Pisában és Genovában folytatott jogi és irodalmi tanulmányokat. A Genovai Egyetemen francia irodalmi műveket fordított, és elkészített egy hatkötetes mitológiai és ókori szótárt. Mindez szövegkönyveiben is visszaköszön, hiszen azok legtöbbje francia irodalmi forráson alapul, vagy mitológiai témákat dolgoz fel. Miután nem sikerült állást szereznie Genovában, bejárta Franciaországot, Spanyolországot és Görögországot. 1812-ben vagy 1813-ban tért vissza Milánóba, ahol megismerkedett az ottani zenei és irodalmi élet vezéregyéniségeivel. Bécsbe hívták udvari költőnek, ám ő visszautasította a felkérést, és barátai tanácsára szövegkönyvek írásával kezdett el foglalkozni.
Simon Mayr számára írt két szövegkönyvet, s az operák sikerének köszönhetően a La Scala alkalmazta mint librettistát. Sikereinek köszönhetően hamarosan a legismertebb és legfoglalkoztatottabb olasz szövegkönyvíróvá vált (közel száz librettó fűződik nevéhez). Francia ismeretei ellenére nem vállalt munkát Párizsban.
Munkásságának jellemző vonása az volt, hogy soha sem talált ki új történetet, hanem mindig a párizsi színházak aktuális sikereit dolgozta át. Szerzői jogi szempontból nézve ez többször is rossz megoldásnak bizonyult. Például a Gaetano Donizetti számára írt, Victor Hugo művén alapuló Lucrezia Borgia párizsi előadásait a szerző kérésére betiltották, s csak azután mutatták be, hogy Romani átírta a szövegkönyvet, megváltoztatva a helyszíneket és szereplőket. Szoros barátságot ápolt Vincenzo Bellinivel, aki szinte kizárólag vele íratta librettóit.
