Alfred Fried 1864. november 11-én született Bécsben, zsidó családban, Samuel Fried magántisztviselő és felesége, Bertha Engel gyermekeként. Anyai nagynénje, Kathinka Engel a híres íróhoz, Ludwig Ganghoferhez ment feleségül. Alfred tizenöt évesen félbehagyta tanulmányait és egy könyvkereskedésben kezdett el dolgozni. 1883-ban Berlinbe költözött, ahol 1887-ben megnyitotta saját könyvesboltját.
Munkássága
Alfred Fried
Berlini élete során a szocialista nézetek befolyása alá került. 27 évesen tudomást szerzett arról. hogy a bécsi Bertha von Suttner bárónő országok közötti békét szorgalmazó társaságot hozott létre. Azonnal írt von Suttnernek és egy folyóirat alapítását javasolta, amelynek szerkesztője a bárónő, kiadója pedig ő maga lett volna. A 48 éves von Suttnert lenyűgözte Fried lelkesedése, merészsége és elfogadta az ajánlatot.
A Die Waffen Nieder! ("Le a fegyverekkel!") c. havilap 1892-ben jelent meg először. Címét a bárónő 1889-ben kiadott könyvéről kapta. Az újság indításának évében elkezdték megszervezni a Német Béketársaságot. Von Suttner 1899-ig maradt a főszerkesztő, visszavonulása után Fried elindította a Die Friedenswarte ("Békeőrség") újságot, melyet haláláig gondozott (az újság ma is megjelenik, német nyelvterületen a legnagyobb hagyományokkal rendelkező hasonló témájú lap). A bárónővel továbbra is barátok maradtak, 1914-ben ott volt annak halálos ágyánál. Fried 1903-ban kivonult a társaság szervezéséből és visszatért Bécsbe. Újságíróként, különböző lapoknak dolgozott és könyveket is írt. Kétkötetes Handbuch der Friedensbewegung-ja ("A békemozgalom kézikönyve") a pacifizmus alapművének számított egészen 1914-ig. Termékeny újságírói és írói tevékenysége mellett hatékony szervezői munkát is végzett. Tagja volt a berni Nemzetközi Békeirodának, titkára a Közép-európai Nemzetközi Békéltető Szervezetnek és főtitkára a Nemzetközi Béke-Sajtószövetségnek.
Nézetei eltértek a korábbi pacifisták morális hozzáállásától. Úgy vélte, hogy fölösleges erőfeszítés a leszerelést propagálni, mert a háború és a hadseregek az országok közötti anarchiának természetes folyományai. Az államok közötti viszonyt kell rendezni, nemzetközi szervezeteket alakítani, és ezután a fegyverzetcsökkentés magától megtörténik. Egyik írásában a Pánamerikai Uniót és a hágai békekonferenciákat annak bizonyítékaként szerepeltette, hogy csak a nemzetközi együttműködés és több országra kiterjedő szervezetek lehetnek a világbéke alapjai. A Pánamerikai Uniót modellként javasolt Európa számára, hogy hogyan haladjon az egyesülés felé a nemzeti identitás feladása nélkül, a kulturális és gazdasági fejlődés terjesztése révén.
Fried a maga pacifizmusát "tudományosnak" és "forradalminak" nevezte. Marx követőjeként úgy vélte, hogy a társadalmi fejlődés elkerülhetetlenül vezet majd az új nemzetközi rendhez. A pacifisták feladatát abban látta, hogy megmutassák kortársaiknak a történelem irányvonalát és segítsenek eltávolítani a békefolyamat útját álló akadályokat.
Fried az eszperantista mozgalom egyik jeles képviselője volt. Úgy vélte, hogy egy semmilyen nemzetet előnyben nem részesítő közös nyelv segíti a kultúrák közötti megértést és a világbéke eljövetelét. 1903-ban megjelentette a Lehrbuch der internationalen Hilfssprache Esperanto-t ("A nemzetközi eszperantó nyelv tankönyve").
Elismerései
Alfred Friedet 1911-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki (a díjat a holland Tobias Asserrel, a hágai békekonferencia szervezőjével megosztva kapta). Ugyanabban az évben a Carnegie Alapítvány támogatásának köszönhetően elkezdhette újságának ingyenes terjesztését. 1913-ban a Leideni Egyetem díszdoktorává avatta. 1914-ben őt választották egy bécsi nemzetközi békekonferencia szervezőbizottságának élére, amely megemlékezett volna von Suttner bárónő haláláról is, de az első világháború kitörése miatt a konferencia nem jött létre. Friedet pacifizmusa miatt hazaárulással vádolták, mire Svájcba szökött és ahol folytatta írásainak terjesztését. A háború után kiadta Mein Kriegstagebuch ("Háborús naplóm") c. könyvét. A világháborút lezáró versailles-i szerződés ellen sajtókampányt szervezett.
Családja
Alfred Fried sírja
Alfred Fried háromszor nősült. Először Gertrud Gnadenfeldet, másodszor Martha Holländert (a neves író, Felix Hollaender testvérét), harmadszor, 1908-ban Therese Vollandtot vette el.
A világháború után osztrák államkötvényekbe fektetett vagyona elértéktelenedett, és nyomorogva élt. 1921. május 5-én halt meg Bécsben, tüdőgyulladás következtében.
Válogatott művei
Emléktábla Fried bécsi lakóházán
Das Abrüstungs-Problem: Eine Untersuchung. Berlin, Gutman, 1904
The German Emperor and the Peace of the World. London, Hodder & Stoughton, 1912
Die Grundlagen des revolutionären Pacifismus. Tübingen, Mohr, 1908
Handbuch der Friedenshewegung. Wien, Oesterreichischen Friedensgesellschaft, 1905. 2nd ed., Leipzig, Verlag der «Friedens-Warte», 1911
Intellectual Starvation in Germany and Austria Nation, 110 (March 20, 1920) 367-368.
International Cooperation. Newcastle-on-Tyne, Richardson, 1918
Das internationale Leben der Gegenwart. Leipzig, Teubner, 1908
The League of Nations: An Ethical Institution Living Age, 306 (August 21, 1920) 440-443.
_-_Alfred_Hermann_Fried_01.jpg)
