Sara Errani (Bologna, 1987. április 29. –) párosban olimpiai bajnok olasz hivatásos teniszezőnő, párosban hatszoros Grand Slam-tornagyőztes és korábbi világelső.
2002-ben kezdte profi pályafutását. WTA-tornán eddig kilencszer győzött egyéniben, és 32 alkalommal párosban, emellett két egyéni és két páros WTA125K-, valamint öt egyéni és hét páros ITF-tornagyőzelmet szerzett. Első egyéni WTA-győzelmét 2008-ban aratta Palermóban. Legkiemelkedőbb egyéni Grand Slam-szereplését a 2012-es Roland Garroson nyújtotta, ahol egyéniben egészen a döntőig jutott. Párosban Roberta Vinci oldalán karrier Grand Slamet értek el, miután az Australian Openen 2013-ban és 2014-ben, a Roland Garroson 2012-ben, Wimbledonban 2014-ben, és a US Openen 2012-ben nyerték el a trófeát. Hatodik Grand Slam-tornagyőzelmét vegyes párosban érte el a 2024-es US Openen az olasz Andrea Vavassori párjaként. Legjobb világranglista-helyezése egyéniben az ötödik volt 2013. május 20-án, a US Open 2012. évi megnyerését követően párosban világelső lett. Összesen 87 héten keresztül állt a világranglista élén.
2017. augusztusban doppingvétség miatt kéthónapos eltiltást kapott. Az ITF elfogadta a védekezését, mely szerint édesanyja rákgyógyszere esett bele véletlenül az általa főzött levesbe. Mivel a június 7-én végzett ismételt teszt már negatív volt, az ITF álláspontja szerint valóban nincs rá bizonyíték, hogy a játékos rendszeresen szedett volna letrozol tartalmú szert, nem követett el hibát, illetve gondatlanság sem terheli. Mivel a vétség mértéke minimális, ez tükröződik az eltiltás csekély időtartamán: a játékosnak csak két hónapot kell kihagynia, és októberben ismét teniszezhet.[1][2]
Eltiltását követően első versenyén, a Tianjin Openen párosban tornagyőzelmet aratott, egyéniben az elődöntőig jutott.
Sara Errani profi karrierjét 2002. április 15-én kezdte meg az olasz Cagliari városában egy tízezer dollár összdíjazású ITF-versenyen. A selejtezőben kapott helyet, ahonnan felküzdötte magát a főtáblára, ám ott az első körben kikapott kínai riválisától, Szun Tien-tien-től. Az első WTA-pont megszerzéséig nem kellett sokat várnia. A következő versenyén Rijekában már túljutott a főtábla első körén, így megszerezte élete első WTA-pontját. A bemutatkozó szezonjában a legnagyobb sikere egy elődöntő volt, ezt Horvátországban ért el. A szezon végén az egyéni világranglistán a 742. helyet foglalta el.
2003
A 2003-as év még nem hozta meg Erraninak az áttörést. Továbbra is főleg tíz-, és huszonötezer dolláros versenyeken indult, de júliusban szabadkártyával részt vehetett élete első WTA-versenyén Palermóban. Itt a selejtezőben egy mérkőzést sikerült nyernie, a főtáblára tehát ekkor még nem került fel.
ITF-tornákon a negyeddöntőig egyszer jutott el egyéniben. Ezt az eredményt az olaszországiLeccében érte el. Ezen a versenyen párosban is remekelt, hiszen döntőt játszhatott, de ott fel kellett adniuk a küzdelmet olasz partnerével, így első felnőtt döntőjét nem sikerült megnyernie. A legtöbb pontot (5-öt) a szezonban egy huszonötezer dollár összdíjazású versenyen, Casertában szerezte, ahol a selejtezőből feljutott a főtáblára és ott is tudott menni egy kört. Ezen a versenyen gyűjtötte be addigi legnagyobb skalpját, amikor a torna első körében a harmadik kiemelt észt Maret Anit győzte le.
2004
2004-ben részt vehetett második WTA-versenyén is. A szervezőktől a Rome Masters selejtezőjébe kapott szabadkártyát. Az első szettet a kvalifikáció hetedik kiemeltje, a luxemburgiClaudine Schaul ellen megnyerte 6-2-re, de a második és harmadik szettben az aktuális világranglista 63. helyezettje jobbnak bizonyult az olasz tehetségnél. Ebben a szezonban élete második profi páros döntőjén is kikapott a Portóban megrendezett ITF-versenyen. Párja ezúttal egy portugál játékos volt.
2005
2005-ben Errani megszerezte élete első profi tornagyőzelmét a spanyolországiMelilla városában. Ez a torna egy tízezer dollár összdíjazású ITF-verseny volt. A Rome Masters selejtezőjébe 2005-ben is szabadkártyát kapott, ám most sem tudott élni a lehetőséggel, és az első körben kikapott Catalina Castañótól. Ebben a szezonban azonban nem ez volt az egyetlen WTA-versenye. Ismét szabadkártyát kapott a palermói torna selejtezőjébe, és ott megint nyerni tudott egy meccset, de a következő fordulóban megállították. Ezúttal a selejtező nyolcadik kiemeltje a német Martina Müller bizonyult nála jobbnak. Ebben a szezonban párosban három ITF-tornagyőzelmet is aratott.
2006
2006-ban Errani már több WTA-tornán is elindult, ám a versenynaptárában maradtak még kisebb ITF-versenyek is. Az első WTA-versenye februárban a Bogotában rendezett Copa Colsanitas volt. Itt a selejtezőből felkerült a főtáblára, ahol a második körig jutott. A legjobb 16 között csak a torna második kiemeltje, Gisela Dulko tudta megverni. Ekkor szerepelt tehát Errani először egy WTA-torna főtábláján.
Kolumbiából Errani Mexikóba utazott a Abierto Mexicano Telcel elnevezésű acapulcói versenyre. Itt a selejtező második köréig jutott. A Rome Mastersen egymást követő harmadik évben is elindult, és ekkor tudta magát először felküzdeni a főtáblára. Az első körben a svájci Martina Hingisszel mérkőzött meg, ám két sima szettben alulmaradt riválisával szemben. 2006-ban a legjobban sikerült tornája a Budapest Grand Prix volt, amelyen a selejtezőből indulva egészen a negyeddöntőig jutott, és ezzel bekerült a világranglistán a top 200-ba.
Júniusban először vett részt egy Grand Slam-torna selejtezőjében, mivel elindult a wimbledoni tornán, de mérkőzést nem tudott nyerni.
2007
2007 elején elindult az Australian Openen is, de ekkor is a selejtező első mérkőzésén kapott ki a japán Morita Ajumitól. 2007-ben három WTA-versenyen is sikerült bejutnia a legjobb négy közé, ám a döntőt egyszer sem sikerült kivívnia magának. Az olaszországi Galatinában viszont megszerezte második egyéni ITF-tornagyőzelmet is. Párosban ebben a szezonban két ITF-győzelmet ért el Errani, mindkettőt a szintén olasz Giulia Gabba oldalán.
Ranglista-helyezésének köszönhetően a US Openen már nem kellett selejtezőt játszania, így pályafutása során először szerepelt egy Grand Slam-torna a főtábláján. Az első körben sikerült legyőznie a cseh Renata Voráčovát, de utána kikapott Marion Bartolitól.
A rákövetkező héten Errani a szlovéniaiPortorožba utazott, ahol szintén nem talált legyőzőre. Az első kör után szettet sem veszítve jutott be a döntőbe, ahol Anabel Medina Garrigues ellen tudott nyerni 6–3, 6–3-ra. Portorožban elbúcsúztatta többek között a későbbi világelsőt, Caroline Wozniackit és Marija Kirilenkót is.
2009
A 2009-es szezon jól indult Errani számára, hiszen Brisbane-ben elődöntőt játszott, majd az Australian Openen is eljutott a legjobb harminckettő közé. A következő időszakban azonban sok első és második körös vereséget szenvedett. A rossz sorozatot Palermóban szakította meg, ahol címvédőként ismét döntőt játszott, de ezúttal vereséget szenvedett Flavia Pennettától. Portorožban ugyanez volt a helyzet. Errani beküzdötte magát a döntőbe, ám címvédésre ezúttal sem került sor. Ekkor a világelsőGyinara Szafina állította meg.
A 2011-es szezont nem kezdte jól Errani, mivel rögtön az első versenyén egy első körös vereséget szenvedett Brisbane-ben. Gyorsan javított azonban, és a következő versenyén, Hobartban negyeddöntőt játszott. A 2011-es évben eddig legjobb eredménye egy döntő volt, amelyet Pattajában sikerült elérnie. Bejutott a fináléba, de ott kikapott a szlovák Daniela Hantuchovától.
Ezen kívül két elődöntőt is játszott. Az elsőt Marbellán, a másodikat pedig Barcelonában. Párosban 2011-ben eddig három tornagyőzelemmel büszkélkedhet: Hobartban, Pattaján és Palermóban győzött, mindháromszor honfitársnője, Roberta Vinci oldalán.
Következő nagy sikerét a február végén kezdődő acapulcói versenyen érte el, ahol egyesben és párosban is sikerült megnyernie a tornát. Az egyéni döntőt honfitársával, Flavia Pennettával szemben vívta, akit 5–7, 7–6(2), 6–0-ra győzött le. Párosban Roberta Vincivel 6–2, 6–1 arányban diadalmaskodtak a Lourdes Domínguez Lino–Arantxa Parra Santonja-kettős felett. Majdnem két év után ő lett ezzel az első teniszezőnő, aki egy tornát egyesben és párosban is meg tudott nyerni ugyanabban az évben.[5]
A két nagy kemény pályás amerikai versenyen, Indian Wellsben és Miamiban kevés sikert ért el egyéniben, párosban viszont negyeddöntőbe, illetve döntőbe tudott jutni Vincivel. A miami finálét a Marija Kirilenko–Nagyja Petrova-kettős ellen veszítették el 7–6(0), 4–6, [10–4]-re.
Következő versenyén, Barcelonában sikerült megismételnie az acapulcói teljesítményét, vagyis egyéniben és párosban is megnyerte a tornát. Egyéniben a szlovák Dominika Cibulková ellen játszotta a döntőt, akit 6–2, 6–2 arányban győzött le, megszerezve ezzel pályafutása negyedik WTA-címét ebben a számban. Párosban ezúttal is Roberta Vinci volt a partnere, akivel egy másik olasz kettőst, Flavia Pennettát és Francesca Schiavonét győzték le 6–0, 6–2-re, mindössze 50 perc alatt.[6] Május elején folytatta kiváló szereplését a salakpályás tornákon, mivel egyéniben megnyerte a budapesti tornát, a döntőben 7–5, 6–4-re legyőzve az orosz Jelena Vesznyinát. Ezzel tizenöt mérkőzésesre nyúlt a salakos borításon elért győzelmi sorozata,[7] amely végül néhány nappal később Madridban szakadt meg, ahol előbb három játszmában legyőzte Chanelle Scheeperst,[8] majd 6–0, 6–1-re kikapott Agnieszka Radwańskától. Párosban viszont újabb tornagyőzelmet ért el Vincivel, a döntőben 6–1, 3–6, [10–4]-re múlták felül a Jekatyerina Makarova–Jelena Vesznyina-kettőst. Erraninak ez volt az első címe (egyéniben és párosban egyaránt), amelyet egy Premier kategóriájú versenyen ért el.[9]Rómában hasonló eredményességgel szerepelt, miután egyéniben már a második körben kiesett Samantha Stosur ellen, párosban pedig sorozatban a harmadik versenyükön maradtak veretlenek, a döntőben 6–2, 7–5-re legyőzve ismételten a Jekatyerina Makarova–Jelena Vesznyina-kettőst.
A Roland Garroson huszonegyedik kiemeltként indult el, ahol Casey Dellacqua és Melanie Oudin legyőzése után elbúcsúztatott a tornától két korábbi bajnokot, Ana Ivanovićot, majd Szvetlana Kuznyecovát. Ezt követően a negyeddöntőben a korábbi huszonnyolc veresége után első alkalommal tudott legyőzni egy Top 10-es játékost a német Angelique Kerber személyében, karrierje során először bejutva egy Grand Slam-torna elődöntőjébe, ahol nagy meglepetésre felülmúlta a hatodik kiemelt Samantha Stosurt is. A döntőben Marija Sarapova volt az ellenfele, akitől végül 6–3, 6–2-es vereséget szenvedett. Kiemelkedő teljesítményének köszönhetően a következő heti világranglistán a tizedik helyre lépett előre.[10]Párosban még nagyobb sikernek örülhetett Vincivel, mivel az Australian Openhez hasonlóan ismét bejutottak a fináléba, s ezúttal győztesen hagyták el a pályát, 4–6, 6–4, 6–2-re felülmúlva a Marija Kirilenko–Nagyja Petrova-duót.
A füves szezont egyéniben rosszul kezdte, ’s-Hertogenboschban már az első fordulóban kikapott Katerina Bondarenkótól. Párosban viszont Vincivel megnyerték a hetedik tornájukat is ebben a szezonban, a döntőben 6–4, 3–6, [11–9]-re legyőzve ismételten a Kirilenko–Petrova-kettőst. Wimbledonban tizedik kiemeltként két mérkőzést játszmavesztés nélküli győzelemmel fejezett be, a harmadik körben azonban súlyos, 6–0, 6–4-es vereséget szenvedett Jaroszlava Svedovától. Az első szettben egyetlen labdamenetet sem tudott megnyerni, amire még soha nem volt példa a nők között az open érában, előtte is csak egyszer, az 1940-es években.[11]Párosban Vincivel a negyedik fordulóban estek ki, miután nem bírtak a későbbi döntős Andrea Hlaváčková–Lucie Hradecká-kettőssel.
A hazai pályán, Palermóban rendezett salakos versenyen újra az esélyesek közé tartozott, s ennek megfelelően első kiemeltként még szettet sem veszített a torna során, a döntőben 6–1, 6–3-ra győzte le a cseh Barbora Záhlavová-Strýcovát.
A kemény pályás szezont Montrealban kezdte, ahol egyesben a harmadik körig jutott, párosban a második fordulóban estek ki. A cincinnati torna sem sikerült sokkal jobban, csupán párosban sikerült eggyel több mérkőzést nyerni, míg az egyéni szereplés megismétlődött. New Havenben csak egyesben versenyzett, s ekkor már az elődöntőig jutott, ahol a későbbi győztes Petra Kvitovától szenvedett kétjátszmás vereséget.
A US Openen tizedik kiemeltként vett részt, sorrendben Garbiñe Muguruzát, Vera Dusevinát, Olga Pucskovát, majd a negyedik körben a nála esélyesebb, hatodik kiemelt Angelique Kerbert is elbúcsúztatta a viadaltól. Negyeddöntőbeli ellenfele éppen Vinci volt, akit 6–2, 6–4 arányban sikerült felülmúlnia. Az elődöntőben Serena Williams ellen játszott, aki fölényes, 6–1, 6–2-es győzelmet aratott felette, így nem sikerült döntőbe jutnia. Párosban második kiemeltként indultak el, s a Roland Garroshoz hasonlóan ismét eljutottak a fináléig, ahol ezúttal a cseh Andrea Hlaváčková–Lucie Hradecká-duó volt az ellenfelük. A mérkőzést 6–4, 6–2-re megnyerték, így megszerezték második közös Grand Slam-győzelmüket. A sikernek köszönhetően Errani a páros világranglista élére ugrott.[12]
* 2009-től megváltozott a tornák rendszere. Challenger tornákat 2012-től rendeznek. Az egymás mellett azonos színnel jelölt tornatípusok között nincs teljes mértékű megfelelés.
A WTA világranglistán 1. helyezettek 1984. szeptember 4. óta. Zárójelben: (első alkalom éve/utolsó alkalom éve – hetek száma (hét))
A 2024. szeptember 9-től 1. helyezett vastagítva
Cemetery in Lyon, France You can help expand this article with text translated from the corresponding article in French. (February 2018) Click [show] for important translation instructions. View a machine-translated version of the French article. Machine translation, like DeepL or Google Translate, is a useful starting point for translations, but translators must revise errors as necessary and confirm that the translation is accurate, rather than simply copy-pasting machine-translated te...
Partido Judicial de Berga Partido judicial Partidos judiciales de la provincia de BarcelonaEntidad Partido judicial • País España • CC.AA. Cataluña Cataluña • Provincia Barcelona Barcelona • Cabeza de partido Berga[editar datos en Wikidata] El Partido judicial de Berga es uno de los 49 partidos judiciales en los que se divide la comunidad autónoma de Cataluña, siendo el partido judicial n.º 8 de la provincia de Barcelona. El ámbito...
تحتاج هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر إضافية لتحسين وثوقيتها. فضلاً ساهم في تطوير هذه المقالة بإضافة استشهادات من مصادر موثوقة. من الممكن التشكيك بالمعلومات غير المنسوبة إلى مصدر وإزالتها. (يوليو 2022) هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضاف...
Pour les articles homonymes, voir Jansson. Tove JanssonTove Jansson en 1956.BiographieNaissance 9 août 1914HelsinkiDécès 27 juin 2001 (à 86 ans)HelsinkiSépulture Cimetière d'HietaniemiNom de naissance Tove Marika JanssonPseudonyme Vera HaijNationalité finlandaiseDomiciles Klovaharun, KaartinkaupunkiFormation Académie des beaux-arts d'Helsinki (1933-1937)KonstfackLäroverket för gossar och flickor (en)Activités Peintre, autrice de littérature pour la jeunesse, illustratrice, é...
Bangun IDesaKantor Kepala Desa Bangun INegara IndonesiaProvinsiSumatera UtaraKabupatenDairiKecamatanParbuluanKode pos22282Kode Kemendagri12.11.10.2011 Luas... km²Jumlah penduduk... jiwaKepadatan... jiwa/km² Bangun I merupakan salah satu desa yang ada di kecamatan Parbuluan, Kabupaten Dairi, provinsi Sumatera Utara, Indonesia. Galeri Tanda selamat datang di Desa Bangun I Kepala Dusun III Desa Bangun I lbsKecamatan Parbuluan, Kabupaten Dairi, Sumatera UtaraDesa Bangun Bangun I Lae Hole L...
InformationWeekVP, Editor In ChiefRob PrestonKategoriTechnology B2BFrekuensiBulananSirkulasi220,000PenerbitUBM TechTerbitan pertama1979PerusahaanUBM LLCNegaraAmerika SerikatBerpusat diSan Francisco, CaliforniaSitus webwww.informationweek.comISSN8750-6874 InformationWeek adalah sumber daya informasi yang tersedia secara online di www.informationweek.com, dengan menerbitkan majalah digital, menyelenggarakan peristiwa virtual berhadapan, dan riset teknologi. IW berkantor pusat di San Francisco, ...
This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Waterford county football team – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (May 2020) (Learn how and when to remove this template message) Gaelic football team WaterfordSport:FootballIrish:Port Láirge Nickname(s):The Déise[1]County board:Waterford G...
Dominican baseball player Not to be confused with Luis Ortiz (pitcher, born 1995) or Luis Ortiz (third baseman). Baseball player Luis OrtizOrtiz with the Indianapolis Indians in 2022Pittsburgh Pirates – No. 48PitcherBorn: (1999-01-27) January 27, 1999 (age 24)San Pedro de Macorís, Dominican RepublicBats: RightThrows: RightMLB debutSeptember 13, 2022, for the Pittsburgh PiratesMLB statistics (through 2023 season)Win–loss record5–7Earned run average4.73Strikeouts76 Te...
American college football season 1951 Auburn Tigers footballConferenceSoutheastern ConferenceRecord5–5 (3–4 SEC)Head coachRalph Jordan (1st season)Home stadiumCliff Hare StadiumCramton BowlLadd Memorial StadiumSeasons← 19501952 → 1951 Southeastern Conference football standings vte Conf Overall Team W L T W L T No. 5 Georgia Tech + 7 – 0 – 0 11 – 0 – 1 No. 1 Tennessee + 5 – 0 – 0 10 – 1 ...
Executive Order No. 164, signed by President Rodrigo Duterte in February 2022 included nuclear power in the country's energy mix. Nuclear Energy was considered as an alternative source of energy after the 1973 oil crisis, in which the Philippines was affected. The Bataan Nuclear Power Plant was built in the early 1980s as a result, but never went into operation. It was mothballed by Former President Corazon Aquino on the fear of reactor meltdown after the Chernobyl Disaster as well as the inc...
ميخائيل جون سميث معلومات شخصية الميلاد 22 سبتمبر 1948 (75 سنة) مواطنة المملكة المتحدة الحياة العملية المدرسة الأم جامعة سري المهنة جاسوس الحزب الحزب الشيوعي في بريطانيا العظمى اللغات الإنجليزية تعديل مصدري - تعديل ميخائيل جون سميث (بالإنجليزية: Michael John Sm...
Mercan Türkoğlu bei den Dreharbeiten zum Film Dreiviertelmond am Klinikum Fürth, 2010 Mercan-Fatima Türkoğlu (* 2005)[1] ist eine Kinderdarstellerin. Leben In ihrer ersten Filmrolle war sie 2011 als türkisches Mädchen Hayat im deutschen Kinofilm Dreiviertelmond zu sehen. Sie spielte die Hauptrolle eines Kindes, um das sich Elmar Wepper als mürrischer Nürnberger Taxifahrer kümmern muss. 2012 wurde die damals Siebenjährige für ihr Spiel mit dem Bambi in der Kategorie Talent ...
Pour les articles homonymes, voir Guibert. Jacques Antoine Hippolyte (ou François-Apolline) de GuibertPortrait gravé par G. EngelmannFonctionFauteuil 30 de l'Académie française1785-1790Antoine Léonard ThomasJean-Jacques-Régis de CambacérèsBiographieNaissance 12 novembre 1743MontaubanDécès 5 mai 1790 (à 46 ans)ParisNom de naissance Jacques-Antoine-Hippolyte de GuibertPseudonyme L' Auteur de l'Essai général de tactiqueNationalité françaiseActivité officier général, essayi...
This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Beyblade Burst Turbo – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (September 2019) (Learn how and when to remove this template message) Season of television series Beyblade Burst TurboKey VisualCountry of originJapanNo. of episodes51ReleaseOriginal networkTXN ...
American attorney Rochelle C. DreyfussDreyfuss in 2020BornRochelle CooperBrooklyn, New York, U.S.NationalityAmericanEducationWellesley College (BA)University of California, Berkeley (MA)Columbia Law School (JD)OccupationLaw professorKnown forExpert on patent law and intellectual propertySpouseRobert Dreyfuss Rochelle Cooper Dreyfuss is an American attorney who is the Pauline Newman Professor of Law and codirector of the Engelberg Center on Innovation Law & Policy at New York Universi...
Open source clone of MS-DOS Freedos redirects here. For the singular, see Freedo (disambiguation). FreeDOSFreeDOS 1.1 default shell, FreeCOMDeveloperJim Hall & The FreeDOS teamWritten inAssembly Language, C[1]OS familyDOSWorking stateCurrentSource modelOpen source[2]Initial release16 September 1994; 29 years ago (1994-09-16)[3]Latest release1.3 / 20 February 2022; 21 months ago (2022-02-20)[4]Latest preview1.3 RC5 / 14...
Latin phrase For the computer game, see Europa Universalis: Rome. Vae victis! Brennus throws his sword onto the scales. Illustration by Paul Lehugeur, 1886. Vae victis (IPA: [ˈwae̯ ˈwɪktiːs]) is Latin for woe to the vanquished, or woe to the conquered.[1][2][3][4] It means that those defeated in battle are entirely at the mercy of their conquerors and should not expect—or request—leniency.[citation needed] According to tradition, in 390...
City in Florida, United StatesDeLand, FloridaCityCity of DeLandDowntown DeLand SealNickname: The Athens of FloridaLocation in Volusia County and the state of FloridaCoordinates: 29°01′21″N 81°17′11″W / 29.02250°N 81.28639°W / 29.02250; -81.28639[1]CountryUnited StatesStateFloridaCountyVolusiaFounded1876Incorporated1882Founded byHenry Addison DeLandGovernment • TypeCouncil–Manager • MayorChris CloudmanArea[2]...
Herta Müller reading from The Hunger Angel in Frankfurt am Main, 2009. The Hunger Angel (German: Atemschaukel; 2009) is a novel by Herta Müller. An English translation by Philip Boehm was published in 2012. Summary It is a depiction of the persecution of ethnic Germans in Romania by the Stalinist regime of the Soviet Union, and deals with the deportation of Romanian Germans to the Soviet Union for forced labour by Soviet occupying forces during and after 1945. The novel tells the story of a...
Lego theme Lego AdventurersSub‑themesEgypt, Jungle, Dino Island and Orient ExpeditionSubjectAdventurers and ExplorersLicensed fromThe Lego GroupAvailability1998–2003Total sets87[1]CharactersJohnny Thunder, Dr. Kilroy, Pippin Reed, Harry Cane, Mike, Babloo, Sherpa Sangye Dorje and Jing Lee Lego Adventurers (stylized as LEGO Adventurers) was a Lego theme based on an early 20th century 'explorer' concept. It centred around the main character named Johnny Thunder and a t...