Galambos Péter (rendező)

Galambos Péter (Budapest, 1962. október 26.[forrás?] –) magyar színházi rendező, drámaíró, díszlettervező, festő és grafikus.

Életpályája

Galambos Péter a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola alkalmazott grafika szakán tanult, majd 1992-ben a Színház- és Filmművészeti egyetem rendező szakán végzett. Dolgozott filmgyári asszisztensként, 1996-1998. között volt art director(wd)[m 1] a Sky Filmnél, majd 1999-2000. között a Budapesti Objektív Csatorna adásrendezője volt.[forrás?]

1992-től dolgozik színházi rendezőként és díszlettervezőként. Számos előadást hozott létre többek között a Veszprémi Petőfi Színház, a Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis, a Bárka Színház, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, tatabányai Jászai Mari Színház, az egri Gárdonyi Géza Színház, a Szegedi Nemzeti Színház, a Centrál Színház, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, Pesti Magyar Színház és a Nemzeti Színház társulatainak művészeivel.

Művészetéről

Galambos Péter rendező-író – állandó szerző-alkotótársával, Kovács-Cohner Róberttel – régtől fogva elhivatottan kutatja, velejárója-e a teljes merítésében ihletett művészéletvitelnek, az elkárhozás? (...) Galambos Péter színpada misztikus tér: szürreális tartalmakkal megtöltött kubista építmény, ami több díszletnél: folytonos átváltozásban lévő drámainstalláció. Annyira meghatározó a kompozícióképző ereje, hogy összerendezettnek érezzük általa a felidézett valóságfoszlányokat: akárha egy eleven test bőrfelülete lenne, amelybe injekcióként lövődnek be a valóságelemek, s a benn elegyedő komponensek – Melis László zenéje támogatásával – megteremtik a szervezet békéjét, a józan harmóniát.
– Balogh Tibor kritikája a Boldogságlabirintusról (2014.)[3]
Galambos Péter előadása összművészeti hatásra törekvő, önvallomás-jellegű performansz. Széttartó, és csomópontok köré sűrűsödő látomások szigorúan komponált, szaggatott zuhataga. Szakrális és groteszk, éteri és buja, robusztus és melankolikus. A mostani rendezéssel a művészidentitást ábrázoló képtára (a POSZT-díjazott Trió – Vörösmarty Színház, Székesfehérvár, Jászai – Csokonai Színház, Debrecen) triptichonná teljesedett.
– Balogh Tibor a Na'Conxipánban hull a hóról (2013.)[4]

Színházi munkái

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: rendezőként 32, díszlettervezőként 50, szerzőként 13.[m 2]

  • Georg Büchner: Leonce és Léna rendező, díszlettervező (1991, Ódry Színpad)
  • Szerb Antal: Utas és holdvilág rendező, díszlettervező, színpadra alkalmazta (1995. Móricz Zsigmond Színház)
  • Henrik Ibsen: Peer Gynt rendező, díszlettervező, színpadra alkalmazta (1996. kecskeméti Katona József Színház)
  • Anton Pavlovics Csehov: Ványa rendező, díszlettervező, színpadra alkalmazta (1997. kecskeméti Katona József Színház)
  • Frici (Karinthy Frigyes-kabaré) rendező, díszlettervező, színpadra alkalmazta (1998. kecskeméti Katona József Színház)
  • Senki földje (Casablanca) rendező, díszlettervező, színpadra alkalmazta (1999. Móricz Zsigmond Színház)
  • Magyar Panteon (Örkény István műveiből) rendező, díszlettervező, színpadra alkalmazta (2000. Madách Színház, Stúdió)
  • Füst Milán: A feleségem története rendező, díszlettervező, színpadra alkalmazta (2001. Jászai Mari Színház, Népház)
  • Férjek (Cassavetes forgatókönyve alapján) rendező, díszlettervező, színpadra alkalmazta (2001. Gárdonyi Géza Színház)
  • Molnár Ferenc: Az üvegcipő rendező, díszlettervező (2002. Jászai Mari Színház, Népház)
  • Szép Ernő: Ádámcsutka rendező, díszlettervező, színpadra alkalmazta (2002. Új Színház)
  • Heinrich Böll: Katharina Blum elvesztett tisztessége rendező, díszlettervező (2003. Gárdonyi Géza Színház)
  • William Shakespeare: Szeget szeggel rendező, díszlettervező (2003. Vörösmarty Színház)
  • Németh Ákos: Müller táncosai rendező, díszlettervező (2003. Veszprémi Petőfi Színház)
  • Müller Péter: Részeg józanok rendező, díszlettervező, színpadra alkalmazta (2004. Budapesti Kamaraszínház - Shure Stúdió)
  • William Shakespeare: Szentivánéji álom rendező, díszlettervező, színpadra alkalmazta (2004. Vörösmarty Színház)
  • Henrik Ibsen: Nóra rendező, díszlettervező, színpadra alkalmazta (2005. Soproni Petőfi Színház)
  • Anton Pavlovics Csehov: Platonov rendező díszlettervező, színpadra alkalmazta (2005. Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis)
  • Molnár Ferenc: Az üvegcipő rendező, díszlettervező (2005. Veszprémi Petőfi Színház)
  • Szép Ernő: Ádámcsutka rendező, díszlettervező, színpadra alkalmazta (2006. Veszprémi Petőfi Színház)
  • Edward Albee: Kényes egyensúly rendező, díszlettervező (2006. Szegedi Nemzeti Színház)
  • Tasnádi István: Titanic vízirevü rendező, díszlettervező (2008. temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház)
  • Kovács-Cohner Róbert: Élektra rendező (2009. Vörösmarty Színház)
  • Molnár Ferenc: Játék a kastélyban rendező (2009. Vörösmarty Színház)
  • Füst Milán: A feleségem története rendező, színpadra alkalmazta (2010. Magyar Színház)
  • Israela Margalit(wd): Trió rendező, díszlettervező (2011. Vörösmarty Színház)
  • Galambos Péter - Kovács-Cohner Róbert: Jászai rendező, szerző (2012. Csokonai Nemzeti Színház)
  • Galambos Péter - Kovács-Cohner Róbert: Na' Conxypanban hull a hó rendező, díszlettervező, szerző (2012. Csokonai Nemzeti Színház)
  • Tanár úr kérem, minden másképpen van! (Karinthy Frigyes-kabaré) rendező, színpadra alkalmazta (2013. Vörösmarty Színház)
  • Israela Margalit: Trió rendező, díszlettervező (2013. Vilniaus mažasis teatras(lt))
  • Vajda János: Mario és a varázsló rendező, díszlettervező (2013. Magyar Állami Operaház, Erkel Színház)
  • Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára rendező, díszlettervező (2013. Magyar Állami Operaház, Erkel Színház)
  • Galambos Péter - Kovács-Cohner Róbert: Boldogságlabirintus rendező, díszlettervező, szerző (2014. Nemzeti Színház)
  • Vladislav Vančura - Ernyei Bea - Galambos Péter: Szeszélyes nyár rendező, díszlettervező, szerző (2015. Nemzeti Színház)
  • Bereményi Géza: Shakespeare királynője rendező, díszlettervező (2016. Városmajori Szabadtéri Színpad, kaposvári Csiky Gergely Színház)[5]
  • Csak szólani egy szót mint ember (Szép Ernő szövegeiből színpadra alkalmazta Ernyei Bea, Galambos Péter) rendező, színpadra alkalmazta (2017. Nemzeti Színház)
  • Ványa bácsik, avagy Nyaralj ködben rendező, színpadra alkalmazta (2017. RS9 Színház)
  • Henry Farrell - Ernyei Bea - Galambos Péter: Mi történt Baby Jane-nel? rendező, díszlettervező, szerző (2018. Népszínház, Szabadka)
  • Galambos Péter - Kovács-Cohner Róbert: Na' Conxypanban hull a hó rendező, díszlettervező, szerző (2018. Színház- és Filmművészeti Egyetem)

Kiállításai

  • "Az apokalipszis érdeklődés hiányában elmarad" (2007. Thália Színház - előcsarnok, Veszprémi Petőfi Színház)
  • "De Profundis" (2008. Klauzál Gábor Budafok-Tétény Művelődési Központ, Bárka Színház)

Megjegyzések

  1. Art director: művészeti vezető vagy rendező, aki a művészi érték, a képi élmény felelőse, feladatai a képiség megtervezése és felügyelete a reklám/marketing, film, színház és nyomtatott sajtó területein.[1][2]
  2. 2014. december 5-i lekérdezés

Hivatkozások

  1. adschool.hu Az Art Director képzésről Archiválva 2014. december 10-i dátummal a Wayback Machine-ben (hozzáférés: 2014. december 5.)
  2. sokanu.com What does an Art Director do? (hozzáférés: 2014. december 5.)
  3. Balogh Tibor: A lélek súlya 21 gramm Archiválva 2014. december 9-i dátummal a Wayback Machine-ben, Magyar Teátrum Online - 2014. április 4.
  4. Balogh Tibor: Egy tébolydús este, Bárka online - 2013. január 21.
  5. Shakespeare királynője szereposztás Archiválva 2016. július 1-i dátummal a Wayback Machine-ben, szabadter.hu (hozzáférés: 2016. június 24.)

Források

További információk

Read other articles:

Part of a series of articles on Overview History Stations Rolling stock Expansion District Police vte Bay Area Rapid Transit (BART) is a heavy rail rapid transit system in the San Francisco Bay Area in California, United States. With average weekday ridership around 165,000 passengers in September 2023, BART is the fifth busiest rapid transit system in the United States.[1][2] BART is administered by the Bay Area Rapid Transit District, a special district government agency for...

 

Paesi aderenti alla Comunità europea nel 1979, data dell'entrata in funzione dello SME Il sistema monetario europeo, detto anche SME, entrato in vigore il 13 marzo 1979, sottoscritto dai paesi membri dell'allora Comunità economica europea (ad eccezione del Regno Unito, entrato nel 1990) è cessato di esistere il 31 dicembre 1998 con la creazione dell'Unione economica e monetaria dell'Unione europea, fu un accordo monetario europeo nato per il mantenimento di una parità di cambio prefissata...

 

Map all coordinates using: OpenStreetMap Download coordinates as: KML GPX (all coordinates) GPX (primary coordinates) GPX (secondary coordinates) Manila Bay in Luzon Owing to its numerous islands, the Philippines has an irregular coastline stretching 334,539 kilometers (207,873 miles). The islands' rugged coastlines provide several bays and inlets listed below. List Note: Coordinates are sortable by latitude. Name Province Nearesttown Coordinates Abag Bay Davao Oriental Governor Generoso 6°25

スペースシップワン 宇宙からの帰還後のスペースシップワン、2004年6月 用途:スペースプレーン 設計者:バート・ルータン 製造者:スケールド・コンポジッツ 運用者:モハーヴェ・エアロスペース・ベンチャーズ 初飛行:2003年5月20日 生産数:1 退役:2004年10月4日 運用状況:退役 表示 スペースシップツー スペースシップツーと母機ホワイトナイトツー 用途:旅客ス

 

Coordenadas: 45° 16' N 9° 3' E Trivolzio    Comuna   Localização TrivolzioLocalização de Trivolzio na Itália Coordenadas 45° 16' N 9° 3' E Região Lombardia Província Pavia Características geográficas Área total 3 km² População total 1 201 hab. Densidade 400 hab./km² Altitude 97 m Outros dados Comunas limítrofes Battuda, Bereguardo, Marcignago, Torre d'Isola, Trovo Código ISTAT 018163 Código cadastral L440 Código pos...

 

46e cérémonie des Tony Awards Tony Awards Organisé par l'American Theatre Wing Détails Date 31 mai 1992 Lieu Gershwin Theatre, New York États-Unis Présentateur Glenn Close Diffusé sur CBS Site web http://www.tonyawards.com Chronologie 45e cérémonie des Tony Awards 47e cérémonie des Tony Awards modifier  La 46e cérémonie des Tony Awards a eu lieu le 31 mai 1992 au Gershwin Theatre de Broadway et fut retransmise sur CBS. La cérémonie récompensait les pro...

Este artículo o sección sobre televisión necesita ser wikificado, por favor, edítalo para que cumpla con las convenciones de estilo.Este aviso fue puesto el 22 de julio de 2008. Este artículo o sección necesita referencias que aparezcan en una publicación acreditada.Este aviso fue puesto el 22 de julio de 2008. «Sozin's Comet, Part 3: Into the Inferno» Episodio de Avatar: la leyenda de Aang Título traducido «El Cometa de Sozin, Parte 3: En el Infierno»Episodio n.º Temporada ...

 

American football player (born 1996) American football player Dane JacksonJackson in 2021No. 30 – Buffalo BillsPosition:CornerbackPersonal informationBorn: (1996-11-29) November 29, 1996 (age 27)Coraopolis, Pennsylvania, U.S.Height:5 ft 11 in (1.80 m)Weight:180 lb (82 kg)Career informationHigh school:Cornell (Coraopolis, Pennsylvania)College:Pittsburgh (2015–2019)NFL Draft:2020 / Round: 7 / Pick: 239Career history Buffalo Bills (2020–pre...

 

This user is busy in real life and may not respond swiftly to queries. This user is aware of the designation of the following topics as contentious topics: the Arab–Israeli conflict post-1992 politics of the United States and closely related people articles about living or recently deceased people, and edits relating to the subject (living or recently deceased) of such biographical articles Eastern Europe or the Balkans the English Wikipedia Manual of Style and article titles policy gender-...

Kabupaten Timor Tengah Utara Biinmafo[1]KabupatenPerbatasan Indonesia-Timor Leste di Wini LambangMotto: Salu Miomafo Kuluan MaubesPetaKabupaten Timor Tengah UtaraPetaTampilkan peta Kepulauan Sunda KecilKabupaten Timor Tengah UtaraKabupaten Timor Tengah Utara (Indonesia)Tampilkan peta IndonesiaKoordinat: 9°26′48″S 124°28′41″E / 9.4467°S 124.4781°E / -9.4467; 124.4781Negara IndonesiaProvinsiNusa Tenggara TimurTanggal berdiri9 Agustus 1958Das...

 

Cet article est une ébauche concernant une élection en France. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Si ce bandeau n'est plus pertinent, retirez-le. Cliquez ici pour en savoir plus. Cet article ne cite pas suffisamment ses sources (janvier 2019). Si vous disposez d'ouvrages ou d'articles de référence ou si vous connaissez des sites web de qualité traitant du thème abordé ici, merci de compléter ...

 

Marie Ganz speaking during the food riots of 1917 Food Riots of 1917 in the New York Times on February 21, 1917 The New York City Food Riot of 1917 were a series of demonstrations and riots which began on February 19, 1917, after a mob composed mostly of women confronted store and pushcart owners over the raising of prices following the shortages of World War I.[1] History Ida Harris, president of the socialist Mothers Vigilance Committee, and anarchist labour organizer Marie Ganz, le...

Academic journalGlobal CrimeDisciplineCriminologyLanguageEnglishEdited byCarlo MorselliPublication detailsFormer name(s)Transnational Organized CrimeHistory1995-presentPublisherRoutledgeFrequencyQuarterlyStandard abbreviationsISO 4 (alt) · Bluebook (alt1 · alt2)NLM (alt) · MathSciNet (alt )ISO 4Glob. CrimeIndexingCODEN (alt · alt2) · JSTOR (alt) · LCCN (alt)MIAR · NLM (alt) · S...

 

Colombian poet For the Colombian football goalkeeper, see Guillermo Valencia (footballer). Guillermo ValenciaBornGuillermo Valencia Castillo(1873-10-29)October 29, 1873Popayán, Cauca, ColombiaDiedJuly 8, 1943(1943-07-08) (aged 69)Popayán, ColombiaOccupation(s)Poet, translatorSpouseJosefina Muñoz de ValenciaChildrenGuillermo León ValenciaJosefina Valencia MuñozParent(s)Joaquín Valencia QuijanoAdelaida Castillo SilvaSignature Guillermo Valencia Castillo (October 29, 1873 in Popayán,...

 

City in Florida, United StatesLongwood, FloridaCityCity of LongwoodClock tower in the Longwood Historic District SealLocation in Seminole County and the state of FloridaCoordinates: 28°42′05″N 81°20′55″W / 28.70139°N 81.34861°W / 28.70139; -81.34861[1]Country United StatesState FloridaCounty SeminoleGovernment • TypeMayor–Commission • MayorMatt Morgan, District 4 • Deputy MayorTony Boni, District ...

Ancient Greek deity and herald of the gods For other uses, see Hermes (disambiguation). HermesGod of boundaries, roads, travelers, thieves, athletes, shepherds, commerce, speed, cunning, wit, politics, diplomacy, messaging, and humor.Member of the Twelve OlympiansHermes Ingenui (Vatican Museums), Roman copy of the second century BC after a Greek original of the 5th century BC. Hermes has a kerykeion (caduceus), kithara, petasos (round hat) and a traveler's cloak.AbodeMount OlympusPlanetMercur...

 

Lebanese American football player (born 1994) This article is an orphan, as no other articles link to it. Please introduce links to this page from related articles; try the Find link tool for suggestions. (July 2014) Rayan HawiliSaginaw Valley State – No. 38PositionDefensive backClassFreshmanPersonal informationBorn: (1994-11-13) November 13, 1994 (age 29)Height5 ft 10 in (1.78 m)Weight185 lb (84 kg)Career historyCollege Saginaw Valley State (2014...

 

CongoInformationAssociationCongolese Handball FederationCoachYounes TatbyAssistant coachJean MalongaColours 1st 2nd ResultsSummer OlympicsAppearances1 (First in 1980)Best result6th (1980)World ChampionshipAppearances7 (First in 1982)Best result12th (1982)African ChampionshipAppearances24 (First in 1976)Best result1st (1979, 1981, 1983, 1985) Last updated on Unknown. The Congo women's national handball team is the national team of Republic of the Congo (from 1970 to 1991 the People's Republic ...

English actor (1887–1969) Boris KarloffKarloff c. 1940sBornWilliam Henry Pratt(1887-11-23)23 November 1887Dulwich, Surrey, EnglandDied2 February 1969(1969-02-02) (aged 81)Midhurst, Sussex, EnglandResting placeGuildford Crematorium, Godalming, Surrey, EnglandAlma materKing's College LondonOccupationActorYears active1919–1968Spouses Grace Harding ​ ​(m. 1910; div. 1913)​ Olive de Wilton ​ ​(m. 1916;&...

 

This article is an orphan, as no other articles link to it. Please introduce links to this page from related articles; try the Find link tool for suggestions. (November 2022) Village in Punjab, IndiaMallo MazaraVillageMallo MazaraLocation in Punjab, IndiaShow map of PunjabMallo MazaraMallo Mazara (India)Show map of IndiaCoordinates: 31°05′06″N 75°57′19″E / 31.0849929°N 75.9552061°E / 31.0849929; 75.9552061Country IndiaStatePunjabDistrictShaheed Bhagat ...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!