Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek). Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont! Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját!
Ez a szócikk a 2010-2012-es animációs sorozatról szól. Hasonló címmel lásd még: Ben 10 (egyértelműsítő lap).
A Ben 10: Ultimate Alien amerikai televíziós rajzfilmsorozat, amely a Cartoon NetworkBen 10-univerzumának harmadik sorozata. A Cartoon Network Upfront 2009-ben jelentették be az újabb sorozatot, a Ben 10: Ultimate Alient, amit 2010. április 23-án mutatták be Amerikában a Ben 10 és az idegen erők fináléja után és 2012. március 31-én ért véget.[1] Az Ultimate Alien cím nyilvánosságra hozatala előtt a sorozat Ben 10: Evolúció néven futott. Magyarországon 2011 elején mutatták be.[2]
Cselekmény
Ben ellensége, Albedo, aki Bennek adta ki magát, készített egy saját "órát", amit Ultimátrixnak nevezett el. Vilgax-szal szövetkezik, hogy Vilgax legyőzze Bent, cserébe ő megkapja az Omnitrixet. Vilgax végül csapdába csalja mindkettőjüket, megszerzi Ben óráját és megtartja magának. Ezután Ben kiszabadítja az ikertestvérét cserébe az Ultimátrixért. Az új eszköz nem gyenge, ugyanazt az adatbázist használja, mint a régi, de van egy új funkciója, Ben az adott idegenek végső (ultimate) alakját is magára tudja ölteni...
Át tudja alakítani egyes lényeit ultimate lényekké vagyis jobb változatokká.
Gwen Tennyson
Segít Bennek a legfőbb harcokban. Magyar hangját Dögei Éva kölcsönzi.
Kevin E. Levin
Le tud szívni bármilyen tárgyat, majd ennek erősítésére formálja kezeit.
Fő ellenségek
Aggregor
A legfőbb ellenség, aki a Ben 10 Ultimate Alien c. sorozatban leszívja Ben legújabb idegenjeinek megszerzett DNS-eit (ezek: Vizigót, Erőgép, Medúza, KaróFuró, Bugócsiga) így nagy erőre tesz szert és átváltozik Ultimate Aggregorrá. A magyar szinkronban néha aggregátornak szólítják.
Ultimate Kevin
Leszívja az Ultimatrix erejét azért, hogy segítsen Bennek megállítani Ultimate Agregort, mikor legyőzi maga is gonosszá alakul és ismét Ben ellensége lesz.
Kobra
Egy különleges démon egy másik világból akit az "Első Lovag" zárt be.
Öreg Gyurka
Az "Első Lovag". Az elején nem szólal meg the a "The Purge" című részben ő irányítja majd a Lovagokat.
Albedo
A "Dupla vagy semmi" című részben visszatér ám agy kicsit meglepi a csapatot. Egy színházban rendezi meg a "Ben 10 Live" azaz "Ben 10 Élőben"-t Bennek beöltözve, igazi idegen "színészekkel". Mikor a csapat meglátja ezt a hírekbe azonnal ki akarják deríteni mi történik. Állítólag egy későbbi epizódban még visszatér, és megtudhatunk valamennyit a múltjáról. Később a "The Night of the Living Nightmare" című részben ismét visszatér. Ezúttal egy medúzaszerű "Álom evő"-vel "támad.
Idegenek
Óriásszaurusz (Humungousaur)
Egy normálisan 7-8 méteres barna ember-dinoszaurusz keverék a viasszaurusz fajtából. Szuper erős és képes 16-20 méteresre nőni.
Ultimate Óriásszaurusz (Ultimate Humungousaur)
8-9 méter magas zöld lény érdekes szarvakkal. Óriásszaurusz kiterjesztett végső formája. Szuper erős, képes 36-40 méteresre nőni és a kezeiből képes ágyút formázni.
Nagyfagy (Big Chill)
Embermagasságú, kék-fekete bőrű, hosszú pillangószárnyú, csápokkal ellátott és nagy szemű nelrofriggiai lény. Képes fagyasztó ködöt létrehozni és átsuhanni a falakon.
Ultimate Nagyfagy (Ultimate Big Chill)
Nagyfagy kiterjesztett végső formája. Vörös-fekete bőre van és nagyon hasonlít Nagyfagyra. Képes jéglángokat szórni és átsuhanni a falakon.
Echo Echo
40 centiméter magas, fehér, DNS-sel ellátott, szilikonból készült élő robot. A sonorosiai faj tagja. Képes ultrahangot létrehozni és osztódni.
Ultimate Echo Echo
Embermagas kék robot. Echo Echo kiterjesztett végső formája. Képes osztódó, erős, repülő és hangos lemezeket gyártani és repülni.
Láplövő (Swampfire)
Embermagasságú, zöld növényi idegen. A methanosiai faj tagja. Képes tüzet lőni, irányítani és létrehozni növényeket és visszanöveszteni a testrészeit.
Ultimate Láplövő (Ultimate Swampfire)
Embermagas, kék-barna növényi idegen. Láplövő kiterjesztett végső formája. Képes robbanó tűzbombákat lőni, irányítani és létrehozni erős növényeket és visszanöveszteni a testrészeit.
Majompók (Spidermonkey)
Egyméteres kék, négykarú- és szemű, majomra emlékeztető külsejű lény. Az arachnichimp faj tagja.Képes selyemhálót lőni és falra mászni.
Ultimate Majompók (Ultimate Spidermonkey)
Kétméteres (póklábaival együtt négyméteres), sötétlila, négylábú (póklábaival együtt nyolclábú), hatszemű és gorillára emlékeztető formájú lény. Majompók kiterjesztett végső formája. Szuper erős és képes selyemhálót lőni, falra mászni.
Ágyúgolyó (Cannonbolt)
Embermagas, fehér bőrű, narancssárga páncélú és széles arcú lény. Az arburian pelarota faj tagja. Páncélozott héja részlegesen megvédi a támadásoktól és képes narancsszínű guruló golyóvá változni.
Ultimate Ágyúgolyó (Ultimate Cannonbolt)
Embermagas, szürke bőrű, sötétszürke páncélú és széles arcú lény. Ágyúgolyó kiterjesztett végső formája. Vastag, tüskés páncélja megvédi a támadásoktól és képes szürke, tüskés guruló golyóvá változni.
Hólyag (Goop)
Kétméteres, zöld és folyékony lény. Egy mesterséges Anti gravitációs elosztólemez segítségével tud mozogni. Képes bárhova elfolyni és marósavat fröcskölni.
Kromakő (Chromastone)
Kétméteres, sötétlila-pink színű, egyszemű lény. Képes energiát elnyelni és azt lézerré alakítani. Szinte teljesen sebezhetetlen.
Észlény (Brainstorm)
Kutyaméretű, rozsdaszínű, rákra emlékeztető formájú lény. Koponyája felnyitható. Képes agyával elektromos villámokat szórni és ha elég erősen koncentrál, képes tárgyakat emelni a képzeletével. Szuper intelligens.
Sugárrája (Jetray)
Embermagas, vörös, sárga maszkú repülő lény. Képes szemével lézersugarat lőni, tud repülni és úszni.
X-lény (Alien X)
Embermagas, fekete, ember alakú, háromszarvú lény. Bőrén égboltmetszet található. A világegyetemen kívüli helyen él egy csillagködben. Bármire képes, viszont ehhez meg kell győznie Serenát és Belliciust arról, hogy miért kell neki az erő. Amíg ez nem történik meg, addig meditációs állapotba kerül.
Picuri (Nanomech)
Egy centiméteres, egyszemű és szürke lény. A nanomechiai faj tagja. Egy robot. Képes akár 1 nanométeresre is összehúzódni, repülni és energiavillámokat szórni.
Óriás (Way Big)
150 méteres, vörös-fehér lény. Képes bármekkorára megnőni és lézersugarakat lőni. Szupersebességgel rendelkezik ("The Widening Gyre")
Ultimate Óriás (Ultimate Way Big)
Óriás tovább fejlesztett változata, van még két szarv a fején, egy egy helyen fehér helyett kék szín van rajta, képességei ugyanazok mint Óriásnak, az eddig felfedett plusz képessége a lebegés.
Frász (Rath)
Tigrisére emlékeztető mintázatú, farkas-tigris-ember keverék. Rendkívül buta, agresszív és erős lény. Az Appoplexian faj tagja. Karmaival bármit át tud vágni.
Sarkcsillag (Lodestar)
Kétméteres, sárga-fekete-szürke lény. A biosovortiai faj tagja. Mágneses erejének köszönhetően képes fémeket vonzani és ha szétesik, darabjai újra összeállnak.
Medúza (Ampfibian)
Egyméteres, kék-fehér, medúzáéra emlékeztető formájú lény. Az amperi faj tagja. Képes repülni, gyorsan úszni, energiapajzsot létrehozni és elektromos bombákat lőni.
Vizigót (Water Hazard)
Embermagas vörös-fekete lény. Az orishai faj tagja. Kőkemény páncélja van, ami megvédi a támadásoktól. Képes vízostort létrehozni.
Búgócsiga (Terraspin)
Embermagas, sárga-zöld teknősbéka. A geochelone aerio faj tagja. Képes repülni és szelet gerjeszteni. Immunis Gwen mannájára.
Karófúró (ArmoDrillo)
Kétméteres, sárga páncélú, ember-egér keverék. A talpaedai faj tagja. Szuper erős és képes alagutat fúrni, földrengést kelteni.
Erőgép (NRG)
Vörös, fénylő, radioaktív és zöld kényszerzubbonyt viselő lény. A prypiatosian-B faj tagja. Képes lézert lőni és bármit elolvasztani.
Gyémántfej (Diamondhead)
Gyémánttestű lény. A petrosapien faj tagja. Sebezhetetlen, képes kézét pengévé alakítani és gyémántokat lőni.
Csupakar (Fourarms)
Vörös, négykarú lény. A tetramand faj tagja. Szuper erős.
Vadorzó (Wildmutt)
Narancsszínű, szem nélküli lény. A vulpimancer faj tagja. Hőlátása van, kitűnő szaglása. Nagyon mozgékony és képes tüskéket kilőni a hátából.
Ultimate Vadorzó (Ultimate Wildmutt)
Vörös-fehér, szem nélküli lény. Vadorzó kiterjesztett végső formája. Képes a beszédre, és sokkal agresszívabb elődjénél.
Penge (Ripjaws)
Fehér bőrű, halra emlékeztető formájú lény. A piscciss volann faj tagja. Kevés ideig bírja víz nélkül. Lábát farokúszóvá tudja alakítani és segítségével gyorsan tud úszni. Körmei és fogai rendkívül erősek.
Lánglovag (Heatblast)
Sárga-vörös színű, lángoló lény. A pironyte faj tagja. Képes tűzgolyókat lőni, tüzet elnyelni és repülni.
Böffencs/Hányás (Uphuck)
Zöld-sárga színű, kicsi idegen. A gourmand faj tagja. Képes bármit megenni, a gyomrában átalakítani lézeres lövedékké, és azt kiböfögni.
Sarkigyík (ArticQuana)
A "Ben 10.000 visszatér" című részben szerepelt.
Időgép (Clockwork)
Egy robot páncélt viselő idegen időutazó képességekkel.
Gyorsjárat (FastTrack)
Egy kék és fekete színű idegen szuper sebességgel. Erősebb elődjénél, Villámmanónál.
Egyszarvú (Eatle)
Egy orrszarvúbogár-szerű lény. Képessége ugyanolyan, mint Böffencsé, csak ő a szarvából lövi a lézert, és csak akkor nyitja ki a száját amikor eszik.
SokkSquatch (ShockSquatch)
A "Ben 10 és Generátor Rex: Egyesült hősök" című különkiadásban szerepel. Képessége, hogy áramot lő.
Meti-REX kombináció (Upgrade-REX)
A speciális epizódban összekeveredik Rex-szel, hogy egy szuper erős páncélt hozzanak létre.
Meti
A rég ismert elektromos dolgokat irányító lény, a speciális epizódban tűnik újra fel. Később visszatér egy epizód során.
Túlzás(Ben adta ezt a nevet neki)/KamÉlien(ChamAlien) (Eredeti magyar neve még nem ismert.)
Látszólag 3 szeme van, szürkés-lilás, nyúlós és alacsony. Képességei: Gyors, láthatatlanná tud válni, megtapad akármin. Ben szkennelte be.
G-nóm (Jury Rigg)
Kis goblin-ördög szerű lény. Képessége hogy akármit hipergyorsan tönkretesz, de ugyanolyan gyorsan meg is tudja javítani. Legnagyobb gyengesége, hogy erős kényszere van a zúzásra. Amikor összetör valamit egész végig azt hajtogatja hogy: "break, break" azaz "rombol, rombol" és amikor javít: "fix, fix, fix" vagyis "javít, javít, javít".
Villámmanó
Egyszer volt használva a jól kedvelt idegen és akkor is csak a speciális epizódban. Nem szólalt meg, de kinézete alapján látszódott rajta, hogy nagyobb mint volt.
Fundación Venezolana de Investigaciones Sismológicas Logo de FUNVISISInformación generalSigla FUNVISISÁmbito Av. Mara, Caracas, Venezuela VenezuelaTipo instituto de investigaciónCoordenadas 10°28′19″N 66°48′32″O / 10.472083333333, -66.808833333333OrganizaciónDirección Roberto Betancourt A., PhDDepende de Ministerio del Poder Popular para Relaciones Interiores, Justicia y PazHistoriaFundación 27 de julio de 1972Sitio web[editar datos en Wikidata] La ...
يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (ديسمبر 2018) المراصب - قرية - تقسيم إداري البلد اليمن المحافظة محافظة صنعاء المديرية مديرية بني مطر السك
Esqualos Deania quadrispinosum Classificação científica Reino: Animalia Filo: Chordata Classe: Chondrichthyes Subclasse: Elasmobranchii Ordem: Squaliformes Família: CentrophoridaeBleeker, 1859 Géneros Centrophorus Deania Centrophorus acus Centrophorus harrissoni Centrophorus squamosus Deania calcea Centrophoridae é uma família de tubarões esqualiformes que contém apenas dois géneros e aproximadamente 18 espécies. Descrição As espécies pertencentes a esta família são em geral t...
هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (أكتوبر_2011) يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها...
ЛіверденLiverdun Країна Франція Регіон Гранд-Ест Департамент Мерт і Мозель Округ Нансі Кантон Домевр-ан-Е Код INSEE 54318 Поштові індекси 54460 Координати 48°45′04″ пн. ш. 6°03′45″ сх. д.H G O Висота 187 - 340 м.н.р.м. Площа 25,25 км² Населення 5749 (01-2020[1]) Густота 237,66 ос./...
Veronica Tan林雪莉Ketua TP-PKK Provinsi DKI JakartaMasa jabatan4 Desember 2014 – 25 Juli 2017PresidenJoko WidodoGubernurBasuki Tjahaja PurnamaPendahuluIrianaPenggantiHappy Farida Informasi pribadiLahirVeronica Tan4 Desember 1977 (umur 46) Medan, Sumatera Utara, IndonesiaSuami/istriBasuki Tjahaja Purnama (m. 1997; c. 2018)AnakNicholas Sean Purnama (1998) Nathania Berniece Zhong (2001) Daud Albeenner Purnama (2006)Alma mater...
This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: St Augustine's Roman Catholic High School, Billington – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (Novemb...
السبيخة الإحداثيات 35°56′N 10°01′E / 35.93°N 10.02°E / 35.93; 10.02 تقسيم إداري البلد تونس[1] التقسيم الأعلى ولاية القيروان معلومات أخرى 3110 رمز جيونيمز 2473163 تعديل مصدري - تعديل السبِيخَة مدن تقع في ولاية القيروان من الوسط التونسي، على بعد 35 كم من مدين...
2002 novel by Damien Broderick Transcension Transcension first edition coverAuthorDamien BroderickCover artistDavid SeeleyCountryUnited StatesLanguageEnglishGenreScience fictionPublisherTor BooksPublication date19 February 2002Media typePrint (Hardback & Paperback)Pages432 (first edition)ISBN978-0-7653-0369-1 Transcension is a 2002 science fiction novel by Damien Broderick. It follows the story of lawyer Mohammed Kasim Abdel-Malik, whose body is placed in cryonic suspension and ...
Si ce bandeau n'est plus pertinent, retirez-le. Cliquez ici pour en savoir plus. Cet article peut contenir un travail inédit ou des déclarations non vérifiées (décembre 2021). Vous pouvez aider en ajoutant des références ou en supprimant le contenu inédit. Voir la page de discussion pour plus de détails. Si ce bandeau n'est plus pertinent, retirez-le. Cliquez ici pour en savoir plus. Cet article ne s'appuie pas, ou pas assez, sur des sources secondaires ou tertiaires (décembre 2021)...
لمعانٍ أخرى، طالع القدم (توضيح). قرية القدم - قرية - تقسيم إداري البلد اليمن المحافظة محافظة المحويت المديرية مديرية ملحان العزلة عزلة بدح السكان التعداد السكاني 2004 السكان 1٬089 • الذكور 592 • الإناث 497 • عدد الأسر 134 • عدد المساكن 134 معلوما...
Die Third Army (deutsch 3. Armee) war ein Großverband der British Army im Ersten Weltkrieg. Inhaltsverzeichnis 1 Geschichte 1.1 1915 1.2 1916 1.3 1917 1.4 1918 2 Befehlshaber 3 Weblinks Geschichte Edmund Allenby, 1. Viscount Allenby Julian Byng, 1. Viscount Byng of Vimy 1915 Die Britische 3. Armee wurde am 15. Juli 1915 unter Führung von General Charles Monro aufgestellt und ab 23. Oktober 1915 durch General Allenby kommandiert. Die 3. Armee übernahm im Anschluss an die nördlicher im...
English association football player Sean Newton Newton with York City in 2021Personal informationFull name Sean Michael Newton[1]Date of birth (1988-09-23) 23 September 1988 (age 35)[1]Place of birth Liverpool, EnglandHeight 6 ft 0 in (1.83 m)[1]Position(s) Left-back[2]Team informationCurrent team Ashton UnitedYouth career0000–2007 Chester CitySenior career*Years Team Apps (Gls)2007–2008 Chester City 2 (0)2007 → Southport (loan) 13 (1)...
Irish soldier and colonial administrator SirHamilton Goold-AdamsGCMG, CB12th Governor of QueenslandIn office15 March 1915 – 3 February 1920MonarchGeorge VPremierDigby Denham T. J. Ryan Ted TheodorePreceded bySir William MacGregorSucceeded bySir Matthew Nathan Personal detailsBorn(1858-06-27)27 June 1858Jamesbrook, County Cork, IrelandDied12 April 1920(1920-04-12) (aged 61)Cape Town, Cape Province, South AfricaSpouseElsie RiordonChildrenRichard John Moreton Goold-Ad...
Earthquake in Spain 1884 Granadan earthquakeEnrique Simonet Terremoto en Málaga (1885)UTC time1884-12-25 21:08Local time21:08[1]Magnitude6.7±0.2 MwDepth12,300 metres (40,400 ft)Epicenter36°58′N 4°04′W / 36.96°N 4.07°W / 36.96; -4.07Max. intensityIX (Violent)Aftershocks1 yearCasualties1,200 dead 3,000+ Injured The 1884 Granadan earthquake (Spanish: Terremoto de Granada de 1884) occurred on 25 December 1884 at 9:08 p.m in the south of Spa...
Mixture of two or more immiscible liquids This article is about mixtures of liquids. For the light-sensitive mixture used in photography, see Photographic emulsion. Two immiscible liquids, not yet emulsifiedAn emulsion of Phase II dispersed in Phase IThe unstable emulsion progressively separatesThe surfactant (outline around particles) positions itself on the interfaces between Phase II and Phase I, stabilizing the emulsion An emulsion is a mixture of two or more liquids that are normally imm...
Lihat juga Nièvre (anak sungai Somme) Lambang departemen Nièvre ialah sebuah departemen di tengah Prancis yang dinamai menurut Sungai Nièvre. Sejarah Nièvre ialah salah satu dari 83 departemen yang tercipta selama Revolusi Prancis pada 4 Maret 1790. Diciptakan dari bekas provinsi Nivernais. Geografi Nièvre ialah bagian dari region Bourgogne masa kini, meski dahulu bukanlah bagian provinsi Burgundia, dan dikelilingi oleh departemen Yonne, Côte-d'Or, Saône-et-Loire, Allier, Cher, dan Loi...
Presentasi antigen merangsang sel T untuk menjadi sel sitotoksik CD8+ atau sel pembantu CD4+. Sel penyaji antigen (APC) atau sel aksesoris adalah sel-sel yang menyajikan antigen yang membentuk kompleks dengan MHC pada permukaan mereka; proses ini dikenal sebagai presentasi antigen. Sel T dapat mengenali kompleks ini menggunakan reseptor sel T (TCR). Sel-sel ini memproses antigen dan menyajikannya ke sel T.[1] APC profesional yaitu sel dendritik, makrofag, dan sel B yang menyajikan ant...
Pour les articles homonymes, voir GCL. Grande Compagnie du Luxembourg Création 11 septembre 1846 Disparition 1873 Successeur Chemins de fer de l'État belge Forme juridique société anonyme Sigle GCL Siège social Bruxelles Belgique Écartement des rails standard modifier La Grande compagnie du Luxembourg (GCL) est une société anonyme de droit belge créée en 1846 pour exploiter et réaliser la concession de la ligne du Luxembourg, avec les embranchements et prolongements pr...