Vida Gábor (festő)

Vida Gábor
Született1937. január 24.
Budapest
Meghalt2007. december 23. (70 évesen)
Telki
Nemzetiségemagyar

Vida Gábor (Budapest, 1937. január 24.Telki, 2007. december 23.) fuvolista és polihisztor festő, rajzoló, szobrász, aranyműves, amatőr csillagász és órajavító.

Zenei csodagyerekként indult, majd operaházi muzsikus lett. Negyedévszázadon át koncertezett és számos hanglemezen működött közre. Érdeklődése idővel a képzőművészet felé irányult, magas szintű festőtechnikával realista, mégis meseszerű, Andersen és a Grimm fivérek világát idéző képi világot és stílust teremtett. Művei máig sikerrel szerepelnek a nemzetközi műkereskedelemben. Polihisztorként és ezermesterként több más mesterségben is kipróbálta magát.

Élete

Édesanyja Bacsó Aranka operaénekes, a budapesti Operaház tagja, édesapja Vida István tisztviselő[1] volt. Szülei hároméves korában, 1940-ben elváltak, anyja újraházasodott. Nevelőapja Kolsovszky József fuvolista lett, aki szintén az Operában játszott.

Iskolai tanulmányait 1943-ban Pincehelyen kezdte meg az egy évvel korábban alapított Szent Orsolya internátusban. Később szeretettel emlegette, hogy az orsolyita apácákkal gyógyszergyártáshoz vadgesztenyét gyűjtött. Német nyelvtudását akkor alapozta meg, amikor 1944-ben anyjával és nevelőapjával Lipcsében a Krummbacher családnál tartózkodott.

1945-ben visszatértek Magyarországra. Zenei tehetségét 1947-ben fedezték fel, amikor kiderült, hogy hallás után képes eljátszani komolyzenei dallamokat nevelőapja hangszerén, pl. Christoph Willibald Gluck, Händel vagy Mozart darabjaiból. Mint különös képességű gyermek ekkor felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneakadémiára, ahol Hartai Ferenc tanítványa lett fuvolistaként. Közben a Budapesti Piarista Gimnáziumot is végezte, ahonnan viszont kicsapták, mivel egy moziban tartott november 7-i iskolai ünnepélyt robbantásos csínnyel megzavart. Közismereti tanulmányait a budapesti Zenei Gimnáziumban fejezte be. Jellemző rá, hogy szülei a váltásról csak az évvégi bizonyítványból értesültek, mert reggelente mindig elindult a 8-órai kezdésre és délelőttjeit az új iskolába történő felvételének intézésével töltötte.

1950-től készítette akvarell- és olajfestményeit. 1956-ban a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarához került, melynek 25 éven át volt tagja. 1957-től szólistaként is szerepelt, 1959-től pedig első fuvolistaként. Egyetemi diplomáját 1960-ban kapta meg kitűnő, azaz „vörösdiploma” minősítéssel.

1961-ben házasságot kötött a német származású Filler Éva látszerésszel, aki a gyermekük születése után a családnak szentelte életét. 1963-ban született fia, ifjabb Vida Gábor neves szülész-nőgyógyász lett.

Zenei pályafutása során a zenekar állandó tréfamestere volt. Egy ízben a hőségre hivatkozva előadás közben a lábát hideg vízben áztatta, és a fúvós szekció egész este kínban röhögött. Egy másik esetben az üres kezeit emelte fel a belépésre várva, és csak az utolsó pillanatban rántotta fel damillal a fuvolát, miközben halálra ijesztette a karmestert, hogy a hangszer nem fog időben megszólalni. 1977-től főleg festészettel foglalkozott. A humor festészeti munkájában is szerepet kapott.

1981-ben mint fúvós korkedvezménnyel nyugdíjba ment. Festészetét az Artex Külkereskedelmi Vállalat és annak vezetője, Wessely Tibor (1929-2009) fedezte fel, amikor az 1970-80-as években az országnak valutára volt szüksége, és keresték a nyugati igényeket kielégíteni képes tehetséges magyar festőket. 1989-ben betörők ellopták az ifjú korában készített rajzait és festményeit, utóbbiak száma kb. 30 volt. 1995-ben Telkibe költözött, ahol feleségével és látogatóba érkező unokáival nagy boldogságban élt.

Munkássága

Zeneművészet

Az Operaház zenekarával Magyarország és Európa számos koncerttermét bejárta. Gyakran szerepelt együtt nevelőapjával a fuvolaszólamban. 1957-ben a rádióban Jeney Zoltánnal bemutatta Szervánszky Endre kortárs szerzeményét, a Szonáta két fuvolára című művet.[2] 1959-ben fúvósversenyen vett részt Prágában.[3] 1970-ben Erdélyi Miklós vezényletével, valamint Rohmann Henrik és Lubik Hédi hárfások, Prőhle Henrik fuvolás, Botvai Károly és Szász Árpád gordonkások társaságában szólista volt a Donizetti: Lammermoori Lucia zenei produkcióban.[4] Ugyancsak szólistaként játszott 1975-ben a Magyar udvarok zenéje (Music life in old Hungary) című, külföldön megjelent Hungaroton-lemezen.[5]

Képzőművészet

Fiatal korától rajzolt és festett. A klasszikus festő- és szobrászati technikákat autodidakta módon sajátította el.

Első olajképei budapesti városképek voltak. A figurák és a tárgyak kisebbek és nehezebben azonosíthatók ezeken a képein, mint a későbbi alkotásain, mivel beleolvadnak a látképbe. Az alkalmazott művészi technika is egyszerűbb volt a későbbinél.

Érett munkáit rendszerint 40 x 50 cm-es (vagy kisebb) méretben készítette a nagy felkészültséget, alaposságot, tervezettséget és időt igénylő lazúros technikával. Az eljárás kifejlesztését Jan van Eyck és testvére nevéhez kötik, akárcsak magának az olajfestésnek a feltalálását, de a legtöbb mai festő már nem alkalmazza. Ennek lényege, hogy a festő számos – hét vagy akár több – rétegben festi meg művét különféle monokróm és színes változatokban, méghozzá egyre hígabb, egyre kevesebb pigmentet tartalmazó olajfestékkel, amitől a végső optikai hatás egy ragyogó, fényes, üvegszerű és éles kép lesz. Az olajfesték eleve lassabban szárad a korábban széleskörűen alkalmazott, pasztellesen száradó temperánál. Az olajképek készítése ezért több időt és türelmet igényel azokénál, de költségesebb is. Egy-egy filmszerű réteg száradása néhány óra vagy nap helyett akár egy hét vagy hónap is lehet. Ha a száradás nem kellő, akkor az egész festmény könnyen ráncosodhat és tönkremehet. A festékrétegek tulajdonságai és egymásra hatásai alapvetően határozzák meg a mű karakterét és optikai jellemzőit, ezért azok előzetes megtervezése – ideértve a pontos rajzot is – elengedhetetlen. Az utólagos hibajavítás – pl. egy hiányzó részlet pótlása – ugyanakkor nagy nehézségekkel jár.

Vida polihisztori adottságai nagyban segítették abban, hogy perfekcionista célkitűzéseket követve saját, egyedi festői stílust hozzon létre. Nemcsak a régi technikákat sajátította el, de saját festői módszereket is kidolgozott, sőt a szükséges ecseteket, festőszerszámokat is maga készítette.

Meseszerű témáit egyéni képi világában jelenítette meg, melyet Vermeer, a 17. század holland kismestereinek, illetve a 19. századi biedermeier stílusából fejlesztett ki. A képeken leggyakrabban életképek láthatók, családi jelenetek, mulatságok, üzletek, vásárok, különféle mesterek műhelyei gazdag felszereltséggel és részletgazdag ábrázolással. Egyszerűnek tűnő művei arról mesélnek, hogy a munka és a családi élet a valódi örömforrás. Számos alkotásán jelenik meg a kétkezi munka szeretete, pl. hangszerkészítők, órások, üvegfújók, gyógyszerészek és más mesterek ábrázolásakor. Szereplőinek többsége idős vagy gyermek, középkorú csak ritkán bukkan fel képein. Ugyancsak jellemző, hogy zsánerei esti fényben, melegséget árasztó gázvilágításban vagy mécses világánál jelennek meg.

Európában a müncheni László Balogh Galéria, az USA-ban a Gallerie Amsterdam forgalmazta műveit. Képei több ezer eurós aukciós árakon kelnek el árveréseken. Hóember című képe – melynek témáját fia javasolta neki – például 15 ezer eurós áron szerepelt.

Ezermesterkedés

Minden munka érdekelte, mindent szívesen kipróbált. 1974-ben elkészítette a Hüvelyk Matyi című diafilmet Walla Gézánéval közösen. Az 1970-es évek közepétől készített szobrokat fából, gipszből és bronzból. Mivel elsősorban a készítés folyamata, módja izgatta, így csak kevés számú alkotást hozott létre. Közben elvégzett egy aranyműves iskolát, végbizonyítványt azonban nem szerzett, mert a szocializmus idején nem lehetett a munkát önállóan végezni. Az aranyékszereket otthon, a konyhai gáztűzhelynél készítette. Szerteágazó érdeklődése a csillagászatra is kiterjedt. Tagja lett a Magyar Csillagászati Egyesületnek, és miután kitanulta az esztergálást, több távcsövet épített. Szenvedélyes órajavító lett. Főleg ezüst zsebórákon dolgozott, de mikroszkópokat és más finommechanikai eszközöket is javított váltakozó sikerrel. Saját balatoni nyaralóját barátjával építette fel 15 év alatt.

Kitüntetései

Jegyzetek

  1. Néhány idegen nyelvű forrás tévesen építésznek mondja édesapját.
  2. Asztalos, Sándor (1957. december 10.). „Ha két fuvola szól”. Magyar Nemzet 13 (80), 7. o. (Hozzáférés: 2020. február 2.) 
  3. (1959. április 12.) „Ma hallottuk. Két fiatal művészünk...”. Esti Hírlap 4 (85). (Hozzáférés: 2020. február 2.) 
  4. M. Tímár, Ágnes (1970. augusztus 1.). „Lammermoori Lucia. Donizetti operájának felújítása az Erkel Színházban”. Muzsika 13 (8), 7-11. o. (Hozzáférés: 2020. február 2.) 
  5. Komlós, Katalin (1975. augusztus 8.). „Magyar udvarok zenéje”. Muzsika 18 (8), 39-40. o. (Hozzáférés: 2020. február 2.) 

Források

  • László Balogh. Gábor Vida. Visionen eines ungarischen Malers der Gegenwart. München: Galerie Dr. Balogh, 120. o. (2001). ISBN 3920746465 

További információk

Read other articles:

 Fluoruro de Hidrógeno GeneralOtros nombres Ácido fluorhídrico (cuando está hidratado)Fórmula semidesarrollada H-FFórmula estructural imagen superiorFórmula molecular HFIdentificadoresNúmero CAS 7664-39-3[1]​ChEBI 29228ChEMBL CHEMBL1232767ChemSpider 14214DrugBank 11072UNII RGL5YE86CZKEGG C16487 InChIInChI=InChI=1S/FH/h1HKey: KRHYYFGTRYWZRS-UHFFFAOYSA-N Propiedades físicasApariencia incoloroDensidad 1140 kg/m³; 1,14 g/cm³Masa molar 20,0063 g/molPunto de fusi...

 

 

Eduard Hau: Friedrich Schmalz, 1839 Johann Friedrich Leberecht Schmalz (* 25. Juni 1781 in Wildenborn bei Zeitz; † 23. Mai 1847 in Dresden) war ein deutscher Agrarwissenschaftler. Inhaltsverzeichnis 1 Leben und Wirken 2 Hauptwerke 3 Literatur 4 Weblinks Leben und Wirken Friedrich Schmalz, Sohn eines Rittergutspächters, erlernte bei Verwandten die praktische Landwirtschaft. 1804 pachtete er das Rittergut Zangenberg bei Zeitz und 1806 das Gut Ponitz bei Altenburg. Als Autodidakt erwarb er si...

 

 

此條目需要补充更多来源。 (2019年5月20日)请协助補充多方面可靠来源以改善这篇条目,无法查证的内容可能會因為异议提出而被移除。致使用者:请搜索一下条目的标题(来源搜索:香港快速公路 — 网页、新闻、书籍、学术、图像),以检查网络上是否存在该主题的更多可靠来源(判定指引)。 香港快速公路標誌 香港快速公路,英文為Expressway,是根據香港法例第374Q章...

Cesare Casadei Casadei bersama Italia U-20 pada Piala Dunia U-20 FIFA 2023Informasi pribadiNama lengkap Cesare Casadei[1]Tanggal lahir 10 Januari 2003 (umur 20)[1]Tempat lahir Ravenna, Italia[2]Tinggi 186 cm (6 ft 1 in)[1]Posisi bermain GelandangInformasi klubKlub saat ini Leicester City(dipinjam dari Chelsea)Nomor 7Karier junior Cervia0000–2018 Cesena2018–2022 Inter Milan2022–2023 ChelseaKarier senior*Tahun Tim Tampil (Gol)2023– Che...

 

 

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (نوفمبر 2019) دوري سورينام لكرة القدم 2018-19 تفاصيل الموسم دوري سورينام لكرة القدم  النسخة 83  البلد سورينام  التاريخ بداية:1 نوفمبر 2018  نهاية:20 أبريل 2019  المنظم ...

 

 

2000 drama series broadcast by ATV in Hong Kong Divine RetributionVCD coverGenreFinancial thrillerDramaCreated byWai Ka-faiWritten byYau Nai-hoiTai Tak-kwongShek Hoi-tingYip Tin-shingHo Wing-ninDirected byTam Long-cheungLau Chun-mingLeung Yan-chuenYip Chiu-yeeLau Chi-fuStarringSean LauAdam ChengAmy KwokBen WongXu JingleiAlice ChanAnders NelssonBelinda HamnettKristal TinOpening themePasserby of the Great Era (大時代過客) by Adam ChengEnding themeHow Much Fame and Wealth (名利有幾多) ...

This article is an orphan, as no other articles link to it. Please introduce links to this page from related articles; try the Find link tool for suggestions. (January 2022) The Starship Trap AuthorMel GildenCountryUnited StatesLanguageEnglishGenreScience fictionPublisherPocket BooksPublication dateApril 1993Media typePrint (paperback)Pages242 ppISBN0-671-79324-1 (first edition, paperback)OCLC27744537Preceded byShell Game Followed byWindows on a Lost World  The Starsh...

 

 

Smartphone Nokia 5.3BrandNokiaDeveloperHMD GlobalManufacturerFoxconnSloganGo big. Go beyond.PredecessorNokia 5.1Nokia 5.1 PlusSuccessorNokia 5.4RelatedNokia 1.3Nokia 2.3Nokia 8.3 5GTypeSmartphoneDimensions164.3x76.6x8.5 mmMass185 gOperating systemOriginal: Android 10Current: Android 12System-on-chipQualcomm Snapdragon 665CPUOcta-core (4x2.0 GHz Kryo 260 Gold (ARM Cortex-A73 based) & 4x1.8 GHz Kryo 260 Silver (ARM Cortex-A53 based))GPUAdreno 610Memory3, 4 or 6 GBStorage64 GB...

 

 

Incidental music by Jean Sibelius The Tempest (Stormen), Op. 109, is incidental music to Shakespeare's The Tempest, by Jean Sibelius. He composed it mainly in the late summer 1925, his last major work before his tone poem Tapiola. Sibelius derived two suites from the score. The music is said to display an astounding richness of imagination and inventive capacity, and is considered by some as one of Sibelius's greatest achievements. He represented individual characters through instrumentation ...

Rebel groups of Red Guards marching in Shanghai, 1967 During the Cultural Revolution, rebel faction (Chinese: 造反派; pinyin: Zàofǎn pài) referred to groups and individuals that were self-proclaimed rebellious. Composed of workers and students, they were often the more radical wing of the Red Guards and grew around 1967, but were accompanied by further splits and sectarianism. Origins The rebel students largely continued the Red Guard movement of 1966, but it came more from the ...

 

 

Dynastic conflict in the Duchy of Limburg from 1283 to 1289 War of the Limburg Succession15th century depiction of the Battle of Worringen from a manuscript of Brabantsche Yeesten (Royal Library of Belgium)Date1283–1289LocationDuchy of LimburgResult Victory for the Duke of Brabant and his alliesBelligerents  Electorate of Cologne County of Guelders County of Luxembourg Lordship of Ligny County of Nassau Duchy of Brabant County of Berg County of Mark County of Loon County of Jülich Cou...

 

 

Gearing-class destroyer For other ships with the same name, see Greek ship Kanaris. USS Stickell (DD-888). History United States NameUSS Stickell NamesakeJohn H. Stickell BuilderConsolidated Steel Corporation, Orange, Texas Laid down5 January 1945 Launched16 June 1945 Commissioned31 October 1945 Decommissioned13 December 1952 ReclassifiedDDR-888, 1953 Recommissioned2 September 1953 ReclassifiedDD-888, 1964 Decommissioned1 July 1972 Stricken1 July 1972 Honors andawards 6 battle stars (Korea) 1...

1965 British filmFanaticU.K. theatrical release posterDirected bySilvio NarizzanoWritten byRichard MathesonBased onthe novel Nightmareby Anne BlaisdellProduced byAnthony HindsStarringTallulah BankheadStefanie PowersDonald SutherlandCinematographyArthur IbbetsonEdited byJohn DunsfordMusic byWilfred JosephsProductioncompanyHammer Film ProductionsDistributed byColumbia PicturesRelease date21 March 1965Running time97 minutesCountryUnited KingdomLanguageEnglish Fanatic (released as Die! Die! My Da...

 

 

LighthouseDutch Island Light Dutch Island light in 2009, viewed from a kayakLocationJamestown, Rhode IslandCoordinates41°29′48.27″N 71°24′15.35″W / 41.4967417°N 71.4042639°W / 41.4967417; -71.4042639TowerConstructed1826FoundationSurface rockConstructionBrickAutomated1947Height13 m (43 ft) ShapeSquareMarkingsWhite with black lanternHeritageNational Register of Historic Places listed place Fog signalnoneLightFirst lit1857Deactivated197...

 

 

American tennis player Lindsay Lee–WatersCountry (sports) United StatesResidenceDunwoody, United StatesBorn (1977-06-28) June 28, 1977 (age 46)Oklahoma City, United StatesHeight1.73 m (5 ft 8 in)Turned pro1994PlaysRight-handed (two-handed backhand)Prize moneyUS$ 859,911SinglesCareer record485–402 (54.7%)Career titles11 ITFHighest rankingNo. 33 (April 1, 1996)Grand Slam singles resultsAustralian Open2R (1997, 2004, 2005)French Ope...

Björn Anklev Nazionalità  Svezia Altezza 174 cm Peso 70 kg Calcio Ruolo Centrocampista Termine carriera 2018 Carriera Squadre di club1 2000-2003 Nyköpings BIS? (?)2004-2007 Halmstad59 (3)2008-2010 Örgryte83 (19)2011-2014 Häcken90 (10)2015-2016 Örgryte50 (3)2017-2018 Jonsereds IF25 (8) 1 I due numeri indicano le presenze e le reti segnate, per le sole partite di campionato.Il simbolo → indica un trasferimento in prestito.   Modifica dati su Wikidata&#...

 

 

56-я церемония «Грэмми» Объявление номинантов 6 декабря 2013 Дата проведения 26 января 2014 Место проведения Стэйплс-центр, Лос-Анджелес, Калифорния Ведущие LL Cool J Канал вещания CBS Хронология 55-я57-я Французская группа Daft Punk получила 2 награды в главных разделах: Запись года и Аль...

 

 

В Википедии есть статьи о других людях с фамилией Геснер. Конрад Геснернем. Conrad Gesner Портрет 1564 года Дата рождения 26 марта 1516(1516-03-26) Место рождения Цюрих Дата смерти 13 декабря 1565(1565-12-13) (49 лет) Место смерти Цюрих Страна Швейцария Научная сфера ботаника Место работы Цюрихс...

「吉川栄治」あるいは「吉川英治」とは別人です。 吉川(よしかわ) 榮治(えいじ) 2007年生誕 (1948-01-28) 1948年1月28日(76歳) 日本 大阪府出身校 防衛大学校卒(第15期)子供 2男[1] 軍事経歴所属組織 海上自衛隊軍歴 1971年 - 2008年最終階級 海上幕僚長たる海将テンプレートを表示 吉川 榮治(よしかわ えいじ、1948年(昭和23年)1月28日 - )は、日本の海上自衛官...

 

 

1990 studio album by Mal WaldronSpring in PragueStudio album by Mal WaldronReleased1990RecordedFebruary 19 & 20, 1990GenreJazzLength49:38LabelAlfa JazzMal Waldron chronology More Git' Go at Utopia(1989) Spring in Prague(1990) Hot House(1990) Spring in Prague is an album by jazz pianist Mal Waldron recorded in 1990 and released on the Japanese Alfa Jazz label.[1] Track listing All compositions by Mal Waldron except as indicated Revolution – 6:05 East of the Sun – 7:57 L...

 

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!