úgy telepítették be a patakokba, és ott elszaporodva erősen visszaszorították az őshonos halfajokat, ezért további telepítésüket nem tartják kívánatosnak.

Csak kora tavasszal, ívás idején keresi fel a forrásrégiót a körszájúak közé tartozó tiszai ingola (Eudontomyzon danfordi)

2. A patakok középső szakaszán helyenként tömegesen él:

fejes domolykó (Leuciscus cephalus)
nyúldomolykó (Leuciscus leuciscus)

Ugyancsak a középső folyások lakója:

sujtásos küsz (Alburnus bipunctatus, Alburnoides bipunctatus),
felpillantó küllő (Gobio uranoscopus) – a Duna vízrendszerbében endemikus faj,
petényi márna (magyar márna, Barbus peloponnesius) – értékes ritkaság, de itt gyakori,
rózsás márna (Barbus fluviatilis).

A kisebb patakok alsó szakaszain és a Felső-Bódvában él:

német bucó (Aspro streber) – a Duna vízrendszerbében endemikus faj,
vágó csík (Cobitis taenia) – az iszapos medrű szakaszokon,
menyhal (Lota lota) – a 2000-es években tűnt fel, a hideg vizet kedveli.

A Bódva völgyében egykor kiterjedt mocsarak maradványaiban jellemző (de ritka):

réti csík (Misgurnus fossilis),
kurta baing (Leucaspius delineatus).

A 90-es években különösen intenzívvé vált horgászat és a változatos helyi halfogó módszerek eredményeként teljesen eltűntek a nagy testű (főképp ragadozó) halak:

csuka (Esox lucius)
fogassüllő (Stizostedion lucioperca)
vésettajkú paduc (Chondrostoma nasus)

termetesebb példányai.

Kétéltűek

A 16 hazai kétéltűfajból tizenhármat, a 15 hazai hüllőfajból kilencet figyeltek meg.

Farkos kétéltűek

Kétéltű az Aggteleki Nemzeti Park címerállata, a foltos szalamandra (Salamandra salamandra) is. Ez kora tavasztól késő őszig főleg Jósvafőn, a Tengerszem-tó környékén lelhető fel tömegesen. Mellette két gőtefaj említendő

pettyes gőte (Triturus vulgaris),
tarajos gőte (Triturus cristatus).

Mindkét gőtefaj az álló, legfeljebb lassan áramló vizeket kedveli; lárváik ősz elejéig a vízben fejlődnek.

Békák

Egyes békák:

az úgynevezett zöld békák és az
unkafélék (Bombinatoridae), amelyek közül a tájegységen leginkább a sárgahasú unka és a vöröshasú unka hibridje a leggyakrabban előforduló.

nagyon vízigényesek, ezért a téli időszak kivételével többnyire a különböző vizekben találjuk őket.

Más fajok csak tavasszal, a párzás és peterakás idején keresnek maguknak vizet, egyébként leginkább a szárazföldön, bár többnyire nedves, páradús környezetben élnek. Főbb (eltérő rendszertani szintű) csoportjaik:

1. A bajuszos békák (Rana spp.) jellemző fajai:

erdei béka (Rana dalmatina),
gyepi béka (Rana temporaria),
kecskebéka (Rana esculenta),
tavi béka (kacagó béka, Rana ridibunda),
kis tavibéka (Rana lessonae)

rendszeresen megtalálhatók a karszton a különféle zárt lomberdőkben és a melegkedvelő tölgyesekben.

2. A varangyfélék (Bufonidae) gyakran fordulnak elő a falvakban, ahol az éjjeli világítás fényeire gyűlő rovarokra vadásznak.

3. A levelibéka-félék (Hylidae) leggyakoribb faja a zöld levelibéka (Hyla arborea), amely főleg az állóvizek (a tócsáktól a mesterséges tavakig) közelében gyakori.

Hüllők

A 15 hazai hüllőfajból a karszton kilencet figyeltek meg.

Kígyók

Szorosan a víz közelében él:

vízisikló (Natrix natrix) – inkább tavak mellett,
kockás sikló (Natrix tessellata) – inkább patakok mellett.

A víztől távolabb, inkább az erdőben él:

rézsikló (Coronella austriaca)
erdei sikló (Elaphe longissima, olykor Zamenis longissimus).

A karszton egy viperafaj sem fordul elő.

Gyíkok

Erdőkben, erdei tisztásokon él:

lábatlan gyík (törékeny kuszma, Anguis fragilis).

Gyakorlatilag minden árokparton, kaszált vagy legeltetett, tehát rövid füvű gyepen tömegesen él legközönségesebb hüllőnk, a fürge gyík (Lacerta agilis).

A karsztbokorerdőket és a sziklagyepeket kedveli:

fali gyík (Podarcis muralis)
zöld gyík (Lacerta viridis) – akár fél méteresre is megnőhet.

Csak a Baradla-tetőről, a Nagyoldalról és a közeli Alsóhegyről ismert az apró, alig 10 cm-re növő magyar gyík (Ablepharus pannonicus).

Madarak

A császármadár *(Tetrastes bonasia)* legnagyobb magyarországi állománya itt él.

A közel 370 magyarországi madárfajból hozzávetőleg kétszázat figyeltek meg a hegységben, illetve a Jósva és a Bódva völgyében. Ezek közül mintegy 130 faj fészkelése legalábbis erősen valószínű. Egyebek közt itt él Magyarország legnagyobb és legstabilabb császármadár (Bonasa bonasia vagy Tetrastes bonasia) állománya (mintegy 50–60 pár). A hegység legjelentősebb madárritkasága a parlagi sas (Aquila heliaca).

A nyírfajd (Tetrao tetrix vagy Lyrurus tetrix) az 1940-es, években költött itt utoljára.

Vizes, nedves élőhelyek madarai

A vízirigó (*Cinclus cinclus)* az Aggteleki-karszt patakpartjainak egyik ritka lakója.

A fokozottan védett vízirigó (Cinclus cinclus, kevesebb mint tíz fészkelő pár) a bővizű patakok felső folyásain, a meder fenekéről csipegeti táplálékát (főként felemáslábú rákokat és tegzeslárvákat).

Hasonló, zárt patakvölgyekben él a hegyi billegető – (Motacilla cinerea) mintegy tizenöt párnyi állománya stabilnak tűnik.

A Jósva alsó folyása, valamint a Bódva leszakadó partfalaiban költ néhány pár jégmadár (Alcedo atthis). Tavasszal és ősz elején számos rokonuk vonul át a területen; néhány Jósvafőn, a Tengerszem-tó mellett telel át.

Főként a nádas, gyékényes tavakon, elvétve a folyóvizek mellett költ:

tőkés réce (vadkacsa, Anas platyrhynchos),
szárcsa (Fulica atra),
vízityúk (Gallinula chloropus),
kis vöcsök (Tachybaptus ruficollis).

A vízhez közeli növénytársulásokban, leggyakrabban a folyó fölé hajló fűzfaágak végére, a nyárfa terméséből építi gömb alakú fészkét a függőcinege (Remiz pendulinus).

Valószínűleg a Bódva kavicszátonyain fészkel a billegetőcankó (Actitis hypoleucos).

Elsősorban a nagy patakvölgyek bokortársulásaiban él a berki tücsökmadár (Locustella fluviatilis), aminek helyét a szárazodás, a növényzet átalakulása miatt egyre inkább a réti tücsökmadár (Locustella naevia) veszi át.

Bükkösök madarai

A barátcinege *(Parus palustris)* a bükkösök egyik jellemző madárfaja.

A korosabb bükkösökben fészkel:

fehérhátú fakopáncs (Dendrocopos leucotos) – fokozottan védett, alig néhány pár,
szürke küllő (hamvas küllő, Picus canus),
kék galamb (Columba oenas),
kis légykapó (Ficedula parva),
örvös légykapó (Ficedula albicollis),
hegyi fakusz (hosszúkarmú fakusz, Certhia familiaris),

Bükkösökben és fenyvesekben egyaránt előfordul:

kormosfejű cinege (Parus montanus),
barátcinege (Parus palustris) – e két faj hibridizálódik is.

Fenyvesek madarai

A fenyveseket (főleg feketefenyőt) az 1960-as években telepítették a meredek déli oldalak sziklás, bokorerdős részeire. Ez az intézkedés erdészeti szempontból hibásnak bizonyult, de a fenyvesek számos madárfajnak nyújtanak kiváló fészkelési lehetőséget.

Énekesmadarak:

keresztcsőrű (Loxia curvirostra),
búbos cinege (Parus cristatus),
fenyvescinege (Parus ater),
királyka (Regulus regulus) – Európa egyik legkisebb madara. Rokona, a tüzesfejű királyka (Regulus ignicapillus vagy Regulus ignicapilla) leginkább csak átvonulóban fordul elő.

A ragadozó madarak közül főleg a fenyvesekben fészkel:

karvaly (Accipiter nisus) – mintegy 10–15 pár,
parlagi sas (Aquila heliaca),
kígyászölyv (Circaëtus gallicus).

A kígyászölyvhöz hasonlóan főleg ürgével táplálkozik a kerecsensólyom (Falco cherrug), ez azonban az 1980-as években költött utoljára a karszton. A kuvik (Athene noctua) csak a karszt felvidéki részén költ; a határ magyar oldalán csak télen bukkan fel.

A fenyvesek bokros tisztásain és a völgyekben költ:

szürkebegy (Prunella collaris),
süvöltő (Pyrrhula pyrrhula), főleg télen gyakori.

Itt telelő faj a fenyőszajkó (Nucifraga caryocatactes), ami 1993/94 őszén, telén jelent meg először tömegesen.

Átmeneti (gyertyános-bükkös, gyertyános-tölgyes) erdők madarai

fekete fakopáncs (nagy fakopáncs, Dendrocopus major),
héja (Accipiter gentilis) – 15–22 pár,
uráli bagoly (Strix uralensis) – 1–12 pár,
macskabagoly (Strix aluco),
holló (Corvus corax) – 12–18 pár,
egerészölyv (Buteo buteo) – 120–150 pár.

A legnagyobb hazai bagolyféle, az uhu az 1980-as években tűnt el a karszt magyarországi részéről, de mivel a szlovák részen örvendetesen szaporodik, várható, hogy hozzánk is visszatér.

A tölgyesek (melegkedvelő tölgyes, cseres-tölgyes) madarai

Az erdőtársulások közül a tölgyesek madárvilága a leggazdagabb, és ez főleg az énekesmadaraknak:

csilpcsalpfüzike (Phylloscopus collybita),
sisegő füzike (Phylloscopus sibilatrix),
vörösbegy (Erithacus rubecula),
barátka (Sylvia atricapilla),
kis poszáta (Sylvia curruca),
zöldike (Carduelis chloris),
erdei pinty (Fringilla coelebs),
meggyvágó (Coccothraustes coccothraustes),

köszönhető.

A nagy testű madarak közül főleg a tölgyesekben fészkel:

darázsölyv (Pernis apivorus) – 20–25 pár,
békászó sas (Aquila pomarina),
fekete gólya (Ciconia nigra),

Magyarország utolsó fajdféléje a császármadár (Bonasa bonasia vagy Tetrastes bonasia). Ennek legnagyobb és legstabilabb állománya (mintegy 50–60 pár) leginkább a dús cserjeszintű tölgyesekben fészkel, de nem annyira az erdő típusához, mint inkább annak változatosságához ragaszkodik. Földön fészkelő madár lévén felszaporodását főleg a vaddisznók gátolják. A 20. század elején még a nyírfajd is élt errefelé, de az 1940-es években kipusztult.

Erdőszéli bokortársulások madarai

A nagyobb gyepes tisztásokat is tartalmazó erdőszéli bokortársulásokban nemcsak az erdőben élő énekesmadarakat találjuk meg, de ezekhez további fajok is csatlakoznak:

kerti poszáta (Sylvia hortensis),
mezei poszáta (Sylvia communis),
karvalyposzáta (Sylvia nisoria),
cigánycsuk (Saxicola torquata),
rozsdás csuk (Saxicola rubetra) – csak a nedvesebb gyepterületeken,
fekete rigó (Turdus merula),
énekes rigó (Turdus philomelos),
léprigó (Turdus viscivorus),
fenyőrigó (Turdus pilaris) – csak télen de akkor nagy csapatokban,
csonttollú (Bombycilla garrulus) – gyakran a fenyőrigóval együtt,
fülemüle (Luscinia magarhynchos),
nagy fülemüle (Luscinia luscinia) – nem költ, csak átvonul,

Karsztbokorerdők madarai

A két növénytársulás hasonlósága okán a mozaikosan sztyepprétekkel váltakozó karsztbokorerdőkben jórészt azok a fajok fordulnak elő, mint a gyepes bokortársulásokban. Más növénytársulásokban is elterjedt fajok:

fitiszfüzike (Phylloscopus trochilus),
lappantyú (Caprimulgus europaeus),
erdei pacsirta (Lullula arborea),
szürke légykapó (Muscicapa striata),

Tipikusan a karsztbokorerdőkben fészkel:

bajszos sármány (Emberiza cia) – hazai állományának meghatározó hányada itt él.

Egyéb élőhelyek madarai

1. A bezárt kőbányákban költ a kövi rigó (Monticola saxatilis) – alig tíz pár.

2. Fás legelőkön, erdőszéli fasorokban:

kabasólyom (Falco subbuteo),
vörös vércse (Falco tinnunculus).

3. Tipikus falusi madarak (a házak körül, illetve a gyümölcsösökben):

molnárfecske (Delichon urbica vagy Delichon urbicum),
füsti fecske (Hirundo rustica),
fehér gólya (Ciconia ciconia),
házi veréb (Passer domesticus),
csicsörke (Serinus serinus),
házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros),
búbos banka (Upupa epops) mintegy ötven pár,
nyaktekercs (Jynx torquilla),
tövisszúró gébics (Lanius collurio),
kis őrgébics (Lanius minor),
vörösfejű gébics (Lanius senator) költését csak 1981-ben figyelték meg,
kuvik (Athene noctua),
gyöngybagoly (Tyto alba),

4. Kaszálók, legelők madarai:

fogoly (Perdix perdix)) – ritka,
fürj (Coturnix coturnix),
fácán (Phasianus colchicus),
haris (Crex crex) – mintegy tíz pár.

Téli vendégek

Fészkelőhely híján növénytársuláshoz nem köthető, a karszton telelő madarak:

kékes rétihéja (Circus cyaneus),
gatyásölyv (Buteo lagopus),
barna rétihéja (Circus aeruginosus) – ritka,
vörös kánya (Milvus milvus) – ritka.
nagy őrgébics (Lanius excubitor),

Emlősök

A barlangok miatt a hegység legismertebb emlősei a denevérek, de a területen számos rovarevő, rágcsáló és kisragadozó is él. A nagyragadozók közül a szürke farkas (Canis lupus) az 1980-as évek közepén, az eurázsiai hiúz (Lynx lynx) az 1990-es évek elején települt vissza. Medvék szórványosan át- átlátogatnak a Felvidékről, de 2008-ig még nem telepedtek meg.

Vízi, vízközeli élőhelyek emlősei

Főleg a nagyobb patakok (Bódva, Jósva, Ménes-patak) mentén halásznak vadásznak a vízkedvelő cickányfajok:

közönséges vízicickány (Neomys fodiens),
Miller vízicickánya (Neomys anomalus).

Ugyanezeken a helyeken él a vízipocok (Arvicola amphibius), míg a 20. század elején, Amerikából betelepített pézsmapocok (Ondatra zibethicus) jóformán minden víz mentén megtalálható.

A Bódva völgyében (főleg a holtágak mentén) a 20. század közepén még rendszeresen előfordult az európai vidra (Lutra lutra).

Erdei kisemlősök

mogyorós pele *(Muscardinus avellanarius)*

A hűvösebb erdők (fenyves, bükkös, gyertyános) talajszintjén élő, bár telente gyakran a falvakba húzódó rovarevők:

erdei cickány (Sorex araneus),
törpe cickány (Sorex minutus);

a lombkoronában a nagy pele (Glis glis, illetve Myoxus glis).

A tölgyesekben és a bokorerdőkben élnek az

erdei egerek (Apodemus spp.):
- sárganyakú erdeiegér (Apodemus flavicollis),
- közönséges erdeiegér (Apodemus sylvaticus),
- kislábú erdeiegér (Apodemus microps),
- pirókegér (Apodemus agrarius),

valamint a pockok:

erdei pocok (Evotomys hercynicus),
mezei pocok (Microtus arvalis);

a lombkoronában pedig a pelék:

mogyorós pele (Muscardinus avellanarius),
erdei pele (Dryomys nitedula).

A kerti pele (Eliomys quercinus) egyetlen, Magyarországról ismert maradványa a Nagyoldali-zsombolyból, egy bagolyköpetből került elő.

A különféle pelék télire (a nagy pele nem ritkán egész évre) gyakran beköltöznek a falvakba, házakba.

Valóban a lombkoronaszint lakói a mókusok, (Sciurus vulgaris).

Kisragadozók

A lombos erdőkben leginkább a ragadozó madarak fészkeibe költözik be a nyuszt (Martes martes). A legtöbb nyest (Martes foina) már beköltözött a falvakba, és a padlásokról, templomtornyokból jórészt kiszorította a baglyokat és a denevéreket is.

Az átmeneti (bokros, lomberdős) tájak lakói:

menyét (Mustela nivalis),
hermelin (Mustela erminea),
európai borz (Meles meles meles) – ez a művelt földekre is gyakran kilátogat.

Mezőgazdaságilag művelt földek kisemlősei

A közönséges vakond (Talpa europea) védett állat ugyan, a kertek gazdái mégis többnyire irtandó kártevőnek tekintik.

A cickányfélék közül ebben a környezetben érzi jól magát:

keleti cickány (Crocidura suaveolens),
mezei cickány (Crocidura leucodon).

Főleg az erdőszéleken él a keleti sün (Erinaceus concolor).

Leginkább a kisebb-nagyobb tisztásokon fordul elő a törpeegér (Micromys minutus).

A mezei nyúl (Lepus europaeus) állománya kicsi, de stabil.

A közönséges ürge (Spermophilus citellus) többnyire a legeltetett, rövid füvű gyepeken ássa üregeit. Magyarországon védett faj, mert ez a kerecsensólyom (Falco cherrug) legfőbb és a parlagi sas (Aquila heliaca) szinte kizárólagos tápláléka.

Denevérek

Nyáridőn a nappalt még a barlangban telelő denevérek is jobbára fák odvában, illetve emberi építményekben töltik, így számos faj fennmaradása attól függ, megmaradnak-e az öreg erdők odvas fái. A karszton a 28 európai denevérfajból 21 megtalálható. Fontosabb fajok:

korai denevér (Nyctalus noctula),
kései denevér (Eptesicus serotinus),
kereknyergű patkósorrú denevér (Rhinolopus euryale),
kis patkósdenevér (Rhinolophus hipposideros),
szürke hosszúfülű-denevér (Plecotus austriacus),
csonkafülű denevér (Myotis emarginatus),
nagyfülű denevér (Myotis bechsteini).

Nagytestű növényevők

Az ebbe a kategóriába tartozó fajok közül minden párosujjú patás:

vaddisznó (Sus scrofa),
európai őz (Capreolus capreolus),
gímszarvas (Cervus elaphus),
muflon (Ovis musimon)

vadászható.

A vaddisznó- és a gímszarvasállomány is jóval nagyobb a terület természetes eltartó képességénél; a betelepített muflonok számát a nagyragadozók egyenletes szinten tartják.

Nagyragadozók

A vadászat, a mező- és erdőgazdálkodás hatására a karsztról valamennyi, őshonos nagyragadozó kipusztult, a szervezett természetvédelem kezdete óta azonban elkezdtek visszatelepülni. A legnagyobb fennmaradt ragadozó a vörös róka (Vulpes vulpes). A vadmacska (Felis silvestris) főleg amiatt van veszélyben, hogy könnyen kereszteződik a házi macskával (Felis silvestris catus).

A farkas (Canis lupus) az 1980-as évek közepe óta állandó lakó.
A hiúz (Lynx lynx) az 1990-es évek elején telepedett meg újra.
A barna medve (Ursus arctos) 2008-ig alkalmi látogató maradt.

Források

Aggteleki Nemzeti Park
Horváth Róbert: Az Aggteleki-karszt gerinces állatai. Az Aggteleki Nemzeti Park természeti értékei II. ANP Igazgatóság, Jósvafő.