Tarka Színpad

Tarka Színpad
Hely(1960-1963) Budapest, VII. kerület Dohány utca 42.
Építési adatok
Megnyitás(1960. november 19.)
SablonWikidataSegítség

A Tarka Színpad Budapest VII. kerületében a Dohány utca 42. szám alatt 1960–1963 között színházként működő intézmény volt.

Története

A Dohány utcai színházterem eredetileg a Kamara Mozgó céljára készült. A 180 szobás Continentál Szálloda – melynek épületében a filmszínház is helyet kapott – 1922. január 16-án nyílt meg, az 1873-ban épült és átalakított három szintes bérházban. A szálló a Hungária Fürdő Rt. tulajdonában volt, és a szomszédos telken álló Hungária Fürdő vendégeinek a kényelmét, illetve a hosszabb távú itt marasztalását szolgálta. A II. világháború után az épületben található mozihelyiséget átalakították színházteremmé. 1946-tól a Bányász Színház, 1949-től a Honvéd Színház otthona volt. 1953 tavaszától Fővárosi Nagy Varieté, 1953 őszétől Fővárosi Víg Színház néven működött.

1956-tól 1960-ig Blaha Lujza Színház néven, a Fővárosi Operettszínház kamaraszínháza volt, melynek műsorán olyan háromfelvonásos operettek szerepeltek, mint például a Tavaszi keringő, a Mágnás Miska, a Nebáncsvirág vagy a Bástyasétány 77. A Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat művészeti osztálya 1960. november 19-én nyitotta meg a Tarka Színpadot. Céljuk a korábban megszűnt Royal Revü Varieté hagyományainak folytatása volt, kabaré-revü-varieté műsorok formájában.

Az átalakított színpad lehetővé tette látványos produkciók létrehozását. A díszletek, a színpadképek megoldása és szcenírozása zeneileg, képileg a revü és varieté modern lehetőségeit valósította meg. Több alkalommal felléptek külföldi artisták, táncosok, együttesek, gyermekcirkusz, pantomimesek. Az első műsort Rácz György igazgató főrendező állította össze. Rövid ideig igazgatója volt Marton Frigyes, de rendezett itt Rátonyi Róbert és Gyökössy Zsolt is. Műsoraiban leginkább fővárosi színházak művészei, énekesek, táncosok léptek fel, ritkábban vidéki színészek is szerepeltek.

A Tarka Színpad 1963 tavaszán szűnt meg, a színházat – elhasználtság miatt – 1964-ben végleg bezárták.

Előadások

A TARKA SZÍNPAD MŰSORAIBÓL

* Rácz GyörgyBehár GyörgyNádasi LászlóGál Zsuzsa: Játsszunk valami mást! – Főszerepben: Lakatos Gabriella (1960. november 19.)

A szakmabeliek:A balerina: Lakatos Gabriella m.v. Géczy Éva m.v. (szerepkettőzés); Az énekesnő: Lehoczky Éva; A bonviván: Mucsi Sándor; A szubrett: Kardos Magda; A táncoskomikus: Kósa András; A műkedvelő: Ács Marietta; Az artistanő: Bogáti Vera; Az író: Győző László; A rendező: Baracsi Ferenc; A balettmesternő: Darvas Magda; A tánctanár: Szegő Tamás; A "narrátor": Szegő Tamás; Szobalány: Széll Ludmilla; A színésznő: Lakatos Gabriella m.v. – Vadas Zsuzsa (szerepkettőzés); A civilek: Piroska: Kollár Lívia; Első néző: Pogány Margit; Második néző: Komlós József; Harmadik néző: Bíró Tihamér; Az artisták: 3 Fergel, excentrikusok; 3 Garai, humoros táncosok; 3 Giros, játék a létrán; 2 Metroff, vidám egyensúlyozók; 3 Schneller, villámzsonglőrök; 3 Sylving, akrobatikus táncosok Állami Akrobataképző iskola növendékei; A revütánckar tagjai: Bartha Judit, Felkai Eszter, Fényes Judit, Ivánka Mária, Környei Helga, Liszkay Judit, Peterdy Katalin, Ruisz Éva, Szölgyémi Ágnes, Tárkányi Baby, Fényes Ervin, G. Nagy Mihály, Klapka György; Böndi József, Richter Károly, Temesvári József A vokál-oktett: Juhász Katalin, Kozmári Éva, László Ilona, Széll Ludmilla, Bodolay György, Kárpáti Róbert, Pleskó Béla, Szalontay Ferenc; Rendező: Rácz György; Karmester: Vasadi-Balogh Lajos dr.; Csató Andor; Koreográfus: Rimóczy Viola; Díszlettervező: Bakó József; Jelmeztervező: Poós Éva

* Erdődy JánosInnocent-Vincze ErnőHorváth JenőTamássy Zdenko: Űrmacska (1961. március 2.)

Eia, marsbeli lány: Kardos Magda; Ieo, Eia vőlegénye: Csákányi László; Lilua, dzsungel királynő: Ács Marietta; Főpap: Baracsi Ferenc; Eia mamája: Bogáti Vera; A 'Mars Hírek' hangja: Csokonai Mihály; Lilua udvarhölgye: Széll Ludmilla; Bálint professzor: Komlós József; Klári fényképésznő: Kollár Lívia; Korniss, Klári főnöke: Kósa András; Lokáltulajdonosnő: Pogány Margit; Jean, a pincér: Csák Hugó; Újságírónő: Darvas Magda; Rádióriporter: Győző László ; Hajóskapitány: Bíró Tihamér; Énekesnő: Sárosi Katalin Rendező: Rátonyi Róbert; Karmester: Vasadi-Balogh Lajos dr.; Csató Andor; Koreográfus: Bogár Richárd; Géczy Éva; Szegő Tamás; Díszlettervező: Bercsényi Tibor; Jelmeztervező: Poós Éva

* Kilenc kalap Prágából (Divadlo Na zábradlí, PRAHA – A prágai "Színház a korlátnál" pantomim együttes műsora (1961. szeptember 01.)

Ladislav Fialka, Jiri Kaftan, Ivan Lukes, Richard Weber, Zdenka Kratochvilová, Ludmila Kováfová, Jana PeSková és a songokat éneklő Ljuba Hermanová.

* Romhányi JózsefAbay Pál: Film Pestivál (1961. október 3.)

OPERA (Reklámfilm):Turridu: Csonka Endre; Santuzza: Kozári Eszter; Hölgy: Molnár Edit ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ (Reklámfilm):Ördög: Schiller Béla HA VOLNA (Reklámfilm):Stewardess: Molnár Edit; Táncosnő: Szmetana Ágnes; CIPŐBOLT (Reklámfilm): Vásárló: Csonka Endre; Eladó: Felkai Eszter;Eladó: Liszkay Judit; JOHANN FALSTON CSODÁLATOS ÉLETE:Narrátor: Csonka Endre Friedrich és Johann Falston: Alfonzó; Terézia és Fóbia Eusébia grófnő: Csikós RózsiMiksa eidámi fejedelem: Németh István; Fóbia apja: Udvardi Sándor; Lakáj: Schiller Béla; SELYEMTÁNC (Magyar és világhiradó): Petress Zsuzsa; PAPÍRGYŰJTÉS (Magyar és világhiradó): Zsolnai Hédi; HÁROMSZOR NYOLC ÓRA TÁNCKÉP (Magyar és világhiradó):Férfi: Pethő László; Munka: Árkos Judit; Szórakozás: Medveczky Ilona: Pihenés: Császár Judit; SZÉPSÉGVERSENY FLORIDÁBAN (Magyar és világhiradó); Centis ember: Márkus László; KUBAI GYAPOTSZÜRETELŐK (Magyar és világhiradó):Koós János; Kerényi Gabriella Drótkötélművész SPORTHÍRADÓ: Balázs Kálmán; Lóverseny (Sporthiradó): Csikós Rózsi Csonka EndreTenisz (Sporthiradó): Székely Szilárd Sportolók:Klapka György; Falus Péter; Várhegyi Teréz; TÁNCFILM:Vágyódás: Árkos Judit; Pethő László; ANGOL FILM:Sir: Schiller Béla; Lakáj: Németh István; Mary: Kozári Eszter; CICAMESE (Mesefilm):Zsolnai Hédi; Császár Judit; NAGYESZŰ JÁNOS HÁROMPRÓBÁJA (Mesefilm):Nagyeszű János: Márkus László; Király: Németh István; Királylány: Kozári Eszter; Hóhér: Schiller Béla; KALAPTÁNC (Mesefilm): Két férfi: Pethő LászlóFalus Péter; Charleston: Medveczky Ilona; Spanyol: Árkos Judit; Svájcisapkás: Császár Judit; CAESAR A RÓMAI PARTON:Caesar: Bilicsi Tivadar; Brutus: Csonka Endre; Szipirtyó: Molnár Edit; Bárénekes: Zsolnai Hédi Bárénekes: Németh István; Rendező: Marton Frigyes; Karmester: Kézdi Zoltán Pál; Barna István Koreográfus: Pethő László; Szöllősi Ágnes; Díszlettervező: Csinády István; Jelmeztervező: Poós Éva

* Abay PálHalász Rudolf – Visky A.: CSODAÁRUHÁZ (1961. december 23.)

NYITÓKÉP Zsuzsi: Kozár Eszter; Keszegné: Simonyi Magda; Sári, Keszegné lánya: Várhegyi Teréz; Radó: Szentessy Zoltán; Pista: Kósa András; Kovács: Hetényi István; Lenke: Császár Judit; Gyuri: Szegő Tamás; Műgyűjtő: Klapka György; Első férfi: Böndi József; Külföldi lány: Szmetana Ági; Külföldi lány: Pollák Sári; Második nő: Molnár Edit; Kató: Máthé Eta; Eladónő: Pusztai Ilona; Eladónő: Hegedős Györgyi; Eladónő: Kerényi Gabi; Eladólány: Környei Helga; Eladólány: Ivánka Mária; Eladólány: Domján Mária; Eladólány: Liszkay Judit;[1] Eladólány: Felkai Eszter; AJÁNDÉKOSZTÁLY Eladó: Korda György; Lenke: Császár Judit; Gyuri: Szegő Tamás; Eladónő: Hegedős Györgyi; Eladónő: Pusztai Ilona; Eladónő: Kerényi Gabi; Külföldi lány: Szmetana Ági; Külföldi lány: Pollák Sári; Pista: Kósa András Kató: Máthé Eta; Radó: Szentessy Zoltán SPORTOSZTÁLY Terike: Molnár Edit; Kis Pál II.: Varga D. József; Labdazsonglőr: Kelly; Kerékpáros artista: 3 Bertis NŐI DIVATOSZTÁLY Lenke: Császár Judit; Gyuri: Szegő Tamás; KÉPOSZTÁLY; Műgyűjtő: Klapka György; Watteau Gilles: Blahut Pál; Spanyol kép: tánckar; Absztrakt kép: Árkos Judit; Absztrakt kép: Klapka György; Kánkán: Medveczky Ilona; Klapka György; tánckar ZENEOSZTÁLY Eladó: Borvető János; Zsuzsi: Kozári Eszter; Dizőz: Barba Erzsi; Első lemez: Koós János; Második lemez: Németh Marica; Harmadik lemez: Korda György; Pista: Kósa András; A kutya: Bogáncs; Hangszerek tánca: Medveczky Ilona és a tánckar; Eladónő: Pusztai Ilona; Eladónő: Hegedős Györgyi; Eladónő: Kerényi Gabi; SZÍNHÁZI JEGYIRODA Gerő: Máriáss József; Kató: Máthé Eta; Bernáth erőművész: Berts üvegzsonglőr; Pista: Kósa András; CIPŐOSZTÁLY Eladó: Bogár Richárd; Lenke: Császár Judit; Gyuri: Szegő Tamás; Első baba: Felkai Eszter; Második baba: Liszkai Judit; Harmadik baba: Ivánka Mária; SZŐNYEGOSZTÁLY Eladó: Hegedős Györgyi; Gerő: Máriáss József; Pista: Kósa András; KELETI TÁNCKÉP: Császár Judit; Medveczky Ilona; Böndi József; Klapka György; Bogár Richárd; Szegő Tamás; KELETI KÉP ARTISTÁI; Rodolfo; Schneller Eta; 2 Pell; 2 Mikó; Játékosztály; Eladó: Márkus László; Keszegné: Simonyi Magda; Sári, Keszegné lánya: Várhegyi Teréz; Kovács: Hetényi István; Eladónő: Pusztai Ilona; Eladónő: Hegedős Györgyi; Eladónő: Kerényi Gabi; DIVATBEMUTATÓ Gizike: Feleki Kamill; Terike: Molnár Edit; Első lány: Liszkay Judit; Második lány: Ivánka Mária; Kató: Máthé Eta; Kis Pál II.: Varga D. József; Galambos Zs.: Hegedős Györgyi; Mannequinek: tánckar; Lenke: Császár Judit; Gyuri: Szegő Tamás; Pista: Kósa András; Gerő: Máriáss József; FINÁLÉ; Rendező: Gyökössy Zsolt; Karmester: Kézdi Zoltán Pál Barna István; Koreográfus: Bogár Richárd; Díszlettervező: Csinády István; Jelmeztervező: Poós Éva

* Abay PálRomhányi JózsefHorváth Jenő: Halló nagyvilág; Mindenre képes zenés, táncos hírlap két részben (1962 március 31.)

RIKKANCSOK BELÉPŐJE Rikkancs: Domján Mária; Rikkancs: Felkai Eszter; Rikkancs: Ivánka Mária; Rikkancs: Kovács Mária; Rikkancs: Környey Helga; Rikkancs: Liszkay Judit; Rikkancs: Marót Éva; Rikkancs: Németh Lucia; Rikkancs: Pollák Sarolta; Rikkancs: Szmetana Ágnes; Rikkancs: Várhegyi Teréz SZERKESZTŐSÉG Főszerkesztő: Varga D. József; Györgyi, a főszerkesztő leánya: Pápay Erzsi; Fuszek, a költő: Bellák Miklós; Titkárnő: Hegedős Györgyi; Titkárnő: Pusztai Ilona; Titkárnő: Keszthelyi Mária; Szerkesztő: Bogár Richárd; Szerkesztő: Böndi József; Szerkesztő: G. Nagy Mihály; Szerkesztő: Klapka György; Szerkesztő: Szegő Tamás; Gépírónő: Pécsi Gizi; Gépírónők: tánckar HAWAII Énekesnő: Kovács Erzsi; Pali, a riporter: Kósa András; Filmsztár: Medveczky Ilona; Bombadzsi, a törzsfőnök: Szentessy Zoltán; Tamara, sztárjelölt: Császár Judit; Amerikai filmes: Bogár Richárd; Amerikai filmes: Böndi József; Amerikai filmes: G. Nagy Mihály; Amerikai filmes: Szegő Tamás; Hawaii lányok: tánckar; MOSZKVA Idegenvezető: Rajna Mária; Énekes: Borvető János; Táncfantázia: Árkos Judit; Böndi József; G. Nagy Mihály; Klapka György; tánckar MEXIKO Énekes: Koós János; Miranda: Simonyi Magda; Mary: Molnár Edit; Bill: Szentessy Zoltán Indián táncos: Császár Judit; Indián táncos: Klapka György; Sheriff: Bogár Richárd; Sheriff: Szegő Tamás; Banditanő: Medveczky Ilona; Tehén: Böndi József; Tehén: G. Nagy Mihály SAN REMO A zenekar vezetője: Gerard; Laboch: Borvető János; Koós János; Kovács Erzsi Németh Marica; Táncduettek MARSEILLE Hotel-tulajdonosnő: Németh Marica; Festő: Bogár Richárd; Modell: Császár Judit; Vőlegény: Klapka GyörgyGazdag vevő: Medveczky Ilona; Kormányos: Hetényi István; Feleség: Molnár Edit; Halaskofa: Simonyi Magda; BUDAPESTI SZÉPSÉGKLINIKA A nagy művész: Kibédi Ervin; Titkárnő: Hegedős Györgyi; Fuszek: Bellák Miklós; Kozmetikusnő: Rajna Mária; Vendég: Molnár Edit; Főszerkesztő: Varga D. József; Autogramkérő: Várhegyi Teréz; Pudertánc: Medveczky Ilona; Kölnitánc: Pécsi Gizi; Rúzstánc: Császár Judit; Tánckar; TÁNCISKOLA Tanár: Feleki Kamill Rendező: Gyökössy Zsolt; Karmester: Kézdi Zoltán Pál; Barna István; Koreográfus: Bogár Richárd; Díszlettervező: Csinády István; Jelmeztervező: Vágó Nelly; Wieber Marianna

* Abay PálRomhányi József: Riói éjszakák a Halló nagyvilág című zenés táncos revüben (1962. december 28.)

RIKKANCSOK TÁNCA: Bognár Ildikó; Domján Mária; Ivánka Mária; Kovács Mária; Környei Helg; Liszkai Judit; Farnadi Rita; Németh Lucia; Polák Sarolta; Szirbek Ildikó; SZERKESZTŐSÉG:Györgyi: Kováts IbiGyenes Magda (szerepkettőzés); Főszerkesztő: Füzessy Ottó; Titkárnő: Görög Mara; Fuszek: Ross József HAWAII: Kalotai: Kósa András; Bogumir: Szentessy Zoltán; Filmsztár: Medveczky Ilona; Aloma: Császár Judit; MOSZKVA: Idegenvezető: Rajna Mária; Énekes: Borvető János; RIO DE JANEIRO: Kiszolgálólány: Molnár Edit; Bill: Szentessy Zoltán Rendező: Gyökössy Zsolt; Koreográfus: Bogár Richárd; Díszlettervező: Csinády István; Jelmeztervező: Vágó Nelly; Wieber Marianna

* Szenes IvánBágya András: Őfelsége, a sztár (1962. november 9.)

Doris Nellson primadonna; majd Trabuccó királynéja: Gyenes MagdaMáthé Eta (szerepkettőzés); Sylvester de Montmartre, színigazgató és tábornok: Bilicsi TivadarSzendrő József (szerepkettőzés); XVII. Kázmér, Trabuccó királya: Kabos LászlóBoross János (szerepkettőzés); Mademoiselle, a trabuccói különleges hadtest parancsnoka: Zsolnai Hédi; Filmrendező: Szendrő JózsefBilicsi Tivadar (szerepkettőzés); Sorell, filmember: Kósa András; Rikkancs: Boross JánosKabos László (szerepkettőzés); Le Rouge, a trabuccói hadsereg főparancsnoka: Bogár Richárd; Le Chemin, őrmester: Szegő Tamás; Mirabelle: Vay Ilus; Dadus: Simonyi Magda; Trabuccó miniszterelnöke: Szentessy Zoltán; Belügyminiszter: Szoó György; Pénzügyminiszter: Szedő Lajos; Gall miniszter: Solymossy Imre; Happy-York követe: Füzessy OttóKoós János (szerepkettőzés); Szólótáncosok: Árkos Judit, Császár Judit, Medveczky Ilona, Pécsi Gizi, Böndy József, Klapka György, G. Nagy Mihály, Tarr Mihály; Rendező: Gyökössy Zsolt; Karmester: Holéczy Ákos; Koreográfus: Bogár Richárd

* Garai Tamás – S. Nagy IstvánSzenes Iván: Tarka farsang (1963. február 16.)

I. RÉSZ Három riporter belépője (Vidám Fiúk); Huckleberry Árkos Judit; Császár Judit; Medveczky Ilona; Pécsi Gizi; Bogár Richárd; Kósa András; Szegő Tamás; 2 Loósz, (szalonakrobaták) Haway; Császár Judit; Medveczky Ilona; Pécsi Gizi; Klapka György; Kirner Éva, (hajlékony akrobata); Kanoi Brothers, (amerikai jazzénekes és sztepptáncospár); Katonatánc: Árkos Judit, Császár Judit, Medveczky Ilona, Bogár Richárd, Szegő Tamás II. RÉSZ Három riporter (Vidám Fiúk); Színek tánca: Árkos Judit, Császár Judit, Medveczky Ilona, Bogár Richárd; Ariela és Félix, (kötélbalett a levegőben); Sárosi Katalin magánszáma, Detektívtánc: Bogár Richárd, Böndi József, Klapka György, G. Nagy Mihály, Tarr József; 2 Bony, akrobaták; Monte-Carlo (rulett-twist): Árkos Judit, Császár Judit, Medveczky Ilona, Pécsi Gizi, Bogár Richárd, Szegő Tamás Popocatepetl (Vidám Fiúk), Dolce vita: Árkos Judit, Császár Judit, Medveczky Ilona, Pécsi Gizi, Bogár Richárd, Szegő Tamás; 3 Silving, (akrobaták) FINÁLÉ Sárosi Katalin; Vidám Fiúk; Árkos Judit; Császár Judit; Medveczky Ilona; Pécsi Gizi; Bogár Richárd; Klapka György; Szegő Tamás; Rendező: Gyökössy Zsolt; Koreográfus: Bogár Richárd; Díszlettervező: Csinády István; Jelmeztervező: Poós Éva

Művészek

Akik felléptek a Tarka Színpadon: (a lista nem teljes)

Jegyzetek

Források

További információk

Read other articles:

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Oktober 2022. Pemandangan persimpangan State Road 3 dan US 224 di Markle Markle adalah sebuah kota di kabupaten Huntington dan Wells, di negara bagian Indiana, AS.[1] Populasi adalah 1.071 pada sensus 2020. Itu terletak di sepanjang Interstate 69, US Route 2...

 

German aviation pioneer (1848–1896) Otto LilienthalLilienthal, c. 1895BornKarl Wilhelm Otto Lilienthal(1848-05-23)23 May 1848Anklam, Pomerania Province, PrussiaDied10 August 1896(1896-08-10) (aged 48)Berlin, Prussia, German EmpireCause of deathCervical fracture sustained in a hang glider crashResting placeLankwitz Cemetery, BerlinNationalityPrussian, GermanEducationCollege Mechanical Engineer MajorOccupationEngineerKnown forSuccessful gliding experimentsHeight1.88 m...

 

Taenga Coordenadas: 16° 22' S 143° 07' 59 O Geografia física País Polinésia Francesa Arquipélago Tuamotu Gambier Área 20  km² Geografia humana População 124 (2012)[1] Densidade 6,2  hab./km² Taenga é uma das ilhas do arquipélago de Tuamotu-Gambier, pertencente ao Taiti.[2][3] Referências ↑ Population des communes de Polynésie française en 2012 sur le site de l'Institut de la statistique de la Polynésie française (ISPF). ↑ (em inglês) The Lost I...

1-Naftol Nama Nama IUPAC Naftalen-1-ol Nama lain 1-Hidroksinaftalena; 1-Naftalenol; alfa-Naftol Penanda Nomor CAS 90-15-3 Y Model 3D (JSmol) Gambar interaktif 3DMet {{{3DMet}}} ChEBI CHEBI:10319 Y ChEMBL ChEMBL122617 Y ChemSpider 6739 Y Nomor EC KEGG C11714 Y PubChem CID 7005 Nomor RTECS {{{value}}} UNII 2A71EAQ389 Y CompTox Dashboard (EPA) DTXSID6021793 InChI InChI=1S/C10H8O/c11-10-7-3-5-8-4-1-2-6-9(8)10/h1-7,11H YKey: KJCVRFUGPWSIIH-UHFFFAOYSA-N ...

 

Dit is een lijst van gouverneurs van de Indiase deelstaat Jharkhand. De gouverneur is hoofd van de deelstaat en wordt voor een termijn van vijf jaar aangewezen door de president. De rol van de gouverneur is hoofdzakelijk ceremonieel en de echte uitvoerende macht ligt bij de ministerraad, met aan het hoofd de chief minister. # Afbeelding Naam Begin termijn Einde termijn 1 Prabhat Kumar 15 november 2000 3 februari 2002 wnd Vinod Chandra Pande (tevens gouverneur van Bihar) 4 februari 2002 14 jul...

 

Place in Lower Carniola, SloveniaZgornja DragaZgornja DragaLocation in SloveniaCoordinates: 45°56′26.42″N 14°46′45.11″E / 45.9406722°N 14.7791972°E / 45.9406722; 14.7791972Country SloveniaTraditional regionLower CarniolaStatistical regionCentral SloveniaMunicipalityIvančna GoricaArea • Total2.34 km2 (0.90 sq mi)Elevation334.6 m (1,097.8 ft)Population (2002) • Total131[1] Zgornja Draga (pronounce...

Nigerian television series This article uses bare URLs, which are uninformative and vulnerable to link rot. Please consider converting them to full citations to ensure the article remains verifiable and maintains a consistent citation style. Several templates and tools are available to assist in formatting, such as reFill (documentation) and Citation bot (documentation). (August 2022) (Learn how and when to remove this template message) This article may be in need of reorganization to comply ...

 

William Henry Bully Hayes (ur. około roku 1829 w Cleveland, Ohio, zm. w 1877 r.) – pirat grasujący na Pacyfiku w drugiej połowie XIX wieku, uważany za jednego z ostatnich bukanierów. Swój przydomek Bully zyskał dzięki brutalnemu traktowaniu zarówno przeciwników, jak i członków własnej załogi, jakkolwiek wobec osób postronnych a wpływowych oraz kobiet potrafił być ujmujący i szarmancki. Karierę rozpoczął jako zwykły marynarz na Wielkich Jeziorach, ale już w wieku 18 l...

 

The Peithologian Society was an undergraduate debate society at Columbia University. It was founded in 1806, four years after Columbia's first literary society, the Philolexian Society, by freshmen who were disenfranchised by Philolexian's requirement that its members be upperclassmen. Its emphasis on debate, composition, and rhetoric was similar to Philo's literary aims, and the two societies shared other superficial characteristics as well. Philo adopted light blue as its official color, wh...

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Januari 2023. PT Indo Acidatama TbkJenisPublikKode emitenIDX: SRSNIndustrikimiaDidirikan1982KantorpusatJakarta, IndonesiaTokohkunciBudhi MoeljonoProdukkimiaSitus webwww.acidatama.co.id PT Indo Acidatama Tbk adalah sebuah perusahaan publik di Indonesia (IDX: SRSN) ya...

 

Subdivision of Odesa Oblast, Ukraine Place in Odesa Oblast, UkraineOdesa Raion Одеський район FlagCoat of armsShow Odesa RaionShow Odesa OblastShow UkraineCoordinates: 46°30′N 30°27′E / 46.500°N 30.450°E / 46.500; 30.450Country UkraineOblast Odesa OblastEstablished2020Subdivisions22 hromadasArea • Total3,655.66 km2 (1,411.46 sq mi)Population (2022)[1] • Total1,378,490 • Densi...

 

Halaman kalender Hindu 1871-72. Kalender Hindu digunakan pada zaman kuno dan terdapat banyak perubahan karena proses regionalisasi, dan kini terdapat beberapa kalender India regional, dan juga kalender nasional India. Di Indonesia, telah hadir aplikasi untuk kalender Hindu dengan nama Bali Candra. Bali Candra adalah aplikasi yang dapat digunakan untuk melihat informasi mengenai kalender bali, doa sehari-hari umat Hindu dan pencarian Pura di seluruh Indonesia atupun di luar negeri. Fitur-fitur...

River in Gauteng, South AfricaJukskei RiverJukskei flowing past Gillooly's FarmLocation of the Jukskei River mouthLocationCountrySouth AfricaProvinceGautengPhysical characteristicsSourceNatural Spring • locationEllis Park,[1] Johannesburg, South Africa • coordinates26°11′46″S 28°03′50″E / 26.196°S 28.064°E / -26.196; 28.064 MouthCrocodile River • coordinates25°52′34″S 27°55′38″E ...

 

Gulf RefineryCountryUnited KingdomCityWaterston, Milford Haven, PembrokeshireCoordinates51°42′18″N 4°59′31″W / 51.705°N 4.992°W / 51.705; -4.992Refinery detailsOperatorChevronCommissionedAugust 1968 (1968-08)DecommissionedDecember 1997 (1997-12)Capacity119,000 bbl/d (18,900 m3/d) The Gulf Refinery at Milford Haven was an oil refinery situated on the Pembrokeshire coast in Wales. The refinery, originally owned and operated by Gu...

 

This article is part of a series on thePolitics of Switzerland Constitution Human rights Federal Council Members (by seniority) Alain Berset (President) Guy Parmelin Ignazio Cassis Viola Amherd (Vice President) Karin Keller-Sutter Albert Rösti Élisabeth Baume-Schneider Federal Chancellor Walter Thurnherr Federal administration Federal Assembly Council of States (members) National Council (members) Political parties Elections Voting Elections 1848 1851 1854 1857 1860 1863 1866 1869 1872 1875...

Draško Nenadić Datos personalesNacimiento Belgrado, Yugoslavia15 de febrero de 1990 (33 años)Nacionalidad(es) Serbia SerbiaAltura 2,02 m (6′ 8″)Carrera deportivaDeporte BalonmanoClub profesionalClub Coburg 2000Liga BundesligaPosición Lateral izquierdoSelección Serbia[editar datos en Wikidata] Draško Nenadić (Belgrado, 15 de febrero de 1990) es un jugador de balonmano serbio que juega de lateral izquierdo en el Coburg 2000. Es internacional con la selección de b...

 

Argentine–Italian volleyball player Sebastián SoléSolé in 2019Personal informationNationalityArgentine ItalianBorn (1991-06-12) 12 June 1991 (age 32)Rosario, ArgentinaHeight2.02 m (6 ft 8 in)Weight95 kg (209 lb)Spike370 cm (146 in)Block360 cm (142 in)Volleyball informationPositionMiddle blockerCurrent clubSir Safety PerugiaNumber11Career YearsTeams 2008–2010 2010–2013 2013–2017 2017–2018 2018–2020 2020–Rosario Sonder Bolívar ...

 

Academic building at Washington & Jefferson College The Burnett CenterThe Burnett Center at nightGeneral informationTypeAcademicLocationWashington, PennsylvaniaCoordinates40°10′11.7″N 80°14′17.7″W / 40.169917°N 80.238250°W / 40.169917; -80.238250Construction startedDecember 1999[2]CompletedJune 2001[2]InauguratedOctober 2001[3]Cost12.8 million[1]Technical detailsFloor count3 floors[4]Floor area57,000 sq ...

French paleontologist Cécile Mourer-ChauviréMourer-Chauviré in 2014BornCécile Chauviré (1939-11-05) 5 November 1939 (age 84)Lyon, FranceAlma materUniversity of LyonSpouse Roland Mourer ​(m. 1964)​Scientific careerFieldsAvian palaeontology Cécile Mourer-Chauviré (born 1939) is a French paleontologist specializing in birds of the Eocene and the Oligocene.[1] In her early career, she discovered with her husband the Laang Spean cave site of pr...

 

Mei Xin dalam film Tutur Tinular diperankan oleh Linda Yanoman (kiri) dan dalam versi sinetron, diperankan oleh Li Yunjuan (kanan). No Tahun Nama Judul Pemeran 1 1989 Elly Ermawati Tutur Tinular 1 Pedang Naga Puspa Mei Xin 2 1991 Linda Yanoman Tutur Tinular II [Naga Puspa Kresha] Mei Xin 3 1992 Linda Yanoman Tutur Tinular IV Mei Xin 4 1993 Yurike Prastika Mahkota Mayangkara Mei Xin 5 1995 Eny Sagita Tutur Tinular III Mei Xin 6 1994 Yurike Prastika Mahkota Majapahit Mei Xin 7 1997 Li Yun Juan ...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!