Az opera seria a késői barokk zenéjének pontosan meghatározott szabályaira támaszkodott (dramma per musica) és teljes mértékben kihasználta a da capo aria nyújtotta lehetőségeket. Ennek a lényege abban állt, hogy a háromrészes (A–B–A) ária első része felvezette a témát, a második rész egy kiegészítő témát vitt be, míg a harmadik rész az első téma megismétlése volt, szabad kezet engedve az énekes dekorációs technikáinak. Ennek hatására az áriák időben meghosszabbodtak. Az opera seria rendszerint zenekari nyitánnyal indít (szintén három részből áll: gyors-lassú-gyors), majd egy sor recitativo és ária követi, az egyes szereplők érzelmi világának a kihangsúlyozására. Csak ritka esetben fordulnak elő duettek, vagy tercettek. A recitativók általában seccók, azaz, mindössze egy-két hangszer kíséri. A felfokozott érzelmi jelenetekben átvált stormentatóba, ilyenkor az egész zenekar kíséri. Az áriák eléneklése után a szereplő rendszerint távozott, időt adva a közönségnek tapsolásra. Az opera seriák rendszerint háromfelvonásosak, grandiózus fináléval, mely rendszerint egy kórusjelenet). Az opera seriák főszerepét gyakran kasztráltak számára írták. A 18. század végére az opera seria idejétmúlttá vált, helyét a grandiózus romantikus opera vette át.
Források
Szabolcsi Bence – Tóth Aladár: Zenei lexikonIII. (O–Z). Főszerk. Bartha Dénes. Átd. kiadás. Budapest: Zeneműkiadó. 1965.
Balázs István: Zenei lexikon. Budapest: Corvina. 2005. ISBN 963-13-5453-9
