Noé

Noé
Noé, Daniel Maclise festménye, 1850 körül
Noé, Daniel Maclise festménye, 1850 körül

Születettkb. i. e. 2948[1]
Mezopotámia
SzüleiBat-Enosh
Lámek (Noé apja)
Feleségenincs megnevezve a Bibliában
Elhunytkb. i. e. 1998[2]
SzerepeA Biblia szerint Noé Isten parancsára építette meg bárkáját, hogy megmentse családját és a föld állatvilágát az özönvíztől.
A Wikimédia Commons tartalmaz Noé témájú médiaállományokat.

Noé (héber נֹחַ, נוֹחַ, biblikus héber Noaẖ, mai Nōăḥ, arab نُوح Nūḥ, ógörög Νῶε, Nóe) a Héber Biblia (keresztény Ószövetség) egyik szereplője.

Lámek fia,[3] az Ószövetség alapján Ádám 10. nemzetségbeli utóda,[4] egy istenfélő ember egy istentelen korban.[5] Az emberiség második ősatyja, mivel az egész emberiséget elpusztító vízözönből csak ő menekült meg családjával együtt (feleségével, három fiával és három menyével, összesen nyolc emberrel), hogy fiaiban, Sémben, Kámban és Jáfetben továbbvigye az emberi életet.[6] Isten a vízözön után megáldotta Noét fiaival együtt, szaporodásra és a természet fölötti uralomra rendelte őket, mintegy megismételve az első emberpárnak mondott áldást.[7]

Noéról nemcsak Mózes első könyve és a posztbiblikus zsidó irodalom legnagyobb tematikus rendszerbe foglalt gyűjteménye, a Talmud szól, hanem az iszlám elsődleges forrása és szent irata, a Korán is az öt legnagyobb próféta egyikének tartja.

Noé életkora

A Teremtés könyve szerint 950 évig élt, amit az Újszövetség is megemlít.[8]

A magas életkort sokan azzal magyarázzák, hogy akkor máshogy számolták az éveket:

  • Az akkori évek csak 3 hónapból álltak
  • Az ókori Mezopotámiában a holdhónapokat jegyezték fel és így nem 365, hanem csak 75 nap/év-nyi életkor számolható.

Ezek Noéra nem alkalmazhatók, hiszen a Biblia feljegyzi, hogy a vízözön után a bárka a 7. hónapban feneklett meg és a 10. hónapban váltak láthatóvá a hegyek csúcsai.[9] Továbbá megemlíti, hogy Isten a vízözön után csökkentette le az emberek maximális élettartamát 120 évre.[10] (Ezután már nem egy újabb özönvíz, hanem a természetes halál szabott korlátot a bűnnek az emberi életben.)

Számos tényező hozzájárulhatott a Noé korabeli emberek hosszú életéhez, de sok nézet alapján az akkori emberek sokkal nagyobb életerővel rendelkeztek, mint ma rendelkezünk. Eszerint ha nem rendelkeztek volna nagyobb életerővel, mint a mai emberek, akkor az emberiség már régen kihalt volna.[11] Később állandó volt a hanyatlás. Mózes könyveiben részletes leírást találunk, hogy zajlott a világtörténelem kezdetén az egyéni és társadalmi élet. Mégis az ő leírásaiban sehol nem találunk egy esetet sem, hogy egy csecsemő, gyermek vagy ifjú természetes halállal fiatalon halt meg vagy pedig bénán, süketen vagy sérülten született volna. Jóval később, Krisztus első eljövetele alkalmával az emberiség már annyira elfajult és elkorcsosult volt, hogy elé vittek nemcsak öregeket, hanem ifjakat, gyermekeket is különféle betegségekkel.

A sumer királylista, amely I. e. 2100 körül ékírással készült, a hajdani királyokat özönvíz előttiekre és utániakra osztja. Az első 30-35 nemzedék uralkodási idejét hihetetlen hosszúra (sok ezer évre) teszi, majd az özönvíz (Gilgames-eposz) után a királyok uralkodási ideje lényegesen lerövidült. A tudósok sokáig nem is hitték, hogy ezek a királyok valóban léteztek, míg az ásatások nem egyről közvetlen bizonyságot hoztak napvilágra: korabeli tárgyakat, köveket, táblákat, az ő nevükkel ellátva. Bár az uralkodási idejüket nem tudjuk igazolni, de létezni nyilvánvalóan léteztek.[12]

Sok ezer km-rel távolabb, a kínai hagyomány szintén rendkívül hosszúra teszi a legelső uralkodóik uralkodása idejét, ami egy idő után nagyon lerövidül. (lásd: kínai uralkodók listája)

Az özönvíz

Noé bárkája

A bárka leírása alapján készült életnagyságú modell Hollandiában

A bibliai leírás szerint a bárka gófer fából épült és szurokkal volt vízállóvá téve. A bárka belsejében rekeszek voltak.

A bárka hossza háromszáz sing (137 méter), szélessége ötven sing (22,8 méter), magassága harminc sing (13,7 méter). Egy ablak sor volt rajta egy singre (az ókori „sing” mértékegység, amely a felnőtt átlagember könyökétől a kinyújtott kézfej középső ujjáig mért körülbelül 45,7 cm-es távolság) felülről és egy ajtaja volt oldalt. A bárka belseje három szintre oszlott és térfogata meghaladta a 40 ezer m³-t.

A modern hajózás több ízben kimutatta és bizonyította, hogy egy, a Noé bárkájának a méreteivel rendelkező, fából készült vízi jármű nem hajózható, arra a nyílt vízen olyan erők hatnak, amelyekkel a fából készült test nem képes megbirkózni.

Noé bárkája Edward Hicks festményén
Gustave Doré: Noé megátkozza Hámot

Noé részegsége

A bibliai ember szereplője, Noé földműves volt és szőlőt telepített, ám a bortól megrészegedett és részegen feküdt a sátrában.

Noé, a földműves, szőlőt kezdett telepíteni. Amikor bort ivott, megrészegült és meztelenül feküdt sátrában. Hám, Kánaán atyja látta apja meztelenségét és elmondta két testvérének. Akkor Szem és Jáfet fogták a felöltőt, mindketten a vállukra terítették, háttal bementek és betakarták apjuk meztelenségét. Arcukat elfordították, így nem látták apjuk meztelenségét. Amikor Noé fölébredt részegségéből és megtudta, mit tett vele legkisebb fia, így szólt: "Legyen átok Kánaánon, legyen a legkisebb szolga testvérei között." Azután ezt mondta: "Áldott legyen az Úr, Szem Istene és Kánaán legyen a szolgája. Isten adjon tág teret Jáfetnek, lakjék Szem sátraiban, és Kánaán legyen a szolgája."
– Teremtés könyve 9. fejezet

[13]

Másnap Noé a történteket megtudva megátkozza legifjabb fiát tettéért. Ebből magyarázza a Teremtéstörténet Hám ivadékainak alávetettségét.

Kánaán a szentföld Izrael előtti neve, a Noé által megátkozott Kánaán pedig Noé unokája, Hám fia. A Szentírás további könyvei szerint a zsidók meghódították Kánaánt Egyiptomból való kivonulásukat követően, s bizonyos kánaánita népeket és törzseket kiirtottak, illetve uralmuk alá vontak, de volt olyan időszak, amikor egy-egy népcsoportnak sikerült felülkerekednie a zsidókon.

Noé hét törvénye

A Noachida, azaz Noé fiainak a hét törvénye: hat közülük tulajdonképpen tiltás, csak egy a cselekvést igényelő parancs. A tilalmak a következők:

  • a bálványimádás tilalma
  • az istenkáromlás tilalma
  • az ölés tilalma
  • a lopás tilalma
  • a tiltott nemi kapcsolatok tilalma (pl. közeli rokonok között)
  • élő állatból származó hús fogyasztásának a tilalma
  • bírósági rendszer felállításának a kötelezettsége (Genesis 6:9 – 11:32)[14]

A hét parancs ilyen formában a keresztény Ószövetségben (a zsidó Szentírásban) sehol sem szerepel. A Talmud szerint, aki ezeket a parancsokat betartja, az üdvözül.

A bárka maradványai

Napjainkban is számos embert lenyűgöz Noé bárkájának valóságos maradványai után folyó kutatás, aminek kezdetei legalább a harmadik századig, Kaiszareiai Euszebiosz történetíró koráig nyúlnak vissza. Számos híresztelés, megbízhatatlan információ, tanúságtétel és „tudományos” expedíció dacára, nincsenek régészeti szakértők által is elfogadható bizonyítékok a bárka múltbeli létezésére.[15]

Kapcsolódó szócikkek

Jegyzetek

  1. A világ Noé napjaiban
  2. Kronológiai táblázat. [2014. november 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 17.)
  3. 1Móz 5,28-29
  4. 1Móz 5,29
  5. 1Móz 6,8-9; 7,1; Ez 14,14
  6. 1Móz 9,18
  7. 1Móz 9,1-7
  8. Mt 24,37; Lk 3,36
  9. 1. Móz. 8. rész
  10. Mózes I. könyve 6:3
  11. E. G. White: Tanácsok az étrend és táplálkozás tekintetében
  12. Varga Domokos: Ős napkelet, 1973
  13. Teremtés könyve 9. fejezet
  14. Parasat Noach
  15. Mayell, Hillary: Noah's Ark Found? Turkey Expedition Planned for Summer. National Geographic Society, 2004. április 27. (Hozzáférés: 2011. május 25.)

Források

Read other articles:

GambiranDesa Kantor Desa GambiranPeta lokasi Desa GambiranNegara IndonesiaProvinsiJawa TimurKabupatenBanyuwangiKecamatanGambiranKode pos68486Kode Kemendagri35.10.07.2007 Luas31.429 km²Jumlah penduduk15.543 jiwaKepadatan... jiwa/km² Gambiran adalah sebuah desa yang terletak dalam wilayah Kecamatan Gambiran, Kabupaten Banyuwangi, Provinsi Jawa Timur, Indonesia. Pembagian wilayah Wilayah Desa Gambiran terdiri dari 4 dusun, yaitu Dusun Krajan 1, Dusun Krajan 2, Dusun Lidah, dan Dusun Setem...

 

ريتالين الدواء النفسي أو المؤثرات العقلية هي أدوية ذات تأثير نفسي، تستخدم للتأثير على التركيب الكيميائي للدماغ والجهاز العصبي. وهي أدوية غير مرخصًا لها بدون وصفة طبية، حيث ان آلية عملها هي التأثير على التركيب الكيميائي للدماغ والجهاز العصبي. وبالتالي، يتم استخدام هذه الأد

 

قرية بيت المفضل  - قرية -  تقسيم إداري البلد  اليمن المحافظة محافظة صنعاء المديرية مديرية بني مطر العزلة عزلة بنيسوار السكان التعداد السكاني 2004 السكان 576   • الذكور 288   • الإناث 288   • عدد الأسر 81   • عدد المساكن 60 معلومات أخرى التوقيت توقيت اليمن (+3 غري...

خريطة لجميع الإحداثيات من جوجل خريطة لجميع الإحداثيات من بينغ تصدير جميع الإحداثيات من كيه إم إل تصدير جميع الإحداثيات من جيو ر س س خريطة لجميع الإحداثيات الميكرو منسقة بيانات من إطار توصيف الموارد خريطة الإمارات العربية المتحدة إمارة دبي، أكثر مدن الإمارات سكاناً أبوظبي...

 

Halaman ini berisi artikel tentang Desa Bersejarah Takule (Mapane). Untuk Kelurahan Mapane, Poso Pesisir, lihat Mapane, Poso Pesisir, Poso. TakuleDesaSebuah foto di mapane setelah mengusir takule, para kai dan pue suku bare'e dari kerajaan tojo berfoto memakai baju adat piyama dan sarungJulukan: Kerajaan Tojo wilayah To LageNegara IndonesiaProvinsiSulawesi TengahKabupatenKabupaten PosoKecamatan1Kelurahan3Dihuni oleh Suku Bugis Bone300 MasehiDihuni oleh Suku Bare'e dan wilayah sekita...

 

This article is about the 1st century Christian believer. For the Athenian comic poet, see Archippus (poet). For the 2nd century BCE Greek general, see Archippus of Achaea. ArchippusMartyrBornpossibly at Colossae or Laodicea(modern-day Honaz or Denizli, Turkey)Diedc. 1st centuryFeast19 February (Eastern Orthodox Church)20 March (Roman Catholic Church) Archippus (/ɑːrˈkɪpəs/; Ancient Greek: Ἄρχιππος, master of the horse) was an early Christian believer mentioned briefly in the Ne...

Shopping mall in Texas, United StatesThe Woodlands MallLocationThe Woodlands, Texas, United StatesCoordinates30°09′50″N 95°27′20″W / 30.164°N 95.45543°W / 30.164; -95.45543Address1201 Lake Woodlands DriveOpening dateOctober 5, 1994; 29 years ago (1994-10-05)DeveloperHomart Development CompanyandThe Woodlands CorporationManagementBrookfield PropertiesOwnerBrookfield PropertiesNo. of stores and services160[1]No. of anchor tenants6Tot...

 

Spanish politician and lawyer (1926–2021) In this Spanish name, the first or paternal surname is Clavero and the second or maternal family name is Arévalo. Manuel ClaveroMinister of CultureIn office6 April 1979 – 17 January 1980Prime MinisterAdolfo SuárezPreceded byPío Cabanillas GallasSucceeded byRicardo de la CiervaAssistant Minister of the RegionsIn office5 July 1977 – 6 April 1979Prime MinisterAdolfo SuárezPreceded byOffice establishedSucceeded byOffice...

 

6th series of the British television show Skins Season of television series SkinsSeason 6DVD cover art for the sixth series of SkinsCountry of originUnited KingdomNo. of episodes10ReleaseOriginal networkE4Original release23 January (2012-01-23) –26 March 2012 (2012-03-26)Series chronology← PreviousSeries 5 Next →Skins Redux[1][2] List of episodes Skins is a British teen drama created by father-and-son television writers Bryan Elsley and Jamie Bri...

 Nota: Para outros significados de Partido Moderado, veja Partido Moderado. Padre Feijó, um dos expoentes dos Moderados. O Partido Liberal Moderado ou Partido Moderado foi um partido político brasileiro criado em 1831, tendo sido uma das correntes nas quais se dividiam as forças políticas brasileiras durante o período regencial do Império do Brasil, em oposição aos Exaltados e, mais tarde, aos Restauradores.[1] Assim como seus adversários, também os Moderados tinham um apelido ...

 

This article is an orphan, as no other articles link to it. Please introduce links to this page from related articles; try the Find link tool for suggestions. (March 2019) Paul Fahy is the long-standing[1] Artistic Director of the Galway Arts Festival. A native of County Galway, he has faced some criticism over ticket prices in recent years but replied it was necessary to cover the costs of paying performers and ensuring the high quality of the festival.[2] In 2023 he was made...

 

2012 train crash in the Netherlands Amsterdam Westerpark train collisionThe two trains involved in the collision near WesterparkDetailsDate21 April 2012 (2012-04-21) 18:30 local time (16:30 UTC)LocationWesterpark, AmsterdamCoordinates52°23′15″N 4°52′44″E / 52.387364°N 4.879003°E / 52.387364; 4.879003CountryNetherlandsLineOude LijnOperatorNederlandse SpoorwegenIncident typeHead-on collisionCauseSuspected SPADStatisticsTrains2Passengers136Death...

LandKruezer P 1000 Ratte adalah tank pra-prototipe super berat dengan senjata artileri gerak sendiri. Tank ini dirancang 1942 dan juga dibatalkan dalam waktu sedikit lebih dari satu tahun. Ratte bersenjatakan utama dengan dua buah meriam kapal tempur 280 mm. Senjata lainnya di Ratte adalah sebuah meriam 128 mm, delapan buah senjata anti-pesawat terbang 20 mm dan beberapa senapan mesin 15 mm. Tank ini memiliki panjang 35 meter, berat 1000 ton, dan dioperasikan 20 sampai 40 orang awak tank. Fit...

 

2020 film directed by Brendan Walsh CentigradeTheatrical release posterDirected byBrendan WalshScreenplay by Daley Nixon Brendan Walsh Story byDaley NixonProduced by Amanda Bowers Molly Conners Vincent Morano Keri Nakamoto Jane Oster Bradley J. Ross Brendan Walsh Starring Genesis Rodriguez Vincent Piazza CinematographySeamus TierneyEdited byBradley J. RossMusic by Trey Toy Matthew Wang ProductioncompaniesManhattan Productions, Phiphen PicturesDistributed byIFC MidnightRelease date August ...

 

Untuk satuan yang dinamakan menurut tokoh ini, lihat hertz. Heinrich Rudolf HertzLahir(1857-02-22)22 Februari 1857HamburgMeninggal1 Januari 1894(1894-01-01) (umur 36)Bonn, GermanyTempat tinggalJermanKebangsaanJermanAlmamaterUniversity of Munich University of BerlinDikenal atasRadiasi Elektromagnetik Efek fotolistrikKarier ilmiahBidangFisika ElektronikaInstitusiUniversity of KielUniversity of KarlsruheUniversity of BonnPembimbing doktoralHermann von Helmholtz Tanda tangan Heinrich Rudolf ...

British broadcaster and journalist Anita RaniRani in 2019BornAnita Rani Nazran (1977-10-25) 25 October 1977 (age 46)Bradford, West Yorkshire, EnglandAlma materUniversity of LeedsOccupation(s)Journalist, radio presenter, television presenter/personalityEmployer(s)BBC, Channel 4SpouseBhupinder Rehal Anita Rani Nazran (born 25 October 1977),[1] better known as Anita Rani, is a British radio and television presenter. Early life Rani was born and brought up in Bradford, West York...

 

Yoasobi discographyYoasobi's official logoEPs6Singles22Promotional singles2Video albums1Music video26 The discography of Japanese duo Yoasobi consist of six extended plays (four Japanese and two English), twenty-two singles (eight of all were additionally released in English version), two promotional singles, one video album, and twenty-six music videos (nineteen of all were additionally released in English version). Extended plays List of extended plays, with selected details, chart position...

 

Main article: Roman temple Maison carrée, Nîmes, France, one of the best preserved Roman temples This is a list of ancient Roman temples, built during antiquity by the people of ancient Rome or peoples belonging to the Roman Empire. Roman temples were dedicated to divinities from the Roman pantheon. Substantial remains Most of the best survivals had been converted into churches and mosques. Rural areas in the Islamic world have some good remains, which had been left largely undisturbed. In ...

Comarca de Antequera Comarca Vista de la peña de los Enamorados. Coordenadas 37°04′47″N 4°37′25″O / 37.0797, -4.62361Capital AntequeraEntidad Comarca • País  España • Comunidad Andalucía • Provincia MálagaSubdivisiones 7 municipiosSuperficie   • Total 1147,74 km²Población (2022)   • Total 65,188 hab. • Densidad 56,8 hab/km² Sitio web oficial [editar datos en Wikidata] La Comarca de A...

 

1952 film PoppyDirected byVittorio Metz Marcello MarchesiWritten byMarcello Marchesi Vittorio MetzProduced byMario SilvestriStarringWalter Chiari Anna Maria Ferrero Carlo CampaniniCinematographyRiccardo PallottiniEdited byFranco FraticelliMusic byVittorio MascheroniProductioncompanyExcelsa FilmDistributed byMinerva FilmRelease date1952Running time90 minutesCountryItalyLanguageItalian Poppy (Italian: Lo sai che i papaveri) is a 1952 Italian comedy film by Vittorio Metz and Marcello Marchesi an...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!