A szülők 12 gyermekéből kilencen érték meg a felnőttkort. Az öt túlélő fivérből hárman követték apjukat a szárd -piemonti királyi trónon. Két nővérükből francia királyné lett, apjuk két francia királyhoz – ugyancsak két fivérhez – adta őket feleségül:
József Benedek (Giuseppe Benedetto, 1766–1802), Maurienne és Asti hercege.
Útja a királyi hatalom felé
A negyedik túlélő fiú, Károly Félix herceg már születésétől fogva majdnem teljesen világtalan volt,[1] ezért eredetileg nem is szánták uralkodónak. 1785-ben a piemontiCarmagnola (franciául Carmagnole) grófja, 1796-ban a Drôme megyei Suze márkija lett.
1799–1802-ig Szardínia királyi helytartója volt. Kormányzása alatt komoly sikereket ért el a helyi rablóbandák elleni harcban, de egy súlyos éhínséggel is meg kellett küzdenie. 1799-ben kisebbik bátyja, Móric József, Montferrat hercege elhunyt, 1802-ben legidősebb bátyja, IV. Károly Emánuel király lemondott, és második bátyja, Viktor Emánuel lett a király. Mivel Viktor Emánuelnek csak leányai voltak, Károly Félix herceg a trón első számú örökösévé lépett elő.
Napóleon bukása után 1814–től Savoya és Piemont birtoka visszakerült a Szárd–Piemonti Királysághoz, Viktor Emánuel király udvartartásával visszatért Torinóba. Szardínia kormányzását 1814-től ismét Károly Félix vette át, királyi helytartóként. A bécsi kongresszus1815-ben hercegséggé alakította a Genovai Köztársaságot, ennek uralkodója Károly Félix lett, Genova hercegeként.
A konzervatív gondolkodású Károly Félix néhány nappal később a Szent Szövetség osztrák csapatainak kíséretében érkezett vissza a torinói királyi udvarba. A legszigorúbb abszolutista kormányzást vezette be. Visszavonta a Károly Albert régens által tett engedményeket, érvénytelenítette az általa kiadott alkotmányt, és megsemmisített minden rendelkezést, amely az interregnum ideje alatt született. A Károly Félixet kísérő osztrák haderő leverte a titkos társaságok által kirobbantott felkeléseket, amelyeket a Savoyára áhítozó Franciaország kormánya szított. 1821. április 8-án a piemontiNovaránál az osztrákok szétverték az utolsó fegyveres felkelő csoportot, amely az új alkotmány fenntartásáért küzdött. Az elfogott tagokat bíróság elé állították és elítélték, sok embert kivégeztek. A „renitens” carignanói herceget, Károly Albertet a király 1823-ban Spanyolországba küldte, hogy az ottani liberális felkelők ellen harcolva bizonyíthassa királyhűségét.
1828-ban vert genovai ezüst 1-lírás pénzérme, Károly Félix arcképével.
Károly Félix új, szigorúan központosított közigazgatást vezetett be. A gazdaságot és a kereskedelmet támogatva számos korszerűsítést hozott. Módosította Nizza városának és kikötőjének vámjogait, új katonai törvénykönyvet léptetett érvénybe államainak királyi hadseregeiben. 1824-ben, Viktor Emánuel halála után öccse, Károly Félix lett Savoya uralkodó hercege is.
Politikailag azonban rendkívül konzervatív módon uralkodott. Vallotta, hogy a királyi hatalom istentől ered. A forradalom táptalajának tartotta, ezért ellenezte a liberalizmus bármely megnyilvánulási formáját. A legkeményebben járt el a királyi hatalom ellenségeivel szemben. 1825-ben királyi ediktumot (rendeletet) bocsátott ki, amely csak azoknak engedélyezte, hogy írni és olvasni tanuljanak, akik 1 500 líra illetéket fizettek. Jelentős összegekkel támogatta a egyházat, megerősítette és bővítette annak kiváltságait. 1825-ben a savoyai hajóhad sikeres katonai büntetőexpedíciót küldött a földközi-tengeri arab kalózok tripoli támaszpontjai ellen.
Külpolitikája az erős osztrák szövetségre épült. Belügyminisztere, a savoyai Roget de Cholex szabad kezet kapott az állam ellenségei ellen. Ugyanakkor Károly Félix támogatta a kultúrát, bővítette a torinói Egyiptomi Múzeum Drovetti-gyűjteményét (amit még elődje, I. Viktor Emánuel vásárolt meg), adományokkal segítette Királyi Színjátszó Társaságot (Reale Compagnia Drammatica) és a Képzőművészeti Akadémiát.
A fővárost, Torinót veszedelmesen liberálisnak bélyegezte, a torinóiak viszont a nevét kiforgatva, „Carlo Feroce” (kb. „Gonosz Károly”) gúnynévvel illették a gyűlölt zsarnokot. A királyi pár szívesebben tartózkodott a hagyományait jobban tisztelő Savoyában. A király utakat építtetett, és jelentős fejlesztési munkálatokat végeztetett az Isère és az Arc folyók völgyében, Passyban bányászati szakiskolát alapított, és helyreállíttatta a francia forradalmi zavargások során súlyosan megsérült Hautecombe apátságot, a Savoyai-dinasztia középkori tagjainak hagyományos temetkezőhelyét.
Károly Félix halálával 1831-ben megszakadt a Savoyai-ház férfiága. Mivel a Szárd-Piemionti Királyságban az öröklés rendjét a száli törvény szabályozta, így az elhalt király koronája a volt régensre, a dinasztia carignanói ágából származó unokaöccsére, Károly Albert savoya-carignanói hercegre szállt, aki egyben Savoya uralkodó hercegi címét is megörökölte nagybátyjától.
A Savoyai-ház főágából származó utolsó uralkodót végakaratának megfelelően nem a szárd–piemonti királyok hivatalos nyughelyén, a torinói Superga Bazilikában, hanem Savoyában, az általa nagy költséggel helyreállított Hautecombe apátság templomában temették el,[1] ahol elődeinek, Savoya grófjainak és hercegeinek sírjai találhatók. Annecy püspöke, Claude-François de Thiollaz e szavakkal búcsúztatta elhunyt királyát: „Uraim, ma a monarchiát temetjük.”[2]
.svg){kind=small}
.svg)
.jpg)
