PROFILBARU.COM

	Szarovi Szent Szerafim
	sztarec
	Születése
	1759. július 19.; Kurszk
	Halála
	1833. január 2.; Szarov
	Tisztelete
Tisztelik	Orosz ortodox egyház
Szentté avatása	1903. július 19., Szarov; Szentté avatta: Szent Szinódus
Sírhely	Nyizsnyij Novgorod-i terület
Ünnepnapja	január 2.; Ortodox kereszténység
	A Wikimédia Commons tartalmaz Szarovi Szent Szerafim témájú médiaállományokat.

Szarovi Szent Szerafim/Szerafin, oroszosan Szerafim Szarovszkij (oroszul: Серафим Саровский), (1759. július 19. – 1833. január 2.) minden idők egyik leghíresebb orosz sztarece.

Élete

Kurszkban született jómódú kereskedőcsaládból. Hároméves korában elveszítette édesapját, így mélyen vallásos édesanyja nevelte. 18 éves korában egy kijevi sztarec a szarovi monostort ajánlotta neki, ami körül az erdőségben remeteségek is meghúzódtak.

Szerafim 1779-ben kezdte meg újoncévét. Asztalosmunkára osztották be, s ebben a mesterségben igen nagy jártasságra tett szert. Ezekben az években ismerte meg a lelki élet nagy mestereinek írásait, köztük Szent Pakhomiosz Reguláját, Szent Makariosz homíliáit. A Szentírás mindennapi kenyerévé vált. Ekkor kezdte gyakorolni a Jézus-imát. Titokzatos betegség másfél évre ágyhoz szegezte, váratlan gyógyulását a Szent Szűz, Péter és János apostol közbenjárásnak tulajdonította.

1786. augusztus 13-án tette le a monasztikus fogadalmakat, a Prohor helyett ekkor kapta a Szerafim nevet. Tambov püspöke 1793-ban pappá szentelte. Szerafim ezt követően azonnal kérte, hogy remeteségbe vonulhasson. Remete kunyhójába csak a Szentírást és Pakhomiosz Reguláját vitte magával. Keményen böjtölt, hosszan virrasztott, abból élt, amit kertjében termesztett. Vasárnaponként visszatért a monostorba, hogy részt vegyen a közös liturgián. A magányban neki is meg kellett küzdenie a szenvedélyekkel, a kísértésekkel, leszállva a teremtményi lét titokzatos mélységeibe. Káromló gondolatok kerülgették, miközben a sztiliták módjára az éjszakát egy sziklán állva töltötte, s ismételte szüntelen: "Jézus Krisztus, az élő Isten Fia, irgalmazz nekem, bűnösnek!" A világot átjáró bűn valósággal megnémította, nem talált szavakat kozmikus tapasztalatai kifejezésére.

A monostor új elöljárója, nem jó szemmel nézve Szerafim növekvő népszerűségét, 1810-ben visszarendelte. Szerafim a monostorban is teljes hallgatásba burkolózott, hosszú imái alatt a Gyöngédség Anyja ikont szemlélte, ahhoz fordulva, akit "az örömök örömének" nevezett. Előtte aludte, térdelve, fejét kezére hajtva, várta a Jegyes érkezését.

„	Ha az embernek semmi gondja sincs maga miatt, az Isten iránta való szeretetéből fakadóan, és a jótétemények miatt sem, tudva azt, hogy az Isten törődik vele, – az ilyen remény igaz és bölcs. Ha pedig az ember önmaga gondoskodik saját dolgaiban, és Istenhez imádsággal csak akkor fordul, amikor bajba kerül, amivel önmaga erejéből nem képes megbirkózni, elkezd reménykedni Isten segítségében, – az ilyen remény puszta és hazug. Ugyanis az igazi reménység csupán csak egyedül az Isten Országát keresi … A szív addig nem talál békére, amíg nem birtokolja az ilyen reményt. Ez a remény pedig békét hoz számára, és öröm tölti el őt.	”
– Szent Szerafim^[1]

1820-tól egyre többen keresték fel Szerafim sztarecet tanácsát kérve, mert tudták róla, rendelkezik a szellemek megkülönböztetésének és a lelkek vezetésének adományával. Szerafim minden tettében az Istenanyának engedelmeskedett. 1825-ben a Szent Szűz parancsára kilépett magányából, szeretettől megindultan így köszöntötte látogatóit: "Boldogságom, Krisztus Feltámadt!!" A hozzá bekopogtatók képviselték az orosz társadalom minden rétegét a cártól a muzsikig. A feljegyzések szerint Szerafim nem csak a lélekbe látás és a tanácsadás adományával rendelkezett, hanem imájával számos csodás gyógyulást is kieszközölt.

1825-ben megfogant benne egy apácamonostor alapításának gondolata. A terv Divejovóban meg is valósult. A Jelena Vasziljevna által vezetett közösségnek Szerafim haláláig lelki vezetője maradt. 1833-ban hunyt el, teljes magányban, az Istenanya ikonja előtt térdelve. Az orosz ortodox egyház 1903-ban kanonizálta.

Szerafim egyenes folytatója lett Remete Szent Antal, Szórai Szent Nilus, Palamasz Szent Gergely lelkiségi hagyományának, sztarec lett, aki úgy vezette a lelkeket Isten országa felé, hogy tudta, felelős értük. Tanításának központi tétele: a tisztuláson átment lélek megkapja a Szentlelket, aki lakást véve benne, isteni örömmel és békével árasztja el. Szerafim a Bibliai balga szüzek példájára hivatkozva állítja: bizonyára erényesek voltak, de zártak maradtak a Szentlélek előtt. A keresztény hivatás lényege a Szentlélek kegyelme felé való teljes megnyílás. Erre pedig minden embert képesség tesz a keresztség.

Szerafim lelkiségi "forradalma", a sztarec-mozgalom kétségtelenül döntő szerepet játszott az orosz egyház ébredésében. Ő volt leki mestere a XIX. századi "szent Oroszországnak".

„	Csütörtök volt – írja Motovilov. Komor nap. Nyolchüvelyknyi hó borította a földet; száraz, ropogós hópelyhek hullottak, amikor Szárovi Szent Szerafim beszélgetni kezdett velem, nem messze remetelakjától, szemben a Szárovka folyóval, annak a helynek a lábánál, amely a folyóig ereszkedik alá. Engem egy fatörzsre ültetett, melyet az imént döntött ki. Maga pedig velem szemben guggolt le. – Az Úr felfedte előttem – mondta a nagy sztárec – hogy már gyermekkorodban óriási vágy élt benned megtudni, hogy mi a célja keresztény életünknek. Folyton erről kérdezősködtél. Itt kell megvallanom, hogy 12 éves koromtól fogva állandóan nyugtalanított e gondolat. S valóban, számos egyházi személyt megkerestem, de válaszuk nem elégített ki. Erről persze a sztárec semmit sem tudott. – De pontos választ – folytatta Szent Szeráfim – senki sem adott. Azt mondták neked: „Járj templomba, imádkozz Istenhez, teljesítsd Isten parancsolatait, tégy jót – ez a keresztény élet célja.” Sőt néhányan fel is háborodtak, mondván, hogy te ilyen világias kíváncsiskodással foglalod le magad s azt mondták: „ Ne kutass olyan dolgokat, melyek meghaladnak téged!” Nem úgy beszéltek, ahogy kellett volna. S most a szegény Szerafim elmondja neked, miben is áll a keresztény élet célja. – Imádkozás, böjtölés, virrasztás és a többi keresztény gyakorlat, noha önmagában jó lehet, ám keresztény életünknek célját nem képezik. Bár a cél eléréséhez elengedetlen eszközként szolgálnak. Keresztény életünknek valódi célja Isten Szent Lelkének megszerzésében áll. Ami pedig a böjtöt, virrasztást, imádságot, alamizsnálkodást és minden jó tettet illeti, melyeket Krisztusért teszünk, azok bizony csak eszközök Isten Szent Lelkének elnyeréséhez. De jól jegyezd meg, fiam, csak a Krisztusért véghezvitt jó cselekedetek azok, amelyek a Szentlélek gyümölcseit számunkra meghozzák. Mert mindaz, amit nem Krisztusért teszünk, legyen az bármiféle jó is, nem hozza meg jutalmát a jövendő életben, sem Isten kegyelmét a jelenvalóban. Ez az, amiért az Úr Jézus Krisztus azt mondta, hogy „aki nem gyűjt velem, az szétszór” (Lk 11,23). A jótett egyébként gyűjtésnek is nevezhető és ha nem is Krisztusért vitték végbe, azért még jó. Azt mondja az Írás: …”minden nemzetbe, aki őt féli és igazságot cselekszik, az kedves előtte.” (ApCsel 10,35).	”
– A Szent beszélgetése N. A. Motovilovval a keresztény élet céljáról^[2]

„	KRISZTUS VILÁGOSSÁGÁRÓL Hogy szívedbe fogadjad és érezzed Krisztus világosságát, el kell vonni magadat, amennyire csak lehetséges, a látható dolgoktól. Miután vezekléssel és jócselekedetekkel megtisztítottad lelkedet, s közben őszintén a keresztre Feszítettbe veted hitedet, miután behunytad testi szemeidet, elmédet szíved rejtekébe kell merítened és kiáltoznod, szüntelenül segítségül híva a mi Urunk Jézus Krisztus nevét. Akkor attól függően, hogy mekkora buzgalom és heves vágy tölti el a lelket szerelmese iránt (vö. Lk 3,22), az ember a segítségül hívott névben édességet talál, amely felkelti benne a vágyat a felülről jövő megvilágosodás után. Amikor az elme jó hosszan elmerül ebben a gyakorlatban, ez megérinti a szívét, s akkor felragyog Krisztus világossága, megszentelve a lélek szentélyét isteni ragyogásával, ahogyan Isten nevében Malakiás próféta mondja: És előttetek, akik félitek nevemet, felragyog az igazság Napja (4,2). Ez a fény egyúttal élet is az Evangélium szava szerint: Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága (Jn 1,4). Amikor az ember belülről szemléli az örök fényt, akkor az elméje tiszta lesz, és nincs benne semmiféle érzéki kép, hanem, mivel egészen belemerül a teremtetlen jóság szemlélésébe, elfeled minden érzékelhetőt, már önmagát sem akarja látni, hanem szeretne elrejtőzni a föld szívébe, csakhogy el ne veszítse ezt az igazi jót – Istent.	”
– Intelmeiből. In: Szárovi Szent Szerafim élete és tanítása^[2]

Jegyzetek

Művei magyarul

Szárovi Szent Szerafim élete és tanítása; összeáll., ford. Hidász Ferenc; Nyolc Boldogság Katolikus Közösség, Homokkomárom, 1996, 112 oldal, ISBN 963-002-017-3
A Szentlélek megszerzése. A Szent beszélgetése N. A. Motovilovval a keresztény élet céljáról; ford. Somlai György; Terebint, Bp., 1996, 63 oldal, 963-046-481-0