Olaszországban 1978. szeptember 15-én, Magyarországon 1983. január 20-án mutatták be a mozikban. Bud Spencer úgy nyilatkozott, hogy az egyik legkedveltebb filmje a Buldózer.[1]
Buldózer (Bud Spencer), az öreg nápolyi kagylóhalász bárkája egy tengeralattjáró miatt tönkremegy. Buldózer halászbárkáját a kikötőbe húzzák, a kagylóhalász pedig elmegy vacsorázni a helyi Gálya nevű étterembe. Miközben fogyasztja rántottáját látja, egy amerikai őrmester, Kempfer (Raimund Harmstorf) minden civilt megver szkanderben. Mikor Buldózer kiér, egy huszonéves fiú megfenyegeti pisztollyal, és ő elveszti majdnem minden vagyonát. Visszamegy az étterembe, és az óráját meg a nyakláncát felteszi a szkanderben, Kempfert hívja ki játékra, aki elfogadja. Egy kis játszadozás után leveri az őrmestert, s kitör a bunyó.
Kempfer megesküszik, hogy bosszút áll, de nemcsak emiatt van arra oka Buldózerrel szemben. Buldózer egykor Amerikában világhírű amerikaifutball-játékos volt. Buldózer mindig hitt a játék tisztaságában, de végül rájött, hogy a meccseket megbundázzák. Végül Buldózer megelégelte ezt, és az egyik meccsen lesétált a pályáról. Kempfer pedig minden pénzét feltette az ő csapatára. Ezért mindent újból kellett kezdenie az őrmesternek.
A helyi fiatal fiúk utálják Kempfert, s megkérik Buldózert, hogy bánjon el vele, de az öreg visszautasítja. A fiúk, Tony, Gerry, Spitz, Orso és Tojo figyelemmel kísérik Buldózert, akiről tudják, hogy valaha a legjobb amerikaifutball-játékos volt. Kihívja őket az amerikai hadsereg egy meccsre, s elfogadják. Megkérik Buldózert hogy készítse fel őket a meccsre, azonban az visszautasítja, mivel neki már csak a hajóját kell megjavítani, s megy vissza halászni. De később látva, hogy a fiúk tényleg komolyan készülnek, mégis elvállalja, pedig a hajóját megjavították.
Eljön a meccs napja. Kempfer amerikaifutball-csapata eleinte szabályosan játszik, és a Buldózer által alaposan felkészült fiúk előnybe kerülnek. Aztán Kempfer kiadja a parancsot, hogy az emberei sportszerűtlen (de elfogadható) manőverekkel kiüssék a pályáról a fiúkat, így a Kempfer-féle csapat sorra szerzi a gólokat, már egyhangú lesz a meccs. A félidőben Buldózer veszekedik Kempferékkel, aki azonban egyenesen a szemébe mondja, hogy egy vesztes. Az őrmesteren eluralkodik a beképzeltség, ám most már Buldózer sem hagyja ennyiben, ezért elhatározza, hogy a sportszellemiséget nem ismerő jenkiket megtanítja a legkeményebb játékra. Ezért Buldózer mindenki csodálatára a második félidő végén beáll.
Kempfer tudja, hogy veszélyben van újra minden, ezért mozgósítja az összes cserejátékost, s ő maga is pályára lép. A tábornok amúgy is megfenyegette Kempfert: ha elveszíti a játékot, az új-mexikói sivatagba fogja áthelyezni. Buldózernél is a nagy a tét, hisz az addig lézengő, bűnözésre és csavargásra hajló ifjak most végre egy csapattá kovácsolódhatnak és összekuszált életük helyrebillenhet. A legvégén Buldózer egy óriási touchdownt szerez, és bár nem nyernek az olaszok, de mindenki ünnepeli Buldózer csapatát.
Az akkor színészi fénykorát élő Raimund Harmstorf szerepeltetése többek közt azt a célt szolgálta, hogy a film a német mozikban is jól szerepelhessen. Ennek ellenére Harmstorf sem itt, sem más Bud Spencerrel készült közös filmjében (pl. Seriff az égből) nem tudott jól szerepelni, a tömegjelenetekben nem volt képes kitűnni és a karizmája is elnyomottabb a főhőshöz képest.[1] Ezzel szemben a magyar Joe Bugner, aki profi bokszoló volt, tökéletesen tudott együtt dolgozni Spencerrel a verekedős és egyéb jeleneteknél is, ezért később a színész több másik filmjében is szerepelt.[1]
A D'Angelis testvérek által szerzett filmzene népszerű sláger lett. A verekedések sokkal eltúlzottabbak itt, mint más korábbi vígjátékokban: a fölpofozott emberek szinte a magas égig repülnek, vagy kiviszik a téglafalat is, akkora erővel csapódnak neki. Az összetűzésekben az agresszió nagyon marginalizálódott, egyértelműen látszik, hogy igazi, mulatságos verekedésekről van szó, amelyek szórakoztatni akarnak és nem az adrenalint növelni.[1] A verekedések vicces eltúlzása pedig folytatódik a későbbi Bud Spencer-, illetve Spencer-Hill filmekben.
A film Olaszországban elsöprő sikert aratott és bekerült a hatvan, legjobban kivitelezett hazai alkotások közé. Bud Spencer sikerét mi sem mutatja még, hogy 1978-ban még három másik filmjével is a 10 toplista élére került.[1]
Érdekességek
A Bud Spencerrel verekedő iszákos amerikait játszó Claudio Ruffini a filmben valóban felhajtott nem kis mennyiségű szeszt. A színész-statiszta egész életében alkoholizmussal küszködött, később emiatt már nem tudta munkáját folytatni és a mértéktelen alkoholfogyasztás okozta a halálát.
Buldózer fiatal barátaival a bárban egy gitáron kísérve énekli a Quien te lo dijo c. dalt – ez Bud Spencer szerzeménye,[1] aki pályája során énekelt és zenélt számos hangszeren (gitár, zongora, szaxofon), ezért nem is kellett imitálnia a filmekben a zenélést. Számos önálló szerzeménye is van olasz és nápolyi nyelven.
A filmben mikor visszaidézik a múltat, 1973. október 23-áról beszélnek ami a főhős szerint csütörtöki nap volt. A valóságban az keddi napra esett.
↑ abcdefHohmann, Tobias. Bud Spencer – Terence Hill krónikák (magyar nyelven). Budapest: Vintage Media Kft., 173-174. o. (2014). ISBN 9789638996916. Hozzáférés ideje: 2023. június 7.
↑Hohmann, Tobias. Bud Spencer – Terence Hill krónikák (magyar nyelven). Budapest: Vintage Media Kft., 214. o. (2014). ISBN 9789638996916. Hozzáférés ideje: 2023. június 7.