A Tóra (héberül:תּוֹרָהTórá, Torá, ask: Tajró / Tajre, jiddis kiejtéssel tojre), vagy más néven a Mózesi könyvek vagy Pentateuchus a Biblia ótestamentumi részének első öt könyve, amelyet a zsidó és a keresztény hagyomány kevés kivételtől eltekintve Mózesnek tulajdonított, és amelyet a konzervatív bibliamagyarázat lényegét tekintve ma is Mózestől származtat.
A Mózesi könyveket a zsidók az időszámításunk előtti 2. századig egy könyvként kezelték és Tórának (héber: tanítás, intés, eligazítás, papi döntvény, szabály, törvény) nevezték, amely elnevezés ma is használatos. A Tóra a Tanak részét képezi, de a zsidó vallás azon belül különleges jelentőséget tulajdonít neki. A Tóra a zsidók legrégibb írásos emlékeit őrzi és leírja a zsidó nép őstörténetét a világ teremtésétől, Istennel kötött szövetségein keresztül, a Mózes közvetítése által kapott törvényekig.
Az időszámításunk kezdete körüli időkben a Tórát technikai okokból öt könyvre osztották és Pentateukhosznak is nevezték (a pente = öt és teukhosz = tekercs, könyv görög szóból).
Részei
Mózes első könyve בראשית -Börésit Geneszisz vagy Genesis (görög: eredet, származás – mert a világ, az emberiség és a zsidó nép keletkezését mondja el).
Mózes második könyve, שמות -Smot Exodosz vagy Exodus (görög: kimenet – mert az úgynevezett egyiptomi fogságból való kivonulást írja le).
Mózes harmadik könyve, ויקרא -Vájikrá Leuitikon vagy Leviticus (görög képzésű szó a héber Léviből: a lévikről vagy levitákról szóló könyv).
Mózes negyedik könyve, במדבר - Bömidvár Arithmoi vagy Numeri (görög illetve latin: számok – mert népszámlálással kezdődik).
Mózes ötödik könyve, דברים - Dvárim Deuteronomion vagy Deuteronomium (görög: második törvény).
Az első könyv a bibliai őstörténetet és a pátriárkák történetét tartalmazza, a második, harmadik és negyedik könyv a Mózes-történetet és a Sínai-hegyi törvényhozás eseményeit beszéli el, az ötödik könyv pedig megismétli a törvényt és buzdít annak megtartására.
A 18. századbanJean Astruc az istennevek váltakozása alapján a Mózesi könyveket két fő forrásra (az egyik a Jahve, a másik az Elohim istennevet használja) és tíz kisebb forrásra vezette vissza.
A modern tudományos bibliakritikaJulius Wellhausennek a századforduló táján végzett kutatásai alapján a könyveket a következő forrásoktól származtatja:
A legrégibb a Jahve istennevet használó jahvista forrás, amelynek ősibb részét laikus forrásnak is nevezik, mivel a kultusz iránti érdeklődése csekély. A jahvista forrás istenfogalma kezdetleges, erősen antropomorf, stílusa konkrét és egyszerű. Keletkezési ideje az időszámításunk előtti IX. század közepe és a 8. század közepe közötti időszak, keletkezési helye a déli országrész.
Nem sokkal ez után keletkezett az elohista forrás, mely az Elohim istennevet használja, oktató stílusban Elohimra vezeti vissza a történéseket és különös figyelmet szentel a prófétai mozgalomnak.
A deuteronomiumi forrás szónoki stílusban íródott, különös gondot fordít a Jahve-kultuszra, és csak a jeruzsálemi templomban bemutatott áldozatot tartja törvényesnek. Keletkezési ideje Jósiás júdai király vallási reformjának időszaka.
A papi forrás a babiloni fogság időszakában keletkezett több papi nemzedék munkája gyümölcseként. Jellemzője a száraz, ünnepélyes stílus, a teológiai érdeklődés, a kronológiai és egyéb számadatok, valamint nemzetségtáblák közlése. Az egymással fokozatosan egybeépülő forrásokból a fogság után, az i. e. V. század végén jött létre egy végső papi szerkesztés (redicatio) következményeként a mózesi könyvek mai formája.
