1979. április 12-én született az Illinois állambeli Chicagóban, és egy közeli városkában, Arlington Heightsban nőtt föl. Édesapja David L. Morrison zenetanár, akit az állam közoktatási tanácsa 2003-ban „Az év tanára” címmel tüntetett ki. Édesanyja, Judy Morrison szintén tanár volt, ma már mindketten nyugalomba vonultak. Két fiatalabb testvére van, Julie és Daniel.
Jennifer 1997-ben végzett a Prospect High School középiskolában, ahol a szülei is tanítottak. Ezalatt klarinéton játszott az iskolai zenekarban, énekelt a kórusban és az iskola egyik vezérszurkolója volt. A Loyola University Chicago nevű jezsuita főiskolán színművészet főszakon és angol kiegészítő szakon szerzett végzettséget 2000-ben. Ezután a chicagói Steppenwolf Theatre Company színháznál tanult, kapott szerepeket, majd Los Angelesbe költözött, színészi karriert keresve.
Pályafutása
Morrison gyerekként táncleckéket vett, és modellkedett a JC Penney és a Montgomery Ward hirdetéseiben, valamint a Rice Krispies és a Mondo tévéreklámjaiban. Tízévesen Michael Jordannel szerepelt a Sports Illustrated for Kids borítóján.
Morrison több tévésorozatban is feltűnt, mint az Angyali érintés, vagy a Dawson és a haverok, 2007-ben a Diana brit hercegnő balesetét feldolgozó tévéfilmben is játszott. A 2004-ben indult tévésorozattal, a Doktor House-zal világhírre tett szert, amelyben Hugh Laurie mellett alakította dr. Allison Cameron immunológust. A sorozat 2012-ig futott, vetítése során öt Primetime Emmy-díjat és két Golden Globe-díjat kapott, valamint kilencszer elnyerte a nézők szavazatai alapján adott People's Choice Award díjat is.[2]
2006-ban főszerepet játszott egy független stúdió feltűnést keltő filmjében, a Flourishban, és mellékszerepet kapott a 2009-es mozisikerben, a tévésorozat alapján készült Star Trekben. 2010-től Zoeyt alakította az Így jártam anyátokkal című szituációs komédiában. 2011-től főszereplő volt Egyszer volt, hol nem volt című sorozatban.
Jesse Spencerrel, aki a Dr. House sorozatban a kollégáját, dr. Chase-t játssza, 2004 márciusában az első epizód felvételére indulva ismerkedett meg. Mint utólag kiderült, júliusban már találkozgattak egymással munkán kívül is, de ezt hónapokig titokban tartották még kollégáik előtt is, noha már találgatások születtek kettejükről. 2006-ban az Emmy díjkiosztó afterpartijára egy párként érkeztek, de az erre vonatkozó kérdéseket elhárították. 2006. december 23-án Jesse Spencer az Eiffel-toronynál megkérte Jennifer kezét. 2007 augusztusában az eljegyzésüket felbontották.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Jennifer Morrison című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.