Vallónia főbb bányatelepei 2012 óta az UNESCO négy helyszínt magába foglaló kulturális világöröksége Belgiumban. A Hainaut és Liège tartományokban fekvő Grand-Hornu, Bois-du-Luc, Bois du Cazier, és Blegny-Mine telephelyek Európa legkorábbi és legnagyobb szénbányái közé tartoztak, egyben a 19. század eleje és a 20. század második fele közötti belga szénbányászat legjobban megőrzött területei.[1]
A négy helyszín számos műszaki és ipari emléket őriz mind a felszíni, mind a földalatti szénbányászatról, a bányákhoz kapcsolódó ipari építészetről, továbbá a munkáslakások és a bányavárostervezés kialakulásához kapcsolódó társadalmi és emberi értékekről. A vallon szénmedence bányái az ipari forradalom emblematikus elemei az európai kontinensen.
Leírás
Vallóniában egykor több száz szénbánya működött, legtöbbjük infrastruktúrája kisebb-nagyobb mértékben megsemmisült. A világörökségi emlékek közé az a négy telephely került 2012-ben, amelyek a legjobb állapotban fennmaradtak és ahol a bányaipar 19. és 20. század fejlődésének teljes folyamata végigkövethető: az európai ipari forradalom korai emlékeitől egészen az ipar és a város integrált együttesének utópisztikus építészetéig. Ez a négy vallon szénbánya az ipari forradalom technikai, társadalmi és városi innovációinak példaértékű bizonyítéka, amely hozzájárult ahhoz is, hogy Belgium a tömegiparból származó interkulturalizmus egyik legfontosabb helyszínévé vált.[2]
Története
Belgium egyetlen jelentős természeti kincse az Ardennek hegyei alatt található szén és vasérc volt, amelynek bányászata az ipari forradalom idején robbanásszerű terjeszkedésnek indult. A 19. század elejére a bányaipar és a szénre támaszkodó nehézipar képezte Belgium gazdaságának alapját.
A bányászat és ipari terjeszkedés nagy része egy 170 km hosszú, 3–15 km széles földsávban, az "ipari völgy"-ben (franciául: sillon industriel) folyt, ahol ma Vallónia legnagyobb városai találhatóak.
A 20. században a belga bányászati ágazat hanyatlásnak indult, mert a bányák könnyen kitermelhető részei ekkorra már kimerültek, és a munka egyre költségsebbé vált. Bár a második világháborút követő időszakban kb. 100 000 bányászt foglalkoztattak Belgiumban, 1982-ben az utolsó vallóniai szénbánya is bezárta kapuit. A legutolsó szénbánya a flandriai Limburg tartományban 1992-ig működött.
A világörökségi bányatelepek az egykori sillon industriel részei voltak. Ma mindegyik múzeum, ipari műemlék.
Helyszínek
| Név
|
Kép
|
Elhelyezkedés
|
Leírás
|
| Grand-Hornu
|
![]()
|
Hornu, Hainaut (tartomány)
|
A szénbányászathoz kapcsolódó ipari épületegyüttes és a munkások számára épített lakóterület a várostervezés egyik első példája a 19. század első feléből. A világ egyik legrégebbi munkástelepülése.
|
| Bois-du-Luc
|
|
Houdeng-Aimeries, Hainaut (tartomány)
|
Ez Európa egyik legrégebbi szénbányája, ahol már a 17. században megkezdődött a kitermelés és 1973-ban zárt be. A helyszín ökomúzeum, melyhez számos 1838 és 1919 között emelt épület tartozik.
|
| Bois du Cazier
|
|
Marcinelle, Hainaut (tartomány)
|
Az 1822 és 1967 között működő szénbánya, leginkább egy 1956-os nagy bányakatasztrófa helyszíneként ismert, amelyben 262 bányász, többségében olasz migráns munkás vesztette életét.
|
| Blegny-bánya
|
|
Blegny, Liège (tartomány)
|
Jelentős szénbánya Kelet-Belgiumban; 1980-ban ez volt az utolsó, amely bezárt a tartományban.
|
Lásd még
Hivatkozások
|
|---|
| Kulturális | | |
|---|
| Természeti | |
|---|
| Javasolt | |
|---|
.svg)
