Horvátországi magyarok

Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési KözpontEszék
Horvátországi magyarok térképe

Horvátországi magyarok alatt a Horvátországban élő magyar kisebbséget értjük.

Történelem

A török megszállás alatt a Pozsega, Verőce és Szerém vármegye területén élt magyarok nagy része elpusztult, s helyükre horvátok és szerbek települtek be. A törökök a középkori Horvátországnak és Szlavóniának csak a keleti felét szállták meg. A törökök kiűzése után ezen területek nagy része katonai igazgatás alá került. A kiegyezés (1867) után rendeződött egyértelműen Horvát-Szlavónia közjogi helyzete, mert a katonai határőrvidéket ekkor számolták fel, s 1886-ban bevezették a vármegyerendszert (polgári közigazgatást).

A 19. század elején őshonos (Árpád-kori eredetű) magyarok jelentős számban csak Eszéken és a Szerémségben éltek (a Vuka-folyó vidékén, főleg Kórógyon, Harasztin, Szentlászlón és Rétfalun). A határőrvidék felszámolása után azonban a határőrök (granicsárok) földjeit dél-magyarországi magyar parasztok vásárolták fel igen olcsón, a magyarországi áraknak mintegy 5–10%-áért. A betelepülés mértékét mutatja, hogy míg Fényes Elek 1840-ben a horvátországi magyarok számát 5 ezerre tette, számuk 1910-re 106 ezerre nőtt. Nagyobb részük 1870–90 között telepedett le négy fő területen: Szerém megye keleti (ma a Vajdasághoz tartozó) részén és Vukovár környékén főleg bácskaiak, Verőce megyében Eszék környékén és a Dráva mentén első sorban somogyiak és baranyaiak, Pozsega megyében a nyugati (daruvári, pakráci, novszkai) járásokban, valamint Belovár megye középső és keleti részén dél-dunántúliak és vasiak.

Horvátország-Szlavónia a Magyar Királyság társországa volt; a megyei és járási székhelyeken, valamint a városokban mindenhol számottevő magyar lakosság, elsősorban értelmiségiek és kereskedők, MÁV- és egyéb állami alkalmazottak éltek. (A Szávától délre például az 1910-ben itt összeírt 7695 magyarból 4028 Zágrábban, 320 pedig Károlyvárosban élt.) A magyarok adták az akkori horvátországi közlekedésben dolgozók több mint negyedét (mintegy 11 ezer főt), de kismértékben felülreprezentáltak voltak az iparban, kereskedelemben és a véderőknél is.

A horvátországi magyarok nagy része eredendően szórványokban élt, asszimilációjuk már az első világháború előtt is erőteljes volt. A Julián Egyesület, a MÁV és a reformátusok 1914-ben még 82 iskolában folytattak magyar nyelvű oktatást mintegy 12 ezer tanulóval.

Míg a mai Horvátország területén 1910-ben még 208 településen élt száznál több magyar, és a magyarok létszáma összesen 70 ezer volt, 1921-re a száz főnél népesebb magyar lakossággal rendelkező települések száma 108-ra csökkent, összesen 52 ezer magyarral. A magyar népesség fogyása ekkor még területileg viszonylag egyenletes volt, talán kevésbé erőteljes a Szerémségben. A továbbiakban a fogyás már kisebb ütemű, de területileg eltérő mértékű volt. Az impériumváltozást követően az összes Julián- és MÁV-iskolát államosították, így a két világháború között a horvátországi magyaroknak nem maradt egyetlen magyar tannyelvű elemi iskolai tagozata sem. 1940-ig Dél-Baranyába és Szlavóniába dobrovoljácokat, likaiakat, boszniaiakat és dél-szerbiai szerbeket telepítettek, akik számára új falvakat alapítottak. A kormány célja az volt hogy szemmel tartsák a megbízhatatlan magyar, német és horvát helybéli lakosságot. Szlavóniában 7200 dobrovoljác és 3700 déli telepes és optáns családot telepítettek le.[1]

A szerb hadsereg a délszláv háború idején megszállta Északkelet-Horvátország területét, ahol létrehozták a Krajinai Szerb Köztársaság nevű államot. A szerb katonai egységek több településen meggyilkoltak a horvátok mellett magyar polgárokat is. Magyarország segítséget nyújtott Horvátországnak a háborúban, amikor megnyitotta határait, ahol a horvát menekülők is távozhattak, mások pedig fegyvert szállíthattak a horvát hadseregnek. Az Ante Gotovina által vezetett horvát ellentámadás eredményeképpen eltörölték Krajinai Szerb Köztársaságot, és elűzték a szerbek nagy részét Horvátország ezen régiójából.

A horvát politikai vezetés a háború alatti magyar segítség óta barátnak tekinti a magyar kisebbséget, ami ritka jelenség a Magyarországot körülvevő államokban. A Horvátország területén élő magyar kisebbséget ma nem érik atrocitások.

Népesség, demográfia

Nyugat-Szlavóniában, Belovár és Pakrác között még számos településen laknak magyarok, öt kommuna területén összesen 26 településen vannak 20-nál többen. Ugyanakkor legnagyobb településeik magyar lakosainak száma is 180 alatt marad. Az itteni, nagyon elzártan élő magyarok asszimilációja már az 1930-as évekre kimutathatóvá vált, ezt Angeli András szociográfiai jelentéseiben részletesen leírta: „Daruváron Jenschke tanító szerint kb. 320 magyar él, ezek azonban teljesen szerte szóródtak a városban. Magyar szempontból teljesen elveszettnek tekinthetők. A beolvadási folyamat a legrövidebb időn belül be fog fejeződni. […] Magában Belovár városában 200–250 magyar él. Ezek közül azonban öntudatosan csak egy-két család vallja magát magyarnak. A beolvadás itt még sokkal szembeötlőbb, mint Daruváron.” Ezek után még az is meglepő, hogy 1991-ben a két településen 118, illetve 148 fő vallotta magát magyarnak. (Belovár város 118 magyarja egyébként 27 ezres délszláv közösségben él – magyar nyelvű oktatás nélkül.) Horvátországban a magyarok jelentős része a Drávaszögben él.

A 2001-es népszámláláson az ország területén 16 595 fő vallotta magát magyarnak, 2/3-uk Eszék-Baranya megyében él.

A 2011-es népszámláláson 14 048 fő vallotta magát magyarnak, a 2021-es népszámláláson pedig 10 315 fő.[2]

Népszámlálás 2011 Népszámlálás 2021
Város/község Összesen Magyar Magyar % Összesen Magyar Magyar %
Horvátország 4,284,889 14,048 0.33 3,871,833 10,315 0.27
Pélmonostor 10,068 801 7.96 7,973 637 7.99
Eszék 108,048 979 0.91 96,313 759 0.79
Bellye 5,642 1,671 29.62 4,772 1,238 25.94
Dárda 6,908 482 6.98 5,427 381 7.02
Darázs 2,767 680 24.58 1,949 432 22.17
Erdős 7,308 370 5.06 5,436 268 4.93
Ernestinovo/Szentlászló 2,189 422 19.28 1,948 304 15.61
Hercegszőlős 4,614 1,784 38.66 3,357 1,299 38.70
Baranyaszentistván 2,405 330 13.72 1,874 244 13.02
Lacháza 1,882 172 9.14 1,552 108 6.96
Vinkovce 35,312 164 0.46 30,842 124 0.40
Vukovár 27,683 347 1.25 23,175 220 0.95
Valkótard/Kórógy 2,032 371 18.26 1,657 309 18.65
Zágráb 790,017 825 0.10 767,131 646 0.08

Jogi helyzet

Érdekképviselet

A magyar lakosság egy garantált képviselői hellyel rendelkezik a 151 fős horvát parlamentben. A politikai érdekképviseletet a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) nevű szervezet látja el, amely 1993-ban alakult. 2010-ben ugyanakkor megalapították a Horvátországi Magyar Nemzeti Tanácsot, amelynek tagjai – a művelődési, gazdasági, oktatási és egyházügyi élet jeles képviselői – elhivatottságot vállaltak a magyar közösség érdekeinek hatékony összehangolása, megóvása, védelme és jogvédelme terén.[3]

Kultúra, oktatás

Magyar Kultúregyesület, Vinkovce

A Belső-Drávaszögben négy magyar nyelvű általános iskola működik, ahol mintegy négyszáz gyerek tanul. További három iskolában zajlik magyar nyelvű oktatás. A szórványban 12 iskolában folyik anyanyelvápolás állami keretek között. A magyar nyelvű oktatás illetve anyanyelvápolás összesen mintegy 1100 diákot érint évente . Legjelentősebb intézmény az Eszéken található Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ, ahol középiskola is működik.[4]

A Vörösmarti Általános Iskolában, amely magába foglalja a sepsei és csúzai elemi osztályokat, valamint az újbezdáni 1-8 osztályos iskolát a 2019/2020-as tanévben 94 kisdiák tanult, akikből 58-an magyarul végezték tanulmányaikat. A 2024/25-ös tanévben 71 kisdiák 74.6%-a (53 diák) tanult magyarul. [5]

A Laskói Petőfi Sándor Általános Iskolában, ahol a kopácsi és várdaróci gyerekek is tanulnak, 72 kisdiák tanult a 2020/21-es tanévben és 75%-uk (54 diák) magyarul végezte a tanulmányait. A 2024/25-ös tanévben 72 kisdiák 51.4%-a (37 diák) tanult magyarul. [6]

A Kórógyi Általános Iskola 21 diákja a 2020/21-es tanévben mind magyarul tanult.[7]

Az Eszéki Magyar Oktatási és Művelődési Központban 46 általános iskolai diák tanult a 2020/21-es tanévben. Az iskola regionális központként működik, így a városi diákok mellett számosan a Drávaszögből, illetve Haraszti, Szentlászló és Kórógy falvakból érkeznek. Óvodai csoportjaiban 39 gyerek, középiskolai osztályaiban 26 diák jár. Bentlakásos kollégiumában 43 diák lakik, akiknek egy része más eszéki középiskolába jár.[8]

Anyanyelvápolásban legtöbben Dárda, Hercegszőlős, Kiskőszeg, Bellye és Szentlászló iskoláiban vesznek részt.

Néprajz, hagyományok

Településeik

Irodalom

  • L. Makkai Béla 1994: A „Szlavóniai Magyar Újság” és a horvátországi magyarság (1908–1918). In: Arday Lajos (szerk.): Fejezetek a horvátországi magyarok történetéből, Teleki László Alapítvány – Közép-Európa Intézet. Budapest, 85–108.
  • L. Sajti A. Enikő 2004: Impériumváltások, revízió, kisebbség: magyarok a Délvidéken, 1918–1947. Napvilág Kiadó, Budapest, 225–228.

Jegyzetek

  1. horvátországi magyarok története (279. oldal)
  2. Objavljeni konačni rezultati Popisa 2021.. dzs.gov.hr. (Hozzáférés: 2024. február 4.)
  3. Horvátországi Magyar Nemzeti Tanács. [2016. március 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 16.)
  4. Milyen a magyar élet a horvátországi végeken? – Jankovics Róberttel, a HMDK elnökével beszélgettünk. (Hozzáférés: 2020. május 16.)
  5. Vörösmarti Általános Iskola Honlapja. (Hozzáférés: 2020. szeptember 5.)
  6. Laskói Petőfi Sándor Általános Iskola Honlapja. (Hozzáférés: 2020. szeptember 5.)
  7. Kórógyi Általános Iskola Honlapja. (Hozzáférés: 2020. szeptember 5.)
  8. Horvátországi Magyar Oktatási és Nevelési Központ Honlapja. (Hozzáférés: 2020. november 22.)

További információk

Read other articles:

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Vinícius & Toquinho – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (August 2015) (Learn how and when to remove this template message) 1974 studio album by Vinícius de Moraes & ToquinhoVinícius & ToquinhoStudio album by Vinícius de Moraes ...

 

Chó trong văn hóa và tín ngưỡng Hình chụp về một con chó Danh xưng Tên gọi: Chó, cẩu, khuyển, tuất, cún, cầy Tên khoa học: Canis lupus familiaris Vùng văn hóa ảnh hưởng Châu Phi Châu Á Châu Âu Châu Mỹ Ý nghĩa biểu tượng Vật nuôi trung thành, thú cưng Giữ nhà, gác cửa, hầu cận Bẩn thỉu, ngu dốt, đáng khinh Trong nét văn hóa và tâm linh của một số dân tộc, chó là động vật thân thiết gắn bó t

 

Memoriał Braci Znamieńskich 2011 – mityng lekkoatletyczny, który odbył się 3 lipca w rosyjskim mieście Żukowski. Zawody należą do cyklu World Challenge Meetings rozgrywanego pod egidą IAAF. Nietypowy przebieg miała rywalizacja w rzucie młotem – w sobotę 2 lipca wszyscy zawodnicy zgłoszeni do imprezy (13 panów i 9 pań) oddali trzy rzuty, najlepsza czwórka mężczyzn i kobiet wystartowała w niedzielnym finale, w którym mieli do dyspozycji cztery próby[1]. Rezultaty Męż...

2012 Russian presidential candidates← 20082018 →Opinion polls This article contains a list of candidates of the 2012 Russian presidential election. Registered candidates An election ballot listing the presidential candidates The following candidates were successfully registered by the CEC, candidates are listed in the order they appear on the ballot paper (alphabetical order in Russian): Candidate name, age,political party Political offices Campaign Vladimir Zhirino...

 

East German bobsledder Andreas KirchnerKirchner in 1979 Medal record Men's bobsleigh Representing  East Germany Olympic Games 1984 Sarajevo Four-man 1980 Lake Placid Four-man World Championships 1981 Cortina d'Ampezzo Two-man 1982 St. Moritz Two-man This article relies largely or entirely on a single source. Relevant discussion may be found on the talk page. Please help improve this article by introducing citations to additional sources.Find sources: Andreas Kirchner – n...

 

Cet article concerne les personnages et séries de comics. Pour l'adaptation cinématographique de James Gunn, voir Les Gardiens de la Galaxie. Pour la série télévisée d'animation, voir Les Gardiens de la Galaxie (série télévisée d'animation). Les Gardiens de la Galaxie est le nom de deux équipes successives de super-héros évoluant dans l'univers Marvel de la maison d'édition Marvel Comics. Créée par l'éditeur Roy Thomas, le scénariste Arnold Drake et le dessinateur Gene C...

Argentine television station and network This article is about the Argentine television network. It is not to be confused with American television or América Televisión. This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: América TV – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (July 2013) (Learn how and when...

 

Основная статья: Теннис на летних Олимпийских играх 2020 Теннис налетних Олимпийских играх 2020 Одиночный разряд   мужчины   женщины Парный разряд   мужчины   женщины   смешанный Квалификация ← 2016 Соревнования по теннису среди женщин в парном разряде на XXXII летни...

 

Roman Catholic parish church in Manhattan, New York City For the 1896 building, see Church of the Immaculate Conception and Clergy Houses. The Church of the Immaculate ConceptionFormer church building in 1914General informationTown or cityNew York, New YorkCountryUnited States of AmericaCompleted1858Cost$700,000 (for 1945 convent and school)[1]ClientRoman Catholic Archdiocese of New YorkDesign and constructionArchitect(s)Eggers & Higgins (for 1945 convent and school)[1]Web...

American police officer Dermot Shea Commissioner's swearing-in ceremony, December 2, 201944th Police Commissioner of New York CityIn officeDecember 1, 2019 – December 31, 2021MayorBill de BlasioPreceded byJames P. O'NeillSucceeded byKeechant Sewell[1]New York Police Department Chief of DetectivesIn officeApril 16, 2018 – November 30, 2019Appointed byJames P. O'NeillPreceded byRobert K. BoyceSucceeded byRodney K. Harrison Personal detailsBornDermot Francis Shea (1...

 

Tadulako UniversityUniversitas TadulakoMottoUniversity of 'Carier' (Creativity, Acceleration, Reformation, Internationalisation, Entrepreneurial, Reorientation)TypePublicEstablishedMay 1, 1981[1]RectorProf. Dr. Ir. Mahfudz, MPAcademic staff10Students+24.000AddressJl. Soekarno Hatta, Palu Timur, Indonesia 94118, Palu, Central Sulawesi, IndonesiaCampusTondo, PaluColorsBlue, red, light yellowNicknameUntadAffiliationsASAIHLWebsitewww.untad.ac.id Tadulako University (Indonesian: Universita...

 

ماركو أنطونيو رويز غارسيا معلومات شخصية الميلاد 12 يوليو 1969 (العمر 54 سنة)تامبيكو  الطول 1.70 م (5 قدم 7 بوصة) مركز اللعب وسط الجنسية المكسيك  معلومات النادي النادي الحالي تيغريس أونال (مساعد) المسيرة الاحترافية1 سنوات فريق م. (هـ.) 1986–1990 تامبيكو ماديرو 71 (9) 1991–1998 تيغر...

Pyotr yang AgungПётр Вели́кийVelikiy (yang Agung)Dilukis oleh pelukis kebangsaan Prancis, Paul Delaroche, 1838Kaisar dan Autokrat seluruh RusiaBerkuasa2 November 1721 – 8 Februari 1725 (3 tahun, 98 hari)PenerusYekaterina ITsar seluruh RusiaBerkuasa7 Mei 1682 – 2 November 1721 (39 tahun, 179 hari)Penobatan25 Juni 1682PendahuluFyodor IIIBersamaIvan V (sampai 1696)Informasi pribadiKelahiran(1672-06-09)9 Juni 1672MoskwaKematian8 Februari 1725(1725-02-...

 

Silver chromate Names IUPAC name Disilver(1+) dioxido(dioxo)chromium Other names Silver chromate(VI)Silver(I) chromate Identifiers CAS Number 7784-01-2 N 3D model (JSmol) Interactive image ChemSpider 56417 Y ECHA InfoCard 100.029.130 EC Number 232-043-8 PubChem CID 62666 UNII ZJ5092LWU9 Y InChI InChI=1S/2Ag.Cr.4O/q2*+1;;;;2*-1 YKey: OJKANDGLELGDHV-UHFFFAOYSA-N YInChI=1/2Ag.Cr.4O/q2*+1;;;;2*-1/r2Ag.CrO4/c;;2-1(3,4)5/q2*+1;-2Key: OJKANDGLELGDHV-SCAQNZDMAQInChI...

 

American painter (born 1976) For the American musician, see David Choi. David ChoeDavid Choe in 2010Born (1976-04-21) April 21, 1976 (age 47)Los Angeles, California, U.S.NationalityAmericanEducationCalifornia College of the ArtsKnown forPainter, murals, graphic novelsAwardsXeric GrantWebsitewww.davidchoe.com David Choe (born April 21, 1976) is an American artist, musician, actor, and former journalist and podcast host from Los Angeles. Choe's work appears in a wide variety of urban ...

Raphael Viana Información personalNacimiento 16 de diciembre de 1983 (39 años)Barra Mansa (Brasil) Nacionalidad BrasileñaInformación profesionalOcupación Actor, actor de cine y actor de televisión Años activo desde 2005[editar datos en Wikidata] Raphael Pereira Vianna (Barra Mansa, 16 de diciembre de 1983) es un actor brasileño. Biografía KComenzó a asistir a clases de teatro a los 15 años, esto por iniciativa de sus padres como una forma de disminuir la timidez de él. L...

 

Theodore Edson Chandler (26 Desember 1894 – 7 Januari 1945) adalah seorang admiral Angkatan Laut AS selama Perang Dunia II. Theodore Edson Chandler bergabung dengan United States Naval Academy pada bulan Juli 1911. Ia gugur dalam peperangan karena kapalnya terbakar. Artikel bertopik biografi Amerika Serikat ini adalah sebuah rintisan. Anda dapat membantu Wikipedia dengan mengembangkannya.lbs

 

Ice hockey team in Ontario, CanadaStoney Creek WarriorsCityStoney Creek, Ontario, CanadaLeagueGreater Ontario Junior Hockey LeagueDivisionGolden HorseshoeOperated1974-2013Home arenaValley Park ArenaStoney Creek ArenaMarket Street ArenaColoursBlack, Yellow, and White     General managerRyan KuwabaraHead coachRic NattressAffiliateDundas Blues (NDJCHL)Franchise history1974-1992Stoney Creek Warriors1993-2001Stoney Creek Spirit2001-2013Stoney Creek Warriors2013-2018Ancaster Ava...

1972 film by Gordon Parks Shaft's Big Score!Theatrical release poster by John SolieDirected byGordon ParksWritten byErnest TidymanBased onShaftby Ernest TidymanProduced by Roger Lewis Ernest Tidyman Starring Richard Roundtree Moses Gunn Drew Bundini Brown Joseph Mascolo Julius Harris Joe Santos CinematographyUrs FurrerEdited byHarry HowardMusic byGordon ParksDistributed byMetro-Goldwyn-MayerRelease date June 21, 1972 (1972-06-21) (New York)[1][2] Running tim...

 

Nuclear power plant in Sweden Oskarshamn Nuclear Power PlantOskarshamn NPPCountrySwedenCoordinates57°24′56″N 16°40′16″E / 57.41556°N 16.67111°E / 57.41556; 16.67111StatusOperationalConstruction began1965Commission dateO1: February 6, 1972 O2: January 1, 1975 O3: August 15, 1985Decommission dateO1: June 17, 2017 O2: October 14, 2015Owner(s)OKG ABOperator(s)OKG Aktiebolag(Uniper SE 54.5%, Fortum 45.5%)Nuclear power station Reactors3Re...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!