Hernádvécsei Vécsey Tamás Mátyás (Szikszó, 1839. február 24. – Budapest, 1912. április 14.) magyar jogtudós, politikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes, majd tiszteleti tagja, Vécsey Tamás államtudományi doktor és gazdasági főtanácsos édesapja. A római jog elemzésének, ezen belül az Institutiók kutatásának neves tudósa volt. Nagy hangsúlyt fektetett a gyakorlatiasabb jogászképzésre. 1869 és 1881 között előbb balközép, majd szabadelvű programmal országgyűlési képviselő. 1881–1882-ben, illetve 1891–1892-ben a budapesti egyetem jogtudományi karának dékánja, 1901–1902-ben az egyetem rektora.
Életpályája
A nemesi származású hernádvécsei Vécsey család leszármazottja. Édesapja, hernádvécsei Vécsey György (1811-1863), Abaúj vármegye tiszti főügyésze,[2] édesanyja, Szedliczky Rozália (†1901) volt.[3] 1856-ban kezdte meg egyetemi tanulmányait a pesti egyetem jogi karán, ahol 1860-ban végzett. Két évvel később doktori oklevelet szerzett, valamint letette az ügyvédi vizsgát. 1861-ben Eötvös Loránd nevelője lett, majd két évre rá pesti egyetemen a római jog magántanára lett. 1864-ben az eperjesi jogakadémia tanára volt. Itt római jogot, közgazdaságtant és statisztikát oktatott. 1869-ben a jogakadémia mellett működő kollégium igazgatójává nevezték ki. 1874-ben visszatért a budapesti egyetemre, ahol a II. számú Római jogi tanszéken nyilvános rendkívüli tanárrá, majd egy évvel később nyilvános rendes tanárrá nevezték ki. Ezen az egyetemen tanított haláláig. 1881–1882-ben, illetve 1891–1892-ben az egyetem jogtudományi karának dékánja, 1901–1902-ben pedig az egyetem rektora volt.
1881-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1889-ben rendes tagjává választották. 1911-ben az Akadémia tiszteleti tagjává választották. 1878-ban a Magyar Jogászegylet alelnöke lett. Emellett a Magyar Történelmi Társulat igazgatóságának választmányi tagja, valamint 1906-ban a cataniai egyetem római jogi intézetének tiszteletbeli tagja lett. Részt vett kora politikai életében is: 1869-ben balközép programmal országgyűlési képviselővé választották a késmárki kerületben, majd 1875-ben szabadelvű programmal a nagyszentmiklósi választókerületben. Az Országgyűlésnek 1881-ig volt tagja. Ezenkívül az evangélikus egyházi élet aktív résztvevője volt: egyházkerületi főjegyző, később konventi és zsinati képviselő, valamint egyházmegyei gondnok is volt.
Házassága és gyermekei
1875. február 8-án Budapesten, a Kálvin téri református templomban feleségül vette a nála 16 évvel fiatalabb técsői Móricz Margit (Nagyvárad, 1855–Penc, 1938. november 24.) úrhölgyet,[4][5] akinek a szülei técsői Móricz Pál (1826-1903), országgyűlési képviselő, földbirtokos,[6] és mezőtelegdi Miskolczy Borbála (1833-1913) asszony voltak. Vécsey Tamás és técsői Móricz Margit házasságából született:
hernádvécsei Vécsey Tamás (1875-1930) államtudományi doktor, birtokos gazda, királyi gazdasági főtanácsos. Neje, békássi Békássy Mária volt.
hernádvécsei dr. Vécsey Kálmán.
hernádvécsei Vécsey Margit. Férje, nemes Koós Elemér.
hernádvécsei Vécsey Ilona. Férje, nemes Magyary Dezső.
Munkássága
Fő kutatási területe a római jog és az Institutiók elemzése és értelmezése volt, emellett a jogászképzés kérdéseivel is foglalkozott. A történeti jogi iskola képviselője volt. Munkássága során számos tanulmányt tett közzé a római jog egyes részterületeinek értelmezéséről, valamint számos forrástanulmányt publikált és látott el magyarázatokkal. Vécsey volt az első jogtudós, aki a római jog magyarországi hatásával is foglalkozott. Kimutatta, hogy a Corpus inscriptionum latinarum nevű latin nyelvű feliratos emlékek jelentős része Magyarország területéről származik. Több tanulmányt írt a jogászképzéssel kapcsolatban, amelyekben állást foglalt a gyakorlatiasabb jogászképzés mellett. Jogeseteket tartalmazó munkákat is írt. Foglalkozott neves római jogtudósok életrajzával és munkásságával is. Nevéhez fűződik a Római Jogi Szeminárium megalapítása 1887-ben. 1900-ban, Pauler Tivadar igazságügy-minisztersége alatt részt vett a polgári törvénykönyv tervezetének kidolgozásában.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Vécsey tiszteletére róla nevezte el az Egyetem téri főépület VIII. számú előadótermét (Vécsey Auditorium).