Szüle Mihály lakatossegéd és Gremsperger Kornélia Anna (1878–1915) fia.[5] 1922-ben Andor Zsigmond társulatában kezdte pályáját. 1927-ben Fodor Oszkárpécsi társulatától Amerikába szerződtették. 1930-ban megalapította a New York-i Operettszínházat, amelyet 1932-ig vezetett. 1935-től Radó Lászlómakói, majd kispesti társulatának színésze és rendezője volt. 1938-ban a Terézvárosi Színpad majd a Zuglói Színház igazgatója volt. 1939–1940 között a Royal Színház gazdasági igazgatójaként tevékenykedett. 1941-ben felépíttette a Vidám Színházat, amelynek 1944-ig igazgatója volt. 1945-ben Nyári Színház néven próbált az Erzsébet téri Kioszkban előadásokat tartani. 1946-ban ismét az USA-ba utazott. Egy ideig Jávor Pállal együtt a Jávor–Sárossy Szabadság Színházzal járta a magyarlakta vidékeket, majd saját társulatot szervezett. 1955–1956 között Miamiban létrehozta a Floridai Napsugár Színházat.
Színészként bonviván szerepkörben játszott, de prózai művekben is látható volt. A Vidám Színházban elsősorban szórakoztató műveket adott elő. Írt nótákat, alkalmi műveket és vígjátékokat is.
Bölöny József: Magyarország kormányai. Az 1987-1992 közötti időszakot feldolgozta és sajtó alá rendezte: Hubai László. 4. bővített, javított kiadás. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1992.
Hungarians in America. Edited by Szy, Tibor. New York City, The Kossuth, Inc, 1966. VIII, 488 o.
Keresztény magyar közéleti almanach. 4. kötet. Délvidék. Felelős szerkesztő és kiadó: Hortobágyi Jenő. Budapest, 1944.