A vadgesztenye(Aesculus) a szappanfavirágúak(Sapindales) közé tartozó szappanfafélék(Sapindaceae) családjának egyik legismertebb nemzetsége mintegy 15 fajjal. Egyéb nevei: bokrétafa, lógesztenye.
A vadgesztenyefajok fák vagy bokrok. A fák koronája általában terebélyes. Átellenesen álló, ujjasan összetett, hosszú nyelű levelei 5–9 visszás tojásdad alakú, fűrészes élű levélkéből állnak. A levélkék válla elkeskenyedik, a csúcsuk hegyes. A levelek erezete élre futó, szárnyas.
Két-, illetve háromszínű virágaik nagy, felálló bugákba állnak össze. Termésük hasonló a gesztenye(Castanea) fajokéhoz, azokénál kevésbé tüskés, bőrszerű tok. A magvakon nagy köldökfolt látszik.
Életmódja, élőhelye, termesztése
Lombhullató. Homokos és agyagos talajokon is megél.
Magvait ősszel vagy tavasszal, lehetőleg előcsíráztatás után a szabadba vetik – köldökfolttal lefelé, barázdákba. A kertészeti változatokat tavasszal oltással vagy nyár elején szemzéssel közönséges vadgesztenye(Aesculus hippocastanum) alanyon szaporítják. A cserjés vadgesztenye(Aesculus parviflora) feltöltéses bujtással és gyökérdugványról is szaporítható.
Felhasználása
A közönséges vadgesztenye az aranyér, a vénás és hajszálér-keringési elégtelenség kezelésére ajánlott egyéb érerősítő növényekkel együtt, mint például a nagylevelű csodamogyoró, a kanadai aranygyökér és a szilvalevelű bangita. A modern gyógyászatban felhasznált része a mag (korábban a kérgét és a levelét is használták, de ma már ez nem jellemző), amely nagy keményítőtartalma miatt takarmányként is használható, bár enyhén mérgező.[1]
Magja 10-30% triterpén szaponinokat (eszcin) tartalmaz,[2][3] mely felületaktív anyag alkalmassá teszi, hogy hatékony házi-mosószert készítsenek belőle.[4][5]
Károsítói
A vadgesztenyelevél-aknázómoly(Cameraria ohridella)1985-ben jelent meg Macedóniában. 2000-ben már Közép- és Kelet-Európában is általánosan elterjedt. Különösen a városokban ültetett fákat fertőzi.