Hámori Péter (fotográfus)

Hámori Péter
Született1953. március 25. (71 éves)[1]
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
SzüleiHámori Gyula és Skultéty Erzsébet
Foglalkozásafotográfus

A Wikimédia Commons tartalmaz Hámori Péter témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Hámori Péter (Budapest, 1953. március 25. –) magyar fotográfus, fényképészmester

Családja, tanulmányai

Apja, Hámori Gyula és édesanyja, Skultéty Erzsébet, mindketten fényképészmesterek voltak. Testvére Hámori Attila költő, irodalmár.

1972-ben a híd- és vízműépítő technikusi szakma megszerzése után fordult érdeklődése a hivatásos fényképészet felé, bár már gimnazista kora óta sok fotófelvételt készített. 1972-ben édesanyja és mestere vállalkozásában kezdte meg a fényképész szakma ismereteinek az elsajátítását. 1974-ben kapta meg a szakmunkás oklevelét, majd 1977-ben tette le a mestervizsgát. 1980-ban a svájci Sinar(wd) Photography AG. MTI-ben tartott továbbképzésén Sinar diplomát nyert, 1986-ban a videófelvételkészítő képzettséget is megszerezte.

Pályafutása

1972 és 1988 között édesanyjának a Hámori Gyuláné fényképészmester, majd Hámori Erzsébet fényképészmester néven, a Majakovszkij utca 78. alatt működő fotóműtermében volt alkalmazott.

1988-ban önálló iparengedélyt váltott ki, Hámori Erzsébettel, édesanyjával közös műterme változatlan telephellyel, de már Hámori Fotó Videó Digitális Stúdió, 1068 Budapest Király u. 78. cégnéven működött 2013-ig, megszűnéséig.

Felvételei folyamatosan szerepeltek a folyóiratok, heti- és napilapok oldalain, így például már 1971-től, majd a 2000-es években is megjelentek a Természet Világa,[2], a Nemzeti Sport,[3] valamint egyéb szakmai és kulturális témájú lapokban.

A Hungarhotels, a Danubius szállodák és a Taverna Szálloda Rt. prospektusai részére készített épület- és riportfelvételeket. A Magyar Tudományos Akadémia rendezvényeit, tanácskozásait, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ), a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetségének (MOTESZ) kongresszusait, eseményeit örökítette meg. Fotói online láthatóak a Hámori Foto-Video Digitális Stúdió honlapján.[4]

2013-tól az MTA Bölcsészettudományi Központ Művészettörténeti Intézet munkatársaként az építészeti örökség fotózása került előtérbe itteni munkásságában. E felvételek szintén megjelentek több folyóiratban is.[5][6]

A Lechner Év (2014) alkalmából a MTA BTK Művészettörténeti Intézet honlapján az intézet fotósaként Hámori Péter (illetve két épület – Iparművészeti Múzeum és Szekszárdi szálló – esetében Sisa József) fényképeiből hozott létre egy szabadon felhasználható Lechner-fotógalériát.[7] A képadatbázis 19 budapesti, 3 szegedi, 1 nagybecskereki, 1 szekszárdi, 2 pozsonyi, 1 kecskeméti Lechner tervezte épület homlokzati és részletfotóit tartalmazza több száz képpel.[8]

Ugyancsak Hámori Péter fotóival készült a Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Művészettörténeti Intézet „Lipótváros” elnevezésű, egyre bővülő képadatbázisa, mely a nevezetesebb épületek homlokzati és részletfotóit az utcanevek ABC rendjében, azon belül házszámozás szerint jeleníti meg. Ez az adatbázis még az előbbinél is több fényképet tartalmaz.[9]

A Művészettörténeti Intézet fotógalériája a „Magyar Tudományos Akadémia székházáról”, amelyet web-lapján szintén közzétett, az épület homlokzati, külső és belső átnézeti és részletfelvételeit jeleníti meg, ugyancsak Hámori Péter fotográfus 2015-ben készített 152 fényképéből áll.[10]

Tárgyfotózási tevékenysége (festmények, régészeti leletek stb.) is jelentős. Főként a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet számára végezte nagy mennyiségben egyes ásatások során fellelt tárgyak, töredékek műtermi fotózását.[11][12][13]

Munkaterületei a riport,- műtermi portré-, reklám- és műszaki felvételek, prospektusok készítése, szerkesztése, festményreprodukció, tárgyfotó, régi képek digitális felújítása, összedolgozása voltak, ezen kívül a szakírás, szakoktatás, szakmai és mestervizsgáztatás területén is működött.

Szakmai-közéleti tevékenység

1989–2009 között másodállásban ügyvezető igazgató volt a Fényképészek- Videofelvételkészítők Országos Ipartestületében (1077 Budapest, Wesselényi u. 73.). 2007 óta a Budapesti Fényképész Mestervizsga Bizottság elnöki tisztét töltötte be. Ilyen minőségében folyamatosan részt vett a szakmai oktatás és követelmények fejlesztésében (tankönyvlektorálások, kerettantervek, vizsgakövetelmények kialakítása, modernizálása). 2012-től a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara VI. kerületi Tagcsoport elnökségi tagja volt.

Publikációk, kiállítások (válogatás)

  • A Foto Art Magazin 2001 és 2003 közötti számaiban számos írást tett közzé egyes fényképezőgép-típusok jellemzőiről.[14]
  • A Digitális Fotómagazin 2003 és 2009 közötti egyes számaiban megjelent írásai a digitális fotózás (szűrők, Photoshop program jellemzői, használata, retusálás stb.) kérdéseiről szóltak.[15]
  • Sisa József: A magyar művészet a 19. században. Építészet és iparművészet. Osiris Kiadó, 2013. könyv nyomdai előkészítését, illusztrálását végezte. (2013-ban kategória díjat és Köztársasági elnöki Különdíjat nyert kiadvány).
  • Klebovich Imre (szerk.): History of Hungarian Bioequivalence Workshops. Medicina kiadó, Budapest 2014.[16]
  • 2014-ben fotóinak felhasználásával készült az Iparművészeti Múzeumban tartott „Lechner az alkotó géniusz” kiállítás és könyv, valamint a Metró Galéria Lechner-kiállítása. Lechner épületekről készült felvételei 2015-ben megjelentek a londoni Apollo magazinban is.[17]
  • 2015-ben az MTA székházáról készített felvételeket két jelentős könyv számára. — Sisa József: A Magyar Tudományos Akadémia. Séta a székházban. Corvina, 2015.[18] — Kemény Mária: A Magyar Tudományos Akadémia palotája, Budapest, Osiris Kiadó, 2015.
  • Balogh Margit: Mindszenty József. I-II. kötet, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2015. című művében számos fényképe és tárgyfotója jelent meg, többnyire színes nyomtatásban.
  • Sármány-Parsons Ilona: Ödön Lechner, maverick, dreamer, patriot – an architect of modernisation címmel a Hungarian Rewiew, 2016. évi 1. számában megjelent tanulmányát részben az ő fotófelvételei kísérik.[19]
  • Az Ars Hungarica 2016. évi 1.,[20] és 3. számának címlapja az ő fotográfiája alapján készült.
  • Farbakyné Deklava Lilla: Schulek Frigyes. /„Az építészet mesterei” sorozat/. Holnap Kiadó, 2017. című kötetében jelentek meg felvételei
  • Kasimir M. Magyar: Mein Budapest, 2017. című kötete több fotóját tartalmazza
  • Király Erzsébet–Papp Júlia: A magyar művészet a 19. században. Képzőművészet. /A magyarországi művészet története/, Osiris Kiadó, 2018. című kötet nyomdai előkészítését végezte és jelentős számú fotográfiája szerepel benne.
  • A Művészettörténeti Értesítő 2018. évi 2. száma az ő felvételének felhasználásával készült, s Jávor Anna: Johann Samuel Hötzendorff (1694–1742) bécsi festő a pesti szerviták szolgálatában. (A belvárosi Szent Anna templom barokk berendezése a források tükrében)[21] tanulmányának kísérő fotói az ő munkái.
  • Földi Imelga–Pál Emese–Székely Miklós: Egy egészen új ornament előállítása. Az egykori zalatnai Kőfaragó és Kőcsiszoló Ipari Szakiskola gipszminta- és kőfaragvány-gyűjteményének katalógusa, Hun-Ren Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2019. című, 236 oldalas kiadványban a felvételeket Hámori Péter készítette.
  • Jávor Anna:Lieb Ferenc. Egy rokokó festő Felső-Magyarországon. Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet, Budapest, 2019. című kötetében két fotója jelent meg.
  • Bede Béla: Budapest építészete, 200 kiemelt épülettel, Corvina Kiadó, 2020.[22] kötetében szintén jelentek meg fényképei
  • Görbe Márk: Feszty Árpád. Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Közhasznú Nonprofit Kft. kiadása, Év n. (2 felvétele)
  • Farbaky Péter–Farbakyné Deklava Lilla (szerk.): A Haza építőkövei. Tanulmányok a 19. századi építészet köréből. Sisa József tiszteletére. ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2022. A képek nyomdai előkészítése és felvételek.[23]
  • Sisa József: Szkalnitzky Antal. /Az építészet mesterei sorozat/. Holnap kiadó, 2022. címlapképe
  • Benkő Elek–Berta Adrián–Bondár Mária: Magyarország Régészeti Topográfiája 12. Hódmezővásárhely északi határa.ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet Archeolingua Alapítvány kiadása, 2022. (több fotográfiája)[24]
  • Mikó Árpád: Régi magyar bibliofilek nyomában I-II. — Tanulmányok a magyarországi reneszánsz könyvkultúra és miniatúrafestészet köréből, 15–17. század. ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettudományi Intézet kiadása, 2023. (5 fényképével)

Előbbi interneten elérhető, vagy kötetekben megjelent felvételein kívül fotói megtalálhatók közgyűjtemények fotótáraiban is.

Díjak, kitüntetések

  • Aranykéz kitüntetés (Budapesti Kézműves Kamara), 2002
  • Aranykoszorús mester, 2002 (IPOSZ)
  • Oklevél a „Digitális technika szakmai körökben történő megismertetéséért”. 2005 (BKIK)
  • Magyar kézművességért díj arany fokozata, 2007 (IPOSZ)
  • Főigazgatói Elismerés, 2016, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont

Jegyzetek

  1. a b https://web.archive.org/web/20241122134251/http://users.atw.hu/hamorifoto/page12.html
  2. 1. A Nemzetközi Neurokémiai Társaság III. Nemzetközi Nagygyűlése. Julius Axelrod Nobel-díjas a „A noradrenalin neurokémiája” címmel tartott megnyitó előadást (Fotó: Hámori Péter). Természet Világa, 1971-08-01, 8. szám; 2. Rotary-ösztöndíj, Természettudomány ösztöndíj tanároknak. (Díjkiosztó). Természet Világa, 2001-11-01, 11. szám; 3. Gács János: Az ember megalkotja magának a megoldásokat. Beszélgetés Oláh György Nobel-díjas professzorral. Természet Világa, 2002-08-01, 8. szám, 340–341. o. 3 felvétel; 4. Harmadszor adták át a Rotary Clubok ösztöndíjait. Természet Világa, 2003-11-01, 11. szám, 175–176. o., 4 felvétel; 5. Az újjáéledt Bolyai-díj. Saharon Shelah szubjektív bemutatása. Természet Világa, 2003, I. Különszám, Bolyai emlékszám, 112–113. o. 2 felvétel; 6. Magyar Örökség-díj a Természet Világának – 2004. Díjátadó ünnepség. Természet Világa, 2004-05-01, 5. szám; 7. Akadémiai díjak átadása. Természet Világa, 2009-06-01, 6. szám
  3. Tamura Nobujosi(wd) sensei, a nyolcdanos aikidó mester Budapesten. Nemzeti Sport, 1996-01-25, 24. szám
  4. Hámori Fotó–videó Digitális Stúdió, 1068 Budapest, Király utca 78. honlapja Archiválva: [1]
  5. Kő, 2015. 3. szám, 9. o.; 11. o.
  6. Egy magyar géniusz, Lakáskultúra, 2016-08-01, 8. szám
  7. Lechner-épületek. HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Művészettörténeti Intézet
  8. Galamb Zsuzsa: Egy elfelejtett géniusz: Lechner az alkotó géniusz. Műemlékvédelem, 2015, 4. szám
  9. Lipótváros. HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Művészettörténeti Intézet
  10. A Magyar Tudományos Akadémia székháza. HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Művészettörténeti Intézet
  11. Tószegi Zsuzsanna (szerk.): Egy hivatás 120 éve – a Magyar Királyi Szabadalmi Hivataltól a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivataláig (Budapest, 2016) – Mechwart-féle hengerszék. Az Országos Műszaki Múzeum letétje a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában (34. o.); – Az ISZT üléseinek helyszíne a hivatal Garibaldi utcai székházában (211. o.); – Ablak ólomüveg berakással a Garibaldi utcai székházból 212–213. o.; – A hivatal Garibaldi utcai székházának homlokzata (253. o.)
  12. Hatházi Gábor–Kovács Gyöngyi: A csókakői vár régészeti kutatása, 2014–2017. In: Szilasi Ágota, H.: Örökségünk védelme és jövője 5. Váraink. Múlt, jelen, jövő. A Dobó István Vármúzeumban 2019. április 25–26-án megrendezett Tudományos Konferencia tanulmánykötete. Studia Agriensia 38. (Eger, 2019)
  13. Bondár Mária: Késő rézkori különleges temetkezések Balatonlelléről (Somogy megye). In: Juhász Magdolna (szerk.): A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 7. (Kaposvár, 2020)
  14. Hámori Péter írásai a Foto Art Magazin 2001 és 2003 közötti számaiban
  15. Cikke címeit lásd: HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Művészettörténeti Intézet honlapja. Hámori Péter fényképészmester. Publikációk
  16. A History of Hungarian Bioequivalence Workshops című könyv bemutatója. Medicina
  17. Creating a new architecture: Ödön Lechner in Hungary. Apollo. The international art magazine, 13 November 2015
  18. A kötet előzetes bemutatója, 35 o.
  19. Hungarian Rewiew, 2016. Vol. VII. No 1.
  20. Ars Hungarica, 2016. 1. szám címlapja Hámori Péter fotója
  21. Művészettörténeti Értesítő, 2018. 2. szám, 189–220. o.
  22. A kötet bővebb ismertetője a Lira.hu oldalán
  23. Megjelent "A Haza építőkövei - Tanulmányok a 19. századi építészet köréből Sisa József tiszteletére" c. kötet, 2023. január 11.
  24. Online elérhető a Magyarország Régészeti Topográfiája sorozat 12. kötete

Források

Read other articles:

كرة اليد في الألعاب الأولمبية الصيفية 2016 – مسابقة السيداتتفاصيل المسابقةالبلد المضيف البرازيلالتواريخ6–20 أغسطس 2016الفرق12الأماكن1 (في مدينة مضيفة واحدة)المراكز النهائيةالبطل روسياالوصيف فرنساالمركز الثالث النرويجالمركز الرابع هولنداإحصائيات المسابقة...

 

 

Бистрянка звичайна (Alburnoides bipunctatus) — типовий реофіл. Реофі́л (від грец. rheos — течія, потік + phileο — люблю) — мешканець течії, швидкої ділянки річки. Реофільні тварини — організми, пристосовані до мешкання у текучих водах — річках, струмках, на морських мілко...

 

 

Konggangxinchengjiangning空港新城江宁LokasiDistrik Jiangning, Nanjing, JiangsuChinaPengelolaNanjing Metro Co. Ltd.Jalur     Jalur S1     Jalur S7Jumlah peron2KonstruksiJenis strukturBawah tanahSejarahDibuka26 Mei 2018Operasi layanan Stasiun sebelumnya   Nanjing Metro   Stasiun berikutnya Bandar Udara Internasional Lukou Stasiun kereta api Nanjing Selatan Jalur S1Terminus Terminus Jalur S7Zhetang Wuxiangshan Sunting kotak info • L&...

Kjell N. LindgrenLahir23 Januari 1973 (umur 50)Taipei, TaiwanStatusAktifKebangsaanAmerika SerikatPekerjaanDokter bedah penerbanganKarier luar angkasaAntariksawan NASAWaktu di luar angkasa141 hari 16 jam 09 menitSeleksi2009 NASA GroupTotal EVA2Total waktu EVA15 jam 04 menitMisiSoyuz TMA-17M (Ekspedisi 44/45), SpaceX Crew-4 (Ekspedisi 67)Lambang misi Kjell Norwood Lindgren (lahir 23 Januari 1973) adalah seorang antariksawan Amerika Serikat yang sekarang menjadi karyawan NASA.[1] Li...

 

 

Kazipet–Vijayawada sectionKazipet–Vijayawada passenger route mapOverviewStatusOperationalOwnerIndian RailwaysLocaleTelangana, Andhra PradeshTerminiKazipetVijayawadaServiceOperator(s)South Central RailwayDepot(s)Kazipet, VijayawadaRolling stockWDM-2, WDM-3A, WDG-3A, WDG-4, WDM-2, WDP-1 diesel locos; WAG-7, WAG-5 and WAM-4 electric locos.HistoryOpened1889; 134 years ago (1889)TechnicalTrack length201.14 km (125 mi)Number of tracks2Track gauge5 ft 6 ...

 

 

Weekly radio program hosted by Nic Harcourt Sounds Eclectic, was a weekly syndicated public radio program hosted by Nic Harcourt that plays a variety of music, often by emerging artists. A trademark of the program is recordings of live sessions from artists both established and new, taken from the archives of the daily KCRW program Morning Becomes Eclectic. A number of well known bands, such as Coldplay, Norah Jones, Dido, Jem, Sigur Rós and David Gray were featured on the show before they a...

Women's national association football team representing Norway This article is about the women's team. For the men's team, see Norway national football team. NorwayAssociationFootball Association of Norway(Norges Fotballforbund)ConfederationUEFA (Europe)Head coachLeif Gunnar Smerud (interim)CaptainMaren MjeldeMost capsHege Riise (188)[1]Top scorerIsabell Herlovsen (67)FIFA codeNOR First colours Second colours FIFA rankingCurrent 13 1 (25 August 2023)[2]Highest2 (July – Augus...

 

 

National Historic Site of Tanzania This article uses bare URLs, which are uninformative and vulnerable to link rot. Please consider converting them to full citations to ensure the article remains verifiable and maintains a consistent citation style. Several templates and tools are available to assist in formatting, such as reFill (documentation) and Citation bot (documentation). (September 2022) (Learn how and when to remove this template message) Kilwa KivinjeOld building in Kilwa KivinjeTyp...

 

 

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (فبراير 2019) قاعدة بيانات المؤلفين في الأوروغوايمعلومات عامةموقع الويب autores.uy (الإسبانية) نوع الموقع ضبط استنادي — قاعدة بيانات على الشبكة — مكتبة رقمية التأسيس 19 أغسط...

Sum 41 discographySum 41 at Rock im Park in 2023Studio albums7Live albums3Compilation albums1Video albums5Music videos29EPs2Singles21B-sides9 This is the complete discography of the Canadian rock band Sum 41. The band has seven full-length studio albums, three live albums, 29 music videos, one compilation, two EPs, nine B-sides, and 21 singles. Albums Studio albums List of studio albums, with selected chart positions and certifications Title Album details Peak chart positions Certifications C...

 

 

Jalur kereta api Burma, juga dikenal sebagai Jalur kereta api Maut, Jalur kereta api Siam-Burma, Jalur kereta api Thailand-Burma dan nama-nama serupa, adalah sebuah jalur kereta api sepanjang 415-kilometer (258 mi) antara Ban Pong, Thailand, dan Thanbyuzayat, Burma yang dibangun oleh Kekaisaran Jepang pada tahun 1943 untuk mendukung pasukannya dalam kampanye Burma Perang Dunia II. Jalur kereta api ini menyambungkan tautan rel antara Bangkok, Thailand, dan Rangoon, Burma (sekarang Yangon,...

 

 

Holiday in Cameroon Unitary State DayPolice marching in the 2016 Unitary State Day parade, DoualaAlso calledNational DayObserved byCameroonDateMay 20Next time20 May 2024 (2024-05-20)Frequencyannual Police in the Unity Day parade, 2019, Douala The National Day (French: Fête Nationale) of Cameroon, also known as Unitary State Day (fête nationale de l'État unitaire), is celebrated annually on 20 May.[1][2] In a national referendum on 20 May 1972, Cameroonians vo...

Israeli journalist This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article may contain an excessive amount of intricate detail that may interest only a particular audience. Please help by spinning off or relocating any relevant information, and removing excessive detail that may be against Wikipedia's inclusion policy. (October 2018) (Learn how and when to remove this template messag...

 

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Desember 2022. Latifa bint Mohammed Al MaktoumSheikha of DubaiSheikha Latifa di Januari 2018Kelahiran5 Desember 1985 (umur 38) Dubai, Uni Emirat ArabWangsaAl FalasiNama lengkapLatifa bint Mohammed bin Rashid Al MaktoumAyahMohammad bin Rasyid al-MaktoumIbuHuriah...

 

 

White dwarf star in the constellation Centaurus BPM 37093 A light curve for V886 Centauri, adapted from Kanaan et al. (1992)[1] Observation dataEpoch J2000.0      Equinox J2000.0 (ICRS) Constellation Centaurus Right ascension 12h 38m 49.78112s[2] Declination −49° 48′ 00.2195″[2] Apparent magnitude (V) 14.0[3] Characteristics Spectral type DAV4.4[4] Variable type DAV (ZZ Ceti)...

Individual transducer that converts an electrical audio signal to sound waves This article is about an electrodynamic transducer. For a driver file to drive a computer speaker, see Device driver. This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Electrodynamic speaker driver – news · newspapers · books · scholar...

 

 

English Roman Catholic saint For other people named Thomas Garnett, see Thomas Garnett (disambiguation). SaintThomas GarnetS.J.Portrait from the Royal English College in ValladolidMartyrBorn9 November 1575Southwark, Central London, EnglandDied23 June 1608 (aged 32)Tyburn, Middlesex, EnglandVenerated inRoman Catholic ChurchBeatified15 December 1929 by Pope Pius XICanonized25 October 1970 by Pope Paul VIFeast23 June (individual)25 October (with Forty Martyrs of England and Wales)Attributes...

 

 

Móvil Bic, Bic Phone InformaciónTipo modelo de objeto manufacturadoFabricante TCL CorporationPantalla 1,5 pulgadas128x128 pixels65.000 coloresFecha de lanzamiento 2008 Francia,Julio 2009 España,2010 BélgicaDatos técnicosDimensiones 98 mm (3,9 plg) x 44 mm (1,7 plg) x 12,3 mm (0,5 plg)Peso 70 g (2,5 oz)Memoria NoConectividad Micro USB 2.0 para carga de bateríaRadio FMBatería 4 horas en llamadas, 240 horas en esperaBandas GSM 900/1800[editar d...

Americans of Uzbek birth or descent Uzbeks in AmericaAmerikalik oʻzbeklarTotal population 4,000 (Uzbek ancestry or ethnic origin, US census in the year 2000)[1] 62,713 immigrants (2014)[2] Regions with significant populationsNew York City Metropolitan Area,[3][4][5][6] New Jersey, and Philadelphia; also in Pittsburgh, Cleveland, Chicago, San Antonio, Houston, and Los AngelesLanguages English Uzbek Russian language ReligionIslam, Judaism, Orthod...

 

 

British independent record label This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: SONS Records – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (January 2011) (Learn how and when to remove this template message) SONS RecordsThe SONS in-house studio based in Hanley, Stoke-on-TrentFounded2004FounderSeb Clarke, Nei...

 

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!