1948-ban tanítani kezdett a Színművészeti Akadémián (ma Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem), 1976-tól – az intézet kéttagozatossá válásától – 1981-ig rektora volt. 1966-ban távozott a Székely Színház éléről, továbbra is tanít az Akadémián és vendégrendezéseket vállalt, elsősorban Sepsiszentgyörgyön. 1981-ben befejezte a főiskolai munkát, nyugdíjba ment. 1991-ben Kolozsváron színpadra állítottaa utolsó rendezését, a Bernarda Alba házát.
A marosvásárhelyi együttes az ő igazgatásának első tíz évében vált országosan, sőt az országhatárokon túl is ismert és nagyra becsült társulattá, az erdélyi magyar színjátszás akkori reprezentatív együttesévé. Előadásaikban a társadalmi vonatkozások, a közösségi mondanivalók párosultak a helyzetek, a jelenetek részletes lélektani kidolgozottságával, produkcióik a mikrorealizmus példaértékű teljesítményeinek minősülnek. A hatvanas évektől – egy régebbi vonzalomhoz visszatérve – ő rendezte Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön a leghitelesebb és leghatásosabb Tamási Áron-bemutatókat.[3]
Művészi pályafutása alatt a következő díjakban részesült: állami díj, a művészet érdemes mestere, Tamási Áron-díj.
1996-ban jelent meg vele egy beszélgetőkönyv, a Székely körvasút, Bérczes László szerzésében-szerkesztésében, a Pesti Szalon Könyvkiadó gondozásában.
.svg){kind=small}
