A szülők 12 gyermekéből kilencen érték meg a felnőttkort. Az öt túlélő fivérből hárman követték apjukat a szárd–piemonti királyi trónon. Két nővérükből francia királyné lett, apjuk két francia királyhoz – ugyancsak két fivérhez – adta őket feleségül:
József Benedek (Giuseppe Benedetto, 1766-1802), Maurienne és Asti hercege.
Ifjúsága
IV. Károly Emánuel herceg mélyen vallásos, befelé forduló, érzékeny idegrendszerű, meditálásra és depresszióra hajlamos személyiség volt. Kiváló oktatásban részesült a tudós Giacinto Gerdil atyának, a Torinói Egyetem tanárának irányításával. (A paptanárt később püspökké nevezték ki).
Felesége révén Károly Emánuel herceg közvetlen családi kapcsolatba került a francia királyi családdal. A hatalomra jutott jakobinusok1793-ban halálra ítélték és guillotine alá küldték XVI. Lajos királyt és Marie Antoinette királynét (Mária Klotild piemonti hercegné bátyját és sógornőjét), valamint Erzsébet királyi hercegnőt, Mária Klotild és XVI. Lajos legfiatalabb húgát is.
Rövid uralkodása Napóleon árnyékában
1796-ban Bonaparte tábornok első észak-itáliai hadjárata során a Szárd–Piemonti Királyság, Ausztria szövetségeseként vereséget szenvedett és a párizsi békeszerződés értelmében elveszítette területének nagy részét: Nizzát és több piemonti várost, így Cuneót és Tortosát is. A francia hadsereg szabad mozgást kapott a Királyság egész területén. (Savoyát már 1792 óta megszállva tartotta a francia haderő). Apja, a 70 éves III. Viktor Amadé király az országát ért megaláztatások után néhány hónappal, 1796október 16-án elhunyt, trónját legidősebb fia örökölte, aki IV. Károly Emánuel néven Savoya (címzetes) hercege és szárd–piemonti király lett.
Nehéz helyzetet, csonka országot örökölt. A katonai vereségek nyomán az elcsatolt tartományokban berendezkedett a francia köztársasági közigazgatás. A konszolidálódó Franciaország erős és sikeres propagandát folytatott a savoyai és piemonti lakosság körében. Napóleon katonai sikerei és a Direktórium politikai intézkedései kedvező visszhangra találtak, a Királyság lakosainak körében erősödött a franciabarátság.
A feleségének családját ért tragédiából okulva Károly Emánuel király megkísérelt ellenállni a Francia Köztársaságból irányított fellazításnak és bomlasztásnak. A francia haderő fenyegető jelenlétének ellenére megtűrte országában a francia emigránsok titkos szervezkedését, és erőszakkal próbált gátat vetni a forradalmi eszmék terjedésének. Fegyveres összetűzésbe is keveredett Genovával, Torino ősi vetélytársával, ahol a republikánus eszmék termékeny talajra találtak. A francia direktórium utasítására Joubert tábornok (1769–1799) hadseregével 1798. december 6-án elfoglalta Torinót, és arra kényszerítette Károly Emánuelt, hogy lemondjon összes megmaradt európai szárazföldi tartományáról (Piemont, Liguria, Ciszalpinia). A tárgyalások során a francia parancsnok túszként visszatartotta a király öccsét, Viktor Emánuelt, Aosta hercegét, akit utóbb elengedtek, a helyette önként jelentkező Damiano di Priocca miniszterért cserébe. Az ország hivatalos átruházására december 8-án került sor.
Emigrációban
A királyi család és az udvartartás december 9-én harminc kocsin elhagyta Torinót. Parmán és Toszkánán keresztül először Rómába utaztak, ahol Károly Emánuel hódoló látogatást tett VI. Piusz pápánál, segítséget keresve. Ezután visszavonult vissza egyetlen megmaradt birtokára, Szardíniára, amely a francia haderő számára elérhetetlen volt, a brit flotta jelenléte miatt.
1802. március 7-én, a nápolyi királyi családnál tett látogatás során váratlanul elhunyt a felesége, Mária Klotild királyné. Károly Emánuelt annyira megviselte a veszteség, hogy lemondott királyi címéről az öröklés rendjében soron következő öccse, Viktor Emánuel javára. Savoya (címzetes) hercegének címét, IV. Károly Emánuel néven továbbra is megtartotta. Utódjának királyi hatalma csak Szardínia szigetére terjedt ki, 1806-ban Viktor Emánuel hivatalosan is áthelyezte a királyi székhelyet Cagliariba.
A lemondott Károly Emánuel novíciusként bevonult a jezsuiták római kolostorába (Noviziato della Compagnia di Gesù). Igen egyszerű körülmények között – bár a „király” megszólítást megtartva – élt Rómában és Frascatiban, ahol gyakran vendégeskedett másodfokú unokafivérénél, Henry Benedict Stuartbíborosnál, York hercegénél, a Stuart-ház utolsó élő tagjánál. Jezsuita szerzetesként fejezte be életét 1819-ben. Rómában, a jezsuiták Sant’Andrea al Quirinale templomában temették el, sírja ma is itt található.
Utódlása
Napóleon hatalma még Károly Emánuel életében, 1814-ben megtört. A bécsi kongresszus döntése alapján I. Viktor Emánuel király visszakapta valamennyi korábbi tartományát, helyreállította a Szárd–Piemonti Királyság egységét és középkori intézményrendszerét. Szélsőségesen konzervatív politikája („il buon governo”) következtében felkelések törtek ki ellene, ennek nyomán már 1821-ben lemondásra kényszerült, helyére legifjabb öccse, Károly Félix lépett.
Irodalom
Teofilo Manzotti: Memorie storiche intorno a Carlo Emanuele IV, re di Sardegna, morto religioso nella Compagnia di Gesù, Tempesta, Róma, 1912. A jezsuiták által írt és kiadott életrajza.
Domenico Perrero: I reali di Savoia nell'esiglio (1799-1806): narrazione storica su documenti inediti. Turin: Fratelli Bocca, 1898. A szárd-francia háborúk korszakának leírása.
Domenico Perrero: Gli ultimi reali di Savoia del ramo primogenito ed il principe Carlo Alberto di Carignano. Studio storico su documenti inediti, Francesco Casanova, Torino, 1889.
.gif){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg)
.jpg)
