VIII. Henrik figyelmét Jane, feleségének udvarhölgye keltette fel. Annát figyelmeztetik támogatói, hogy úgy végezhet, mint elődje, Aragóniai Katalin. A király és új szeretője titokban találkoznak. Jane ugyan hűséget érez asszonya iránt, de a trón és a hatalom iránti vágy úrrá lesz rajta és kiköti a királynak, hogy csak akkor hajlandó folytatni a viszonyt, ha királyné lehet belőle. Henrik megígéri és máris azon töpreng, hogyan szabaduljon meg feleségétől. Eszközül azt a Lord Percyt szándékozik felhasználni, aki Anna udvarlója volt Henrik előtt és akit Henrik korábban száműzetett, de most visszatérhetett. A lord első útja a királynőhöz vezet. Smeaton, a királynő hű apródja (aki maga is szerelmes Annába) őrködik az ajtó előtt, de nem tudja megakadályozni, hogy a király rajuk ne törjön embereivel. A király házasságtöréssel vádolja meg feleségét és börtönbe záratja.
Második felvonás
Jane meglátogatja Annát és elmond mindent viszonyáról a királlyal, s arra kéri, hogy ismerje el bűnösségét, mert így talán megmentheti életét. A király bíróságot állít fel. Smeaton és Percy is úgy nyilatkoznak, hogy szerelmesek a királynéba. A bíróság megállapítja a bűntényt és mindenkit halálra ítél, de a király felajánlja Percynek a kegyelmet, de ő visszautasítja. Amíg Anna a börtönben a kivégzésre várakozik, addig a király feleségül veszi Janet.
Híres részletek
Non v’ha sguardo cui sia dato - Anna koloratúráriája (első felvonás)
Tu mi lasci? - Henrik és Seymour kettőse (első felvonás)
Ah! Cosi nei di ridenti - Percy áriája (első felvonás)
É sgombro il loco - Smeaton cabalettaja (első felvonás)
Vivi tu, te ne scongiuro - Percy áriája (második felvonás)
Al dolce guidami castel natio - Anna áriája (második felvonás)