Az Arany János utca a budapesti M3-as metróvonal egyik állomása a Deák Ferenc tér és a Nyugati pályaudvar között. A megállót 1981. december 30-án adták át a M3-as metróvonal II / B szakaszával. Az állomást 2020. március 7-étől 2023. március 20-áig felújítás miatt lezárták.[1]
A Szent István-bazilika az állomástól délre található.
Az állomás mélyvezetésű, ötalagutas kialakítású, 24,02 méterrel található a felszín alatt. Az 1970-es évek második felében építették. Csupán az Arany János utcai mélyállomás megépítéséhez 27 ezer köbméter földet termeltek ki és szállítottak el.[2] A két vágányt egy szigetperon szolgálja ki. Az utasperonokról három darab mozgólépcső áll rendelkezésre, az állomás kijárata közvetlenül a felszínhez kapcsolódik.
Az állomáson található egy pad, amelyet Kányádi Sándor költő Hiúság című verse után egy mérnökember kezdeményezésére állíttatott a BKV. Felavatására 2003. május 10-én került sor.[3][4] A pad és az emléktábla az állomás felújítása után is megmarad.[5]
A pad mögötti réztábla felirata: