Középiskolai tanulmányait finommechanikai műszerészként fejezte be, egy évig a Magyar Optikai Művekben dolgozott ebben a munkakörben.[5] A Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett 1978-ban Várkonyi Zoltán osztályában. 1978–2012 között a József Attila Színház tagja volt. 2012-től szabadúszó színművészként dolgozott. Szinkronszínészként rendkívül sokat foglalkoztatták. 62 éves korában hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el.
2017-ben emlékére díjat alapított a József Attila Színház, amelyet minden évad végén a társulat egyik tagja kaphat.[7]
Magánélete
Első házasságát még hallgatóként kötötte, feleségül vette Málnai Zsuzsát,[8] született egy lányuk, Borbála 1980-ban,[9] de 1984-ben elváltak, és a lányuk az édesanyjával maradt, akitől két unokájuk született, Samu és Brúnó.[10] Második felesége Kocsis Judit volt, míg harmadszorra Létay Dóra férje lett, akitől a második lánya született, Emma, de ez a házassága is válással végződött.[11]
Ki kicsoda a mai magyar filmművészetben? Akik a magyar filmeket csinálják. Főszerk. Dr. Papp Sándor. Szerk. Karsai Kulcsár István. Bp., 1983.
Magyar filmlexikonI–II. Szerk. Veress József. Budapest: Magyar Nemzeti Filmarchívum. 2005. ISBN 963-7147-45-4
Ki kicsoda 2000. Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20000 kortársunk életrajza. Főszerk. Hermann Péter, vál., szerk. A. Gergely András et al. Bp., Biográf Kiadó–Greger Média Kft., 1999.