Németh Kristóf (Budapest, 1975. november 5. –) magyar színész, szinkronszínész, színházigazgató 2012–2016 között a magánszínházzá alakult Játékszín négy tulajdonosának egyike és ügyvezető igazgatója volt. 2017 óta a Fórum Színház igazgatója és egyedüli tulajdonosa.
Először a Szomszédok című teleregény 4. epizódjában szerepelt 12 évesen (1987) (majd később nagyobb korában többször is).[4] Azután Szántó Erika rendezésében 1988-ban készült Gaudiopolis című filmben szerepelt 13 évesen. Gimnáziumi tanulmányainak idején játszott a Radnóti Színpadon. 1998-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Benedek Miklós osztályában. A megszűnéséig a Budapesti Kamaraszínház tagja volt. 2001–2006 között a gödöllői Művelődési Ház igazgatója volt. 2006–2013 között műsorvezetőként dolgozott a Klubrádióban.[5] 2012 októbere óta a magánszínházzá alakult Játékszín négy tulajdonosának egyike és igazgatója is. 2016-ban lemondott a Játékszín igazgatásáról.[6]
A Barátok közt című sorozatban Kertész Gézát alakította. Egy súlyos bokafájdalma miatt Kertész Géza szerepét átmenetileg Karalyos Gábor vette át.[7]